Mikor? Melyiket?

Nem úgy terveztem a napomat, hogy be fogok menni a rendszerváltás utáni hatodik magyar Országgyűlés alakuló ülésére, de mégis úgy alakult. Hát, elég nagy impulzushalmazt kaptam. Kicsit tényleg olyan volt, mintha valamiféle rendszerváltozás után jártam volna ott: alig találkoztam ismerős arccal, sőt ismerős párttal se nagyon. A jobbikosok természetesen díszmagyarban jelentek meg, az LMP-seken pedig egy nemzetiszínű és zöld szalagokkal díszített sárga kitűző virított.

Az új házelnöki hivatal eléggé kiszúrt mindenkivel, az ülésrendet illetően: balszélen ül az MSZP, utána a Jobbik, LMP, majd a maradék kétharmadban a Fidesz, beékelődve a KDNP-vel (ezta fiókpártot a továbbiakban a Fidesz részének tekintem, miután az is). Szóval összehozták, hogy a Fideszen kívül mindenki ülhessen a Jobbik mellett. AZ MSZP-nek nem is lesz más szomszédja, de legalább megkaptak egy egész tömböt. Az LMP-t viszont úgy ültették le, hogy egy folyosó két oldalán üljenek egymás mögött, nehogy beszélgethessenek közben. De hogy a Jobbiknak se legyen túl jó, a Novák házaspárt egymástól jó messzire ültették. (Nem baj, otthon majd úgyis találkoznak.) Érdekes színfoltot jelentett még a vörös rongyokba öltözködött Kirsztináci és a pitykésdolmányos Csanáci is, akik a hátsó sorban a híres írónő, Kukor Elli mellett kaptak helyet, mögöttük meg a gumikalapácsok védőszentje: Molnár Oszi bácsi búslakodott.

Az új ülésrend - még a régi kormánnyal (ma még így volt).
A színek egyértelműek. A barna az EP-képviselők és más meghívottak,
például a nem képviselő miniszterek helyeit jelenti. Forrás

Maga az ülés valami katasztrófa volt. Sólyom László rövid beszédében összefoglalata a Fidesz programját, majd a korelnök: a fiataldemokrata Horváth János kapott szót. A korjegyzők, azaz a négy legfiatalabb (mind jobbikos) meg körülötte tüsténtkedtek. Az esküt végül a legifjabb képviselő Dúró Dóra helyett is Horváth János olvasta fel, így az a szokásosnál is hosszabbra és unalmasabbra sikerült. Az övénél unalmasabb és semmitmondóbb beszédet egyébként se hallottam még életemben. A bakijairól (a Mesterházyt Miklósnak hívta, az LMP-t "Lehet a Más Politiká"-nak, egyszer meg azt a szöveget kezdte felolvasni, amit épp azelőtt mondtak el) meg nem is beszélve. Persze, egy mahdnem kilencven éves embert nem szép dolog kritizálni, de amíg országgyűlési képviselő, addig erre midnen lehetőség adott.

Az is vicces volt, ki mikor tapsolt. Amikor Sólyom bejelentette, hogy Orbán Viktort csapja fel új górénak, akkor a Fidesz vastapsolt, míg az LMP-n túl, mintha beretvával vágták volna el, legfeljebb mérsékelt tapsikolást lehetett tapasztalni. Amikor meg Horváth János elkezdte fejtegetni, hogy a "kommunista funkcionáriusok" hogy átmentették magukat rendszerváltáskor, arra a Fidesz és a Jobbik továbbra is adta alá a vastapsot, az LMP a kelletlent, míg az MSZP-sek tüntetőleg elkedztek egymással dumálni és Blikket olvasni, mint egy átlagos ülésnapon, kormányoldalon. Ami viszont meglepett, hogy a frakcióvezetőket csak a saját frakciójuk tapsolta. Vagyis Mesterházyt például a Fidesz egyáltalán nem, de a Vonát azért már nem szégyellették.

Ami ezután jött, már nem annyira lényeges: volt egy kis antijobbik tüntetés a Nagy Imre-szobornál, persze a fasiszták is odajöttek, én meg leálltam nekik kifejteni a saját nézeteimet. Csak amikor jött volna a lényeg, a kamerák pont akkor fordultak másmerre. Ráadásul még azt is megígérték, hogy a kurucra is felkerülök, de ezek a rohadt fasiszták még abból is kirekesztenek. Beszéltem Király Andrással, ritka értelmes alak, és nagyon jól is tudja forgatni a szót (ezért is volt szóvivő). Továbbá megismerkedtem pár kőbunkóval, meg pár egész értelmes emberrel is. Közülük kiemelném Zoltánt, akivel egészen jót is beszélgettünk, és meg is találtuk a közös hangot. (Az ilyen kulturált és értelmes emberek mi a bubópestist keresnek egy náci pártban?!) Továbbá egy blogújságíró vett bővebben kezelésbe, akivel aztán még jó sokáig beszélgettünk.

A mai nappal valami érezhetően új kezdődött el ebben az országban. És remélem, én se maradok ki belőle, különben nagyon hiányozna mindaz a pezsgés, nyüzsgés, élet, ami ma is volt odabent.

1957

A máig részvételi rekorder. És az első, amire a népet nem államilag kellett kivezényelni.

1964

Angyalföld már akkor is.. Hát még Kádár elvtárs!

1987

A termelő berendezéseink már fejlettebbek voltak, mint '45-ben. Minek is kellett nekünk ez a rendszerváltás?

A magyar demokrácia gyönyöre, hogy ha a magyar választók esetleg mégis a diktatúra mellett döntenének, akkor arra is lehetőséget ad. Most épen ez történt. Ugyanis az ország irányításának minden mozzanatát egyetlen politikai erő fogja meghatározni, és gyakorlatilag nem lesz senki és semmi, ami ebben korlátozhatja. Hacsak ő nem korlátozza saját magát, mint az MSZP-SZDSZ, szintén kétharmados koalíció 1994 és 1998 között. De sem az előző Orbán-kormány működése, sem a Fidesz utóbbi megnyilvánulásai alapján, nem igazán lehet erre számítani. Persze, nyilván nem fogják törvénybe foglalni, hogy mostantól a Fidesz lesz az állampárt, sőt a Parlament is fog működni (működött az Rákosi elvtárs alatt is), de a rendszerváltás óta Orbán Viktor volt az egyetlen, aki ki merte jelenteni: "a Parlament működik ellenzék nélkül is". És biztos lesz majd választás, ahol majd a választók akár másra is voksolhatnak, de ahogy most az önkormányzati választások eltolásáról van szó, ugyanazt miért is ne lehetne megtenni a következő országgyűlésivel? (Főleg ha már azt is beígérte, hogy nem fogja hagyni az eddigi kormányzat visszatérését?)

A magyar választók így döntöttek demokratikusan, ezt tiszteletben kell tartani. Éppen ezért remélem, hogy most négy évig nem fogom azt hallani, hogy "Fúj Fidesz" meg hogy "Orbán, takarodj". Ha meg majd ugyanezek a szavazók észreveszik, hogy két héten belül mégsem lesz itt tejjel-mézzel folyó Kánaán, és hogy az az adócsökkentés mégsem lesz olyan radikális és azonnali, majd akkor ők nem az ellenzéki pártoktól várják, hogy tegyenek valamit ez ellen, ha egyszer az ország népe másképp döntött. Magyarország választott, örüljön neki.

Az ilyesmit leginkább az első forduló előtt kellett volna megkérdeznem, vagy még aznap, exit pollban. Elvégre kérdőívezni szabad kampánycsendben is, csak közzétenni nem. Tehát erre még vasárnap is bátran lehet szavazni, aztán az eredményeket vasárnap este hétkor kérlelhetetlenül nyilvánosságra hozom. :)

A pártok felsorolási sorrendje az első fordulós országos eredmények alapján határoztam meg, csak hogy senki ne vádoljon részrehajlással.)

Na még egy kis politika, amíg lehet - ezúttal szívem titkos csücskéről, a Lengyel Munkáspártról, azaz az LMP-ről.

Azt hiszem, megértettem, hogy az MSZP mit akar az LMP-től. Történt ez ma reggel, midőn megtudtam, hogy a második forduló már csak arról szól, hogy ki nyer egyéni körzetben mandátumot (már ahol ez eddig nem dőlt el.) Persze, az országos listáról való bekerülés a vesztesekre leadott szavazatok alapján történik, de itt is csak az első fordulós szavazatok játszanak (kivéve azé, aki megnyerte az egyénit akár első, akár második fordulóban). Szóval a második fordulóban leadott szavazatok csak arról szólnak, hogy a szavazók kit akarnak egyéni győzelemhez juttatni, de akit nem sikerül, annak a második körös szavazataival semmi nem lesz.

