Ma két, említésre méltó tüntetés is adódott Budapesten.
I.
A Dísz téren a Magyar Köztársaság Barátai fb-csoport szervezett diploma(f)osztó ünnepséget Schmitt Pál köztársasági (vagy most milyen?) elnök úr részére. (A szervezők állítólag őt is meghívták, de csak az alteregóját küldte el - egy bólogató kutya személyében.) A színpadon elhangzott beszédek erélyesek és lelkesítőek voltak: szó volt a törvényellenessé vált, lelkiismeretes szociális munkáról, az elnök lemondásáról, de előtte lehetőleg a Parlament feloszlatásáról, továbbá a Kalózpárt megtette a elnököt tiszteletbeli kalózzá, mondván: az elnök úr nagy lépést tett előre a szerzői jogok liberalizációjának terén. A csúcspont pedig az volt, amikor a "Dr. Schmitt Pál" feliratú molinóból kivágták az első kis rövidítést. Mindenesetre számos szervezet volt jelen, a színpadon s a tömegben egyaránt (a teljesség igénye nélkül): az Új Szemlélet, Új Ellenállás, Szolidaritás, és a Demokratikus Hálózat jó pár tagja is jelen volt. Olyan négy-ötszáz ember jött össze, szóval nem túl nagy, de annál lelkesebb és összetartóbb tömeg jött össze.
(Én észkombájn jól ott voltam mindenhol,
csupán fényképezni felejtettem el,
ezért az Index képeit vettem kölcsön, bocsi.)
II.
Kinéztem a Kossuth térre, a kormánypárti felvonulásra is, senki ne mondja, hogy csak egyoldalúan tájékozódom - de meg kell mondjam, elég nagy csalódás volt. Emberek persze voltak, és tényleg jó sokan, mint az oroszok, és igenis láttam ott jó csajokat, de ennyi. A végén se egy színpad, se egy beszéd, se egy semmi. Csupán amint a tömeg kiért a Kossuth térnél az Alkotmány (vagy most milyen?) utcából, rögtön szétmentek kétfelé. Egy távoli mikrofonba Bencsik András köszönte meg mindenkinek a részvételt, be is mondta: még sosem látott egymillió embert együtt (miért, az a kétmillió tíz éve mégse volt igaz? nahát..), mások Bayer Zsolttal fotózkodtak, mécsesekkel és gyertyákkal körberakták a teret (az mit jelképezett, megkommenteli nekem valaki?), egyébként meg ennyi. A katarzis a végén elmaradt, ezt fel is vetettem egy ismerősömnek, akivel ott találkoztam. Ő a Hősök terétől gyalogolt le és elmondta: maga az volt a katarzis, hogy ennyien itt voltak. Végülis igen, remek érzés egy olyan embertömeg közepében lenni, aminek az ember nem látja a két végét, de önmagában ez kicsit tartalmatlan.
Természetesen mindenkinél ott volt a kötelező nemzetiszín zászló, itt-ott koronás közép- vagy nagycímerrel díszítve, ám az Árpád-sávos abrosz sem volt ritka. Meg persze a különböző MSZP-, EU- és világellenes transzparensek. Továbbá feltűntek fideszes politikusok és más közszereplők, a Nagy Imre téren pedig a Magyarok Szövetsége tartott gyűlést, a 2006-ból ismert szalmakalapos fószer a Szent Koronáról hordott össze ezt-azt, majd kiadta a jelszót: Böcörpuszta! (Ott egyébként mi van?)
Nos, hogy mennyien voltak, arra különböző becslések születtek százezertől az egymillióig, a hivatalos az a négyszázezer - amit ezúttal nem a rendőrség adott ki, hanem maga a Belügyminisztérium, szóval nem túl független a forrás, amit a közlemény hangneme (örömködés a jó hangulat és nagy létszám felett) is jól mutat. Meg ha azt nézzük, hogy a Fidesz a biztos szavazók körében 40%-on, országosan meg 20%-on áll, akkor az 1,6 millió szavazat - ebből minden negyedik ott lett volna ma az Andrássy úton? Ez elég valószínűtlen, bár matematikailag nem lehetetlen. De bármennyien is voltak, ezt előtte három hetes országos mozgósítás, szervezés és toborzás előzte meg - míg a január 2-i, Operaház előtti kormányellenes tüntetést három nap alatt hozták össze, és nekik elég volt bemondani csak az időpontot meg a helyszínt. A jobboldal ezzel gyakorlatilag beismerte, hogy ugyanígy, spontán nem tudott volna még ennyi embert se összehozni. (Azokkal a kósza hírekkel pedig, hogy ennyit meg annyit kaptak egyesek a részvételért, nem kívánok foglalkozni. Untig elegen voltak, akik ingyen és lelkesen gyalogolták végig a kb. négy kilométert.)
Másrészt attól, hogy valakik sokan vannak, még nem lesz igazuk. Ettől még nem jön rendbe az államháztartás, nem áll helyre a demokrácia, nem lesznek nagyobb biztonságban a megtakarítások. Hiába az angol nyelvű üzenetek, Brüsszelben nem azt fogják ebből levonni, hogy "Hm, lehet, hogy monsieur Orbánnak mégis igaza van?", hanem elgondolkodnak rajta: érdemes-e ezzel az országgal tovább bajlódni, és nem kéne-e inkább meggyorsítani a kiválását, hogy ezen is legyünk végre túl?
Azt hiszem, disszidálok Bulgáriába.
