Itt a tél, a karácsonyi hercehurca, a szánkózás és a disznóvágás szezonja. Elsőn már túl vagyunk, a másodikon még innen, szóval marad a disznóvágás. Ennek szellemében hirdetett a Fogasház is szombatra egész napos disznóvágós programot. Rögtön fészbúkos akcióba is lendültek a vágás ellenzői. Őket nagyjából háromfelé lehet osztani:

1. Akik ellenzik bármilyen állat megölését, ezért maguk sem esznek húst. Sem sertést, sem marhát, sem csirkét, sem füstölt oldalast, sem kifilézett rántott husit, sem parizert. Vitán fölül tiszteletreméltó, ha valaki egy jó cél érdekében, erkölcsi meggyőződésből a saját kényelmi zónáját is hajlandó leszűkíteni. Ők hitelesek, nekik elhisszük, hogy komolyan gondolják. Az sem baj, ha próbálnak ennek helyességéről másokat meggyőzni, hiszen a meggyőződés az már csak ilyen, márpedig ha az a demokrácia keretein belül marad, akkor van helye a közbeszédben. Az pedig külön hasznos, ha valaki az állattenyésztés környezeti hatásaira rávilágít, mint például hogy egy állat vágósúlyig nevelése mennyi erőforrást igényel, amivel szintén a bolygónkat terheljük.

(Persze kérdés az is, hogy aki tisztelt minden földi életet, az hogy jön ahhoz, hogy ártatlan növényeket zabáljon föl? Hát mit ártott az a sárgarépa? Még jó, hogy a mai szintetikus világunkban már senki nincs arra kényszerítve, hogy olyasmit egyen, aminek valaha a földi élethez köze volt.)

2. A második csoportba tartozik a legtöbbje. Elég nehéz őket bármilyen konzekvens gondolatrendszer alapján jellemezni, leginkább azzal lehetne: semmi baj a húsevéssel, csak csinálják a négy fal között! Nekik nem azzal van a bajuk, hogy a sertést levágják és megeszik - hiszen halott állatok maradványait bármelyik közértben meg lehet venni tízdekánként - hanem hogy maga az ölés aktusa az, ami a szórakozóhelyen történni fog. (Megjegyzük: nem fog, de erről majd lentebb.) Elámélkodnak azon, egy állat, ami nemrég még élt, érzett és hangokat adott ki, az milyen gyorsan és véresen válik étkezési alapanyaggá. Persze ha minderről nem tudunk, akkor teljesen rendben van, csak szembesülni ne kelljen vele. Aki csak az állat megölése ellen kampányol, főleg ha az nem a távoli vidék legmélyén történik, de az elfogyasztását teljesen rendben valónak tartja, az nem gondolkodik túl következetesen. Márpedig az az állatvédő, aki maga nem vegetáriánus, teljességgel hiteltelen. Vagy az, akinek szeme se rebben, hogy hentesboltokban és közértekben mázsaszám lehet húst venni, de a Fogasház disznóvágásánál hirtelen ökölbe szorul a keze. (Ja és azt se felejtsük el: ha nem vágnánk többé disznót, akkor a házisertés tartása is értelmetlenné válna, és Földünkön egy újabb állatfaj halna ki. Ezt akarjátok?!)

Nem is tudom, ide soroljam-e azokat, akik borzalmas képeket osztanak meg arról, hogyan bánnak állatokkal telepeken, vágóhidakon, húsüzemekben. Ők csak azt hagyják figyelmen kívül, hogy az ilyen áőllatok tartására is kemény szabályok vonatkoznak, és a képeken ábrázolt embertelen (állattalan?) körülmények azok be nem tartásából adódnak  - illetve hogy ezek a képek csupán a nagyüzemi állattartás ellen lehetnek érvek, tehát még inkább alátámasztják, hogy egy háztájon felnőtt és levágott állat mennyivel egészségesebben és emberségesebben éli és végzi be életét. Főleg mióta az otthoni disznóvágásokat is már szigorúan szabályozzák, altatógáz, miegymás. (Mondjuk az más kérdés, hogy ezt az EU-konformitást vajon hány háztartásban alkalmazzák, de még azok nélkül is egészen más egy sertés élete, mint egy feldolgozóüzemben.)

