Mikor? Melyiket?

kép: librarius.hu

„Egyszer színdarabot akartam írni egy szatírámból, a „Titkos záradék”-ból. Még kéziratban felolvastam neves színházi rendezőnknek V.-nek. Ez a szatíra arról szól, hogy Hitler nem halt meg annak idején, hanem hívei megmentették, és elrakták egy hűtőládába; az 1960-as évek derekán, aztán feltámasztják, és elküldik nyugatnémet turistának Magyarországra. Egy kisvárosba, Bánegresre kerül, és egy különös véletlen folytán átveszi a hatalmat. Az történik ugyanis, hogy a TV egy filmet forgat Bánegresen az 1944-es nyilas puccsról, az éjszakai felvételek után igyekeznek haza, kint hagynak csapot-papot: lobogó nyilaskeresztes zászlókat, feliratokat, plakátokat: „átvettük a hatalmat, az ellenszegülőket felkoncoljuk…” A nép azt hiszi, hogy mindez most érvényes, a hatalmat a legméltóbb személyre ruházzák, Hitlerre.

 

Itt tartottam a felolvasásban, mikor V., a rendező megállít:

 

– Tudod, hogy valami egész hasonló eset velem is előfordult?!

 

Valamikor jó tíz éve az egyik kereskedelmi csatorna riportere megszólította az utca emberét, elé tartva egy nagyimrés és egy kádárjánosos kitűzőt, hogy ő melyiket helyezné föl magára? Az általános döntésképtelenség elég megdöbbentő volt, főleg mert csak a kisebb része eredt ideológiai meghasonulásból. A nagyobb része bizony súlyos tudatlanságból fakadt. Ám ami a legjobban zavar, hogy - bár a választásom már akkor is egyértelmű volt - még nem tudtam volna egzaktul megindokolni. Azóta eltelt pár év, és a válasz is meglett, íme:

1. Kádár János

Kádár János

Kádár János három évtizeden át tartott fenn egy egypártrendszeri diktatúrát, ami már önmagában elegendő ok arra, hogy minden XXI. századi demokrata élből elutasítsa. Ehhez szinte csak adalék az 1956 utáni kivégzések sorozata, ami egészen 1963-ig tartott, és szintén Kádár János-vezette magyar állam műve volt.

Minap Bács-Kiskun megyében járva különös plakátra lettem figyelmes, ami a dunapataji Szelidi-tó partján, idén július 31. és augusztus 2. között megrendezésre kerülő Gasztro Fesztivált hirdette. (A plakát hozzáférhető hivatalosan itt, vészhelyzet esetén itt, vagy a képre kattintva.) A meghirdetett programok nagyjából mind a magyaroktól-magyarokhoz-magyaroknak-magyarokba témakörben mozognak, például a szalagcímben meghirdetett Magyarok Vására, vagy hogy az egyik fellépő a nemzeti rockot játszó Ismerős Arcok. Illetve az volt még feltűnő, hogy a megnyitó résztvevőiként fölsorolták a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés jobbikos képviselőit (Szűcs Imre közgyűlési profilja kihagyhatatlan), illetve hogy a szombati mezőgazdasági fórumot Magyar Zoltán, az Országgyűlés érintett szakbizottságának jobbikos alelnöke tartja. Ennek okára nem sokkal később szintén ráakadtam, történetesen a lap alsó sarkában, a két főszponzornál: Dunapataj Község Önkormányzata, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Így, egymás mellett.

A Mikor? Melyiket? blog idén is megtartja saját eurovíziós pontozását. A felhozatal sajnos töredék annyira nem erős, mint tavaly, így sajnos az első helyeken sem találni kiemelkedőt, viszont az dilemmát okozott, hogy mit kéne még a végére passzírozni, hogy meglegyen a tíz helyezett. Végül sikerült, de sok öröm sajnos nem lett benne. Főleg, hogy három, általunk nem is olyan rossznak tartott szám már az első elődöntőn kiesett.

1 point goes to: Ciprus - Kis könnyed, érzelmes, lírai darab, Eric Clapton szellemét idézve. 