A második fordulóban persze minden jelölt nulláról indul, és mindnek van matematikai esélye. Ám az nagy valószínűséggel állítható, hogy a legtöbb második körös körzetben a választás a Fidesz és az MSZP, vagy a Fidesz és a Jobbik között fog eldőlni. LMP-s jelölt sehol nem végzett második helyen, így leginkább csak abban a négy körzetben van valós esélyük, ahol az MSZP visszalépett a javukra. Az LMP-re is várnak még listás helyek, amiket majd csak most vasárnap után fognak kiosztani (ismétlem: az első fordulóban leadott szavazatok alapján), de az tény, hogy a szavazóik már minden tőlük telhetőt megtettek - ennek meg is lett a szép eredménye. De azt is valljuk be: a maradék tizenkét állva maradt jelölt esetében az LMP már csak imázskampányt folytat.

Az MSZP-nek volt egy aggályos hirdetése, amiben megszólította az LMP szavazóit is, hogy második körben szavazzanak rájuk. Ezért aztán az LMP kampányfőnöke jól be is panaszolta a MSZP-t, amiről szintén megvan a véleményem, de erre most nem térnék ki. A lényeg, hogy az MSZP hirdetésében tényleg nem volt semmi mocskolódás. Kivételesen tényleg nem az LMP-nek akartak nekimenni, csak a szavazóikat akarták rávenni arra, hogy - ha már a második körös LMP-s szavazatok várhatóan úgyis elvesznek, ezért pusztán taktikai megfontolásból, a Fidesz kétharmadának megakadályozása érdekében - második körben szavazzanak az esélyesebb MSZP-s jelöltre. Az LMP-től így "kölcsönvett" szavazók saját pártjukat ezzel nem gyengítik, ellenben az MSZP-nek - meg a következő négy év ellenzéki politizálásának, aminek az LMP is részese lesz - nagy hasznára lehetnek.

Azt a véleményemet továbbra is fenntartom, hogy ha az LMP bárhol is visszalépne, akkor azzal azonnal hitelét veszítené. Az MSZP próbált egységet ajánlani, előbb szelíden, majd határozottabban, amit az LMP érthetően elutasított, és az MSZP-nek se tett túl jót az agresszív hangnem. Sokkal jobb ötlet lett volna az LMP-t körbeudvarolni, mint nekimenni, és úgy talán a szavazóik is könnyebben megnyerhetők. De mivel az LMP szavazói öntudatos liberálisok, az MSZP okkal reménykedhet abban, hogy kis számolgatás után ők is végül a szocik mellett döntenek.

Ám azt se felejtsük el, általában a fideszeseket választja el a legkevesebb a bejutástól, tehát lehet, hogy ez az egész cécó teljesen fölösleges.

(Fogok majd még arról is írni egy posztot, hogy hol látom a közös és eltérő vonásokat az LMP és a néhai SZDSZ között, fejben már az is nagyjából megvan.)

Az elmúlt bő hetet ki sikerült hagynom választási bejegyzések nélkül, de megint csak azon vettem magam észre, hogy maholnap már vége is az idei választási kampánynak (pontosabban ősszel vár még RÁTOK egy), és még annnnyyyi gondolatom lenne.

Először is nem szeretek itt direkt kampányolni egyik vagy másik párt mellett, legfeljebb kiállok néha valaki mellett, de azt is a józan ész és/vagy az általam képviselt erkölcsi normák mentén. Így most Szanyi Tibor mellett állnék ki. Tudvalevő, hogy kikerült egy hangfelvétel, amiben Újlipótváros újrainduló képviselője egy kampánymegbeszélésen arra szólítja fel segítőit, hogy hozzanak át minél több embert az ő kerületébe szavazni.

Erre persze ő is megtartotta a saját sajttáját, amiben elmondja a maga verzióját , de az ilyenkor már nem szokott senkit se érdekelni. Nem is akarom őt szajkózni, akit érdekel, meghallgathatja maga. Én inkább csak annyit mondok: aki azt állítja, hogy Szanyi Tibor bárkit átszervezett a saját körzetébe, az az elmúlt heteket valószínűleg összevarrt szemekkel és fülekkel vegetálta végig. Ugyanis tudvalevő, hogy az első fordulót ő is majdnem vezetéssel zárta (valami negyvenakárhány szavazattal), ám amikor éjszaka bejöttek az átszavazó választókör adatai, a mérleg hopp, megfordult a fideszes jelölt javára. Hát igen, a nagy sorban állás ellenére az egyetlen kijelölt átszavazókör egyetlen haszna azért biztosan van: megmutatja, hogy az adott választókerület (azaz itt Újlipótváros) lakói valójában kit választanának, az importszavazókkal szemben. Persze ez - a hirtelen megsokszorzódott átjelentkezők és az ő feltűnően egyhangú szavazásuk ellenére - még nem bizonyíték arra, hogy a Fidesz (bűncselekménynek minősülő) átszavazást szervezett volna. De hogy Szanyi Tibi biztos nem szervezett ilyet, arra igen.

Ez az eset pedig rámutat egy jogi hézagra, és most nem a többórás sorbanállást akarom boncolgatni. Hanem azt, hogy ha már minálunk egyéni képviselős rendszer működik, akkor még a választójog akadálymentes gyakorlása sem lehet indok arra, hogy egy adott körzet lakóinak akaratát mások változtathassák meg. Ha már Nairobiban mindenki a saját egyénijeire szavazhatott, csak a szomszéd kerületben nem, akkor legalább olyan szavazólapot vezessenek be, amin nem személyre, hanem simán országos listára lehet szavazni, vagy hasonló. De ez a jelenlegi rendszer nem jó, az biztos.

Végül pedig egy személyes: bár másik kerületben lakom, de személyesen ismerem Tibort, nem tagadom. A szóban forgó megbeszélésen nem voltam jelen, de az biztos állíthatom, hogy hozzám semmilyen kérés nem érkezett, hogy szavazni jelentkezzek át az ő kerületébe, pedig ilyen esetben én aztán igazán kézenfekvő lettem volna. Ennyit tudok mondani, köszönöm.

Mint ismeretes, tegnap Lendvai Ildikó az LMP-t választási együttműködésre hívta, amit utóbbiak elutasítottak. És jól is tették. Hiszen egy új párt, amelynek fő öndefiníciója - ahogy már a neve is hirdeti - a politikai élet eddigi szereplőitől való elhatárolódás. Így ha szövetséget kötne az egyik nagy párttal, akkor abban a pillanatban elvesztené minden eddig megszerzett hitelét, lényegében még érdemi működésének megkezdése előtt.

Ám - mint az szintén köztudott - az MSZP négy budapesti körzetben visszaléptették jelöltjeiket az LMP javára, a hivatalos közlemény szerint a Fidesz kétharmadának megakadályozása vagy csorbítása érdekében. Ám ezt az LMP nem tudja mire vélni, és eddigi elveihez hűen továbbra is (sőt talán még jobban) elhatárolódik a szocialistáktól. Az MSZP most tényleg elég kínos helyzetbe hozta a Lehetmást, ugyanis ha valahol így nyernek, már a tömény sósav sem fogja róluk lemosni, hogy az MSZP adta nekik a hátszelet.

Ezért a legtisztességesebb megoldás az MSZP-től az lenne, ha egy nyilatkozatban világossá tenné: a visszalépésekért nem vár semmilyen viszonzást, továbbra is tiszteletben tartja az LMP nézeteit, sőt ezzel nem is igazán őt akarja támogatni, hanem a Fidesz és a Jobbik előretörését akarja megakadályozni. Ezzel nem úgy tűnne, mintha rá akarná magát oktrojálni az LMP-re, vagy eljátszaná ugyanazt, mint amit négy éve a Fidesz Dávid Ibolyával. Hanem pedig megtartaná a kölcsönös távolságot, elismerné az LMP-t önálló pártnak és egyenrangú félnek. Az elkövetkezendő négy évben úgyis egymásra lesz utalva ez a két párt, szóval nem kéne már most elrontani a szükséges jóviszonyt.

Lezajlott az első forduló. A kampány eddig se volt valami élénk, most meg a végén ez a sorban állás és a még órákig tartó lovaglás a kampánycsenden még jobban rányomták a pecsétüket erre a szavazásra. Összességében nem volt egy vidám választás, és tulajdonképpen senki nem azt kapta, mint amit szeretett volna.

Fidesz - 52,73%

119 körzetet már megnyert, sőt a maradék 57-ből is 55-ben vezet, szóval a kétharmadot is simán megszerezheti. Onnantól majd övé lesz a kormányzás felelőssége, őrá lesz rátapadva a sajtó és a média, rajta fogják a választók számonkérni az ígéreteiket és intézkedéseiket. Mentségnek meg nem lesz ott a destruktív ellenzék vagy a koalíciós partner. Bevittek olyan arcokat, akiket eddig csak plakátkitöltőnek indítottak, most meg a Parlamentben azt se fogják tudni, merre van a jobb kezük, és belőlük kell majd kormánypárti frakciót csinálni. Van ismerősöm, aki állítása szerint azért szavazott rájuk, hogy ha már akkora a szájuk, akkor mutassák is meg, mit tudnak - most erre minden lehetőségük meglesz, hát lássuk.

