Nem valódi, viszont szellemes. Tetszenek érteni: Wurst = virsli, kolbász, vagy bármilyen felvágott.

Conchita Wurst szombaton megnyerte az idei Eurovíziós Dalversenyt. Azóta hazájában, Ausztriában (ahol eleve nem véletlenül esett rá a választás) folyamatosan ünneplik, az államelnök is büszkén fotózkodik vele - míg pár kilométerrel arrébb, a máig létező vasfüggöny túloldalán, nem igazán tudják hová tenni. Újra előkerültek a teóriák arról, hogy már megint politikai döntés született. Bizonyára azért kapott Ausztria annyi tíz és tizenkét pontot (többek között Magyarországtól is), hogy nehogy az terjedjen el, hogy bárki is homofób, pedig itt aztán senki. Továbbá sokan panaszolják, hogy már megint nem a zenei minőséget pontozták, hanem a szakállas nőt. Nos, ez utóbbiban van is némi igazság, hiszen az előadott dal csak az egyik összetevője a teljes produkciónak. Azon kívül nyilván fontos a megjelenés, kiállás, meg hogy egyáltalán, a személyiségével ki tud áttörni egy olyan falat, hogy tényleg egész Európában ő legyen a téma.

Conchita Wurstnak mindez sikerült, sőt már a döntő előtt ő számított a legfeltűnőbb szereplőnek. Hogy mi volt a varázsa? A nótája tényleg nem volt egy nagy szám, hamar jól el is felejtették. Csak attól, hogy transzvesztita, még szintén nem nyert volna. Az arcszőrzet sem lehet ok, hiszen a verseny szakállas előadói (a norvég, a belga, a belorusz, és fogjuk rá: a máltai énekes) még a döntőig sem jutottak, a francia bajusz-dal meg tök utolsó lett. Vagy a tolerancia és elfogadás üzenete a nyerő? Akkor hogy lehet, hogy az izlandi Pollapönk együttes "No Prejudice" (=Le az előítéletekkel!) című slágere csak a tizenötödik helyen végzett? Ez olyasmi, amit Örkény is írt a paprikakoszorúról: az egyes összetevők egymásba rakásából még nem lesz csoda - ahhoz kell az a plusz, ami valami újat, valami más minőséget eredményez. Conchita Wurst maga egy olyan jelenség, ami/aki már puszta jelenlétével megugorja Európa ingerküszöbét. Ám azon túl, hogy egy érdekes színfolt a Nagy Forgószínpadon, nem befolyásolja nagyon életünket, vagy hogy ezentúl mit gondoljunk a világról. Szóval mindenki maga dönti el, hogy mennyit akar vele foglalkozni.

Akik pedig most Európa mély erkölcsi fertőjét emlegetik, azok valószínűleg nem tudnak róla, hogy amit így hívnak, már jóval régebb óta jelen van az Eurovíziós Dalversenyen. Legkésőbb tizenhat éve, 1998 óta, amikor is az izraeli Dana International nyerte a birminghami fesztivált. Dana nem transzvesztita, hanem transznemű - pontosabban olyan nő, aki eredetileg férfi testbe született, és ezt az állapotot később nemváltoztató műtétekkel korrigálta. Ő egyértelműen a dalával nyert, az egyéb háttérjellemzők legfeljebb csak érdekes adalékot jelentettek. Pedig ha ez ma történne, milyen jó kis 'zsidós-buzis' összeesküvés-elméletek jönnének szembe minden fórumon... (A videó elején a magyar zászló melletti négy pontot egyébként Horváth Charlie hozta össze.)

Hogy őelőtte vagy őutána lépett-e fel transzvesztita művész az Eurovízión, ennek megválaszolása komolyabb utánanézést igényelne. Ám az, hogy női ruhába öltözött férfi előadó nyerjen, már megtörtént, csak fordítva: 2007-ben Helsinkiben egy férfi ruhába öltözött nő, a szerb Marija Šerifović nyert. Ráadásul róla is kiderült (ami már addig is nyílt titok volt), hogy a lányokat szereti. Nos, ő az elérhető férfi kollekciók közül a "hülyegyerek évzáróra megy" ancúgot választotta: ünneplős ruha, kitűrt inggel és sportcipővel. Az ő győzelmén is sokan értetlenkedtek, de csak a dal milyensége miatt (Rúzsa Magdi tényleg jobb volt), a kinézete már különösebben senkit sem érdekelt.