Mostanában elég sokszor kell kiállnunk a tolerancia próbáját. Képünkbe lett tolva a "nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról" - azaz az állami hecckampány azok ellen, akik minálunk keresnek menedéket, háború vagy éhhalál elől. Már a cím összefüggésbe hoz két különböző fogalmat - a bevándorlást és a terrorizmust - amiket biztosan össze lehet valahogyan kapcsolni. Miként a Jobbik legszívesebben a cigányságról és a bűnözésről konzultálna, én meg mondjuk Bartók Béláról és a bérszámfejtésről, mert hát biztosan vannak bérszámfejtők, akik szeretik a II. hegedűversenyt vagy a Román(!) népi táncokat, csak ugye a háttérhatalmak nem engednek statisztikákat készíteni erről. De nem is kell, mert ugye a nagy igazságot mindenki tudja. A lényeg, hogy gazdasági problémák esetén a külső betolakodókat és random embercsoportokat kell stigmatizálni, még akkor is, ha a propaganda jóval többe kerül, mint amennyit az állam a bevándorlókra és a menekültekre költ.

A megfelelő megfontoltság

Már régóta érik egy cikk a halálbüntetés témakörében, és most - kinek másnak is hála, mint Orbán Viktornak - valóban aktuálissá vált. Szeretnék elrugaszkodni attól a két, végletes vélekedéstől, miszerint a halálbüntetéstől aztán hipp-hopp rend lenne, illetve hogy a halálbüntetés az állam eszetlen öldöklésének az eszköze. Ennek a kérdésnek jóval több aspektusa létezik, és amíg eljutunk egy, a XXI. században is korszerű, a civilizációs normáinknak megfelelő, humánus, hatékony válaszra, körbe kell járnunk jó néhány szempontot. (Nem célom a téma relativizálása, csupán nem szeretek súlyos és fontos témákat tőmondatokkal elintézni.)

A halálbüntetést mindig is elleneztem, de bővebben csak akkor láttam mögé, amikor olvastam a kékfényes Szabó László 13 bíró emlékezik című riportkötetét. Ennek rögtön az első fejezete foglalkozik a halálbüntetés kérdésével, amiben Dr. Lomjapataky Béla mesél az 1966-os, mezőtúri ötös gyilkosságról, aminek vádlottját: Burai Árpádot ő maga ítélte halálra.

"A tárgyalás előtt, amint említettem, abból indultam ki, hogy nincs semmi bizonyítva, tehát a tárgyaláson kell önmagam számára a bizonyítékok logikai láncolatát felállítanom. Ez mindig érvényes parancs a bíró számára, de itt még erőteljesebben jelentkezett! Igyekeztem folyton arra gondolni, hogy kételkednem kell ezen a tárgyaláson mindenben, csak így juthatok biztonságos következtetésekre. Ezt kellett tennem, már csak azért is, mert itt közbeeső megoldás nem lehetett. Vagy halálra ítélem bizonyítottan, teljes meggyőződéssel, mint ötszörös gyilkost, olyan ítélettel, amelynek a bizonyítottságát immár a Legfelsőbb Bíróság is elfogadja: vagy pedig felmentjük teljesen, végérvényesen. S ez a két lehetőség bennem is nagy feszültséget keltett. Ez tette az ügyet igazán különlegessé..."

Szabó László: 13 bíró emlékezik 
Minerva, Budapest, 1975. 13.-14.old.

Azt már elegen kivesézték, hogy az Új Színház közös Radnóti-Wass estje (nekem is kínos ezt a két nevet egymás mellett leírni) mitől is velejéig ízléstelen. Nem csak mert az egyiket pusztán a származása miatt üldözték, a másikat meg bizonyos háborús bűnök elkövetéséért, és mert végig azt az oldalt szolgálta, ami az egyiket üldözte - hanem mert kettejük irodalmi tevékenysége össze nem vethető egymással. Mondhatnánk azt, hogy az egyik költő volt, a másik író, szóval már csak ezért is fura kettejük verseiből közös estet rendezni. De nem mondhatjuk, mert az egyik valóban költő volt, a másik viszont nem volt író. Erre pedig nem más világít rá, mint az ő nagyságát hirdető tévéfilm, amiben először Barta Zsolt Rékasi Károly követeli szorulásos fejjel az ő hegyeinek a visszaadását, miközben sok érdekes adalékot megtudhatunk Wass Albertről is. Például:

