Mikor? Melyiket?

Fotó: Vásárhelyi-Nagy Flóra Mária

I. Mi a baj a CEU-val?

Lehet, hogy valóban van ennek a törvényjavaslatnak megindokolható szakpolitikai értelme. Lehet, hogy - minden híresztelés, illetve a magyar és a nemzetközi tudományos elit tiltakozásának ellenére - a Magyarországon működő, külföldi oktatási intézmények, legfőképp a Közép Európai Egyetem (Central European University - CEU) a rájuk kiszabott új terhektől és plusz feltételektől mégsem lehetetlenülnek el. Sőt a törvény életbe lépése Magyarországnak, a magyar felsőoktatásnak és a hazánkban folyó tudományos életnek tán még direkt hasznára is válik, olyannyira, hogy még az alaptalan vádaskodások, sőt még a felsőoktatásból korábban kivont százmilliárdok is mind-mind nemes célt szolgálnak. Ebben a relációban az sem elképzelhetetlen, hogy a törvényjavaslat gyorsított, soron kívüli megtárgyalását és megszavazását csupán a határtalan jóindulat vezérli, nem pedig a kormányzat eddig is nyilvánosan vallott nyugatellenessége, és mindennek a zsigeri gyűlölete, ami nem az ő közvetlen ellenőrzése alatt működik, és ami nem a gránitszilárdságú ultrakonzervativizmust, a Fidesz örök hatalmát, valamint az azt biztosító általános elbutulást szolgálja.

Van az Erdélyben, Székelyföld szívében, konkrétan a csíkszeredai sörgyárban előállított Ciuc (ejtsd: csuk), amit magyarul „csíki sörnek” szokás nevezni, leginkább mert a „Ciuc” szó is Csík román nevét jelenti. (Ugyanitt gyártják a nekem jobban ízlő Harghita sört, de ennek a magyar neve most nem ugrik be.*) (*Irónia. Még mielőtt.)

Meg ott van a szintén Erdélyben gyártott „Igazi Csíki Sör”, ami az előbbi, jól bejáratott, jogvédett márkanévvel visszaélve próbál a magyar piacon, a fogyasztók nemzeti érzéseit meglovagolva, forgalomra és bevételre szert tenni. (Ez akkor is így van, ha végül megegyezett a két vállalat, és a kisebbik mégis használhatja a "Csíki Sör" márkanevet.) Körülbelül mintha valaki maga gründolna egy serfőzdét, ahonnan az „Igazi Borsodi”, „Valódi Szalon” vagy „Dreher Antal Személyesen” márkanevekkel rukkolna elő. A világon nincs az a versenybíróság, ami ezt engedélyezné, így nem csoda, ha a romániai sem döntött másképp. (Világszinten ugyanez lenne a helyzet az „Igazi Adidas”, „Igazi Coca Cola” vagy az „Igazi Ferrari” márkákkal is. Ha a kedves fogyasztó ezekkel találkozna, vajon mennyire tartaná őket valóban igazinak, pláne mennyire vásárolna belőlük? És ha mindegyiket átkötnék egy nemzetiszínű pántlikával, attól megváltozna a véleménye? )

(Előszó: Az utóbbi pár hónapban egy rendszerhiba miatt a blog sem működött. Ez volt az utolsó, publikálásra váró cikk, ami  még novemberről maradt vissza. Ma már nem sokakat érdekel az amerikai elnökválasztás lefolyása, sokkal inkább az újonnan beiktatott elnök működése - mégis állíhatjuk, hogy az itt szereplő baljóslatok mind beigazolódtak, és még több is annál. Szóval az írás ma is aktuális, és egészen addig az lesz, amíg Trump elnök hivatalban marad. Azaz remélhetően már nem sokáig.)

Furcsa év ez a 2016-os: David Bowie halálával kezdődött, és a civilizációéval ér véget.

Egyvalamit szögezzünk le: az amerikai elnökválasztást Hillary Clinton nyerte meg: kétmillió szavazattal többet kapott, mint Donald Trump. Amit Trump megnyert, az a választási rendszer. Könnyen előfordulhatott volna az is, hogy Hillary a mostaninál kevesebb szavazatot kap, de több elektort nyer - vagy akár a kialakult helyzet fordítottja is - és akkor most nem esne kétségbe a fél világ, hogy ki csinált elnököt ebből az útszéli tahóból, ellenkezőleg: a fejlődő liberális demokráciát és az Amerikai Egyesült Államok első női elnökét ünnepelnék.

