Mikor? Melyiket?

Nem akarok zsinórban két politikai témájú posztot beírni, de ezen a héten érezhetően tényleg elindult a kampány, szóval a téma megkerülhetetlen - és egyre inkább az lesz.

I. A Fidesz

Tegnap Orbán Viktor évértékelőjéről tettem egy felületes áttekintést, és kicsit kitértem a Fidesz jelenlegi kampányára. Persze nem tudni, bennük mennyi potenciál rejtőzik a következő két hónapra, de az tény, hogy a pénz nem lehet nekik probléma. Az EP-választáskor is nekik volt a legtöbb plakátjuk kirakva, ráadásul utána a "Köszönjük!"-kel még egyszer körbeplakátolták az országot. De kreativitás terén már az is elég gyér volt a maga két jelszavával ("Elég! Szavazz!"), és a mostani se hoz sok újat. Ugyanaz a konkrétumok nélküli, egyszemély-központú jelszóparádé, mint eddig. Ez érthető is, hiszen minek strapálják magukat, ha úgyis biztos a győzelem?

Fidesz-plakátok 2002-ból és 2009-ből
(valami nem stimmol a feltöltéssel)

Kezdjük ott, hogy tőlünk nyugatabbra nincs olyan demokratikus párt, amelynek húsz évig áll ugyanaz az ember az élén. (Most kapásból csak a Sinn Féin-elnök Gerry Adams ugrik be, de még Jörg Haider is csak tizenkét évig állt az FPÖ élén.) Ám ha valaki egy nagy párt színeiben zsinórban két miniszterelnök-jelöltséget elbukik (ha csak a legutóbbi kettőt veszem), akkor a világon nem indítják sehol harmadszor is. És persze, most a Fidesz egy széklábat indítana, akkor is megnyerné - de egy demokratikus pártban akkor is lehetőséget kell adni másoknak is, hogy megmutathassák magukat. Ha meg egy ekkora a pártban nincs más, erre alkalmas jelölt, akkor ott valami nem stimmel. Vagy nem egy demokratikus pártról van szó. Hanem sokkal inkább egy egy személyben csúcsosodó, piramisszerűen, fentről építkező (kis túlzással: sztálinista típusú) pártról. Márpedig ha valaki vall bizonyos vezetési elveket, akkor nyilván ugyanazokat igyekszik érvényesíteni, akár pártot vezet, akár országot. (És most nem térnék ki az 1998-2002 közötti időszakra, pedig hajaj.)

Az SZDSZ két választási plakátja 2002-ben

A konkrétumokkal meg mindig is hadilábon álltak. 2006-ban is kijelentették, hogy elvből nem mennek bele adat- és számháborúkba, talán mert akkor még ledőlne a fáradságosan felépített depresszió-kampányuk. Most meg az a szöveg, hogy nem árulják el a jobbnál jobb ötleteiket, mert akkor az MSZP még le találná nyúlni. Ám egy demokrácia azért kicsit másképp működik. Pont az a demokratikus választás lényege, hogy a szavazó megismeri a különböző pártok és jelöltek törekvéseit, és azután a saját meggyőződése szerint szavaz erre vagy arra. Persze, ez sehol se működik tökéletesen (például a kevésbé népszerű intézkedéseket egyik párt se árulja el előre) - de hogy valaki ennyire ne mondjon semmit, ez kicsit már túlmegy a demokrácia határán. De úgy látszik, a Fidesz-szavazóknak az is elég, hogy majd április után mondják meg nekik, miért is szavaztak oda.

II. Az MSZP

Míg ott a másik nagy párt, az MSZP. (Bár Navracsics Tibor a minap kétségbe vonta, hogy biztosan az MSZP lenne-e a másik nagy párt. Kell az udvarlás a Jobbiknak.) Már 2002-ben is azzal támadták a Medgyessyt, hogy nem egy túl karakteres vezető. Tényleg nem az volt. Nem is az volt a lényeg. Az MSZP és az SZDSZ akkor éppen az addigi egyszemélyes államhatalom ellen kívánt alternatívát nyújtani. Míg a Fidesz plakátjain csak Orbán Viktor szerepelt, addig az MSZP-éi mindig többszemélyesek voltak. És itt nem olyan tömegplakátaira és az abból kiragadott névtelen arcokra gondolok, mint amilyeneket a Fidesz vetett be 2006-ban. Hanem arra, hogy az MSZP nem a miniszterelnök-jelölttel kampányolt, hanem legalább anniyra a csapattal, ami Medgyessy Péter mögött áll.

Megyó 2002-ben

Igaz, ez aztán elég csúnyán ütött vissza, amikor aztán az MSZP gyakorlatilag az ellenzék ellenzéke lett. Az első fél évben, amíg tartott az osztogatás, addig nem volt semmi baj. De a magyar választó aztán visszasírta az erős vezetői aurát, így az MSZP-nek olyan ember kellett, aki ebben harcba tud szállni Orbán Viktorral. Ekkor jött Gyurcsány Ferenc, akit aztán a 2006-os kampányban is jól előretoltak. Míg Medgyessynek a tej is megaludt a szájában, Gyurcsány bármiről megfelelő ritmikával, dinamikával, tonalitással, spontaneitással, de összerakottsággal tudott beszélni, értett a fiatalok nyelvén, és ráadásul voltak önálló gondolatai is. Meg is nyerte az MSZP-nek 2006-ot, aztán a dolog annyiban is maradt. A többiek előbb szép lassan kiálltak mögüle, majd jól hátbaszúrták és elküldték.

Most az MSZP láthatóan a 2002-es formációhoz tér vissza. Bár ne felejtsük el: akkor sem az MSZP nyert, hanem a Fidesz vesztett. Másrészt meg az SZDSZ humoros, ötletes, a szabadságot tálcán kínáló kampánya nélkül az se ment volna (aminek a 2006-os Kovácspisti-projekt a nyomába se ért). A mostani jelölt, Mesterházy Attila is láthatóan sokat merített Gyurcsány Ferencből, de mégsem az az energiabomba. Meg úgy egyáltalán, a higgadt, nyugodt, csakis észérvekre épülő és a társadalom megértésére apelláló kampány nem egy sikeres műfaj minálunk. Mint ahogy az István a király-ban is megénekeltetett: "Mást itt e nép meg nem ért, csak túlerőt."

Igaz, egy nagy párt nem állhat másképp hozzá egy választáshoz, mint győzelmi szándékkal - de azért az MSZP-sek is olvasnak újságot. A győzelem mellett fontosabb cél bedobni új arcokat, új neveket a köztudatba, akik majd az MSZP politikáját az elkövetkezendő négy évben jellemezni fogják, és ha most nem is, majd 2014-ben győzelemre viszik a pártot. (Persze ehhez most is kell elég szavazat, ami szintén a kampányon és a választókon múlik.) Vagy akár már 2010 őszén is, feltéve ha Orbán Viktor nem halasztja törli el az önkormányzati választásokat. De erről majd akkor.