MSZP - 19,31%

Persze, most a párt gyakorlatilag megbukott, de legalább megszabadult mindattól a tehertől, ami a Fideszre most rákerült. Volt nyolc év kormányzásuk, annak volt egy íve, ennyi volt benne, kész. Ráadásul ahhoz képest, hogy itt egyesek jósoltak 8-9%-ot meg harmadik helyet is, tulajdonképpen ez a húsz százalék körüli eredmény nem is olyan rossz. Most ellenzékből lesz ereje a pártnak magát összeszedni, levonni a tanulságokat, elrendezni a belső erőviszonyokat, lecserélni az arra megéretteket - és végre megtanulnia, hogy csak a nyugdíjasokra nem lehet komplett választási kampányt építeni.

Jobbik - 16,67%

Mondhatni ők a legnagyobb nyertesek, de azért a saját várakozásaiktól messze elmaradtak. Az MSZP-t nem sikerült megelőzniük, és ha az ország kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla (Vona Gábor ezt még kétszer elmondja, és máris megvan a Parlament új bohóca), akkor is a lakosság felének kéne még erre rájönnie. Meg most ezzel elveszítették a legnagyobb varázsukat, ugyanis parlamenti pártként már nem mondhatják ők se, hogy sehol nem jutnak szóhoz, és hogy azok ott benn közösen szétlopják az országot. Most majd szépen ők is megismerik a felelős politizálás fogalmát - márpedig az azzal való megbirkózáshoz az ököl nem elég, kéne hozzá némi intelligencia is, amit tényleg nem Trianonban vettek el.

LMP - 7,44%

Talán ezt még ők maguk se gondolták volna. Főleg, hogy Budapesten harmadikok lesznek 15%-kal - pont, amennyivel az SZDSZ szerepelt '98-tól, de ez az országos szint nekik is becsületükre vált volna. Ezek szerint megvan az igény egy liberális szellemiségű, budapesti központú, értelmiségi pártra, ami hosszabb távon az LMP-ből is lehet. De ehhez az kell, hogy a dedós labdázgatások szintjén túllépjenek, és megmutassák, hogy a háttéralkuk és pártközi mutyizások helyett tényleg képesek kiállni saját elképzeléseikért, és tényleg lehet más a politika. Schiffer András utóbbi kijelentései nem éppen erről árulkodnak, de majd meglátjuk, mihez fognak tudni ők kezdeni a kezükbe kapott hatalommal.

MDF - 2,66%

Véleményem szerint ők a mai nap igazi vesztesei: búcsúznak a Parlamenttől. Az SZDSZ-es képviselők már korábban elmondták búcsúbeszédeiket, de az MDF azért mióta újra önállóan indult, szépen felküzdötte magát. Igaz, a szétesés veszélye mindig fennállt, míg a regenerálódás és a bázisépítés nem ment olyan gyorsan - főleg a mostani kampány alatt borult végleg az egyensúly. Dávid Ibolya felelős pártelnökként nem is tehetett volna mást, minthogy lemond, még ha ezzel fel is adja a reményt, hogy a Fórumból még újra párt lehet. Magyarország most egy jó darabig európai szintű konzervatív párt nélkül marad. Ennyi.

Cm - 0,90%

Erről a társaságról eddig se tudtam sokat, és már nem is fogok.

"Számon tarthatják, mit telefonoztam
    s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
    s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
    mely jogom sérti meg."

- írta a költő úgy hetvenpár évvel ezelőtt. Ehhez képest én még mindig kicsit jobban állok. Hiszen az aktuálisan szóban forgó párt igaz, valahonnan megtudta a nevemet és a címemet - ám innen csak egy lépés lett volna arra is rájönni, hogy minden postaládámba bedobott narancssárga szóróanyag csak kidobott pénz és energia, hiába van szépen megcímezve. Egyébként ilyen levelet tudtommal az egész országban mindneki kapott, hasonlóan névre-címre szólóan. 2002-ben ugyanebből még országos botrány volt, most meg már meg se lepődünk. A kurucinfó hanganyaga nélkül ebből - az egyébként eddig is nyilvánvaló tényből, már ami az adatkezelést illeti - nem is lett volna hír.

Hát igen, ez is elég felemás szitu, hogy a nácik nyilvánosságra hozzák, az MSZP pedig ennek nyomán megteszi a feljelentést. De valószínűleg a Jobbiknak - mivel a jogállamiság eddig sem tartozott követendő eszméik élvonalába - eszébe nem jutott volna bírósághoz fordulni. Márpedig ha a fogkrém már kibújt a tubusból, azt nem lehet visszanyomni (ezt nem is tudom, hol olvastam). A megfelelő lépéseket pedig valakinek meg kell tenni, még ha az ilyen tragikomikus alkalmi párosításokat eredményez is.

Visszatérve: az is lehet, hogy Kubatov Gábor jórészt csak kamuzott. Végülis honnan tudná, hogy ki kire szavazott, hiszen arra a szavazás technikailag sem adhat semmilyen bizonyítékot. Lehet, hogy csupán nagyfiúskodni akart az aktivistái előtt - az pedig bennük nem vetett fel semmilyen erkölcsi aggályt, hogy talán ez törvénytelen lenne. Sokkal inkább büszkén dagasztotta a mellkasaikat, hogy "hát igen, mi ilyet is tudunk". Végülis előreláthatólag most ők fognak nyerni, tehát nekik a népfelség ad felhatalmazást a világon mindenre. 1998 és 2002 között is ez volt a Dzsóker Joli válasz minden kínos kérdésre.

Az új kormány felállásakor - sőt akár már most hétfőn, ahogy O.V. ígérte - egy ország fiatalodhat tizenkét évet, és onnantól ez az ügy sem fog többet előkerülni.

A tévében is a vártnál jóval később jelentek meg a választási hirdetések, és a kampány méretéhez híven nincs is köztük igazán ütős. Összességében talán még az EP-választás filmjei is megelőzik őket. De azért megérdemelnek néhány szót.

LMP

Ez az, mekkora ötlet! Somjuk az embereket arcon bazinagy takonysárga labdákkal! De legalább önkritikusak, már ami a párt komolyságát illeti. Egyébként a célok szépek, az elhivatottság értékelendő, de önmagában nem elég. Úgyse még ez a mostani választás lesz a legnagyobb csatájuk.

MSZP

Nem tudom, ez a párt mikor jön végre rá, hogy csak ezzel nem lehet szavazókat szerezni. Mert az egy dolog, hogy Orbán Viktor diktatúrára készül, a fasizmus meg alapból káros. Viszont amikor az ország lakossága nagy részének egyikkel sincs semmi baja, akkor értelmetlenség újból csak ezzel jönni. Ez csak az elbizonytalanodott és/vagy rejtőzködő szavazók urnához hívására jó, már ha. Pedig az elmúlt négy-nyolc évnek is megvannak a maga eredményei, amiket végre nem csak a meglévő szimpatizánsoknak kéne elmondani, hanem mondjuk egy tévéreklámban is.

Jobbik

Ez itt elég egyszerű, lényegében csak annyi az egész, hogy egy igazi népnemzeti köszöntést követően Vona Gábor felsorolja a Jobbik jelszavait. Konkrét tartalmat nem foglal magába, sőt még a cigánybűnözésről és a cionista nemzetvesztésről sem esik szó. Ellenben a Jobbik találékonyságát bizonyítja, hogy ismét rátalált "A nép nevében!" számtalanszor (f)elhasznált szlogenjére. Ám ha most bejutnak, ez a "parlamenti párt"-ozás 2014-ben már nem lesz nekik aktuális - szóval ha addig nem találnak ki valami újat, a mostani lesz az utolsó sikeres kampányuk.

MDF

Első nézésre kicsit offtopicnak is tűnhet, vagyis mint aminek semmi köze a mostani választásokhoz. De idővel kihámozódik: a hosszútávú fejlődést most kell megalapozni. A jövőkép kicsit szerényre van véve, legfeljebb elvétve tükröz némi extravaganciát. Tudatosan a realitás talaján próbál állni, több-kevesebb sikerrel. A zöld szín és zöld gondolat nyílt felvállalása leginkább az LMP-nek jelent konkurenciát. (Bár az MDF-nél a szín volt előbb, összességében az LMP-t mindkét téren megelőzték.) Nem tipikus választási kampányfilm, inkább higgadtságot sugall, a miniszterelnök-jelöltet se a világ legkarakteresebb politikusaként akarják beállítani, sokkal inkább csak egy elem az addigi összképben. Ám a primér érzületekre nem hat annyira, és minden kreativitása ellenére túl száraz marad. Az MDF sorsa úgyis már eldőlt, amit pár nap múlva mi is megtudunk.