Nemrég bukkantam erre a Ludas Matyi örökzöldre 1946-ból, és hogy-hogy nem az Erőforrás-minisztérium fantasztikus szótára jutott eszembe. A minisztérium nem tett mást, mint leporolta és Horthy-korszak avíttas, távolságtartó szóhasználatát, és alkalmazta mai környezetre. Miközben az egész politikai rendszerrel is ez történik, aminek a legújabb dogmatika csak az egyik tünete. A második világháború utáni időkben is megvolt ennek az irányvonalnak a képviselője: Mindszenty József bíboros, aki maga szeretett volna egy egyszemélyi központú, tekintélyuralmi rendszer élére állni, és akit mai magyar jobboldal is példaképének tart. Ezzel szemben a Ludas Matyi a Magyar Kommunista Párt vicclapja volt, így hát keményen lecsapott az említett reakciós elemre. Szóval míg jobboldali oszlop az ún. "humor" kategóriáját képviseli, addig a baloldali a komoly műfajt, és ez szintén ad okot némi elgondolkodásra - főleg, hogy már annak a végét is láttuk. Íme:

HOGY MONDJÁK MAGYARUL?
- Ludas Matyi nyelvleckéje -

Miután 2005-ben Izrael a zsidó lakossággal együtt kivonult Gázából, a Hamasz puccsal átvette a hatalmat. A Hamasz egyetlen célja pedig Izrael teljes elpusztítása, ezért rendszeresen rakétákkal lövöldözi az izraeli városokat. A kilövőállásait, raktárait és búvóhelyeit pedig rendszeresen lakott területekre telepíti: lakóházak tövébe, vagy iskolák és mecsetek alá, és a polgári lakosságot használja élő pajzsként. Így Izraelnek ezeket nagyon nehéz kiiktatnia ártatlan áldozatok nélkül, ezért amikor néha megpróbálja - mint pl. 2014 júliusában - akkor is mindent megtesz az ott lakók védelméért. Például a katonai akciókat megelőzően röplapokon és/vagy sms-ben(!) értesíti a lakosságot, a célponttá vált lakóházak lakóit pedig telefonon felhívja, vagy figyelmeztető hangbombát küld, egy perccel a kilövés előtt. Egy perc persze nem túl sok, de az emberélet megmentésére éppen elég. Ám a Hamasz fegyveresei ilyenkor mindig lezárják a városból kivezető utakat, az értesített házak lakóit pedig nem engedik ki a házból, vagy éppen fölterelik őket a tetőre - miközben a védelmet jelentő pincéket a fegyvereknek és saját maguknak tartják fönn. Ez miért is jó a Hamasznak? Egyrészt mert a vallási fanatizmus nem ismer határokat, másrészt mert a halott gyerekek képeivel ilyenkor jól körbe lehet turnézni a világot, be lehet szedni az adományokat, amiből pedig még több fegyvert lehet vásárolni.

Tehát nem csak az a manipuláció, amikor egy képet megfotosoppolnak, hanem például az is, amikor csak a képaláírásban állítanak valótlant (pl. amikor Szíriában készült képeket állítanak be gázaiként). Vagy csupán elhallgatnak pár olyan tényt, ami némileg más fénybe helyezné az ábrázolt szituációt - például, hogy Gáza egy terrorállam, ami a saját lakossága ellen követi el a legnagyobb emberiség elleni bűnöket. Ehelyett a Hamasz-propaganda a nyugati világot érzelmileg akarja befolyásolni (egy halott kisgyerek láttán kiben nem megy föl a pumpa?), Gázát pedig a gyenge, ártatlan, védekező félként bemutatni. Így azt sem kérdezi meg senki, hogy ha Izrael valóban népet akarna irtani, akkor miért szórakozna házak becélzásával, ha amúgy az egész Gázai övezetet másfél perc alatt földig tarolhatná? Vagy miért látja el az ottani polgári sebesülteket, és miért szállítja oda folyamatosan a vizet és az áramot, ingyen és bérmentve? Vagy ezek az infók már nem jutnak el mindenkihez? Persze, hogy nem. A hangoskodásnak nem csak az a célja, hogy mások meghallják, hanem hogy a hangoskodónak ne kelljen meghallania másokat. 