Persze majd a többi pártról is jól megaszondom a magamét, de addig is berekesztem magam.

Szemérmesen hallgattam eddig a kampányról, pedig már javában tart. Ma például megtartatott Orbán Viktor évértékelő beszéde. Természetesen szépen meghallgattam, hiszen hogy alkossak véleményt a másikról, ha nem az alapján, amit gondol és mond? Persze most sem okozott csalódást: az elhangzottak egyik fele nagy általános bölcsesség volt hazáról, haladásról, fejlődésről, sikerről, önbizalomról, összefogásról, népről, nemzetről, országról. Pont amiket minimum minden pártelnök és miniszterelnök-jelölt elmond egy kampány során. Pont olyan volt, mint a Fidesz jelenleg forgalomban lévő plakátja: csupa általános, pozitív, de amúgy fantáziátlan fogalom ömlesztve, közülük kiemelkedik a régi jelszó nemzetiszínnel meg narancssárgával. Hasonlít a '90-es szótáras és a '94-es banános plakáthoz, csak kevésbé szellemes. (Pedig a narancssárgát pont azért találták ki még '90-ben, hogy jól elüssön a piros-fehér-zöldtől. Vicces, nem?)

Azt viszont nem szeretem, amikor ahelyett, hogy egymással szemben álló vélemények csatáznának, ahelyett valaki az ellenfelét kriminalizálni próbálja. Előadja összeesküvés elméletét, miszerint a másik csak a saját önös érdekét nézi, és szánt szándékkal ártott az országnak. Mindezt még csak nem is konkrétumok alapján, hanem úgy nagy általánosságban. Persze, ezeket is minden választáskor elmondják mindenkire, de azért ezt a stílust mégsem kéne ilyen magas szintre emelni. Különben is, aki húsz éve permanens miniszterelnök-jelölt, az ne nagyon vádoljon másokat önös érdekű politizálással.

Meg voltak még egyéb érdekes fordulatok a beszédében. Például amikor tízpercenként megígérte, hogy ő majd rendbehozza a gazdaságot. Kár, hogy az épp most történt meg, de legalább Viktorunk ismét előmelegített helyre ülhet be, akárcsak 1998-ban. Igaz, a piacgazdaság dicsérete majdnem kellemes meglepetés volt tőle, de valós tények (meg egyáltalán tények) nélkül ez a rész is csak lógott a levegőben. Ellenben az állam gazdasági szerepvállalására bővebben is kíváncsi lettem volna. Meg a szabadság és rend összefüggésének taglalásában is volt egy pont, ahol teljesen beleszaladt a csőbe. De tök mindegy, ha ennek az ellenkezőjét mondja el, a többiek akkor is ugyanúgy tapsolnak neki.

Kicsit érdeklődve néztem akkor is, amikor újból előhozta az elszámoltatás témáját. Nem lesz bosszú, csak mindenki jól megkapja, ami jár, a jelenlegi fővárosi vezetés meg rács mögé kerül. Ekkor még a Millenárison is kisebb moraj futott át. De legalább a beszédnek ez a része állt legközelebb a konkrétum fogalmához.

Ám leginkább akkor néztem nagy szemekkel, amikor elítélte a szélsőségeket. Természetesen ezt is a jelenlegi kormányra és annak pártjára értette, persze teljesen nem odaillő szövegkörnyezetben. Míg a szélsőjobbot elintézte annyival, hogy túl erőszakosak - tulajdonképpen elítélés helyett csak nyugalomra intette őket. Hiába, ha kell az a kétharmad, szüksége lesz a Jobbik külső támogatására is. Ezért kellettek a "területi követeléseink vannak" és hasonló gesztusfoszlányok. Pedig jómagam jobban örülnék egy Fidesz-Jobbik kormánynak. Ugyanis ha a Fidesz egyedül neadjviktor bukna, akkor nevető harmadikként a Jobbik futna be. Mondjuk akkor legalább ingyen utazhatnék vonaton - igaz, csak állva és csak oda. Egy koalíció során viszont egyszerre utálnák meg őket, és a zblorgok végre könnyedén átvehetnék a hatalmat. De szép is lenne, Istenem..!

Ha nem tudok elaludni, mindig a budapesti tömegközlekedésre gondolok, hátha az álomba ringat. Jóesetben már a metróállomások sorolgatása álomba ringat, de tegnap éjjel rossz eset volt. Ám nagyjából kialakítottam koncepciómat a dél-budai közösségi közlekedéssel (ma már így mondjuk szépen) kapcsolatban.

Épülget a 4-es metró. Nem kel hozzá nagy fantázia, hogy rájöjjünk: a Kelenföldi pu.-Móricz Zsigmond Körtér-Keleti pu.-Bosnyák tér útvonal elsősorban a 7-es buszt lesz hivatott kiváltani. Bár ettől az még nem fog teljesen megszűnni, ugyanis a Bornemissza tér, a Kelenföld-városközpont, a Kosztolányi Dezső tér kimarad az új metró vonalából, ugyanígy a Ferenciek terét meg a Rákóczi utat is továbbra össze kéne kötni egymással. Legfeljebb csak a piros 7-es szűnne meg, az Etele úton úgyis végigmegy a 103-as, a Kosztolányihoz meg villamossal továbbra is el lehetne jutni.

A másik, amit a metró kiváltana, az a 47-49-es villamosok. Tekintve, hogy a Körtér és a Kálvin tér között a metró útvonala teljesen megegyezik, sajnos egész biztos eltűnik a kiskörúti villamos. A Kálvin és a Deák között meg csak nem tartanának fenn egy egész vonalat. Arra úgyis ott lenne a 9-es busz, ha csinálnának neki a Kálvinra egy normális megállót. Így ezekre a vonalakra csak a Körtértől lenne szükség. A 49-es ki is eshetne, ugyanis ahelyett továbbra is járna a 19-es - vagy ami ahelyett lenne. Ugyanis az már konkrét terv, hogy villamossal összekötnék a Margit-hidat a Batthyány térrel, és összekapcsolnák a 17-es villamost a 19-41-es járatokkal. Így létrejöhetne két egységes viszonylat Óbuda és Budafok, illetve Kelenföld között. (Jól esne, ha az egyiket 9-esnek neveznék el, hiszen azzal gyakorlatilag újjáéledne az egykor a Batyi és Budafok között járó viszonylat.)

Visszatérve a Körtérre: a 47-es villamost pedig a Fehérvárin kiválthatná a fentebb taglalt Budai Egyesített - főleg ha a 4-es villamost, szintén a már létező tervek alapján, újra ráterelnék a Fehérvárira. Akkor aztán ő is mehetne egészen Budafokig. A Bocskai-Fehérvári kereszteződésétől meg már menne a metró, a Körtérig meg a fentebb említett egyesített budai járat. Nem is beszélve a 18-as villamosról, ami úgyis járna tovább a Krisztina körúton, és neki is kéne egy végállomás arrafelé. (Bár kis átalakítással arra a Szt. Gellért tér is megfelelne.)