Egyébként ilyen az AEÁ (az USA magyarul, mostantól ezt használom) történetében ötödször fordult elő, hogy valaki a fő vetélytársánál kevesebb szavazattal lett elnök. Legutoljára éppen 2000-ben, amikor is Al Gore, Bill Clinton alelnöke (algóréja) maradt az elektori szavazáson alul George W. Bush-sal szemben, habár többen szavaztak rá országosan. Most pedig Bill Clinton felesége járt ugyanígy. Ez a Billy, úgy tűnik, nem hoz szerencsét.

Trump és Clinton, még a tévévitán. Forrás: CNN

Havas Szonja megszólalását lehet sokféleképpen boncolgatni, meg is tették jó sokan, és a pártja is eszközölte az ilyenkor megfelelő lépéseket. Egyvalamire viszont valóban remekül rámutatott: 1956 emlékezete egy igen sokrétű, sokféle, feltáratlan szegmense a magyar történelemnek.

A Jobbik legújabb ötlete szerint szűntessük meg az évi kétszerenkénti óraátállítást és legyen egyész évben csak nyári. Ez az ötlet persze nem új, már korábban is fölmerült itt-ott mint komolyan vehetetlen Facebook-bejegyzés, és tán nem is véletlen, hogy melyik oldalról került be most a magyar pártpolitikába. Ha a jobbikosokat zavarja, hogy télen túl hamar lesz sötét, inkább azt kellett volna bedobniuk, hogy legyen a munkakezdés, és azzal együtt az ébresztő és a takarodó országosan egy órával előbb, de persze egy "Keljen egy órával korábban télen is!" kampány nem lenne túl népszerű. Változtassuk meg inkább a komplett időszámítást, és akkor hátha nem fog feltűnni senkinek, kiváltképp a Jobbik szavazóinak. A történelemből tudjuk, hogy a háborúba küldést is sokkal könnyebb eladni akkor, ha kerítünk mögé valami hangzatos és hazaffyas ideológiát, hát még a korán kelést.

Képzeld el, hogy egy színházban ülsz, mondjuk a Hamletot nézed. A színpadon éppen Hamlet és Ophelia szerelmi jelenete. És hol van Polonius? Miért nem látod a színpadon? Csak nem mert két színnel korábban meghalt? És akkor mi van? A Poloniust játszó színész tán nem fogja fölvenni a gázsiját a műsor után? Akkor meg? Kifizetted a jegyet, ezért a pénzért meg igenis joggal akarod látni Poloniust a színpadon, és nem csak amikor ő úgy érzi, hogy ott van dolga.

Pont ekkora hülyeség az is, amikor azon hőbörögsz, hogy a parlamenti közvetítésen miért csak páran vannak az ülésteremben? Lehet, hogy azért, mert a törvényjavaslat, amiről a vita éppen folyik, nem érint sok képviselőt, hanem csak azokat, akiknek az a téma a szakterületük. Addig meg a többi minek üljön ott teljesen fölöslegesen? Nekik is megvan a maguk dolga, például hogy készüljenek arra a vitára, ahol majd nekik kell helyt állniuk, vagy mondjuk az egyéni körzetüket látogatni, vagy ellátni egyéb pártfunkcióikat. Mint a színész, aki a saját szövegét tanulja, de közben esetleg még társulatvezető, vagy művész-szakszervezetis, vagy szervezi az évadzáró bulit. Ezekre is szükség van, hogy egy társulat jól működjön, még ha a közönség ebből legtöbbször nem is lát semmit.

Azt gondolom, senkinek nem kell külön ecsetelnem, hogy ez az egész népszavazás egyvalamiről szól: a kormányzat el akarja terelni a figyelmet a maga csődjeiről, oktatás és egészségügy helyzetéről, meg konkrétan a saját lopásairól, erre meg a menekültválság pont kapóra is jön. Lehet riogatni, rémhíreket terjeszteni, és ismét csak rugdosni, aki hagyja, mert nem tehet mást. A Fidesz az elmúlt tizenhúsz évben nem is tett mást, és be is vált neki. A 2002-es választási kampányban még mutogatta a diákhitelt mint az azelőtti négy év legfantasztikusabb eredményével, de észérvet maga mellett már akkor se sokat tudott felsorakoztatni, azóta meg nem is próbálkozott vele.