3. A harmadik nem álságos, nem próbálja magát az állatvilág megmentőjeként feltüntetni, sőt maga is eszik húst. Neki ezzel az egésszel az a baja, hogy ha már sajnálatos meg kell ölni egy állatot, hogy megehessük, akkor eköré miért is kell egy bulit szervezni? Na ők kapiskálnak valamit, sőt talán azt is tudják, hogy egy disznóvágás hogy néz ki. Egy valódi disznóvágás nem azért mikrotársadalmi esemény, mert közösen örülnek annak, hogy megöltek egy védtelen állatot. Egyszerűen azért ölik meg, hogy megegyék, főleg mert a sertést az ember már önmagában ezért tenyészti. Bármilyen más életmódra az az állat már teljességgel alkalmatlan lenne: ha nem vágnák le, előbb-utóbb a saját súlyát nem bírnák a szervei. És nem azért kell összegyűlni sokan, hogy nótázzanak egy jót, hanem mert egy sertés feldolgozása sok dolgos kezet igényel, és a pálinkával koccintás is a közös munkának szól. Magánál a vágásnál eleve kevesen vannak ott, hiszen az mégiscsak egy intim pillanat: a gazda azt az állatot hetekig-hónapokig nevelte, tápolta, naponta találkozott vele, szóval kialakult egy gazda-állat kapcsolat, aminek most vége.

A disznó egyfajta áldozati állat: azért hal meg, hogy mi abból életet nyerjünk, így ahhoz mérten is kell tisztelnünk. Ez is a rituálé, a tor része, és például ezért nem hív meg az ember vadidegeneket, hanem megtartja családi-baráti körben. A régi világban, főleg a faluhelyen, az ember a halállal is jóval nagyobb összhangban élt, az élet velejárójaként fogta föl - csak a modern, nagyvárosi élet következménye a haláltól való elidegenedés és hogy nehezünkre esik szembenézni: igen, amit megeszünk, az egykoron élő állat volt. Aki tehát ezt egy sima vigasságnak fogja fel, nem érti, miről van itt szó. Persze maga a feldolgozás, a hurka, kolbász, szalonna, sült vér elkészítése már természetesen nagyon szórakoztató tud lenni, hiszen a közös főzőcskézés mindig az. De akik ebben részt vesznek, azok többsége már csak holtan találkoznak a disznóval. A "disznóvágás" fantázianevű céges partiknak pedig általában közük nincs ahhoz, amit ez valójában jelent.

Hogy a Fogasházban ez hogy fog kinézni, nem tudhatjuk előre. Annyi bizonyos, hogy maga a vágás - a hely közleménye szerint - nem helyben fog megtörténni, márcsak mert ott nincsenek is meg a hozzá szükséges higiéniai és technikai feltételek (például elég hely a perzselésre, lefolyó és slagok a szétfolyó vérnek és nedveknek, hely a gőzölgő belsőséges kondéroknak, stb.). Persze nem akarok a Fogas rendezvényével szemben sem előítéletekkel élni, főleg, mert a reggel hatórás kezdés azért ad némi reményre okot, és remélhetőleg nem csak arról lesz szó, hogy hurkát, kolbászt, lilakáposztát lehet majd zabálni, és szétcsapatni pálinkával. (És azt sem házival, hiszen bevizsgálatlan helyről származó szeszesitalt nem lehet csak úgy felszolgálni.)

Summa summárum: akit érdekel és van egy szabad napja és ezerötszáz forintja, menjen el nyugodtan. Aki meg nem eszik húst, az meg ne menjen el, van még elég program a városban, de akár otthon is maradhat. Aki meg ezentúl bojkottálni fogja a Fogast, jobb, ha az utcára sem lép ki, hiszen ott is csak úgy jönnek-mennek a húsfogyasztó emberek. Bizony, gonosz világ ez.