A legendás 9-es a Gellért térnél

Fenti logikával, ha a 4-est meghosszabítanák, ugyanígy lehetne tenni a 6-ossal, mondjuk Kelenföldig. Akkor legalább a Körtéren felszednék a márványpadlót, amin esőben-hóban képtelenség járni, de legalább biztos jó drága volt. A jövő úgyis újra a hosszú és egységes viszonylatoké. Sima jeggyel egy ezresbe kerül, hogy valaki egy átszállással eljusson a belvárosba, majd haza is jöjjön onnan. Legalább az átszállás megszüntetésével könnyíthetnének kicsit a helyzeten.

Az pedig már további fantáziálás kérdése lehetne, hogy a Moszkva tértől nem akarjuk-e a 6-ost kivinni Hűvösvölgyig, a 4-est meg mondjuk az 59-es helyett Farkasrétig. Mindenesetre már az a tény, hogy ebben a városban élek, már önmagában elég témát ad ahhoz, hogy mindig legyen min agyalnom.

Ami még nagyon fúrja az oldalamat, az a majdani 5-ös metró, de arról majd legközelebb. Addig is íme kedvenc villamosos képeim (természetesen a Hampage-ről):

Apropó közélet: most kicsit az MDF-en vagyok kibukva. "Herényi Károly beismerte, hogy tárgyalnak az SZDSZ-szel." Mi az, hogy beismerte? Netán valami bűn lenne, hogy egy demokráciában egyik párt a másikkal tárgyal? Ha az MDF és az SZDSZ úgy gondolják, hogy szövetséget kötnek egymással, egyrészt elvi, másrészt érdeki alapon, akkor azt miért nem lehet normális polkommos eszközökkel eladni? Akár csak úgy, hogy "igen, egyezségre léptünk, mert mindketten úgy jövünk ki a legjobban, egyébként éljen Bokros Lajos"? Miért kell ezt úgy titkolni, mint egy közepes méretű sikkasztást? Ha a Herényi (mekkora?) Károlynak ciki az SZDSZ, akkor ne tárgyaljanak egymással, de ha már leültek és nyilvános egyezséget kötöttek, akkor ne úgy állítsák be, mintha valami bűnbarlangban, az éj leple alatt szövögetnék titkos világuralmi terveiket. És az úgy beállítást másnak se hagyják.

Inkább foglalkozzunk a világ gondjával-bajával. Nem kell megijedni: a következő szituáció csak látszólag szól a fociról, valójában egy komplex erkölcsi kérdés, amiről ki szeretném kérni a véleményeteket.

Tehát Angolában éppen most tartják fociból az Afrika-bajnokságot. Bizonyára a hírekben is hallhattátok, ami a togói válogatottal történt: útközben a buszukat gerilla-terroristák támadták meg, három kísérőt megöltek, további kilenc embert - köztük két játékost - pedig megsebesítettek, az ő életükért most is küzdenek. Eleinte úgy volt, hogy Togo válogatottja ezután végleg hazamegy, de aztán mégis úgy döntöttek, hogy a halottak emlékére vállalják a szereplést. Csak a háromnapos nemzeti gyászra utaznának haza, utána visszatérnének és lejátszanák a kiírt mérkőzéseiket - feltéve persze, ha az elsőt (Ghánával) áttolhatnák pár nappal későbbre. Meg hát egy golyózáporban töltött félóra után lelkileg is kell egy pár nap pihenő, mielőtt pályára léphet az ember.

Ám a szervező Afrikai Labdarúgószövetség kizárta Togót az bajnokságból, mondván, hogy saját felelősségükre buszoztak, pedig repülővel sokkal biztonságosabb lett volna, a szervezők ezért is javasolták inkább azt. Így hát Togo magára vessen, őszinte részvétük, ha hazamentek, hát hazamentek, de ezért most nem fogják átrendezni a programot.

Togo labdarúgó-válogatottja

Nos, megpróbáltam röviden összefoglalni, és sok szempontot ki is hagytam, és még több van, amit én se ismerek. De ezek alapján is azért kirajzolódik: az egyik féllel történt egy tragédia, ami után talán még mindig kétséges, hogy tisztességgel helyt tudnának-e állni, de legalább megpróbálnák. Meg ott a másik fél, aki mindent megtett az esemény sikeréért, és azt nem akarja veszélyeztetni a többi csapat rovására sem. Szóval? Vélemény?

Apdét: A legújabb verzió szerint Togót senki nem zárta ki, hanem a csapatot maga a togói kormány rendelte haza. Szóval már megint a politika döntött. (Ezek szerint ők sem akartak menni, de a melegítőjük hátára rá volt írva: TO GO.)

Kocsmai vita két ember között. Az első szerint a fasizmus akármennyire is nem demokratikus, ha a magyar nép azt jobban szeretné, mint a jelenleg töketlenkedő demokratikus pártokat, akkor hagyni kell a fasisztákat demokratikus keretek között nyerni - vagy legalábbis kapott szavazataik arányában beengedni őket az Országgyűlésbe és beleszólni őket a törvényalkotás folyamatába. Különben se vagyunk feljogosítva arra, hogy mi nyomjuk rá erre vagy arra a pártra a demokrácia plecsnijét.

A második ezzel szemben azt mondja, hogy a fasizmusnak és azoknak a pártokak, amelyek az ő (szerinte objektív, dehát mindenki ezt mondja a sajátjára) mércéje szerint a fasizmust képviselik, nem lehet és nem szabad a demokrácia eszköztárához hozzáférést engedni, így a gyülekezési szabadsághoz, sajtószabadsághoz, szólásszabadsághoz, választhatósághoz sem - még akor se, ha az ország többsége az ő hatalmukat kívánná. Kérdés:

Tisztelt Negyedik Köztársaság!

A tegnapi nap folyamán volt szerencsém részt venni a meghirdetett, „Mp3-szakítás” fantázianevű rendezvényen. A tavalyi hasonló megmozduláson nem voltam ott, így nem tudtam, mire számítsak, és utólag sincs összehasonlítási alapom. Így a rendezvény ötletességéről nem mondok véleményt. Mindenesetre ami tőlem tellett, azt megtettem: az mp3-at letöltöttem, nem hallgattam meg előzetesen, és a helyszínen az abban foglalt instrukciókat végrehajtottam – egészen addig, míg nem tartottam azokat erkölcsileg túlontúl aggályosnak.