A baloldali kép gyakori vendég a "Free Palestine" oldalakon: egy vérző fejű kislányt látunk, aki előtt egy fegyveres izraeli katona áll. A jobboldali képen ugyanő, kicsit távolabbról. Ezen a képen jól látszik, hogy a katonák éppen az orvosi ellátásában segédkeznek.
forrás: innen és innen

Részelt Bertold Ulsamer Gyökerek nélkül nem lehet repülni c. művéből. A könyv amúgy pszichológiai témájú és a Hellinger-féle családfelállítás módszeréről szól, illetve arról, hogy a családban elfojtott indulatokat és komplexusokat az utódok hogyan hordozzák magukban tovább, akár generációkon is át. Ehhez kapcsolódik a kollektív emlékezet (azaz a történelem) által az egyénre pakolt mentális örökség témája is. Tehát nem egy történészi vagy politológiai igényességű műről van szó, de azért ez a mű is tartalmaz néhány megfontolni való gondolatot, főleg ami a bűn és adósság közti különbségtételt taglalja.

A nemzet Lajosa - forrás

- Mi az: F-fel kezdődik, SZ-szel végződik, és tele van g*civel?

- Fidesz.

- hangzik az ősrégi vicc. Most nem is az a fura, hogy ezt a viccet egy belső ember meséli, hanem hogy nem is szánja viccnek. Csak furcsa, hogy éppen arról a figuráról van szó, akinek a herezacskójában ezek eddig laktak.

3. Október 26. 18:00, József Nádor tér - Tüntetés a netadó ellen

Az internetadó elleni tüntetés már az első pillanattól kezdve jobban szólt, mint a Blaha Lujza téri. A József Nádor tér nagyobb is - legalábbis annak tűnt - és jobban meg is volt töltve. (Arról lehet elmélkedni, hogy a magánnyugdíjpénztárak lenyúlása vagy a kormányzati holokauszt-tagadás miért nem tudott ennyi embert az utcára vinni, de úgy látszik, Sanyi bagolynak egyre inkább igaza lesz.) A beszédeket nem húzták sokáig, energikusabbak voltak, és máris lett folytatása: ha negyvennyolc órán belül nem vonják vissza az internetadó tervezetét, akkor kedd este hatkor megint találkozunk.

A múltkor beharangozott két tüntetés valójában három, mert volt még egy október 23-án is, kezdjük azzal.

1. Október 23. 18:30, Blaha Lujza tér - Tedd magad szabaddá!

Azok régi, szép millás összellenzéki gyűlések a Szabad sajtó úton... Amikor tízezreket sikerült megmozgatni a kormányváltásért... Ami aztán csúfosan elbukott, szóval ez a célkitűzés most egy darabig, ha nem is szünetel, de takarékon ég. Most láthatóan nem is a feltüzelés, aktivizálás, reményadás volt a cél, hanem simán az őrláng életben tartása, a (leginkább szociális) problémák újbóli átismétlése és hogy legalább ugyanazok az emberek ne felejtsék el egymást, akik minden ilyenre kijárnak. Így meg is telt a Blaha, ami nem túl nagy, de a műsor sem volt olyan pazar. Jómagam csak az annyit cikizett "egyedem-begyedem tengertánc"-os résznél értem ki, de nekem is az volt az első gondolatom, hogy ha mással nem, ezzel biztosan sikerül majd rezsimet váltani. De a beszédek is visszatértek a civilkedéshez, vagyis az összes politikai párt francba való elküldéséhez. Aztán hogy ebből alakul-e egy sokadik lehet-még-másabb párt, vagy megmaradnak a politikai mező (szintén nem túl produktív) teljes elutasításánál, még eldől, van k. két és fél-három év. A szpíker: Papp Réka Kinga próbálta a vicces, laza műsorvezető formáját hozni, de nem nagyon jött be, inkább erőltetett ripacskodás lett belőle. Pedig amúgy aranyos, de az nem az ő napja volt. Hiába, nem lehet minden ilyenre egy Kulka Jánost meg egy Csákányi Esztert elhívni. Most még.