Fidesz

Nagy költségvetésű, egyszemélyi sablonparádé. Nem is a párt kampányfilmje, egyedül Orbán Viktoré. Fanfárok kíséretében belép a Parlament folyosójára (érdekes, mintha az pont az MSZP térfele lenne), majd a kisbusza hátsó ülésén (mintha 2006-ban épp ugyanezért fikázták volna Gy.F.-et) felhajtat a várba (ami nekem is egyik kedvenc helyem, de azért a maga történelmi-politikai szimbolikáját se felejtsük el), megáll a Sándor-palota előtt, majd kiszáll, hogy személyesen is üdvözölje a fogadására odasereglett népet. Ami újdonság, hogy nyíltan szerepelteti az Európai Uniót, kezet fog Barrosoval (vagyis Barroso fog ővele), aki pár hete valóban Budapesten járt a Fidesz meghívására. Az is egy jó kérdés, milyen is a Fidesz viszonya az EU-hoz és a Néppárthoz, de arra a film bővebben nem tér ki. Csupán arra, hogy O.V. képes, O.V. tud, O.V. okos, O.V. erős, O.V. majd megold. Még a "rend" szó is milyen szépen ki van hangsúlyozva, azzal is mindig lehet szavazatokat hozni. Lényegében tartalmazza a Fidesz egész programját és Orbán Viktor minden részletes tervét. Úgyis ez kell a népnek, hát jöjjön, aminek jönnie kell.

Civil Mozgalom

Bár még mindig nem tudom, ki ez a nő és mit is akar, pláne hogyan tudott országos listát összedobni, de ha már így alakult, nézzük meg, miről is van itt nagyba szó.

A film technikailag remekül megállja a helyét - már ha a '90-es, max a '94-es kampányfilmekkel mérjük össze. Ha ezzel azt akarja mondani, hogy új rendszerváltást, akkor kicsit furán sikerült. Az eddigiek közül ebben a legalacsonyabb az egy időegységre jutó mondanivaló aránya. A Kék Duna keringő még bocsánatos bűn lenne, de ez az ernyedt, orálisan kielégített férfihang eléggé hazavágja még ezt a nehezen felépített imidzset is. Viszont legalább megszületett a '10-es évek G. Nagyné Maczó Ágnese, szóval már ezért érdemes volt.

A Zuschlag-pernek másról kellett volna szólnia. Történetesen rá kellett volna mutatnia, hogy ebben az országban létezik egy fontos terület - az ifjúsági politikai szervezetek finanszírozásának kérdése -, amely óriási rejtélyeket tartogat, bal- és jobboldalon egyaránt. Ezeket egyszer és mindenkorra fel kéne számolni és ezt a területet állami ellenőrzés alá vonni. (Ezt Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter korában megpróbálta, akkor ez éppen a Fidelitas heves tiltakozása miatt nem jöhetett létre.) Ehelyett a bíróság - két és fél év után, egész véletlenül pont a választási kampány hajrájában - úgy gondolta, hogy hoz egy aránytalan (precedensértékűnek szánt?) ítéletet, amiben jól megmutatja, hogy milyen jól el tud bánni kormánypárti politikusokkal is.

Mennyi pénzről is volt szó? Hetvenötmillió forintról? Nem mondom, ebből én is eléldegélnék egy darabig, de valljuk meg: a nagypolitikában ez azért nem számít túl nagy összegnek. A BKV-nál például ennél sokszorta nagyobb pénzekről van most szó. Mások meg a Globex-ügyre emlékeztetnek, ahol egy hatmilliárdos(!) csalásért a fő vádlottakat hat, illetve hét évre ítélték. Zuschlag mennyit is kapott? Nyolc évet - a többiek meg összesen negyvenegyet. Pedig egyrészt még csak nem is saját maguknak tették zsebre az összeget. Másrészt meg azt se felejtsük el, hogy sem Zuschlag János, sem a többiek kezéhez nem tapad vér, se semmilyen ember elleni bűncselekmény. Mégis vádolták őket bűnszervezet létrehozásával is, mint valami maffiózókat. Még jó, hogy végül ezt a vádat elejtették, különben végképp kétségbe esnék, hogy kiknek a kezében is van a mai magyar igazságszolgáltatás.

Nem mintha így nem ezt tenném, főleg, ha a következő kormánypártok (a Fidesz és a Jobbik) igazságügyről szóló vízióira tekintek. Ma reggel ezekből láthattunk ízelítőt.

Mutatkozott rá némi igény, hogy így a választási kampány hajrájában írjak pár keresetlen sort a Jobbikról is. Bevallom, miután múlt kedd óta egy egész ország röhögött Vona Gábor nap-keltés szereplésén - ahol a riporter megkérdezte, mit szól ahhoz, hogy a keszthelyi Jobbik-elnököt letartóztatták hitelcsalásért, Gáborunk pedig konzekvensen rávágta, hogy valóban nagyon fontosnak tartja a földtörvény módosítását - nem volt kedvem tovább cikizni szegényeket.

Márcsak azért se, mert Vona Gábor hosszas unszolásra szíveskedett a feltett kérdésre is válaszolni: a keszthelyi Jobbik-elnököt az eljárás végéig felfüggesztették tagságából. Szóval a Jobbik azt tette, ami egy pártnak ilyenkor tennie kell, nem jár nekik ezért csokoládé. A hasonló módon eljáró pártoknak pedig nem jár tőlük virgács, pláne az, hogy minden más pártot kollektíven bűnözőnek kiáltsanak ki. Főleg, ha minden vádjuk csak a "politikusok bűnöznek" sztereotípiából táplálkozik. De semmi baj: a "húsz évet a húsz évért" jelszóval már a tárgyalás előtt megvan az ítélet, mint annak idején Virág elvtársnál.

A Jobbik ezt a "politikusbűnözés" témát még saját magán belül is kissé túlzásba viszi. Nemrég zártak ki egy tagot, akiről kiderült, hogy büntetett előéletű. Állítólag megölte a feleségét, de már leülte - viszont a Jobbiknál ez nem számít. Aki egyszer börtönbe került, az már örökre cellatöltelék marad, szabadulás utáni reintegrációról nem is akarnak hallani. (Pedig ha az illető hozzátette volna, hogy a felesége MSZP-s volt, akkor talán még pajzsra is emelik.) Mondjuk ez nem csoda egy olyan pártnál, ami a cigányság felzárkóztatását célzó programokat is en bloc megszüntetné, merthogy az pozitív diszkrimináció. Nem mintha azok eddig túl sok eredménnyel működtek volna, de a Jobbik így csak még inkább bekonzerválná az Északkelet-Magyarországon felhalmozódott nyomort és feszültséget - ezzel pedig éppen azoknak ártana a legtöbbet, akik most a legnagyobb arányban fogják beszavazni a Parlamentbe. Hát akkor váljék egészségükre.

Egy kis slovenská csemege a fészbúkról. Hogy pontosan mit jelent, azt nem tudom,
a gugli fordító szerint: "Bármi legyen is megy át az egész magyar Mozgalom egy jobb gumi" -
szóval senkire semmi sértő el nem hangzik, még mielőtt bárki nekiállna büdöstótozni.

Arról nem is beszélve, hogy a Jobbik gyakorlatilag működése minden mozzanatával bűnt követ el - alkotmányos jog és demokratikus erkölcs ellen egyaránt. Kezdve parádés huszárjaikkal, a Magyar Gárdával, ami egy állami irányítástól függetlenül működő, ráadásul bíróság által feloszlatott, szóval több okból is illegális félkatonai szervezet - hogy fasiszta, fajgyűlölő alapokon nyugszik, az már csak hab a tortán. Az meg a magyar törvényhozás bénasága, hogy ebben az országban minden következmény nélkül lehet roma nőkről tenyészkocaként beszélni, a zsidókat meg elküldeni, játszani a metélt farkincájukkal. Az meg a Jobbikot determinálja, hogy ezek az alakok mindezek után ugyanúgy a párt prominensei maradtak - sőt.

Dehát tudjuk, hogy a Jobbik egy (faj)tiszta párt, és betart minden törvényt. Kivéve, amiket nem akar, mert szerinte azok rossz törvények. Amikor meg a rendőrség végzi a dolgát, és néhány személlyel szemben a jogrend szerint jár el (persze utána mindig illedelmesen elnézést is kér, mint egy rossz kabaréban), akkor a Jobbik máris diktatúrát, elnyomást, politikai elítéltek tömegét vizionálja. Élesen elítéli a képviselők mentelmi jogát, ami akadályozná a majdani koncepciós pereket - viszont köztörvényes bűnözőket juttatna a Parlamentbe, nem is titkoltan a mentelmi jogért. Még jó, hogy náluk nincs kettős mérce, vajon úgy pláne hogy néznének ki?

Mások a fogalmaik alapvető erkölcsi-politikai tényekről, mint rasszizmus, demokrácia, szeretet, gyűlölet. Ezek mentén ők tényleg egy nyitott, jó kedélyű, tisztességes párt - csak kár, hogy egyébként meg nem.

Eldöntöttem, hogy Trianon-tagadó leszek. Trianon-Tagadó Tibi, alias 3T. Mostantól nem hiszem el, hogy Magyarország területe volt háromszor ekkora, az egész csak egy világméretű összeesküvés hazugsága, hogy a magyaroknak legyen mit visszakövetelniük. A határon túli magyarok meg - legalábbis Corneliu Vadim Tudor szerint, hisz neki is lehet véleménye, nem? - csak betolakodók a román nemzet testében. Persze ha ők is elkötelezettek a román nemzeti értékek mellett, akkor semmi baj velük, de amíg Budapest érdekeltségeit helyezik előtérbe, és ki akarják játszani az országot Magyarországnak, addig nincs helyük Romániában. Persze nem minden magyar olyan, a 2000-ben a romániai magyarok 2%-a is a Nagy Románia Pártra szavazott. Szóval vannak nemzeti érzelmű magyarok is, akik végre már világosan látják az igazságot: a nyilvánvaló elnyomást, a kizsákmányolást, a magyarbűnözést, és hogy az igazi Románia a Dnyesztertől a Tiszáig terjed.