Nem tudom, a szervezők kit és milyen módon értesítettek a rendezvény megtartásáról. Mindenesetre azzal a bizalommal vettem részt az eseményen, hogy a szervezők a szükséges lépéseket a hatóságok felé megtették. Ám a rendőrség valami miatt mégis kiemelte a tömegből az esemény helyi vezetőjét, a Sanyi néven emlegetett úriembert. Ebből, és az időközben megjelent rendőri erősítésből vélhető, hogy a szervezők mégsem tájékoztatták megfelelően a hatóságokat. Így a rendezvény némiképp rendellenesen folyt le, és a több száz résztvevő is egy rendellenes rendezvény résztvevőjévé vált, akarata nélkül. (Azt feltételezni se merem, hogy ezt ama bizonyos Sanyi is pont így tervezte el, tehát szándékosan provokálta ki a rendőrséggel való konfliktust.)

De van egy ennél még súlyosabb árnyoldala a mai rendezvénynek. Lehet, én nem olvastam mindent teljesen végig, vagy nem voltak meg a szükséges információim a Negyedik Köztársasággal kapcsolatban. Mindenesetre én egy abszolút ártatlan közösségi rendezvényt vártam, aminek egyedüli célja, hogy mindenki jól érezze magát. A táncos-zenés részek valóban ezt szolgálták. Ám azokon túl az eseménynek volt egy politikai állásfoglalása is, amiről a résztvevőket előzetesen nem értesítették, így tulajdonképpen akaratukon kívül kényszerítették őket bele.

Persze, a szervezet nevéből, mottójából, valamint a honlapjukon található rövid bemutatkozásból sejthettem volna, hogy itt némi politikai véleményformálásról is szó lehet. Ám ez tegnap kissé túllépte azt a határt, amibe minden előzetes tájékoztatás nélkül korrekt lenne egy tömeget belevinni. Persze, Önök mondhatják rá, hogy nem volt semmi kényszerítés, mindenki azokat az utasításokat hajtotta végre, amiket akart, és akkor ment el, amikor akart. De ha ezt mondanák, az nem teljesen lenne igaz. Ugyanis egy tömeg nem csak egyének összessége, hanem egy önálló egység. Így viszont akik ott vannak benne, azok egyenként mind a tömeg részét képezik. Így aki nem osztozott a rendezvény politikai szellemiségében és véleményében, jelenlétével az is akaratlanul annak támogatójává vált. Önök pedig ezzel visszaélve odavezényelték az embereket a Képviselői Irodaház elé, majd az aprópénz-dobálással ott fejeztették ki velük az Önök véleményét a politikai élet jelenlegi működéséről. Az pedig már a szervezők szerencséjén és a rendőrök jófejségén múlott, hogy a tömegből nem került sor ennek kapcsán rendbontásra, és hogy a rend őrei is megőrizték higgadtságukat.

Természetesen megértem, hogy ez egy fricska lett volna a mindenkori hatalomnak. De egyrészt nem sikerült elég blikkfangosra, másrészt meg a jelenlegi politikai helyzetben nem engedheti meg magának senki, hogy ilyesmivel játszadozzon, és visszaéljen a magát rábízó több száz emberrel. Összességében tehát még ha emögött nem is álltak semmilyen ordas eszmék, akkor is óriási felelőtlenség volt ezt a megmozdulást így megszervezni. Remélem, hogy a tegnapi eseményből levonják a megfelelő tanulságot, és legközelebbi rendezvényüket már a hatályos törvényi és erkölcsi keretek között szervezik meg.

Maradok tisztelettel:

Tucker Dávid

Holnap éjfélkor véget ér két történet. És állítólag elkezdődik két másik. A Sláger és a Danubius Rádió adása véget ér, és két másik fog helyettük szólni. De hogy azokból majd mi folyik, az mindnyájunknak meglepetés lesz.

Egyelőre (Hofi szavaival élve) a magyar ember annyit tud, amennyi rá tartozik: semmit. Megszűnik két rádió, amelyek eddig életünk részét képezték - és jön két új, ami egyelőre senkit nem érdekel. Bővebben annyi történt, hogy az ORTT a rendes éves frekvencia-pályázaton a két országos frekvenciát két régi-új beszállónak adta: a 100.8-at a Radio Café tulajdonosa kapta meg, ott a Neo FM szólhat majd, míg a 103.3-on az Advenio Zrt. nevű cég indítja be a Klassz FM-et. Volt is nagy felháborodás, felvonulás, szolidaritás, búcsúkoncert, a(mit majdnem elmosostt az eső), satöbbi - de a döntés az döntés, utána az ORTT elnöke, Majtényi László is hiába mondott le.

A nagyobb baj az, hogy a népek szerint itt bizony politikai döntés született (még ilyet?!): a Radio Cafét a baloldallal szokták egy lapon említeni, míg az Advenio Zrt. a Lánchíd Rádió üzemeltetője, és ezzel minden el is van róla mondva. Tehát valamennyire alátámasztható az a megállapítás, hogy a két nagy párt - ORTT-delegáltjaikon keresztül - felosztotta egymás között az étert. Hogy a megszűnő két adót hányan hallgatják és hány embernek fog hiányozni a Bochkor-Boros vagy a Balázs, az valahogy nem képezett túl magas szempontot. A magyar ember pedig újra megbizonyosodhatott arról, hogy a két nagy párt csak akkor tud összefogni, ha annak károkozás a vége.

Bevallom, nem nagyon hallgattam egyiket se. A Danubius még a Magyar Rádió könnyűzenei adójaként jött létre a '80-as évek vége fele, majd önállósította magát. A rendszerváltás környékén nálunk is az szólt (vagy a Calypso, ha valaki még emlékszik rá), de azóta nem nagyon hallgattam. A Slágernek viszont sokáig nagy barátja voltam, főleg amíg hű maradt magához. Az induláskor Szécsi Pál meg Harangozó Teri szólt belőle, a Kaaaarolina már a könyökén jött ki mindenkinek. Aztán szépen lassan átnyergelt ő is a konzumszarokra, én meg egy másik frekvenciára. Csak éjjel 2 és 4 között hallgattam, a magyar dalok kétóráját. Olyankor az ágyam szélére ültem, kezembe vettem a gitáromat, és megkerestem az akordokat. De az is ma éjjel szól utoljára.

Az új adókról pedig jóformán még semmit nem tudni. Állítólag nem kell félni attól, hogy tele lennének politikai nyálveréssel. Sőt azok célja is a szórakoztatás lesz, egy kereskedelmi adótól elvárható közérdekűséggel. A Neo egyfajta második Petőfi akar lenni, míg a Klassz ugyanolyan hobbiadó, mint bármelyik másik. Utóbbi zenei szerkesztője és reklámarca Csiszár Jenő, amit nem nagyon/nagyon nem tudok mire vélni, hiszen ő eddig mindig szöges ellentétben állt a jobboldallal. Az Apukám világában (azt viszont nagyon imádtam) élesen titlakozott az Orbán-kormány drogpolitkája ellen, még az erről szóló tüntetésnek is szervezője volt. Majd ő lett a Heti Hetes vezetője egy vagy két évig, ami már akkor se bánt kesztyűs kézzel a Fidesszel. Szóval hogy Jenőnk mit keres most arrafelé, azt meg nem tudom mondani. Mindenesetre bízom benne annyira, hogy szükség esetén itt is levonja majd a megfelelő konzekvenciákat.

