Úgy tűnik, az Eurovíziós Dalverseny ismét fölvette a ritmust, és idén szokatlanul erős mezőnnyel jelentkezett Torinóban. Sajnos elég sok jó szám nem fért így föl sajnos a tízes listára, így Finnországból a Rasmus visszatérése, a nyolcvanas évekbeli bolgár metálzenekar, az öngyilkosságra buzdító görög kislány, a megszokott minőséget hozó örmény énekeslány, a litván Mireille Mathieu, az olasz férfiszerelmi vallomás, vagy az új brit Rocket Man. Az elődöntők már amúgy lementek, a lenti számok közül pedig nem mindegyik került be a ma esti döntőbe, de ez egy saját ízlés alapján összeállított, abszolút szubjektív lista.

Norvégia: Subwoolfer - Give That Wolf a Banana - Elég hangsúlyos kezdés. Azért kap csak egy pontot, mert a zenéje az borzalmas, de a sárga farkasok és a sárga harisnyás élő díszletük mellett nem lehet elmenni. Hogy miért is kell a farkasnak banánt adni, az nem teljesen világos, de valószínűleg ez itt egy nemi aktus metaforája, amiben legalább az egyik tag férfi. A popduó egyébként nagyon félti az inkognitóját, senki nem tudja, ki rejtőzik az álarcok mögött. Talán jobb is így.

Portugália: Maro - Saudade - Nagyon jó kis hat negyedes, lendületesen csillezős, többszólamú fadoa múlt emlékeiről. Az énekeslány hangja nagyon passzol ebbe, de a vokalisták egyenként is érezhetően emelik a színvonalat. Valójában nem is szóló szám, de ez mindegy is. Csodálatos úgy, ahogy van. (Az otthoni előválogató valahogy barátságosabb volt, így ide inkább azt rakom ki.)

Észtország: Stefan - Hope - Úgy látszik, a skandináv country-vonal a Baltikumra is átnyúlik, legalábbis ez egy egészen jó kis western-ballada a talpon maradásról és az örök újrakezdésről. Nem egy bonyolult műfaj, de ha jól van megcsinálva, nagyot nem lehet vele tévedni sem. (A klipet, ami a színpadon is feltűnik a háttérben, Spanyolországban forgatták.)

Izland: Systur - Međ Haekkandi Sól - Skandináv filmekből ismerős lehet ez a visszafogott népzenés-countrys műfaj, amibe itt egy kis elszállós progrock is vegyült. Nagyon szép.

Ukrajna: Kalush - Stefania - Itt volt egy kis kavar, ugyanis a helyi versenyt eredetileg más nyerte (nem is olyan rossz számmal), de mivel megszegte az Oroszországban és a Krímbe utazási tilalmat, a második helyezett mehetett Olaszba. Északkeleti szomszédunk eddig is aránylag sikeresen próbálkozott a folk-pop műfajával (habár ebből a rapes részt simán lehetett volna hanyagolni), ráadásul a jelenkor történelmi eseményei miatt van ennek egy jó adag hazafias és szolidaritást ébresztő jellege is. Emiatt kétségkívül az idei verseny legnagyobb esélyese, a döntőbe már bekerült. A dal egyébként egy anya-gyerek viszonyról szól, és említett döntést még éppen a háború kitörése előtt hozták meg, szóval itt direktben tényleg semmi politizálás nincs.

Horvátország: Mia Dimšić - Guilty Pleasure - Izgalmas gitárakkordok (Dm F G Gm) és határozott női hang, innen már elég nehéz elrontani. Főleg, ha a refrén átvált a bűvös négy akkord egyik variánsára (F C Gm Bb), és már kész is egy egészen kellemes szám. Sajnos a döntőbe nem került be, de innen nem maradhat ki.

Moldova: Zdob şi Zdub & Advahov Brothers - Trenuleţul - Az elmúlt tíz-tizenöt évben eléggé előretört balkáni és kelet-európai népzene ismét megjelenik az Eurovízión. Ez olyannyira kelet-európai, hogy innen még Bukarest is nyugatra van, mint ahogy az az eredeti klipből is kiderül. Ahhoz képest az elődöntős verzió sokkal rockosabb volt, de nagyon jó kis bulizós szám lett ebből.

Grúzia: Circus Mingus - Lock Me In - Leginkább ez ingott, hogy bekerüljön-e a tízes listába, de egy egész napra ettől volt dallamtapadásom, tudtam: mindenképpen helye van itt. A kartvéliektől megszokott dinamikus, minimalista, diszkós rock. (A háttérbeli vetítésben a mozgó száj nem a Rocky Horror Picture Show-t idézi?)

Szlovénia: Last Pizza Slice - Disko - Szimpatikus tinizenekar, ami bátran visszanyúl a békebeli gyökerekhez: a diszkó-funkyhoz és a jugoszláv slágerzenéhez. Sajnos a rézfúvósok nincsenek a színpadon, pedig a legtöbbet talán ők teszik hozzá a számhoz.

San Marino: Achille Lauro - Stripper - Az itáliai városállam nem nagyon szokott saját szülötteket nevezni, ezúttal is egy olasz srác indul. Ami azonnal feltűnik, az a homoerotikus vibrálás, és talán még az Eurovízió színpadán is polgárpukkasztónak számító férficsók. De ettől eltekintve is egy berobbanó, energikus, adrenalintól (és tesztoszterontól) duzzadó szám, furcsa olasz-angol keverék nyelven. 

A döntő tehát ma este. (A poszt amúgy még nincs teljesen kész, később jön a konkrét sorrend.)