Persze ezekben a marhaságokban én se hiszek. Csak szerettem volna szemléltetni, hogy néz ez ki, amikor éppen a (nagy)magyarok vannak szopóágon.

A kopogtatócédulákat már kivégeztem, most jöjjenek a plakátok.

Emlékszem még az 1990-es választási plakátokra is, de igazán 1994-ben szereztem róla tudomást, hogy mi is folyik itt tulajdonképpen. Bevallom, nekem tetszett a plakátháború, hogy ennyi szép, színes plakát ellepi a várost. Szerettem azt is, hogy egy csomó ember arca vigyorog le mindenhonnan, és bármerre mentem, mindenhol más és más. A várost sokkal izgalmasabbnak láttam ettől, és a politika is akkor kezdett először megérinteni.

Úgy tíz évvel később elkezdtem magam is aktívkodni. Minden kampányban a plakátolás a kedvencem. Éjszaka kimenni ketten vagy hárman, egyik ember viszi a plakátokat, másik a vödör ragasztót és a pemzlit. Alkalmas felületnél a ragasztós bekeni a felületet, rá a plakátot, majd az egészet újra le. (Vagy lehet még cifrázni, jobban bebiztosítani azt a ragasztót, de az műhelytitok.) Így két óra alatt végig lehet járni egy kényelmes körzetet, a vödör ragasztó és a stóc plakát hamarabb elfogy, mint gondolná az ember. Persze eközben vigyázni kell a plakátolási etikett betartására: házfalra nem, más plakátjára nem. Utóbbit pláne nem tépkedjük le, egyrészt mert az bunkóság, másrészt nem kell külön konfrontálódni, harmadrészt meg ami tényleg undorító, az a letépett plakát. Akkor lehet valamit igazán élvezni, ha az ember közben betartja a szabályokat, és tiszta lelkiismerettel tudja csinálni.

De ennek már vége. Ugyanis most már egyre több kerülteti vezetés gondolja úgy, hogy a plakátok a városképet csak elrondítják. Ezért kiraknak kis faizéket, amikre lehet plakátolni - máshová viszont szigorúan tilos. Persze eddig is leginkább csak a lámpaoszlopok és az utcai trafók voltak veszélyben, viszont ezzel a fatákolmányos rendszerrel nagyságrendekkel lecsökkent a politikai hirdetési felületek nagysága. A politikusok panaszkodnak, hogy a társadalom elveszti a politika iránti érdeklődését - de ha tilos a politikát reklámozni, akkor ne csodálkozzanak.

Kampányidőszakban sok polgár sérelmezi, hogy bármerre megy, bármerre néz, a politika mindig bejön az arcába. Igen, a plakátnak éppen ez a célja. A tévét el lehet kapcsolni, a rádiót el lehet tekerni, de a plakát az ott van és kész. Kényszeríti a választót, hogy véleményt foglaljon. Vagy ha éppen nem megy el szavazni, az is demokratikus joga - de akkor is ki kell kényszeríteni a választópolgárból a meggyőződést, különben elfelejti értékelni a saját demokratikus jogait.

A plakát nem utolsó sorban pedig teret ad új, kis pártoknak, hogy megmutassák magukat. A plakátolás korlátozása a kis pártok esélyeit rontja, így a győzelemre álló párt helyzete egyre stabilabbá válik. Az önkormányzatokban pedig általában fideszes többség uralkodik, szóval.. Mindegy, ez csak egy összeesküvés-elmélet. A lényeg, hogy az önkormányzatok ismét kirakták a fatábláikat. Pont azokat, amiket már a júniusi EP-n is használtak. Azokon pedig maradéktalanul megtalálhatóak az ottfelejtett, vagy letépett plakátok, össze-vissza ragasztgatva, kifakult színekkel. Ízléses pártaktivista az ilyeneket messzire elkerüli, nemhogy a saját pártjának plakátját ragassza oda. Az önkormányzatok meg ezekkel akarják a városképet megjavítani. Hát gratulálok. Én mindenesetre szívesebben tartanám magam a régi normákhoz, és ha tehetem, fogom is.

Az Országgyűlés e ciklusbeli utolsó ülésnapján összegzett a kormányoldal, összegzett az ellenzék, ám ez láthatóan senkit nem érdekel. Sokkal inkább a közbeszéd tárgya a Büntető Törvénykönyv még gyorsan elfogadott új, 269/C. paragrafusa, amely a holokauszt-tagadást tiltja. Pontosabban "Aki mások előtt a) a holokauszt történelmi tényét, pusztítását vagy az áldozatok nagyságrendjét kétségbe vonja vagy tagadja, vagy b) a holokauszt áldozatait e minőségükben becsmérli, vagy c) a holokauszt elkövetőit dicsőíti vagy tetteiket helyesli, vagy d) a holokauszt megismétlésére felhív, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel" teszi büntethetővé. Van, aki szerint ez nem elég körülhatárolt, más a bolsevista diktatúra bűneit hiányolja belőle, egyesek szerint a gondolatbűn és az inkvizíció éledt újjá, sokak meg úgy tartják, hogy az egész törvény úgy fölösleges, ahogy van. Egy viszont biztos: lehet szeretni, lehet nem szeretni, csak egyet nem: megkerülni.

Miért is veszélyes a holokauszt-tagadás? A holokauszt az emberiség történelmének (egyik) legnagyobb tragédiája, ezért arról sosem szabad elfeledkezni, nehogy még egyszer megismétlődjön. Ezért arról sem szabad megfeledkezni, mi is vezetett hatmillió ember kiirtásához, hogy ha újra azokkal a jelenségekkel találkozunk, akkor még idejében elébe menjünk. Aki tehát tagadja a holokauszt megtörténtét, aki nem akarja, hogy erre az emberiség emlékezzen, az gyakorlatilag a megismétlődése elé emelt gátakat akarja lebontani. A demokrácia alapja kérdések feltevése, az azokra adott, egymásnak ellentmondó válaszok, majd a konklúzió levonása, amiből újabb kérdések következnek - ez továbbra is így természetes. De hogy mindez működjön, ahhoz kell legalább egy biztos pont, amihez lehet viszonyítani. Mint ahogy maga a demokratikus értékrend is egy ilyen viszonyítási pont, amit nem eredendően kaptunk, hanem eddigi civilizációs fejlődésünknek és erkölcsi tudatunknak köszönhetjük. Ugyanilyen stabil pontnak kell lennie annak is, hogy ilyen népirtást még egyszer ne engedjünk meg, ezért folyamatosan tartsuk szem előtt a történelem tanulságát.

A budapesti gettó 1945-ben
(forrás: http://holokausztmagyarorszagon.hu)

Persze, nem ez volt az első népirtás a történelemben, és lehet, nem is a legnagyobb, bár hullahegyeket fölösleges versenyeztetni egymással. És nem is kell. Hiszen minden népirtásnak ugyanaz volt az alapja: a különbségtétel, megbélyegzés, a másik vagyonának, hatalmának, megküzdött státuszának, sőt életének az elirigylése. Továbbá a krízishelyzetek bonyolult kérdéseire várt gyors és egyszerű válaszok, amelyeknek a legegyszerűbb levezetése egy etnikai, vallási, társadalmi vagy bármilyen, kívülről nézve körülhatárolható csoport kollektív felelőssé tétele, stigmatizálása, erkölcsileg alacsonyabb rendűnek bélyegzése. Röviden ez maga a fasizmus. Az ideológiai kidolgozottsága általában eltérő, de a feszültség levezetésére ideig-óráig mindig alkalmasnak bizonyul. Annyi a szerencsénk, hogy ma már átlátunk a szitán, és az ordas eszmék újjáéledése láttán tudunk mire asszociálni. Ez pedig a mi történelmükben nem más, mint a holokauszt. De ugyanígy asszociálhatunk a törökországi örményekre, az észak-amerikai indiánokra, a sztálini Szovjetunióra, a Pol-Pot-i Kambodzsára, Ruandára, vagy a délszláv háborúra, hogy csak a kapásból beugrókat említsem.