forrás: az esemény fb-oldala

Falus Ferencből érdekes módon nem a vödrös-lovas videójakor ábrándultam ki, hanem később, amikor véletlenül keveredett egy olyan tüntetésre, ahol neki is helye lett volna. Ez egyrészt azért is ciki, mert arra a tüntetésre engem pont az Együtt-PM-es barátaim hívtak, akik ezek szerint szóltak mindenkinek, kivéve a saját főpolgármester-jelöltjüknek. Szóval ez nem feltétlenül Falus Ferenc, hanem a kampánystábjának a hibája - lenne. Mert ha egy politikus ennyire nem tudja a saját kampányát kézben tartani, az hogy tudna egy ekkora várost? Pedig Falus Ferenc kifejezetten értelmes ember, aki rakott már le ezt-azt az asztalra, például három évig őrködött egy nemzet egészsége felett, és azóta is jó néhány esetben állt ki emberi ügyek mellett.

És igen, a jeges vizes kihívást is meg lehetett volna remekül csinálni, hiszen Tarlós István egészen biztosan nem húzna föl rövidnadrágot, az öltönyét meg biztosan nem vizezné össze. Ő alapból nem érti ezt a várost, és bár a tömegközlekedés fejlesztése terén tett ezt-azt - például a Demszky-érából megmaradt terveket fejezett be vagy kezdett el, persze szigorúan a választási évhez igazítva - de emberileg hiányzik belőle az a nyitottság, tolerancia, európaiság, ami Budapestet ezerszínű világvárossá teszi (lásd Szivárvány-sátor, stb.).

Kósa Lajos egyre gyakrabban szólal meg kifejezetten Budapestet érintő kérdésekben. Azt is leginkább a mély lesajnálás hangján, vagy hogy egyenesen szűnjön már meg ez a Szodoma és Gomora, ami a fő felelős azért, hogy nem Debrecen lehet az ország legnagyobb városa. Most éppen a főpolgármester-választáshoz szólt hozzá az oly színvonalasan mérsékelt (vagy inkább mérsékelten színvonalas) Magyar Hírlapban:

„az MTK B-közép egy mindent elsöprő népfelkelés a Momához képest a számosságát illetően is”

Nem tudni, Kósa miért pont az MTK-t pécézte ki a szarkazmusra, hiszen vannak az NB1-ben még kisebb szurkolótáború csapatok, akiknek a számosságával tán még jobban is lehetne élcelődni. Talán ezzel akarta Lenhardt Balázs fájó hiányát pótolni, akinek még a Jobbik is túl liberális volt? Nos valóban, az MTK szurkolótábora egykoron valóban népesebb volt - aztán történt ez-az a magyar történelemben, ami az MTK-szurkolók számát hirtelen erősen lecsökkentette. Ezen persze lehet gúnyolódni meg viccelődni, pont egy demokratikus, konzervatív, keresztényi értékrend szerint élő politikushoz méltó dolog. Gratulálunk Kósa Lajosnak, ismét sikerült egy szintet megütnie.

Az MTK tábora a DVSC elleni Magyar Kupa-döntőn,
2012. május 1-jén, ahol a Debrecen csak tizenegyesekkel tudott győzni
az akkor NB2-es csapat ellen. fotó: Sportgéza

Már a legtöbb helyen eldőlt a demokratikus ellenzék erői együtt - vagy éppen külön - indulása, éppen ezért nem is nagyon akarunk a nehezen kialkudott egyezség nyugodt vizébe újabb követ dobni. Ám ettől függetlenül nem mehetünk el azon érdekes dolgok mellett, amiket ezen pártok tárgyalásairól, mind a sajtóban, mind a Facebook-on. Leginkább azt, hogy a megállapodás és a közös lista- és jelöltállítás az MSZP miatt hiúsult meg, vagy legalábbis váratott magára - persze anélkül, hogy a tárgyalások bővebb részleteit bárki ismerné. Csak arról feledkezik el mindenki, hogy egy megállapodás az összes tárgyaló fél közös akaratán múlik, ami most minimum kettő, jelenleg meg minimum három. (MSZP-Együtt-DK - ez a sajtóban MSZP-Együtt párharcra korlátozódott. A DK-ról, illetve az együtt társpártjáról: a PM-ről elég keveset hallhattunk. A tavaszi összefogás ötödik tagja: a Liberálisok már a miskolci ügy kapcsán/ürügyén kijelentették, hogy ők csakis önállóan képzelnek el mindenféle indulást.)

