Tételmondat: A gender tagadása önmagában maga a nők elleni erőszak.
Magyarország kormányának meglett volna a lehetősége, hogy az emberi jogok élharcosaként szerepeljen. Lehetett volna az a párt, ami megmutatja: az eddig mutatott masszív hímsovinizmus, vakkomondorozás, princípiumozás, nők méhében és egyéb testrészeiben turkálás után - vagy legalábbis mellett - mégis elhivatott a hatalom, hogy megállítsa a családon belüli, elsősorban nők elleni erőszakot. Bemutathatta volna, hogy hogy nem csak követelni tud, hanem jutalmazni is. Mint egy jó keresztapa: ha valaki befizeti a védelmi adópénzt, és vállalja, hogy teleszüli unokákkal a Kárpát-medencét, az cserébe valóban kap is védelmet. Ráadásul az ellenzék, illetve az eddig őket támadó jogvédő-feminista szervezetek vitorlájából is kifogja a szelet. Ám nemhogy úgy döntött, hogy nem ratifikálja az Európa Tanács Isztambuli Egyezményét (amit amúgy 2014-ben ugyanez a kormány írt alá), de leszögezte, hogy nem is fogja.
Nyilvánvalóan az volt ezzel a cél, hogy találjanak egy témát, amire az ellenzék jól rá fog harapni. Hiszen ennek a kormánynak a fő fegyvere a belső feszültség fenntartása: ha épp nincs ügyeletes ellenség, akitől rettegni kell, akkor az is teljesen jó, ha az ország egyik fele meg a másiknak. Úgy látszik, most is ennek a szempontnak volt elsőbbsége. Eleve mekkora abszurd már, hogy egy kormányoldal arról fogad el törvényt, hogy valahova NEM csatlakozik? Hagyhatták volna az egészet elsikkadni is, de ennek így tényleg nincs semmi más értelme, mint a téma szándékos föltekerése.
És mi volt az indok? Az a rész, ami a menekültek védelméről szól, illetve amiben a "gender" szó előfordul. Hogy jelenlegi kormányunk menekültellenessége mennyire ellentmond minden emberi értéknek, pláne kereszténységnek, nem kell külön taglalni. A "gender" szót pedig valami egészen más értelemben használják, mint amit valójában jelent (általában összekötik az LMBTQ-témával, és ezzel sem segítik a szó megértését, nem véletlenül). Pedig a társadalmi nem, a különböző nemi szerepek hangoztatása a jelenlegi hatalom egyik kedvenc szórakozása. Csak azt tagadják, hogy ezt el lehetne választani a születéstől, vagyis magát a létét: szerintük onnantól kezdve, hogy valaki valamilyennek született, kötelező jelleggel rá kell hárulnia a mosásnak, főzésnek, takarításnak, gyereknevelésnek - főleg, ha olyan csóró, hogy erre nem tud egy személyzetet is fenntartani. Tehát a gender tagadása önmagában maga a nők elleni erőszak. (Akkor is, amikor női politikusok is szoktak ezzel kiállni. Miért, nő talán nem követhet el nők elleni erőszakot?)
Lehetett volna itt akármiről szó, akármiből csinálhattak volna ügyet. Szinte véletlen, hogy pont olyat találtak, ami az elnyomásról, az erővel és hatalommal visszaélésről szól, és pont passzol a kormányzat szokásos politikájába. A kormányoldal szavazói már hozzászokott a politikusai feltétel nélküli követéshez és akár a villámgyors irányváltáshoz is. Ha a Fidesz kitalálná, hogy mostantól a migránsokat szeretjük és a határon túli magyarokat utáljuk, Keletázsia az ellenségünk és Eurázsia a barátunk, a szekértábor secperc alatt átállna az új helyzetre, és meg lenne győződve, hogy ez mindig is így volt. Ugyanennek a folyamatnak az eredménye, hogy kormánypárti női szavazók nem háborodnak fel a nőellenes szólamokon: ebben a diskurzív polgárháborús helyzetben az ellenséggel szemben bármi megengedhető, ám ha ő használja ellenünk a saját fegyverünket, vagy legalábbis azt hisszük (mint a Niedermüller-tüntetéskor), akkor teljes erőből vissza kell tüzelni. Így tehát ez a jelenlegi nőgyűlöleti hullám valójában nem szolgál semmilyen ideológiát, csupán új frontot nyit a feszültséget mesterségesen fenntartó belpolitikai csatározások terén.