A kőszegi zsidók elhurcolása
(forrás: http://holokausztmagyarorszagon.hu)

Kérdés lehet, hogy akkor miért pont a holokauszt tagadását büntetjük? Erre a válasz ugyanaz, ami arra: a bolsevista diktatúra tagadása miért nem kapott helyet a törvényben? És valóban, akár kaphatott is volna, Gyurcsány Ferenc például támogatta a Fidesz módosító indítványát. Ám azért van jó pár különbség a két történelmi esemény között. Az első, hogy - bár ahogy sztálinizmus is egy fasiszta rendszer volt, ugyanígy az volt annak a magyarországi, rákosista változata, és rengeteg gaztett, ártatlanok megalázása, megkínzása és meggyilkolása fűződik hozzá - mégsem volt a szó klasszikus értelmében vett népirtás, ahol válogatás nélkül férfiakat, nőket, gyerekeket tereltek nagyipari halálgépekbe. Más sztálinista rendszerekben (például a már említett Kambodzsában) volt népirtás, de valljuk meg, Magyarország azért megúszta a másodikat (nem mintha ez bármit is levonna az 1949 és 1953 között elkövetett bűnökből). A másik nagy különbség, hogy a náci népirtás hátterében egy bűnös eszme állt, míg a bolsevizmus hátterében nem állt semmilyen. Ellenkezőleg: annak vezetői bújtak egy eszme, a kommunizmus mögé, aminek viszont valójában semmi köze nem volt azokhoz a gaztettekhez, amit ebben az országban és az egész keleti blokkban elkövettek. Ők egyedül a saját diktatúrájuk fenntartása érdekében követték el bűneiket, míg ezzel Táncsics Mihály, Szabó Ervin, Ságvári Endre, Rajk László kommunizmusát árulták el leginkább. Viszont a nácizmus eszméjéből következik a megkülönböztetés, ami még ha nem is jár (bevallottan) feltétlen népirtással, önmagában is minden eszközzel megakadályozandó. Hát még úgy, hogy már jól ismerjük a következményeit. (Például ezért is nem lehetne a vörös csillagot és a horogkeresztet egy lapon említeni - de amíg a rájuk vonatkozó Btk. 269/B.§ hatályban van, addig az maradéktalanul betartandó.)

Valahol vidéken: a lakosság széthordja az elhurcolt zsidók értékeit
(forrás: http://holokausztmagyarorszagon.hu)

Ám a legnagyobb különbség: ma Magyarországon nem létezik olyan politikai erő vagy hang, amely akár a bolsevizmust, akár a még fentebb említett népirtások bármelyikét helyeselné vagy tagadná. Ám a fasizmus és a nácizmus eszméje egyre inkább kezd visszalopózni a magyar politikai közbeszédbe, sőt már itt is van. Hívhatják bárminek - ha az egyes politikai pontok között az átfedés jól látható, akkor az bizony az, ami. Sőt még a mi szerencsénk, hogy még jelképeikről: a fekete egyenruháról és az Árpád-sávos zászlóról is be tudjuk őket azonosítani. Persze azt is tudjuk, hogy minden jelkép azt jelenti, aminek a jelképezésére használják - és bizony, a már egyre kevésbé burkolt cigány- és zsidóellenes szólamokból, népcsoportok stigmatizálásából, a félkatonai jellegből és a tudatos félelemkeltésből tudhatjuk, hogy ez bizony fasizmus a javából. Ahogy egy ismerősöm megfogalmazta: minálunk nem a holokauszt-tagadással van a baj, hanem a holokauszt-helyesléssel. Ezért volt időszerű éppen most meghozni ezt a törvényt.

Az valóban valós kérdés, hogy mi számít holokauszt-tagadásnak, pláne bagatellizálásnak? Például véd-e az ellen, hogy a magyarországi holokauszt felelőseit tisztára mosdassák, és a gyilkosokat ártatlan bárányként tüntessék föl? Bár az új paragrafus külön tiltja a holokauszt elkövetőinek dicsőítését - véd-e az ellen, hogy a magyar zsidók kiirtása fő felelősének, Horthy Miklósnak az emlékére megemlékezést tartsanak? Ugyebár az ő oltalma működött a fehérterror, ő írta alá előbb a numerus clausust, majd a zsidótörvényeket, az ő kezében működő magyar hatóságok írták össze a zsidókat, és ők szorgalmazták a megszálló német csapatoknál "a zsidókérdés végső megoldását" - amire az SS biztosította ugyanezeknek a magyar hatóságoknak az auschwitzi tábort és a vasúti kellékeket. Még akkor is így van, ha Horthyt egyesek "a budapesti zsidók megmentőjének" nevezik, csak mert stratégiai okokból, 1944 júniusában, a szövetségesektől kapott tárgyalási feltétel értelmében, kénytelen-kelletlen leállította a deportálásokat. Ugyanazzal a tollvonással, amivel akár már a kezdetük előtt leállíthatta volna - vagy amivel el se kellett volna kezdenie. Most pedig a csendes rehabilitációja folyik, bűneinek eltussolása. Az ő felelősségét néhányan egyre inkább megpróbálják a náci Németországra és az akkor még a hatalom közelében se lévő nyilasokra tolni. (Nem mintha Horthy negyedszázadon fenntartott tekintélyelvű, arisztokratikus, fasisztoid diktatúrája önmagában ne lenne elég vád a történelem ítélőszéke előtt.) Ha a holokauszt-tagadásnak van ma nálunk igazán kézzelfogható megnyilvánulása, akkor ez az.

Baky László és Endre László, a magyarországi holokauszt két szervezője -
őrizetben, majd kötélen (forrás: mti)

Lehet történelmi adatokon, pontos számokon, figurák szerepén vitatkozni, ahogy eddig - de csakis a biztos pontok és tények tudomásulvételével. Amit nem lehet: azt állítani a megtörténtről, hogy nem történt meg. Hogy mindezt csak kitalálták, és egy világméretű összeesküvésnek vagyunk az áldozatai. Nem lehet a legszörnyűbb testi-lelki kínokat átélt túlélők visszaemlékezéseit tudatos hazugságként beállítani. Azt állítani, hogy az elkobzott, elrabolt családi vagyonok töredékét visszatérítő kárpótlás valójában a zsidóság jól jövedelmező üzlete, önnön valós vagy kitalált tragédiájából. Lehet a gázkamrák létéről is vitatkozni, de olyankor előbb-utóbb előkerül, hogy a legtöbb embert fagyhalállal, éhhalállal, kényszermunkával és egyéb kínzásokkal gyilkolták meg - ezek fényében pedig szinte már bagatell kérdés, hogy voltak-e gázkamrák, vagy sem. (A hangsúly a "szinte" szón van.) Egy egészséges társadalomban nem is lenne szükség ilyen törvényre, az erkölcs maga szabna gátat az ilyeneknek.

Az pedig megint egy másik kérdés, hogy ez a törvény egyébként tud-e majd eredményesen működni? Átmegy-e a köztársasági elnökön, és ha nem, az Alkotmánybíróság mit szól majd hozzá? Lesz-e bármilyen hatása a közgondolkodásra, vagy csak a fasiszták újbóli felhergelésére lesz jó? A holokauszt-tagadás fű alá szorításával megszűnik a létezése is, vagy csak a mi dolgunkat nehezíti majd meg, amikor a demokráciára veszélyt jelentő csoportokat kell beazonosítanunk? Egyáltalán lesz-e bármire jó? Nem tudni. Viszont az biztos, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése - a törvényt megszavazó pártoknak és képviselőknek hála - egy régi lemaradását pótolta azzal, hogy ezen törvény megszavazásával is kinyilvánította: soha többé fasizmust Magyarországon!

Most, hogy már lassan vége a kopogtatócédulák leadásának, és egyes szépreményű politikai formációknak meg elég kilátástalan a helyzetük e téren, fölmerült a kérdés: jó rendszer-e a kopogtatócédulák gyűjtése? Nem csak, mert hamisítható, visszaélhetnek vele, ellophatják, hanem egyszerűen nincs, aki összeszedje vagy leadja.

Legnagyobb hátránnyal az öt szem előtti pártból a két kisebb küzd: az MDF és az LMP. Az MDF-et sohasem a nagy aktivitás jellemezte, most is inkább a középosztály kényelmes nyugalmát hirdetik, és ezzel jó esélyük is lenne a bejutásra. De az ajánlót alapból jóval kevesebben adják le, mint ahányan szavazni elmennek, az MDF meg sohasem az aktivistáiról volt híres. Vagy MDF-es nagygyűlést el tudna valaki képzelni? Az MDF a békében otthon ülni vágyók pártja, ezért nem is igen van, aki felállna, és nekiállna összeszedni a cetliket.

Az LMP új formáció. Amikor az EP-választáson számláltam szavazatot, a bizottsági nénik tőlem kérdezték, hogy ezek meg kik, és hogy kerültek föl a szavazólapra? És bár a környezetemben, a fővárosi, fiatal értelmiségiek körében abszolút befutónak számítana, ki tudja, hogy a leszakadó vidéken, ahol a népesség egyre öregedik, nő a társadalmi feszültség (amin azért gerjesztenek is jó sokat), az ott élőket mennyire hozza lázba a zöld eszme? Ahol a lakosság vért (vagy minimum gettósítást, további szegregációt) kíván, és van is párt, amely ezt nekik tálcán kínálja, akkor miért is szavazzanak egy béke-szeretet-párti hippikommunára? Pedig országos szinten nekik is lenne esélyük, akármilyen keveset is kapnak az egyes választókerületekben, az országos összesítésből összejönne egy minimum 2-3%, amit egy jó kampánnyal - amire azért jó próbálkozásaik vannak - még bőven feltornázhatnának 5%-ra.