Ami viszont biztos, az az, hogy 2009. november 18. éjfélkor örökre(?) elhallgat a Sláger és a Danubius, és november 19. 0 óra 0 perckor elindul a Neo és a Klassz FM. Szerintem én utolsó óráiban a Sláger kezét fogom majd, az újak közül meg a Klassz születésére vagyok kíváncsibb. De én se tudok többet mondani, hogy majd meglátjuk. Meglátjuk, hogy a két új adó fogja-e hozni a két régi hallgatottságát, és tényleg tudják-e majd pótolni a magyar média két hiányzóját.?Vagy hogy egyáltalán a Sláger és a Danubius örökre eltűnik-e, vagy meglesz még az ő nagy visszatérésük? Addig is nyugodjunk bele, ha már így alakult, hallgassuk a holnaputántól is létező rádiókat, vagy tegyünk be zenét magunk. De néha a csend is kifejezetten jól tud szólni, alkalmasint próbáljuk ki azt is.

Apdét 11.19.:

Sláger: "Isten Veletek!"
Danubius: "Jó volt a részesének lenni."

Így lett vége.

Kedves Dávid,

köszönjük a kimerítő visszajelzést, megfontoljuk, addig pedig reméljük az MSZP frakció is a hatályos erkölcsi keretek között működik tovább.

Ennyi. Ezt enyhén szólva nem tekintem válasznak. Az én levelemben leírtakra nem kaptam választ, csak ezt a személyeskedő, stílustalan, mondhatni bunkó, egy mondatos visszavágást. (A pártkötődésemet valszeg iwiwről tudhatták.) Azt hiszem, az ilyen kicsinyeskedésekbe nem szabad belesétálnom, így nem válaszolok nekik erre. Főleg, hogy nincs is kinek, mivel az üzenet írója még egy aláírást sem volt képes odafirkantani. Ezzel levontam a konzekvenciát erről a társaságról, és befejeztem az ő komolyan vételüket.

"Az a tény, hogy a magyar forradalmárok újítottak, átalakítottak, átszerveztek, vagyis építettek, és nem romboltak. Fenntartották a rendet, biztosították az ország működését. Nem volt káosz, nem volt anarchia, nem szabadult el a bűnözés. Józan ésszel vitték véghez a változást, és nem engedtek teret a szélsőségeknek. A magyar emberek közös akaratát valósították meg, nem magánérdekek és nem a személyes gyűlölet vezérelte őket."

- mondotta egy nagyon okos ember múlt pénteken. Már az jó kérdés, hogy hogy lehet 1956 kapcsán akár a forradalmárokról, akár a rendszer védőiről többesszám harmadik személyben beszélni? Amikor sem a felkelők, sem a pártház védői - de még a szovjet elvtársak - körében sem volt arról konszenzus, hogy most hogyan tovább, mi lenne a kívánatos elérendő cél, egyáltalán hogy legyen tovább.

De a fent idézett nagyon okos ember szerint akkor a békés tüntetés, haladó szellemiségű forradalom mégsem fordult át cél nélküli öldökléssé, boszorkányüldözéssé. Az alkoholtilalmat is mindenki mindvégig betartotta, amire ezek szerint nem is volt szükség, mert a laktanyákat sem rámolták ki, és így lopott fegyverek sem forogtak közkézen. A Corvin közben álló, gépfegyveres gyerekkatonát ábrázoló szobor is csak az alkotói képzelet szüleménye. Egyébként a börtönökből - a valódi politikaiakkal együtt - kiszabadított köztörvényesek és volt nyilasok sem kezdtek fosztogatásba, mint ahogy az antiszemita jelszavak feléledése, zsidók falhoz állíttása is csak kitaláció.

És ezek szerint október 30. sem történt meg. A Köztársaság téri pártház előtti tömegben nem voltak kulturálatlan vadbarmok, akik fegyvert kaptak a kezükbe. Nem is lincseltek meg ÁVH-s egyenruhába bújtatott, odavezényelt kiskatonákat, akik azt se tudták, mi történik itt, és talán Budapesten is életükben először jártak. Mező Imrét és Asztalos Jánost sem fehér zászlóval a kezükben lőtték le tisztázatlan körülmények között. Kállai Éva sem félelmében ugrott ki az ötödik emeletről. Jean-Pierre Pedrazzinit, a forradalomról tudósító francia újságírót sem heccből lőtte le egy vigyorgó senkiházi.

És akkor persze annak sem kéne igaznak lennie, hogy az ő életüket éppen a forradalmárok emberségesebbjei próbálták megmenteni, és nem is ők szállították a pártház nem létező sebesültjeit is kórházba.

Még jó, hogy vannak ilyen okos emberek, akik segítenek nekünk abban, hogy a történelmet a maga teljes valójában nézhessük. És ha már harminchárom évig hallgatni kellett, akkor az azóta eltelt plusz húsz év tabuit, szent teheneit, hősi eposzait is segít leépíteni. Köszönjük, okos ember!

Eredetileg Molnár Gyula újbudai polgármestert akarták hívni, én még személyesen is beszéltem vele, az egyik alpolgármesterével leveleztem, míg végül Dr. Kovács Sándor, a kerület területfelügyeletének vezetője, illetve Dobrádi Pál, a hajléktalan-ügyekért felelős csoportvezető tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel. Ők képviselték a XI. kerületet, míg egy kedves hajléktalan-jogvédő szakkolléga hozott magával tíz hajléktalant, akik szintén erősen képviselték saját érdekeiket.

A legfontosabb információ, amit megtudtunk, az volt: nincs a kerületnek ilyen rendelete, ami a hajléktalanokat kitiltaná innen vagy onnan. Hanem van egy új program, az "Új rend Újbudán" nevezetű, aminek a célja, hogy a kerület frekventált pontjait rendbe rakják, a közterületekről eltüntessék a lakosság nyugalmát zavaró jelenségeket. Ennek pedig egyik velejárója, hogy a azokat az egyéneket, akik jelenlétükben zavarják a békés egymás mellett élést, eltávolítják az adott térről. Erről persze, hogy mindenki a hajléktalanokra asszociál, valahol joggal is, de a szempont mégsem az, hogy ki hol lakik, lakik-e valahol vagy sem - hanem hogy nem pakolja-e szét túlságosa a cuccait, nem szemetel-e nagyon maga alá, vagy nem áraszt-e magából óriási bűzt. Mégis ez az a szabály, amin a hajléktalanok általában, illetve a nagyarányú szociális érzékenységgel megáldottak is felháborodnak.