Szóval ha az MSZP nem fogadja el az Együtt ajánlatát, annak a másik oldala az, hogy valószínűleg az Együtt sem fogadta el a szocikét. Az MSZP méltatlan ajánlattal állt elő? Lehet, hiszen mindenki a saját számára leginkább kedvezővel kezdi, és az álláspontok innen közelednek egymáshoz. Szóval biztosra lehet venni, hogy az Együtt is "méltatlan", azaz a maga számára aránytalanul előnyös ajánlatokkal állt elő, és abból engedve kellett volna közeledni a megegyezéshez. Miért olyan biztos akkor mindenki, hogy az MSZP makacssága volt a huzavona oka?

Tarlós István stadionavatós képét már összehozták a Szabadság téri emlékm förmedvénnyel. Ám nekem mégis gyerekkorom egyik meghatározó filmélményét: A Nílus gyöngyét juttatta eszembe, amikor is az Omar nevű figura rittyent magának egy szerény kis népünnepélyt:

Forrás: 20th Century Fox, !!444!!!

Itt a sas picit nagyobb volt:

De azért ne felejtsük el, mi lett Omar sorsa a filmben: csúfos bukás.

Közben a tömegben Pindroch Csaba is felbukkan:

További szépet!

Nem terveztem írni a mai Budapest Pride felvonulásról, hiszen már mindent megírtam korábban, amit tudtam, és mások is megírtak mindent, amit én se tudtam volna olyan jól. De amíg hazánk kormányzó politikusai ekkora csőlátású sötét bunkók (Fónagy János ígéretesen indult, de aztán ő is beleszaladt a csőbe - Turi Kovács Bélán nagyon látszik, hogy nem tudja értelmezni a körülötte lévő világot - Gulyás Gergely droid viszont komolyan meg tud rémíteni), addig nem lehet elégszer hajtogatni, miről is szól ez az egész. Nem, nem fogok itt most semmi újat elárulni, aki valami nagy okosságot vár, a saját érdekében most játsszon inkább egy Atari Breakout-ot. Egyszerűen csak vannak dolgok, amiket ezek szerint még 2014-ben sem lehet elégszer elmondani, szóval ez csak egy pluszegyedik próbálkozás lesz, persze minden az irányú remény nélkül, hogy ez eljut akár egyetlen címzetthez is.

Pillanatkép (innen) a 2013-as Rio de Janeiro-i Pride felvonulásról.
Most mondja bárki, hogy nem szép a szerelem! :)

Amíg tart a pünkösd, addig gyorsan elmondom, hogy én bizony megszüntetném ennek az ünnepnek a munkaszüneti nap jellegét. Tudom, nem túl népszerű ötlet, hiszen akkor ma is mehettünk volna dolgozni mindahányan - persze van elég más nap az évben, amit ezzel szemben ünnepnappá tennék, de most nem azokról lesz szó. Ezt a kezdeményezést valószínűleg a keresztény kis- és nagyegyházak elleneznék a legjobban, hiszen így az ünnepet tartók nem tudnának teljes nyugalomban ünnepelni mindkét nap. Ez teljesen jogos is lenne, hiszen minden egyháznak nyilván feladata védeni a híveik érdekeit - még akkor is, ha ők egyébként a társadalomnak a töredékét teszik ki.

