Abban a cikkben, amit valaki  Szabó Tímeáról írt az egyik fideszes papírkötegbe, sajnos semmi meglepő nincs. A náci Németországban használt és a magyar jobboldal által előszeretettel diskurzus, ami a másként gondolkodókat nemcsak dehumanizálja, hanem egyenesen valamiféle undorító féregként mutatja be, sajnos ezen közeg "sajtójában" teljesen megszokott. A műfajt horog lovagkeresztes  Bayer Zsolt vitte tökélyre, de azért akadnak  magukat tehetségesnek vélő kisinyila kisinasok, akik próbálják követni a mestert, csak kevésbé kreatívan. (Bár ki tudja? Lehet, hogy ezen álnevek mögött is maga a derék iparos rejtőzik, csak van, amit már ő se vállal fel a nevével. Bár ez az eddigi tapasztalatok alapján aligha valószínű.)

Szabó Tímea felszólal az Országgyűlés maradékában.

Eléggé hasonlít ez a Niedermüller-esetre, amikor az erzsébetvárosi mondandóját magyarázták direkt félre, és állították be őt gyűlölködőnek, illetve ürügynek a saját fasiszta diskurzusuk új csúcsra járatásához. Pont így állították be Szabó Tímea felszólalását - amiben azt kifogásolta, hogy a magyar állam miért adományoz külföldre kábé több maszkot, mint amennyit határon belül kioszt - úgy, mintha az a határon belüli magyarok ellen "uszítana". Ez remekül passzol abba a szintén régi, fideszes diskurzusba, ami a határon túli magyarokat állítja szembe a határon belüli ellenzékiekkel, egyben előbbieket aktivizálja politikailag. Igaz, Szabó Tímea is tudhatta volna, hogy a határon túli magyarok köré kerített szakrális burok a Fidesz egyik fő fegyvere, aminek nem lehet csak úgy nekimenni, különben az ember csúnyán visszapattan. Például fogalmazhatott volna úgy is, hogy a határon túli magyaroknak való segítség fontos és szép, de nem mehet a határon belüli magyarok rovására. Főleg mert a "határon túli" kifejezésből az is következik, hogy ők egy másik ország egészségügyi rendszerétől függnek, így elsősorban annak a feladata az ottani lakosságon belül a helyi magyarok védelme is. (Az ötvenezer szájmaszk a kb. ezer fős Vatikánnak pedig teljességgel érthetetlen. Az fejenként egy ötvenes doboz, ami igen nagy luxus, miközben a Szentszék nyilvánvalóan Magyarország nélkül is gondoskodott magának a megfelelő mennyiségről.)

A nőgyűlölet sem újdonság, korábban is Kövér László fejtette ki nézeteit nők unokaszülőgép mivoltáról. Az ilyen fasisztoid, strikt szerepmeghatározásból az is következik, hogy az illető, aki valami miatt önmagát gondolja valamiféle atyaúristennek, úgy érzi, hogy a világ rá vár az erkölcsi kötelességek osztogatásával. Ő határozza meg, hogy ki minek mondhatja magát: ki lehet férfi, nő, magyar, rifkabil, hétpöttyös katicabogár, vagy akármi. A követőknek pedig meggyőződésük, hogy ők is minden jóba beletartoznak, és élvezik, hogy a felsőbbrendűségből azt rekeszthetnek ki, akit akarnak. Az ököllel való azonosulás élményéről talán már írtunk, ideértve azt is, amikor az ököl éppen arra sújt le, aki azt a legkevésbé sem gondolta volna magáról. Hiszen ő mindig szerette az öklöt, és örült, amikor az lesújt valakire - tán az is csak illúzió, hogy most éppen őt trancsírozza, de ha még jobban szereti, talán ez a furcsa, szorító érzés is elmúlik.

(Már jó pár éve készül egy lista a leghímsovinisztább magyar dalokról, amin ez a nóta is előkelőhelyet foglal  el.)