Van egy illúzióromboló hírem: az olimpia csak másodsorban szól a sportról. Ha kizárólag a sportról lenne szó, akkor csupán a selejtezőkön elért eredmények számítanának, és nem lennének nemzeti kvóták. Ahol csak és csupán a pályán-medencében-páston elért eredmények számítanak, azok a kontinens- és világversenyek, most már minden sportból vannak ilyenek. Nem véletlen, hogy egyes sportágakon belül az ott szerzett érmek szakmailag fontosabbak, mint az olimpiaiak. Egy olimpiát mégis jóval többen követnek, mint egy súlyemelő vagy egy vitorlázó világbajnokságot, és nem csak mert a negyvenegy sportág rajongói összeadódnak.

Az olimpiának presztízse van, és nem csak a rendezvény méretei miatt. A modern kor egyik vívmánya, hogy létezik egy ilyen, rendszeresen megrendezett sportesemény, ahol a világnak ma már az összes országa és gyarmata képviselteti magát, és mindenki mindenkinek a sporttársa. Egy időben, nemkicsit naivan tán még azt is várták tőle, hogy a nemzetek közötti háborúzást felváltja a sport, és vele együtt az etnikai-politikai határokon és ellentéteken átívelő sportszerűség.

Lehet sírni, hogy mennyire megosztott az ország, és milyen rossz, hogy már lassan másfél évtizede politikai lövészárkok között kell balanszíroznunk. Csak közben legalább ne csináljunk úgy, mintha mi nem ásnánk ugyanúgy a sajátunkét.

Ungár Klára melegnek nevezte Kocsis Mátét, mire Kocsis Máté személyiségi pert indított, amit elvesztett, és kapott a nyakába egy helyes kis perköltséget. Kocsis Máté, akinek egyébként az explicit homofóbia olyan ismertetőjegye, mint Lázár Jánosnak a lézerblokkoló, ismét buzizott egy jóízűt a Facebook-oldalán, jól odamondva Ungár Klárának és ügyvédjének, Nehéz-Posony Mártonnak. Ez nyilván felvet némi logikai dilemmát, aminek a megoldása nem olyan nehéz. (Nem, nem az, hogy Kocsis Máté látens meleg. Akár az, akár nem, ahhoz senkinek semmi köze, amíg ezt ő maga nem tárja a nyilvánosság elé. Még Ungár Klárának se lett volna joga helyette coming out-olni. Viszont akármilyen Kocsis Máté szexuális irányultsága, a gyűlöletkeltésre az semmiképp sem lehet magyarázat.)

Az átlagos homofób gondolkodásmód szerint buzikat le lehet buzizni, egyrészt mert az az igazság, másrészt mert buzinak lenni alapból visszataszító és alacsonyabb rendű valami. (Ezért sem értik, hogy mi a különbség a melegnek nevezés és a lebuzizás között.)

Emlékszem, nekem sem volt olyan könnyű mindig elfogadnom a saját szexuális vonzódásomat. A médiából, tévéből, újságokból (a Bravóból meg a Popcornból) csak az jött dosztig, hogy a vékony, csontos, darázsderekú nők az elfogadhatóak, és ha esetleg van rajtad pár plusz kiló, sürgősen add le az aznapi tuti fogyókúrás módszerrel. Egy filmnek se volt úszógumis főhősnője (a pocakosabb színészeknek mindig a komikus vagy a negatív szerepek jutottak), sőt a mesekönyvekben a királylány is mindig irreálisan karcsú volt, sőt legtöbbször még szőke is.

A szovjet hősi emlékmű és a "hatékonyan" eltávolított sarló-kalapács Szófiában.

Három éve volt szerencsém eljutni Szófiába. Aranyos hely, bár pompájában és látványosságaiban nem mérhető Budapesthez. Az 1878-ban elnyert bolgár függetlenség után tették meg fővárossá, majd ezután tervezték és építették át valóban annak. Így készült is egy szép belvárosi része, parlamenttel, hivatali negyeddel, operaházzal, egyetemmel, múzeummal, mauzóleummal, közparkkal, majd ezt bővítették az évtizedek során központi pártszékházzal, meg egy ma is álló, monumentális szovjet hősi emlékművel. (Különösen aranyos, ahogy a Sztálin-barokk stílusú, egykori pártszékházról a rendszerváltáskor leverték az óriási sarló-kalapácsot. Így annak a helyén most egy óriási, sarló-kalapács alakú folt díszeleg, ami mindjárt mennyivel más.) Ez az egész körülbelül egy óra alatt körbe is járható. A lényeg, hogy az egész városról ordít a precíz megtervezettség steril és illúzióromboló érzése. 