És mi van a többi jó pár millió emberrel? Ha megkérdeznénk mindenkit egyenként, hogy tudja-e, mit ünneplünk pünkösdkor, tíz emberből legfeljebb egy ha egy tudná a helyes választ. A maradék kilencből legfeljebb öt vallaná be rögtön, hogy fogalma sincs, másik négy meg előbb még bepróbálkozna a feltámadással mint válaszlehetőséggel, majd amikor eszébe jutna, hogy ja az a húsvét, akkor szintén beismerné, hogy fogalma sincs. (Mi nem fogjuk most elmesélni az egész Újszövetséget. Aki kíváncsi, az majd rákeres magának. A Wiki különben is mindenki barátja.) Szóval ők csak élvezik az ünnepnapot, anélkül, hogy halvány dunsztjuk lenne, hogy miért is kapták ezt. Ez bizony az egyházi ünneppel való visszaélés. Nem súlyos visszaélés, hiszen ezt a szóban forgó többség anélkül kapta, hogy kérte volna, szóval nem hibáztatható, hogy él is a szabadnapjával. De ha keresztény egyházi vezető lennék, én magam szorgalmaznám, hogy az állam vegye el az ünnepnapi státuszt, és ne hagyja már, hogy mindenféle hitetlenek, más vallásúak vagy netán ateisták élvezkedjenek szent pünkösd hétfőjén - hanem inkább vegyék észre, milyen is, amikor nincs, és akkor talán elgondolkoznak, hogy eddig mit is kellett volna jelentsen? Ha meg azután is semmit, akkor az azt jelenti, hogy tényleg nincs a pünkösdre társadalmi igény, szóval akár GDP termelésével is megünnepelhetnénk.

Most mondjátok, hogy nem jó ötlet.

Idén is gyorsan összehozzuk saját listánkat az Eurovíziós Dalfesztivál idei indulói között. Akár a valódi pontozók, mi is tízet emelünk ki, de ebből kettőt soron kívül, így tehát a pontozás kicsit más, mint az eredetiben, de igazából ez tök mindegy. Inkább jöjjenek ők. (A korábbi versenyekről készült összeállítások megtekinthetőek itt és itt.)

1 point goes for: Latvia

Aarzemnieki - Cake to Bake

Aranyos kis kedves, euro-poszt-hippi akusztikus nóta, amit emberek játszanak hangszereken. Nem akar semmi világmegváltást beleerőszakolni (ezt ki is emeli), csak a zenélés és a sütögetés kollektív élménye lengi be a teret. Esetleg azt lehetne kifogásolni, hogy ezek a lettek a frontembert valójában Németországból honosították, ja meg hogy a dal refrénje végtelenül sablonos és minden akkord már első hallgatás közben is előre kiszámítható. De azért kár, hogy nem került be a döntőbe.

Az ukrajnai helyzet kellően bonyolult és innen elég nézve átláthatatlan ahhoz, hogy ne akarjunk benne mindenképpen szakérteni. Ami innen is látszik: ami ma ott folyik, az már nagyon nem az, ami Kijevben történt márciusban. Akkor a nyugat- és Európa-barátság nevében folyt a felkelés, de a széljobb alighanem átvette a kezdeményezést, az új, gyenge hatalom pedig nem mer velük szembefordulni. Nagyjából az történt, mint nálunk '56-ban (meg Franciaországban 1789 után, és még annyi más helyen és időben): a haladó forradalom hagyja farvízen beevezni a szélsőségeket, akik szépen felzabálják az egészet.

Ukrajna, valamint a Donyecki Népköztársaság lobogója

Meg lehet nyugodni, a válasz egyértelműen nem, Schiffer András nem náci. Ahhoz ugyanis, hogy valakit nácinak lehessen tekinteni, ahhoz folyamatosan, konzekvensen kéne képviselnie a nácizmus (rendes nevén: nemzeti szocializmus) eszméjét.

Előtte azért tisztázzuk is, mi is az a nácizmus. E téren kétféle iskola létezik:

1. A tudományos, történészi meghatározás szerint az a nácizmus, ami alapján a Harmadik Birodalom megszerveződött: fajelmélet, élettér-elmélet, német nép felsőbbrendűsége, antiszemitizmus, fajgyűlölet, antiliberalizmus, antikommunizmus, vezérelvűség, szociális demagógia. Ez teljesen korrekt körülírás, ám a definíciószerű meghatározások hátránya, hogy ha egy nácinak tűnő jelenségből a nácizmus egyik jellemzője is hiányzik, akkor az már nem nácizmus. Így tehát a nácizmus az csak és kizárólag a náci Németországban létezett, ahhoz képest a magyar nyilas mozgalom sem volt náci, és ma meg már pláne semmi. (Ugyanez a helyzet az olasz fasizmussal.) Így minden egyes eszmeáramlatnak saját nevet kell adni, és mindegyikről tudni egyenként, hogy miért káros és kerülendő - és ezek között mind történészi alapossággal kell átlátni az összefüggéseket. (Arról már nem is beszélve, hogy a történelemtudományban nincsenek axiómák, vannak viszont szakmai és nézetkülönbségek.

