A tavalyi elmaradt Eurovíziós Dalverseny után idén ismét megrendezik, a tavalyi tervek szerint a hollandiai Rotterdamban, a tavaly (nem) induló országokkal, akik legtöbbször a tavalyi elő (nem) adókat nevezték újra, ám merőben új dalokkal. Nekünk külön szomorú, hogy évek óta ez az első alkalom, hogy Magyarország nem vesz részt, és még szomorúbb, hogy milyen indokkal. (Bár ha azt vesszük, hogy A dalt idén milyen egy jellegtelen, sablonos, "bűvös négyakkordos" popszám nyerte, talán ez nem is kell akkora baj. Különben nagyon szomorú volt az elmúlt tizenhúsz évben végignézni, hogy a valaha sokszínű, lázadó, eredeti Kardos-Horváth János hogyan vált mára egy besimult, önmagát ismételgető, egykori tehetségét aprópénzre váltó, megfáradt zenemunkássá. De róla majd egy másik cikk fog szólni.

Ráadásul a Magyar Televízió sem adja (ami az elmúlt évek közvetítéseinek színvonala fényében szintén nem kár), de lehet követni élőben az EBU Youtube-csatornáján.

A tavalyi év felhozatala elég középszerű volt, igazából két dalt sikerült kiválasztani, amik megugrották a blogger ingerküszöbét. Egyik az izlandi Daði og Gagnamagnið [Dathi és az Adatmennyiség] együttes Think About Things [Gondolj dolgokra] című vicces funky-száma volt, ami közönségkedvenccé vált, és sokak szerint a verseny legnagyobb esélyese volt. A másik, ami itt a blogban a fődíjat is megnyerte volna, az a belga Hooverphonic zenekartól a Release Me [Engedj el], ami egy lassú, lírai, szakítós szám, egy igen fiatal, mégis hiteles átéléssel éneklő lány előadásával.

Mindkét társaság fellép idén is, ám sajnos a tavalyi szintet egyikőjük se hozza. A belgák ráadásul énekesnőt is váltottak, meg minőségben is jócskán lejjebb adták, nem is szerepelnek az idei listában. Ellenben szerepelnek a következők:

1 point goes for 

Ausztrália: Montaigne - Technicolor [Színes film]

Ami itt a fő különlegesség, azok a nagyon szép hajlítások és az elég nehéz, de kiválóan eltalált hangok. Remek énekesnővel van dolgunk, aki még ezt az aránylag közepes popszámot is egészen élvezhetővé tudja tenni (amit amúgy részben ő írt). A dal nyilvános bemutatója márciusban volt a Sidney-i Pride-on (csak ott más a neve), az itt készült felvétel lett a hivatalos klip. A döntőbe sajnos nem jutott be, így eldőlt, hogy a jövő évi fesztivált egészen biztosan Európában tartják.

2 points go for 

Izrael:  עדן אלנה - ፍቅር ልቤ [Eden Alene - Feker Libi = Szívszerelmem]

Pörgős, energikus, feldobó, jókedvet csináló diszkószám, amiben itt-ott (főleg a basszusgitár) a hetvenes évek hőskorának sítlusa is fellelhető. Ráadásul alighanem ez az első eurovíziós dal, ami (többek között) amhara nyelven szólal meg.

3 points go for 

Olaszország: Måneskin - Zitti E Buoni [Holdfény - Fogjad be, asz' jóvan]

Végre valami rockzenére emlékeztető valami. (A finnek is próbálkoztak idén  valami hasonlóval, de az inkább volt valami metálgagyi popzene villanygitárral.) Ez a dal is táplálkozik az olasz tánczenei hagyományokból, mégis egy kerek egész, ami megérdemli, hogy itt legyen a listán.

4 points go for

Észak-Macedónia: Vaszil - Here I Stand [Itt állok]

A híres Luther-i mondás újraértelmezése jelenleg egy érzelmes férfilírában teljesedik ki, aminek a témája: az akadályok közös leküzdése ilyen járványos időkben többletértelmet nyer. 

5 points go for

Izland: Daði og Gagnamagnið - 10 Years [Tíz év]

Tehát ők azok, akik tavaly minden bizonnyal nyertek volna, így mind ők, mind hazájuk alighanem egy soha vissza nem térő győzelemtől esett el. Ahhoz képest most sok újat nem mutatnak, inkább csak önmagukat ismétlik, minden szempontból. A tavalyi poén idén már nem üt akkorát, de a középmezőnyre azért elég.

6 points go for

Grúzia: Tornike Kipjani - You [Te]

Ismét egy mogorva külsejű férfi lírikus hangvételű száma, ami szerelmes dalnak tűnhet, de mintha valójában imádság lenne. Hiába van az idei mezőnyben két Alleluja című szám is, a témában határozottan ez sikerült a legjobban.

7 points go for 

Ukrajna: Go_A - Шум [Sum = Nesz]

Ez az elektrofolk brigád tavaly is valami hasonlóval indult volna, de ez most jobb lett, részben a mondanivaló miatt is. Nemcsak egy tavaszváró népdal feldolgozása, hanem itt a kikelet elég egyértelműem jelenti a járvány utáni új világ eljöttét, amit remekül párhuzamba lehet állítani az 1:40-nél felbukkanó csernobili atomszarkofággal, és még annyi mindennel, amivel ennek az országnak meg kell nap mint nap küzdenie.

8 points go for

Portugália: The Black Mamba - Love Is on My Side [A Fekete Mamba - A szerelem mellettem áll]

Fantasztikusan jó, a hetvenes éveket megidéző dal, ami akár Billy Joel vagy Elton John akármelyik lemezén is rajta lehetne. És ehhez jön még hozzá az énekes különleges hangszíne, ami nem minden fülnek kellemes, de hogy egyedi, az abszolút kétségtelen. A gitárszóló azért lehetett volna hosszabb (ez is dicséret volt).

 H A7 H A7 G#m D#7 F# C# E - 1. Em - 2. G A
Refr: H-A-E H-A-E H-D#7-E - 1. Em H A7 - 2. G A - 3. Em H

10 points go for

Dánia: Fyr & Flamme - Øve os på hinanden [Tűz és Láng - Gyakorlás egymáson]

A hetvenes évek után itt vannak a nyolcvanasok: tényleg mintha egy régmúlt fesztivál produkcióját látnánk, zenében és külsőben egyaránt - megidézve azt a kort, amikor még alapvető volt, hogy minden fellépő a saját nyelvén énekeljen. Így ez a dal is dánul szól, amire huszonnégy(!) éve nem volt példa. Mindezzel pedig arra is ráébreszt, hogy az elmúlt huszonharminc évben mennyire elsilányult ez az egész dalverseny. A közönség viszont sajnos nem értékelte eléggé a finom kritikát, ezért nem szavazták be a döntőbe. (Senki nem szereti, ha leszarozzák az ízlését, akkor se, ha tényleg az.)

12 points go for

Németország: Jendrik - I Don't Feel Hate [Nem érzek gyűlöletet, csak sajnálatot]

Nemcsak az idei év leghumorosabb produkciója, többek között a középsőujj-jelmezbe öltözött nővel, hanem remek útravalót ad arra, hogyan kell leszarni a gyűlölködőket. Ha választani kéne az ilyen friss, üde, szellemes produkciók, vagy a huszadik jellegtelen, közmédiának gazsuláló Dal-győztes között, akkor ezerszer inkább ez.