Vele szemben Budapest egy több évszázados szerves fejlődés során lett Magyarország és a Kárpát-medence fővárosa. Eleve Pest, Buda és Óbuda történelmi korokon átívelő szimbiózisa mindig megadta az irányt az egyszerre külön és együtt történő fejlődésnek, ami a szükségszerű, 1873-as egyesüléshez vezetett. A budai oldalon először a vár épült meg a tatárjárás után, majd az ezután köré épült település lett az új Buda, az addigi Buda meg kapta az Óbuda nevet. Pest akkor még egy kis halászfalu volt, a későbbi növekedése során pedig a városfala mentén építették meg a mai Kiskörutat. Az Országház és Nagykörút már gondos tervezés eredményeként épültek, ám akkor már gondosan figyeltek, hogy illeszkedjenek a már eleve meglévő városszerkezetbe. Ez Budapest nagy előnye, hogy nem minden egy tömbbe van beba52va a város közepébe, hanem az ember bármerre megy, mindig talál érdekességet, látnivalót, múzeumot, színházat, látképet. (Na jó, a Nagykörút bizonyos szakaszain azért nem árt vigyázni, különben a gyanútlan turista seperc alatt a Szigony-Práter sarkán találhatja magát.) Röviden ezért teljesen hülyeség ezt az imidzset és városképet lerombolni, hogy mindent egy helyre csuszpájzoljunk be, pláne a főváros legnagyobb közparkjába. Inkább örülni kéne, hogy Budapesten ennek az ellenkezője az adott. 

David Cameron lemond...

...Nigel Farage pedig örül.

Optimista forgatókönyv: Eltelik pár hónap, mire megállapodnak egy időpontban, amikor a tárgyalások elkezdődhetnek. Addig megint eltelik pár hónap, majd ameddig megállapodnak a kilépés (értsd: a csatlakozási szerződés, valamint a többi együttműködési megállapodás felbontása) menetéről, megint eltelik pár hónap, és addig is még hónapokig fognak azon veszekedni, hogy milyen területeken milyen szintű együttműködés maradjon mégis? Nagy-Britannia nyilván olyan forgatókönyvet szeretne, ahol a kötelességeknek nem kell megfelelni, de az előnyöket megtarthatják, és mivel az EU érdeke Nagy-Britannia bennmaradása lett volna, a veszteség-minimalizálás elve alapján még bele is fog menni. De amíg ebből valami, akármi valóban lesz, évek fognak eltelni, a kint élő és/vagy dolgozó magyarokat még sokáig nem érinti, és mire igen, addigra talán már idehaza is túl leszünk egy kormányváltáson, és lesz miért hazajönni.

Nono. Azért még ne vegyünk mérget Schiffer András könnyes búcsújára. Hiszen egyszer már előadta a hattyúhal állát, hogy ő most lelép, visszaad minden tisztséget, a hátramaradottak meg kezdjenek, amit akarnak. Csak akkor hirtelen meggondolta magát, és inkább mégiscsak visszavette a pártját, a belső ellenzék pedig kilépett és megalapította a Párbeszéd Magyarországért (PM)-et. Bár ugyanez ugyanígy ma már nem történhetne meg, ugyanis az akkori belső ellenzék egyben az párt szürkeállománya is volt – mára viszont az LMP szinte teljesen Schiffer András one-man-show-jává változott. Rajta kívül csak Szél Bernadettet lehet látni, esetleg a gumicsizmás díszmagyarjáról híres Sallai Benedeket. Továbbá említsük meg azt is, hogy a párt EP-képviselője: Meszerics Tamás az MEP Ranking-en a magyar képiviselők között az előkelő ötödik helyet szerezte meg - de még így is alulmaradt a rivális, PM-es Jávor Benedekkel szemben. Lényegében ennyi az egész látható LMP.

Schiffer András és a mögötte álló első vonal 2010-ben, illetve 2014-ben. Csereprogram.

A három évvel ezelőtti pártszakadáskor már elég részletesen körülírtuk, hogy az LMP miért is nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és miért is nem lett tőle más a politika? A fő pontok ugyanazok maradtak, kiegészülve másokkal:

A blogger, úgy két héttel ezelőtt úgy döntött: felhagy a blogolással. Legalábbis a magyar belpolitika kitárgyalásával. Nem érdemes ezzel foglalkozni, tényleg. Szép dolog az ellenzékieskedés, de sok értelme nincs.

