Eredetileg Molnár Gyula újbudai polgármestert akarták hívni, én még személyesen is beszéltem vele, az egyik alpolgármesterével leveleztem, míg végül Dr. Kovács Sándor, a kerület területfelügyeletének vezetője, illetve Dobrádi Pál, a hajléktalan-ügyekért felelős csoportvezető tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel. Ők képviselték a XI. kerületet, míg egy kedves hajléktalan-jogvédő szakkolléga hozott magával tíz hajléktalant, akik szintén erősen képviselték saját érdekeiket.
A legfontosabb információ, amit megtudtunk, az volt: nincs a kerületnek ilyen rendelete, ami a hajléktalanokat kitiltaná innen vagy onnan. Hanem van egy új program, az "Új rend Újbudán" nevezetű, aminek a célja, hogy a kerület frekventált pontjait rendbe rakják, a közterületekről eltüntessék a lakosság nyugalmát zavaró jelenségeket. Ennek pedig egyik velejárója, hogy a azokat az egyéneket, akik jelenlétükben zavarják a békés egymás mellett élést, eltávolítják az adott térről. Erről persze, hogy mindenki a hajléktalanokra asszociál, valahol joggal is, de a szempont mégsem az, hogy ki hol lakik, lakik-e valahol vagy sem - hanem hogy nem pakolja-e szét túlságosa a cuccait, nem szemetel-e nagyon maga alá, vagy nem áraszt-e magából óriási bűzt. Mégis ez az a szabály, amin a hajléktalanok általában, illetve a nagyarányú szociális érzékenységgel megáldottak is felháborodnak.
Az est legfőbb tanulsága számomra az volt, hogy bizony a kulturális és iskolázottsági szegregáció ellen minden eszközzel küzdenünk kell. De azt úgy lehet a legkevésbé, hogy az azon alapuló véleményeket egy szinten kezeljük a szakmai alapokon nyugvó, objektív érvekkel. Másrészt meg mivel a szakemberek és a hajléktalanok kommunikációja így két külön síkon mozgott, a két gondolatvilág nem találkozott, ezért önkéntelenül patthelyzet alakult ki. A hajléktalanoknak - mint mindenki másnak - természetesen a saját kis életük szempontjai a legfontosabbak. De akkor is hiányoltam képviselőik részéről a plurális gondolkodásmódot, azaz hogy a saját körükön lépjenek kicsit ki. Mondjuk ez a fajta kulturális szegregáció nem a hajléktalanságból következik, inkább fordítva: aki kisebb ilyen tőkével rendelkezik, az könnyebben kerülhet a társadalom perifériájára. De azért mégis többet vártam volna ettől a beszélgetéstől, mint hogy azon csúcsosodjon ki: miért nincs utcai vécé a Körtéren? Ami persze, fontos kérdés, de emellé azért valamilyen messzebbre mutató, fennköltebb tanulságot is vártam volna.
A lényeg, hogy a beszélgetés rendben lement, senki nem kaparta ki a másik szemét, és a résztvevők békében búcsúztak el egymástól.