Az est legfőbb tanulsága számomra az volt, hogy bizony a kulturális és iskolázottsági szegregáció ellen minden eszközzel küzdenünk kell. De azt úgy lehet a legkevésbé, hogy az azon alapuló véleményeket egy szinten kezeljük a szakmai alapokon nyugvó, objektív érvekkel. Másrészt meg mivel a szakemberek és a hajléktalanok kommunikációja így két külön síkon mozgott, a két gondolatvilág nem találkozott, ezért önkéntelenül patthelyzet alakult ki. A hajléktalanoknak - mint mindenki másnak - természetesen a saját kis életük szempontjai a legfontosabbak. De akkor is hiányoltam képviselőik részéről a plurális gondolkodásmódot, azaz hogy a saját körükön lépjenek kicsit ki. Mondjuk ez a fajta kulturális szegregáció nem a hajléktalanságból következik, inkább fordítva: aki kisebb ilyen tőkével rendelkezik, az könnyebben kerülhet a társadalom perifériájára. De azért mégis többet vártam volna ettől a beszélgetéstől, mint hogy azon csúcsosodjon ki: miért nincs utcai vécé a Körtéren? Ami persze, fontos kérdés, de emellé azért valamilyen messzebbre mutató, fennköltebb tanulságot is vártam volna.

A lényeg, hogy a beszélgetés rendben lement, senki nem kaparta ki a másik szemét, és a résztvevők békében búcsúztak el egymástól.

Idén is volt újra meleg- (pontosabban LMBT = leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) felvonulás az Andrássy úton. És idén is újra felszínre kerültek a jól bejáratott sablonok: a melegek minek mutogatják magukat, csinálják inkább otthon, satöbbi. Ja és persze: ha a melegek nem vonulnának föl minden évben, akkor senki nem látna bennük kivetnivalót. De lássuk be: ez a legócskább hazugság. Aki azt állítja, hogy a homoszexualitás elfogadása iránt azért ekkora a társadalom ellenérzése - főleg aki azt állítja, hogy ő maga csak azért nem szereti a melegeket, mert évente egyszer felvonulnak - az egész egyszerűen nem mond igazat. Ebből az állításból ugyanis következik a követelés: a melegek a saját szexuális identitásukat, énjük részét továbbra se vállalhassák fel a világ nyilvánossága előtt. Legfeljebb ahol senki más nem látja, így nem kell tudomásul venni, hogy igenis, a melegek közöttünk élnek. Aki pedig a melegeknek ilyetén módon kevesebb jogot adna, mint nem meleg embertársaiknak, az nem mondhatja, hogy "de egyébként elfogadom őket".

Mert gondolom, az azért világos, hogy a fő cél nem az, hogy a melegek és szimpatizánsaik évente egyszer, egy napos délután nyugodtan végigmehessenek Terézvároson. (Ez is milyen rossz kifejezés már, hogy "meleg-szimpatizáns". A melegek nem egy politikai párt, hogy szimpatizánsai legyenek. Hanem egy egyénekből álló társadalmi csoport, akiket csak egyetlen tulajdonságuk alapján nem lehet szeretni vagy nem szeretni - mint ahogy bárki mást se. A "melegjog-szimpatizáns" éppen ezért talán jobb kifejezés lenne.) Az akció távlati célja az, hogy a melegek ne keltsenek megütközést, ha ők is ugyanúgy viselkednek utcákon, tereken, mint a heteroszexuálisok (értsd: a férfi-nő nemi kapcsolatot preferálók - csak a fogalomzavar elkerülése végett). Igen, erre mondhatjuk: azért, hogy mutogathassák magukat - éppen annyira, mint bárki más. Ugyanis a mi társadalmunkban fel sem tűnik, hogy a túlnyomó többséget alkotó heteroszexuálisok mennyire mutogatják magukat. Mehetnek kézen fogva az utcán, akár még meg is csókolhatják egymást, de ha barátaik, családjuk, vagy éppen vadidegenek előtt kell párjukkal mutatkozniuk, akkor sem vet fel semmilyen kérdést, hogy megtehetik-e. Nekik nem kell eltitkolniuk semmit. És legtöbbjük nem is tudja elképzelni, milyen lenne, ha el kéne.

De amíg a lakosság ekkora hányadának fejében teljes tudatlanság, sőt dezinformáltság honol, emellett ráadásul teljes elzárkózás hétköznapi világunk alapvető ismeretei elől, addig ne is csodálkozzunk semmin. Idén is számos médium készített riportot az utca emberével "Ki tud többet a melegekről?" témakörben. Az nem meglepetés, hogy a helyzet rendkívül siralmas. Az sem, hogy sokakban olyan hamis, minden tényt és tapasztalatot nélkülöző kép él a melegekről, amilyet még külön cáfolni is méltatlan lenne. Márpedig valahogy mégis meg kéne sokakkal értetni, hogy a homoszexualitás nem fertőző, főleg nem látvány által, a melegek betegségeket sem terjesztenek jobban, mint mások, nem akarnak nyílt utcán szexelni, nem akarnak megkörnyékezni akarata ellenére senkit, pláne nem megerőszakolni, és semmilyen összefüggésben nem állnak a pedofíliával, a szodómiával, vagy bármilyen olyan nemi eltévelyedéssel, ami nem két döntésképes ember szabad akaratán alapul. Vagy legalábbis nem jellemző jobban rájuk sem, mint heteró embertársaikra. Ráadásul még a börtönvilágban előforduló homoerotikának sincs ehhez semmi köze. Persze ezek triviális tények, de úgy látszik, még mindig rengetegen vannak, akiknek mindezt el kéne magyarázni. Bár aki megpróbálja, az rögtön megérti a budai rakparton olvasható grafitit: "Mondd el egy vonalnak, hogy mi az a gömb..."

A felvonulás, de főleg az azt megelőző egyhetes rendezvénysorozat is ezt a célt szolgálná: eloszlatni a közkeletű tévhiteket, és megismertetni a melegek világát, ami csodák csodájára épp olyan, mint a nem melegeké: ők is szeretetre, szerelemre, társa vágynak, mint bárki más. A szerelem az szerelem, és szörnyű érzés az, ha az embernek mások mondják meg, kit szerethet és kit nem. Ha máshonnan nem, hát Rómeó és Júlia óta tudjuk. Azóta a civilizált világ már a rangon aluli házasodás problémáján, valamint az esetleges vallási és etnikai különbségeken is túllépett. Sőt már a meleg kapcsolatok elfogadása is egyre általánosabbá válik - hogy ne is említsük a melegek Nyugat-Európában egyre több helyen engedélyezett házasságát, amit Norvégiában már akár evangélikus templomban is köthetnek. És bár Magyarországon a regisztrált élettársi kapcsolat idei bevezetése óriási előrelépés volt, ez az egy-kétezer kilométernyi távolság többnek tűnik. De valljuk be, eddig se a törvénykezéssel volt a nagyobb baj, hanem a lakosság körében tapasztalható általános előítéletességgel, aminek Magyarországon nem csak a melegek esnek áldozatul. Mintha minálunk elsősorban az előítéletek léteznének, és azok találnák meg a csoportokat, amiket lehet gyűlölni. Így pedig elég nehéz bármilyen lépést tenni a megértés és az elfogadás felé.