Óbudán is nehéz az LMP-nek,
de nemhiába mondom, hogy az LMP-s lányok a legszebbek.

Meg ott van az MSZP. Ennyire még sosem állt rosszul e téren. Magyarország New York-jában, Budapesten persze seperc alatt meglett mindenhol a kötelező, efelől nem is aggódott senki. Inkább az előbb említett vidéki körzetekben van a pártnak nehéz dolga. Ahol sikerült az emberek szájába sulykolni, hogy az MSZP az erkölcsi fertő netovábbja (pláne, mióta megszűnt az SZDSZ), és ahol a nagyvárosiaknak természetes individualizmus helyett sokkal inkább a belső ellenőrzés és a tömegvonzás érvényesül. Ahol a pártválasztásnak erkölcsi vonzatai vannak, szóval nem csak ciki, hanem egyenesen szégyen MSZP-snek lenni. Így az egyszeri ember, hogy elkerülje a környezete megvetését, inkább beáll a többiekhez, és még ha ezt csak látszatból teszi is, aktívkodni és ajánlószelvényt gyűjteni már pláne nem fog. Főleg ha attól is tartania kell, hogy a helyi keretlegények is kezelésbe vehetik. Persze ha a pártnak lett volna normális kommunikációja, mivel megvédi magát és szavazóit, akkor a helyzet se fajult volna idáig. De most már késő bánat, így kell megvívni a választás nulladik fordulóját.

Már Óbuda sem a régi,
de a balos bázis azért még megvan.

Ha kopogtatócédula nem lenne, akkor is valahogy kordában kéne tartani az induló jelöltek számát. Erre a leginkább javasolt módszer a kaució lenne, azaz hogy minden jelölt leadjon egy x összeget, amit y szavazatarány esetén visszakapna. Hogy ez az összeg mennyi lenne, azt nem tudom - de az meg azért korlátozná a kis pártok bejutását, mert kifizetni 176 körzetre még egy jelképes összeg mellett se lenne két fillér. Aztán ki tudja, találnának-e befektetőt, aki kölcsönözne nekik annyit. Ráadásul akkor a pénz döntené el, hogy ki indulhat és ki nem, szóval ennek a módszernek is meglennének az aggályai és aggályoskodói. De 2014-re ebben is okosabbak leszünk.

Először úgy értettem, hogy "Európa, balra át!"
A szövegben azt olvasom, hogy "Európa balra áll."
Most meg ha figyelek, csak azt hallom, hogy "Európa balra ám."

Ki tudna nekem itt rendet tenni?

Forrás: mdf.hu

Eredetileg egész mást szerettem volna beszúrni, de ráleltem erre a politika- és kultúrtörténeti ritkaságra. A vokálban: Obán Viktor.

4. MDF-SZDSZ

Sokan kutya-macska házasságnak tartják ezt a szövetséget. Mondván, hogy férhet meg egy liberális és egy konzervatív párt, akik ráadásul tizennyolc évig mindig ellentétes oldalon ültek. Szerintem az ilyen kétkedőknek nincs igazuk. Egyrészt a politikai szövetségek első feltételük a kölcsönös érdek. Márpedig most mindkettejük fokozottan kereste a szövetségeseket, hiszen az MDF, bár 2004 óta (mióta ismét önállóan indul) minden választáson megugrotta az 5%-ot, mindig mást kellett ehhez kitalálnia. Így van ez most is, és úgy tűnik, ez volt a kulcs. Az SZDSZ meg nem akar eltűnni a süllyesztőben, így neki meg kellett egy erősebb jóbarát, akinek felkérezkedhet a listájára, viszont nem fog benne elnyelődni. Egy-másfél százalék pluszt mindenképpen hozhat, ami azért egy parlamenti küszöb elérésénél nem mindegy.

A szövetségek másik feltétele a közös nevező, ami a politikai helyzettel együtt változik. Márpedig ebben a helyzetben a közös nevező az MSZP, a Fidesz és a Jobbik elutasítása, ehelyett egy mérsékelt, középutas, kinyilvánítottan városi értelmiség- és középosztály-barát politika. Nyilván ezen belül még mindig az MDF képviseli a konzervatívabb, az SZDSZ a liberálisabb vonalat, de ezek csak nálunk tűnnek ennyire összeegyeztethetetlennek. Hiszen Németországban is már vagy negyven éve a kereszténydemokraták (CDU) hagyományos szövetségesei a szabaddemokraták (FDP), és még számos helyen Európában. (Persze ezeket az európai politikai fogalmakat nem szabad keverni a magyarországi használatukkal.) Meg a konzervativizmushoz hagyományosan liberális gazdaságpolitika társul, de ezt se magyar mércével kell mérni. Ám valószínűleg itt sem véletlenül Bokros Lajos a fő közös kapocs.

Az MDF és az SZDSZ között ráadásul egy furcsa Billy the Kid-Sheriff Garrett viszony is kialakult. Hiszen húsz éve még ők voltak az ország két legerősebb pártja, aztán nagyjából egyszerre olvadtak el, és bár a rendszerváltás óta sosem voltak egy platformon, azért mindketten őrzik a régi szép idők emlékét. Mondhatni egymásra találásuk 1988 óta majdnem töretlen, leszámítva egy röpke húszéves megszakítást. 1990-ben sem az érdek, sem a helyzet nem tette szükségessé a szövetséget, ki is jelentette mindkét fél, hogy nem akarnak egymástól semmit. De most más szelek fújnak, az MSZMP helyett már három nagy, közös ellenféllel kell megküzdeniük. Öt százalék erejéig talán sikerülni fog nekik is.

1.

Orbán Viktor annyira akarja ezt a kétharmadot, mert nem akarja, hogy holmi koalíciós partnerek lassítsák a kormányzást, pláne nem valami ellenzék. Mert ugye a koalíciós partnerral egyeztetni kell, tárgyalni, közösen kormányozni, az ellenzékkel meg szóba állni, szóval minden olyasmit, amitől a demokrácia az, ami. Volt is már olyan rendszer Magyarországon, ahol ilyen problémája tényleg nem volt a kormánypártnak. Sőt 1989 előtt csak ilyen volt, és mennyire élveztük, teccikemlékezni? A magyar demokrácia mindenesetre most becsődölni látszik.

2.

Izraelt se teljesen értem. A Moszad helyében inkább kiállnék, és megmondanám, hogy elnézést, tényleg nem volt szép adatot lopni, de legalább egy rohadékkal kevesebb. (Apropó: én meg kitöltöttem az izraeli úthoz kellő kérdőívet. Egész érdekes volt, egyes nyitott kérdéseknél kicsit meg is akadtam. De lesz majd személyes interjú, ahol majd kifejthetem gondolataimat a félzsidó identitásról.)

3.

Ez aztán félelmetes. Egyik külpolos-afrikás ismerősömmel beszélgettem ma kora délután, melynek végén megállapodtunk abban, hogy Niger a világ legjelentéktelenebb országa. Gyakorlatilag az egész a Szaharában fekszik, és 1969 óta az NSZK-elnök látogatását emlegetik, annyira elkerüli a kutya is. Úgy tűnik, beszélgetésünk elhallatszott odáig, és észbe kaptak, ugyanis este már jött is a hír: Nigerben végre történt valami! Hogy konkrétan mi, azt még találgatják, de úgy tűnik, most megint lesz mit bespájzolni a következő negyven évre.

4.

A Zrínyi botrányához már csak annyit fűznék:

(Most őszintén: van értelme annak, hogy egy közismert figurát, aki még a wikipedián is majdnem fent van, és az elmúlt egy hétben minden lehetséges médium az ő nevétől visszhangzott, most hirtelen Sz. János rektornak kezdenek hívni? Mint S. Ábel pszichopa hülyegyereket, akit már egy fél mondat hír után meg lehetett találni iwiwen, bloggal együtt? In memoriam Sz.-né Sz. Eleonóra.)

Tegnap volt a várbeli kitörés, avagy Budapest felszabadulásának és megszállásának hatvanötödik évfordulója. Tegnap írtam erről hosszan, de nem találtam elég olvasóbarátnak, így most összefoglalom gondolataimat.

Hogy megszállás volt-e, vagy felszabadulás, erről mindenki mást tart. Nyilvánvalóan a szó szoros értelmében megszállás volt, hiszen a Németországot, csatlósait és fennhatósága alatt álló területeit a szövetségesek megszállták, ezzel felszabadították őket a náci uralom alól. Nekünk egyrészt a földrajzi közelség, másrészt a balkáni partraszállás elmaradása miatt a Szovjet Vörös Hadsereg jutott. Meg azért is, mert minálunk - Jugoszláviával ellentétben - nem sikerült olyan ellenállást összehozni, ami képes lett volna a fasiszták ki- és elüldözésére. Akik meg mégis ezen fáradoztak, az ő nevüket manapság illik elfelejteni. (Azért még van három Ságvári Endre utca Budapesten, és szerencsére a Schönherz koleszt sem sikerült átnevezni.)

