„Halottakat könnyű produkálni. De olyan halottakat, akik esznek, isznak, és úgy tudják befogni a szájukat, mint egy valóságos kadáver, az már nehezebb. De ez az igazi feladat!”
Oktatási tábornok nertárs kiadta a parancsot: szeptembertől tilos a gyerekeknek okostelefont vinni az iskolába, ugyanis az csak elvonja a gyerek figyelmét a tanulástól. Ebben pedig implicite az is benne van, hogy a tábornok úr szerint mit is kell tanítani a gyereknek – vagyis mit nem: az életre való felkészítés például egészen biztosan ilyen. Ugyanis ha a gyerek kilép az iskola buborékjából, ott azonnal körbeveszik a színes-szagos elektronikus eszközök, és az a töméntelen információmennyiség, amit felnőtt fejjel is borzasztó nehéz feldolgozni. A mai magyar oktatáspolitika pedig ahelyett, hogy ezeket az eszközöket éppen, hogy bevonná az oktatásba, inkább kizárja őket. Nehogy a gyerek megtanulja, hogyan is lehet ezeket, illetve az ezekben rejlő lehetőségeket valóban értelmes módon hasznosítani. Nehogy megtanulja az információs szeméthegyek közül kibányászni az önkéntes tanulás és egyéni fejlődés lehetőségét. Nehogy megtanulja, hogyan tud ő úrrá lenni a saját telefonján, és nem fordítva. Ehelyett a kormányzat egy olyan fals és életszerűtlen világot kreál, ahol ezek a cuccok nem is léteznek. Ezzel pedig nem csak megfosztja a gyereket az élethez szükséges, sőt a jövő munkaerőpiacán is hasznosítható ismeretektől, hanem konkrétan hazudik is neki.