És ki volt akkor a nagy rivális, aki végül a második helyen végzett? Bizony, egy női ruhába öltözött ukrán férfi, név szerint Verka Szergyuska, valódi nevén: Andrij Danilo. Persze ő - Conchitával ellentétben - az egész figurát humorosra vette, nem is volt benne semmi mögöttes vagy egyéb mondanivaló, csak a méretes (viszont legalább tényleg mókás) ökörködés. Ennek megfelelően nálunk sem kavart viharokat. Ahogy Woody Allen mondta: ha hajlik, akkor vicces, ha törik, akkor szomorú.

Aki figyelmes volt, tavaly is láthatott valami hasonlót, amikor a román versenyző lépett a színpadra. A döntőben valahol a középmezőnyben végzett, a magyar szélsőjobb valószínűleg ezért felejtett el kapásból románbuzizni. Idén pedig érdekes módon egy szót sem szóltak arra (vagy csak nem jött át), hogy Árpád apánk nemzetségét, széles puszták büszke népét egy afroamerikai srác fogja képviselni Legóéknál. Na ilyenkor örülök, hogy nincsenek fajvédelmi hajlamaim, mert most nagyon egyedül érezném magam. Inkább hallgassuk meg Florin Cezar Ouatu, A Hang tavalyi előadását. Akinek ez az első alkalom, az készüljön fel mindenre.

Na még mindig botrányos Conchita Wurst szombati győzelme? Akkor térjünk vissza 2006-hoz, amikor Finnország nyert a Lordival és a Hard Rock Hallelujával. Akkor sem férfiaknak kinéző férfiak, sem nőnek kinéző nők hozták el a trófeát, hanem szörnyeknek kinéző.. nem is tudni, mik. A frontember, Mr. Lordi (aki szintén hosszú hajú és szakállas) jól láthatóan férfi, de a vokálban mintha női hangot is hallanánk, és valóban: Wiki szerint a billentyűsük, Awa, valóban nő volt. De aki meg tudja mondani, hogy ki milyen neműnek van öltözve, vagy hogy ez miért kevésbé zavaró, mintha egy férfi tűsarkúban és kisestélyiben flangál, az már tényleg homofób a talpán.

És akinek ez sem elég, annak végezetül íme 2008, amikor is Írország egy pulykát indított. Pontosabban egy kesztyűbábot, aki aztán tényleg nem az énekhangjától várta azt a "douze points" (tizenkét pont)-ot. Dustin végül a döntőig sem jutott, ám ne felejtsük el: volt egy ország, ahol őt választotta arra, hogy a zöld-fehér-narancs nemzeti színeket képviselje Belgrádban.

Lehet, hogy még rengeteg hasonló példa fordult elő az Eurovíziós Dalversenyek történetében - ha valaki tud még valamiről, ne habozzon osztani kommentben! Mindenesetre ezek fényében Conchita Wurst győzelme semmiben nem szokatlanabb vagy szenzációsabb, pláne nem elítélendőbb, mint eddig bármelyik másik. Minden előadó másban egyedi (kivéve, aki nem), Thomas Neuwirth pedig sikeres brandet épített fel Conchita karakterével - sikeresebbet, mint a másik harminchat induló. Ám ő nem egy paródia, mint például Borat, hanem van konkrét üzenete is: a másság elfogadtatása másokkal és saját magunkkal. Elvégre hogy is hangzik a szállóige, amit valamikor a kilencvenes években valaki kitalált, és azóta mindenre ezt használják? "Te is más vagy, te sem vagy más." Conchita pedig egyvalamiben tényleg más, mint a többiek: ő az, aki megnyerte a 2014-es Eurovíziós dalversenyt. 2015 májusában viszont ismét minden felkent népművész megmutathatja, hogy tud még ennél is maradandóbbat alkotni. Lehet kezdeni készülni, hajrá.