2. Ezzel szemben létezik egy másik iskola, ami szerint a fogalmak folyamatosan változnak, és ha a mai világot meg akarjuk érteni, nem ragaszkodhatunk a szavak hetven évvel ezelőtti jelentéseihez. Hiszen ha egyszerű, nem-történész emberként kell levonnunk a tanulságokat, átlátni az összefüggéseket, alkalmaznunk az életben és másokat is erre bírni, akkor bizony sokkal egyszerűbb kategóriákban kell gondolkodnunk. Így viszont mindenki olyan kategóriákat alkot, amilyeneket akar, és nem is csak a fasiszta-náci, hanem a kommunista-bolsevista fogalomkörben is. (Már ha veszi a fáradságot, és legalább arra ad magyarázatot, hogy mit miért mond.) Az például egészen korrekt leegyszerűsítésnek tűnhet, hogy fasiszta minden eszme, ami a társadalmat körülhatárolható csoportokra különíti, és ezek között hierarchikus viszonyt állít fel - ezen belül pedig a nácizmus az, ami ezeket a határokat fajelméleti alapon határozza meg. (A bolsevizmus meg az a fasiszta rendszer, ami ugyanezt osztály-származási alapon teszi.) Ám egy történész mindegyik meghatározásba joggal köthet be, akárcsak bárki más öntörvényű és alaptalan nácizásába vagy bolsizásába.

Bő egy hónapja történtek a választások. Ennek alkalmából vendégszerzőnk, a Kormányváltó (szándékú) Összefogás egyik aktivistája emlékszik vissza a kampány heteire.

Bevallom, vasárnap este óta nem olvastam híreket, sem blogokat, a tévében meg ha hírműsor jön, elkapcsolom. Nem csak mert utálom a tegnapi eredményt, hanem mert akarok végre egy kis csendet magam körül. Pedig biztos most mindenki magyarázza a bizonyítványt, élve eltemeti az ellenzéket és mélyeket gratulál a Fidesznek, még inkább az LMP-nek. Valóban fölmerül a kérdés, hogy olyan fideszes jelöltek, akik mind országosan, mind helyben teljesen ismeretlenek, és sem a kampányban, sem az azt megelőző négy évben nem csináltak semmit, azok mégis hogyan nyerhettek? És miért szavaznak az emberek nagy büdös nullákra, és főleg miért kell nekik a gödör mélyén is egy ásó? Ennyire kíváncsiak, mi van a mélypont alatt? És ha megtalálták, mihez kezdenek?

(Forrás: valasztas.hu )

Két nap egymás után. Valakinek ünnep, valakinek inkább gyásznap. Valaki a szabadságot és az életet köszönheti neki, más meg csak bánatot, kínt, testi és szellemi nyomort. Mégis egy társadalomban, egy országban, sőt egy bolygón kell élni mindenkivel, függetlenül attól, hogy ki melyik felét élte át, vagy csak hallomás után milyen elképzelései vannak róla. Két külön nap, két külön téma, de azért megpróbálhatunk figyelni kicsit egymásra. Arra is, akinek a családja a vörös hadsereg a gettóból szabadított ki, és arra is, akinek a padlását lesöpörték. Arra is, akinek soha nem volt még boldog (vagy akármilyen) párkapcsolata (és nem is lesz), és arra is, akit a barátnője éppen a szerelem ünnepén hagyott ott. Hiszen vagyunk ilyenek is és olyanok is, de ugye összetartozunk, mert mindnyájan remekül tudunk röhögve egymásba rugdosni elhelyezkedni a skálákon és aszerint megfelelni az adott kategóriáknak.

Február 13. - Budapest felszabadulása
Február 14. - Valentin-nap.