Az mindenesetre világos volt minden magyar értelmiséginek: a nácik és nyilasok elleni küzdelem csak a szövetségesekkel, ezen belül is - jobbára - csak a szovjetekkel képzelhető el. Persze az akkor még nem volt egyértelmű, hogy amazok itt hosszabb távra terveznek. De az tény, hogy debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés már december óta ülésezett, szóval kijelenthetjük, hogy akkoriban két Magyarország létezett egyszerre. Az egyiknek a hadserege a nácizmus utolsó bástyáját védte, a másiké: a Budai Önkéntes Ezred - a szovjetekkel szövetségben - pedig éppen azt akarta ledönteni. Aki tehát Budapest szovjet elfoglalását Magyarország legyőzésének tekinti - tehát az előbbi Magyarországot ismeri el Magyarországnak - annak a politikai-erkölcsi értékrendje felől sem lehet semmi kétely.

Amikor megemlékezünk a hatvanöt évvel ezelőtti február tizenharmadikáról, akkor minden elesett katonáról meg kell emlékezzünk. Azokról a magyar katonákról, akik önként áldozták életüket azért, hogy ebből az országból örökre eltűnjön a fasizmus - nem az ő hibájuk, hogy nem jártak teljes sikerrel. Azokról a szovjet katonákról is, akik többezer kilométerre otthonuktól estek el egy olyan hazáért, aminek a népe nem igazán hálás érte. No és azokról a magyar és német katonákról, akiknek tisztjei egy torz eszme védelmében, saját hibáik belátása és a következményekkel való szembenézés helyett a halálba küldték a rájuk bízott fiúkat. Emlékezzünk mindnyájukra!

Apdét: És ezen a napon született a Hobo névre hallgató Földes László is. Most már értem (ha eddig nem lett volna egyértelmű), mit is jelent nála, hogy "viharban születtem".

3. LMP

Ha egy exit-pollon a másodrendű pártpreferenciám felől érdeklődnének, valószínűleg őket ikszelném be. Pedig sokáig nem szerettem a civil szervezeteket. A civil szervezet az a politikai szervezet, aki nem kíván politikai felelősséget vállalni, ehelyett az aktuális politikai hatalmon keresztül akarja átverekedni az akaratát., viselje csak amaz a következményeit. Ám úgy másfél éve jött Schiffer András, aki szintén észrevette, hogy ez már így kezd kicsit kínos lenni. A civil szervezetek különben is általában emberi jogot vagy környezetet védenek. Ezért hát nem is volt nehéz őket közös egy zászló alá hozni. Arra meg mi is lehet más írva, mint hogy Lehet Más a Politika - röviden LMP.

Már a nevében is benne van: a politikára nem mint a társadalom rákfenéjére gondol, hanem éppen aktívan kíván benne részt venni. Igaz, ennek a júniusi EP-választás óta nem sok jelét láttuk, de azért mégse maradtak egyválasztási fecskék. Különben is csak minálunk nincs egy európai típusú zöld párt, most végre erre is esélyünk nyílt. Persze, a zöldek néha kissé elvetik a sulykot, például amikor elkerülőutat kell építeni, mert zavarja az arra átvonuló svábbogarakat. És az is zavaró, hogy bizonyos kérdésekben nincs kiforrott véleményük. Viszont a párt gerincét fiatal értelmiségiek, egyetemisták képezik, akik - bár amúgy nem mennének el szavazni - azért csak értenek valamihez. Legfeljebb dunsztjuk sincs a politika működéséről - de épp emiatt az idealizmus miatt nem lehet őket nem szeretni. Legfeljebb komolytalannak tartani, és nem rájuk bízni az ország vezetését.

Bevallom, azt én se tenném. Egyrészt mert jelöltjeik között rengeteg 20-22 éves srác van, akik négy éve még nem is voltak választókorúak, most meg már egyből jelöltek. (Egyébként egyéniben két volt tanárom is indul.) Másrészt meg amik ellen elsősorban tiltakoznak, amikhez képest a politika más lehet, azok a nagypolitika diszfunkciói, szükségszerű negatív velejárói. Ha az LMP is belekerülne a nagypolitika közepébe, akkor vagy elvérezne, vagy kénytelen lenne elárulni önnön elveit, de mindenekelőtt elveszítené gyermeki báját. Rájuk elsősorban az önkormányzatokban van szükség, hogy konkrét ügyekben kaphassanak szerepet. Ügyeljenek a zöldesítésre, városaink, kerületeink lakhatóbbá tételére, és igenis leplezzék le az önkormányzatok belső mutyiköreit. Sőt még a Parlamentben is el tudnám őket képzelni, ahol ugyan nem engednék őket a tűzhöz, de így legalább jobban rá tudnának fókuszálni a saját ügyeikre. Erre mostanában még kevesen látnak esélyt, de ha megint bevetik Lovasi Andrást és Kardos-Horváth Janót, akkor még bármi megeshet.

Épp tegnap éjjel eljutottam Marian Cozma meggyilkolásához. Meg is néztem wikin, mikor is történt, és kicsit elállt a lélegzetem: pont ma egy éve. Ez kétszeresen is negatív évforduló. Egyrészt egy fiatal élet, egy sportoló, egy fiú, egy csapattag, egy emberi lény vesztette életét értelmetlenül. Másodszor pedig azért, mert ekkor egy újabb löketet kapott a cigánygyűlölet, és újabb hivatkozási alapot a csőlátású, agressziópárti faji uszítók. No és persze azok, akik a társadalom általános rasszizmusát kihasználva és gerjesztve akarják magukat megszedni.

Véleményem szerint ha Marian Cozmát nem egy cigány ölte volna meg, akkor feleekkora cécó nem lenne a halálából. Ugyanúgy, mint Olaszliszka esetében: ott is megtörtént, ami megtörtént, de egyesek azóta is gondoskodnak róla, hogy a témát folyamatosan napirenden tartsák: emlékkoncertek, politikai gyűlések Szögi Lajos emlékműve fölött, és persze az állandó emlékeztetés a "cigányterrorra" - ami egyrészt visszavezethető a cigány-nemcigány feszültségre, amit természetesen csakis a cigányok gerjesztenek tudatosan. Másrészt pedig általánosítható az egész országra és minden cigányra, egy eset után is. Vagyis Marian Cozmával már kettő, ugyanis a két tragédia között van egy párhuzam: mindkettő gyilkosság elkövetői cigányok voltak. Ez pedig egyeseknek már elég alap, hogy a két bűnesetet egy kalap alatt, egyazon jelenség két, egymással összefüggő megnyilvánulásaként kezeljék.

Marian Cozma halála után is elkezdődött az ujjal mutogatás a cigányságra. Nem is beszélve a Szíven szúrt ország című, két hónap alatt összegányolt valamiről, aminek már a plakátja is magában hordozta a tömény uszítást. Biztos sokan emlékeznek még rá: egy feltűnően barna bőrű kéz - a közérthetőség kedvéért egy arany karkötővel megspékelve, tegyünk még egy lapáttal a sztereotípiára - egy tőrt szegez a plakátot szemlélő felé. Mellette a film címe egyértelművé teszi: a cigányok az egész országot szúrják éppen szíven. Maga a film pedig máig nem tisztázott, vitás kérdésekre adott még vitásabb válaszokat, amelyeket viszont kész tényként kezelt. Előzetesen úgy hirdették, hogy megszólalnak benne roma vezetők is - már ezzel is irányba terelve a témát. Ám ehhez képest csak Mohácsi Viktóriának volt maximum két megszólalása, azt is úgy vágták be, hogy egyből érkezzen rá a cáfolat a kérdéskörben teljesen illetéktelen emberektől. Így a Marian Cozma-álemlékfilm fő tanulsága az maradt: bizony, a cigányokkal nagy baj van, amit már sürgősen meg kéne oldani - vagy így, vagy úgy. (Amivel tényleg baj van, az a magyarországi cigányság helyzete, de ez a cikk most nem arról szól, a szóban forgó film meg pláne nem.)

Ehhez Marian Cozmának már régen semmi köze. Sem Marian Cozma gyászólóinak, akik egy gyermeket, egy csapattársat, egy barátot, egy példaképet vesztettek el, és ez a mély fájdalom már kitörölhetetlenül szívükben marad. Ez az egész jelenség inkább azokat minősíti, akik Marian Cozma halálát ürügyként használják a társadalmi feszültségek szítására, és véres kardként hordozzák a cigányság elleni faji háború meghirdetéséhez (amit hívhatnak "nemzeti önvédelemnek", vagy akár ingyombingyom tálibernek is, attól az még ugyanaz marad). Ugyanígy minősíti azokat, akik ebből a tragédiából akarnak politikai vagy egyéb hasznot húzni, hírnevet szerezni, hogy óriásplakáton lássák viszont saját nevüket. Az ilyen hullarablók szégyelljék magukat mélységesen, és hagyják Marian Cozmát végre békében nyugodni.

Marian Cozma (1982-2009)

Nyugodjék békében!