Mindenesetre tény: leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek, valamint mi, se nem leszbikus, se nem meleg, se nem biszexuális, se nem transznemű, viszont az emberi jogokért és egymás teljes elfogadásáért szívesen kiálló (ha már ki kell állni) polgárok, tehát mi még a kordonok között is sokkal jobban éreztük magunkat, mint akik ordenáré módon, magukból kivetkőzve alpári kifejezéseket üvöltöztek, és akik még akkor is az utcákon sünöztek és mocskosbuziztak, amikor mi már régen otthon, vagy az esti buli színhelyén voltunk. És aki a melegeket szidja, hogy a fél város lebénult miattuk, az vegye csak figyelembe, hogy a felvonulás miatt csak az Andrássy út volt lezárva. A többi lezárás, a kordonok, valamint a rohamrendőri díszkíséret azok miatt szükségeltetett, akik már az elmúlt években sem tudták elviselni, hogy valaki tőlük bármiben különbözik, és ennek - minden civilizált viselkedéstől távol álló módon - adtak hangot. És sajnos idén se okoztak csalódást. De ilyenkor legalább tisztán látszik, hogy ki áll közelebb ahhoz a kulturális színvonalhoz, amit mi Európának hívunk, és ahova Szent István óta igyekszünk. A világ ugyanis egyfelé halad: a sokszínűség, az elfogadás, a minél szélesebb körű tolerancia, az általános ingerküszöb emelkedésének irányába. A történelem pedig olyan, mint a rohamrendőr pajzsa: minél nagyobb erővel rohan valaki neki, annál nagyobb erővel pattan róla vissza. Azt pedig mindenki döntse el, meddig akarja magát kínozni a rendőrpajzsnak rohanással. Mi mindenesetre jól éreztük magunkat.

Nem volt elég a svéd és a portugál zakó, mára is bevállaltuk ezt a Robert Bulldog Fico kontra Bajnai Citrom Gordon mérkőzést. Hogy ki nyert, azt nem tudom. Mindenesetre már az győzelem, hogy a mi emberünk mutatta meg, hogy ilyenkor nem visszavágásra van szükség, nem is a "ha te így, akkor én úgy" hozzáállásra. Hanem sokkal inkább ehhez a "na ezt meg mégis, hogy a Slotába képzelted?", diplomatikus, kompromisszumot kereső álláspontra. Ami miatt persze, sokan bírálják a Gordont, hogy ebből meg abból nem lett volna szabad engednie. De békét csak kölcsönös kompromisszumokkal lehet kötni. Különben is meglátjuk majd, ők hogy tartják majd be, és mi is lesz azzal a nyelvtörvénnyel.

Még jó, hogy Orbán Viktor is megszólalt, úgy kellett ez, mnt egy falat kenyér. Hangot adott vérig sértődöttségének, hogy valamiből már megint kihagyták, illetve elmondta, hogy Magyarországnak magának kell ezt az ügyet megoldania, és ennél keményebben. Nem tudom, annál keményebb mi lehet, mint hogy egyik ország miniszterelnöke a magához kéreti a másik országét, és gyakorlatilag helyben vonja felelősségre. Persze, nem volt olyan látványos, pláne nem hosszú, nem is a másik földbe döngölése volt a cél, hanem a jelen helyzet feloldása. Ez pedig ma sikerült, még ha nem is tudni, menyi ideig. Elvégre nekünk vannak követeléseink Szlovákiával szemben (és szerencsére nem fordítva), de attól ez a megbeszélés nem kötelez senkit semmire, és Magyarországnak továbbra lesz nagyobb ráhatása Szlovákia törvényalkotására, mint amennyit most is a határ innenső oldaláról át tud szólogatni.

Keresem, ez a közösen elfogadott tizenegy pont mit is tartalmaz (van külügyes vagy nemzetközis a közelben?). Eleddig nem találtam rá, de az érdekes, hogy az Index, ami mindent és mindenkit reflexből megugat, most a Gordont egyenesen pajzsra emelte. Lehet, hogy most tényleg történt valami. Persze kíváncsiságból ránéztem a jobboldal honlapjaira is: a Magyar Nemzetet annyira izgatják a történtek, hogy a címlap máris Németh Zsolttal van tele. A kurucinfós cikk meg azzal kezdi, hogy még a balassagyarmati tanács ironikus-viccesnek szánt be nem engedési határozatát is halálosan komolyan veszi. Meg még rajtuk kívül biztos sokan vannak még, akik azt tartják: nem találkozgatni meg parolázgatni kell, hanem az asztalra csapni, elküldeni a tótokat a hegyipásztor anyjukba, jól megaszondani, ahogy magyar ember szokta otthon a tévé előtt. Nem pedig ilyen meghunyászkodós értelmiségi módszerekkel, mint tárgyalás meg kommunikáció vagy mi a córesz.

Hát mindenki döntse el magában, hogy értelmezi a történteket. Én mindenesetre egy, közép-kelet-európai népek közös sorsát idéző költeménnyel búcsúznék, amiből pont a szlovákok hiányoznak, de nyugodtan odaképzelhetjük őket is.

Laár András: A csehek

A csehek.
A románok pláne.
Ki ne felejtsem a lengyelt!
És a bolgárok? Hát persze.
Meg mink is. Na meg a német.
Ki így, ki úgy, de azért mind, mind.
Bizony.

Tegnapelőtt volt Nagy Imre és mártírtársai újratemetése is. Vagyis annak az évfordulója, kerek huszadik. Ennek alkalmából a királyi leadta a húsz évvel ezelőtti élő felvételt, egy az egyben. Elég tanulságos volt végignézni, több szempontból. Kezdve az "erről is lemaradtam" érzéssel. Aztán a tömeg és az arcok megvizsgálása után nyugtáztam, hogy az emberek húsz éve is pont olyanok voltak, mint ma, kiváltképp a férfiak, akiknek még frizurájuk és öltözködésük se változott. A jelen lévő tizenévesek viszont tényleg mintha egy Bonanza-koncert közönségéből vagy Magenheim Julcsi baráti köréből kerültek volna ki.

Visszatérve a politikai-történelmi vonzatra: bizony nagy dolog volt az akkor. Ma már egy efféle tömegmegmozdulás teljesen természetes, de valljuk be: 1957. május elseje óta nem tömörült annyi ember össze a Hősök terén. Nem csoda hát, ha az állambiztonságiak ügyeltek rá, hogy ne fajuljon rendszerellenes tüntetéssé, ami egyébként nem csak a párt, hanem a temetés és az ország nyugalma érdekében is fontos szempont volt. Ma már az sem tűnik fel, ha valahol felbukkan a nemzetiszínű trikolór, közepén a ma használatos, koronás címerrel. Ám amikor még az se volt (mindenkinek) világos, hogy lesz-e rendszerváltás és mikor, akkor az pláne nem volt magától értetődő, hogy Magyarországnak nemsokára új címere lesz, és pont ez lesz az.

Meg aztán ne feledkezzünk el a résztvevőkről se. Érdekes, hogy akkor rengeteg ember, szervezet és párt neve hangzott el. Ma már tudjuk, ezek közül ki maradt meg az utó- sőt a mostani jelenkornak és ki tűnt el a süllyesztőben, de azon a napon még mindenki egyaránt a változás reménysége volt. Így például egyik tanárom, aki akkor még farmerkabátban, hosszú hajjal koszorúzott; "Rainer János fiatal történész", akinek a kivégzettek névsorának összeállítása volt az áttörő munkája; a Fidesz nevében megjelenő Deutsch Tamás és Fodor Gábor (ők kinézetre azóta se sokat változtak); az MDF-től Für Lajos és Csurka István; a kormány részéről jelen volt Németh Miklós miniszterelnök, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, Pozsgay Imre és Zűrös Mátyás, akik azóta szintén szétszéledtek; vagy említhetném Gyurcsány Ferencet is, aki csak a virágot elhelyező tömegben tűnt fel pár másodpercre.

A beszédekben is akkor elég furcsa dolgok hangzottak el. Leginkább csak volt '56-osok beszéltek, illetve ez volt "a magyar ifjúság nevében" Orbán Viktor első nagyobb szabású szereplése is, ami közvélekedés szerint az országos hírt hozta meg a számára. Ma már sokan visszasírják az akkori borostás, hosszúhajú, tornacipős srácot, de most, hogy végighallgattam a beszédét, hát eléggé hasonlított a mostaniakra - persze azzal a lényeges különbséggel, hogy abban volt tartalom is, ráadásul új tartalom. Viszont a fekete-fehér nézőpont, az elmúlt rendszer minden tartozékának egységes elvetése, démonizálása, a baloldal egységes elküldése és a megemlékezés kisajátítása már ebben a beszédben is benne volt. Tehát Viktorunk legnagyobb előnyét még mindig a Budesliga-frizura elhagyásában látom, az maradjon is meg ilyennek még sokáig!

Tegnap óta kissé lehiggadtam, bár nyugodtabb nem lettem. Mert oké, hogy az MSZP lebőgött. Erre lehetett számítani, és maga a párt se tett ellene túl sokat.

Az is oké, hogy a Fidesz nyert. Nem baj, hogy nincs programjuk, hogy a megtorláson túl egy konkrét tervüket nem hozták még nyilvánosságra, de legalább azt mondták, amit az emberek hallani akarnak. Ez is valami.

Az még pozitív is, hogy az MDF is kiküldheti Bokrost, mert lehet, hogy a baloldalról vett el szavazatokat, de az csak az MSZP hibája, hogy amikor lecsaphatott volna rá, akkor nem kapott utána két kézzel.

Az SZDSZ felszívódása is előrelátható és szükségszerű volt. Politikájában semmi olyat nem kínált, ami a lakosságnak jó lenne. A tolerancia és az elfogadás fontos dolgok, de önmagában nem jelentenek politikai programot. Emellett meg az eddig sziporkázó kampánystábjuk is nagyon elszúrta a dolgot. Az előző két pártelnökükről nem is beszélve.

Az LMP-HP sikerének viszont ürülök. Igaz, mertem nekik is egy helyet tippelni, de hogy a nulláról felugrottak 2,6%-ra, ezzel megelőzve a SzaDeSzt, ez egyértelmű sikernek könyvelhető el. Remélem, jövőre erre fognak majd tudni építkezni.

Ami igazából megrémiszt, az a Jobbik. Sőt nem is a Jobbiké, hanem a szavazóié. Magyarországon minden hatodik ember gondolja úgy, hogy a fő ellenség a cigányság és a zsidóság, és az őellenük indítandó harc (pardon: az ő magyarság elleni támadásuk kivédése) megoldás lehet az ország problémáira. Márpedig addig így fogják gondolni, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik élesben, csak azt én már nem érem meg. Így is legalább három okot tudok, amik miatt egyenként is tarkón lőhetnének, ehhez képest kész megkönnyebülés, hogy csak egyszer fognak.

Az meg külön elgondolkodtató, hogy a Jobbik éppen az eddigi stabil baloldali megyékben: Borsodban, Hevesben és Jászkunban előzte meg még az MSZP-t is. Azt hiszem, hogy ha a baloldal nem kapja össze magát, nem akarja ezt az eredményt nem is olyan rossznak beállítani, nem vonja le a megfelelő politikai és személyi konzekvenciákat (ami most kivételesen éppen nem a dolgozni akaró és tudó emberek eltávolítása, valamint az eddig semmi nem csinálók hatalmának bebetonozása lenne), nem áll ki a saját elképzelései mellett, nem tér vissza legalább retorika szintjén a baloldali politizáláshoz, akkor a magyar baloldal lehúzhatja magát a vécén. Meg is érdemli. (A szennyvizet meg úgyis visszavezetik a Dunába, ahol majd én is úszni fogok, arccal lefelé.)

Most erre mégis mit lehet mondani? Amíg az ország legnagyobb hányada úgy gondolja, hogy a levegőből lehet országot építeni, másik meg úgy, hogy minden probléma megoldódik a zsigeri cigányozással, akkor mást nem tudok mondani, mint hogy gratulálok, ezt megnyertétek magatoknak, nem is érdemeltek mást. Nagyjából ugyanezt üzenem annak a kormánypártnak, aki képtelen volt kiállni a saját elveiért, aki a valaha volt legjobb emberét hátbaszúrta és megszégyenítve elküldte, és aki a csak sír-rí a fasizmus növekedésén, de amikor egy rendőr egy balra forduló horogkeresztről azt állítja, hogy az nem is az, ama bizonyos kormánypárt olyankor még azt se hajlandó mondani, hogy bá. Azt hiszem, mindenki azt kapta, ami érdemelt: akik elbénázták, azok csúfos vereséget, az ország választópolgárai pedig tizennégy szalonképtelen kertitörpét és három még ugyanazt, csak fekete egyenruhában. Nem baj, ha már így akartátok, örüljetek.

Ja a kormány holnap (ma) le fog mondani.

Amennyiben az első bejegyzésre vagy kíváncsi, azt 2011. január 12-énél keresd.