Konkrétan az történt, hogy az ellenzék egy politikusa felszólalt az ellopott, háromezer-milliárdos magánnyugdíj-vagyon ügyében, mire a kormányzat, felhasználva a kezében tartott igazságszolgáltatást, irreális pénzbüntetéssel állt rajta bosszút. Ehhez az ürügy egy bizonyítatlan félmondat volt, ami egyáltalán nem volt súlyosabb, mint amit a kormánypárti politikusok állítanak rendszeresen az előző kormányzat politikusairól, és amikről rendre bebizonyosodik azok valótlansága. Miközben ugyanők a saját köztörvényes bűncselekményeiket itt követik el az orrunk előtt, és még büszkék is rá. Az úthenger pedig azon hajt át, akin akar, főleg ha sokat ugrál. Ezúttal Török Zsolt, az MSZP volt szóvivője volt a kiválasztott.

Török Zsolt kérése

A Mikor? Melyiket? blog, teljesítve permanens kultúrmisszióját, idén is számba veszi az Eurovíziós Dalverseny indulóit, és maga is elkészíti saját slágerlistáját. Az idei felhozatal a tavalyinál mindenképpen erősebb. Egyre többen próbálnak eltávolodni az átlagos pop-takonytól, és kísérelnek meg hangszereken ún. zenét előállítani. Olyannyira, hogy még közülük is lehetett szelektálni, így a montenegrói vagy a ciprusi produkció végül föl sem került a listánkra.

Magyarországról is indulhatott volna valami eredeti és igényes, mint Petruska Andris, a Mushu vagy a Parno Graszt - ehelyett ismét sikerült valami semmilyen, silány fost kiválasztani. Jó hír viszont, hogy az Eurovízión ez eddig se volt akadálya a győzelemnek. Így Freddie úttörődalához sok sikert kívánunk, de a Mikor? Melyiket? listáját ő sajnos messze elkerüli. (Ha viszont esetleg mégis megnyerné, akkor mi is együtt örülünk a magyar sikernek, és nem kezdjük az ilyen-olyan származását firtatni, csak hogy letagadhassuk a győzelemmel járó, óriási szégyent.) Alant lássuk viszont a felhozatal említésre érdemleges hányadát:

1 point goes for: 

Nagy-Britannia: Joe & Jake - You're Not Alone
Vannak számok, amiknek az egyszerűségük az erősségük. sokszor elég csak egyetlen jó témát egymás után számtalanszor eljátszani, és már az is kellően fülbemászó és emlékezetes marad. Még akkor is, ha az a téma kissé sablonos, vagy már mintha mászott volna a fülünkbe korábban is. Az automatikusan a döntőben kezdő "Big Five" országai közül idén csak ez a két brit srác ütötte meg a Mikor? Melyiket? blog ingerküszöbét, így kezdődjék velük a sor.

Aki elég öreg, hogy ne csak a Szomszédok harmincnyolcadik ismétléséből ismerje az egykorvolt kilencvenes éveket, az még emlékezhet arra is, hogy a boltok általában szombat déli egykor bezártak, és ki sem nyitottak hétfő reggelig. Aztán megjelentek az éjjel-nappalik és elszaporodtak a kisboltok, akik felismerték a vasárnapi nyitva tartásban rejlő nyereségességet. Majd megépültek a tőkeerős bevásárló-hodályok, akik szintén nem akartak lemaradni, és láss csodát: ők is megteltek vasárnap. A vasárnapi nyitva tartás jelensége tehát nem a nemzetközi pénztőke vagy Soros György furmánya, hanem a magyar lakosság vásárlói igényeinek a kielégítése.

(Apdét: Ha a most előkerült gyanú beigazolódik, miszerint nem csak arról az egy esetről van szó, amiért Kiss Lászlót annak idején elítélték, az természetesen a lenti,korábban írt cikk aktualitásait is alaposan átrajzolja. Meg persze az is jót tenne, ha ő maga állna ki és tenné tisztába, hogy mikor, kivel, mi is történt valójában. Sok vesztenivalója most már úgysem lenne.)

Kiss László kép: MTI/Kollányi Péter forrás: hirado.hu

Annak idején éppen ezért kezdtem elítéltekkel foglalkozni. Arról ugyanis nagyjából közmegegyezés él, hogy aki testi vagy szellemi fogyatékossággal él, vagy pedig egyszerűen szociálisan hátrányos helyzetű, az megérdemli minél teljesebb emberi életért adott segítséget. Aki viszont börtönviselt, annak a büntetése után szinte alig van esélye új életet kezdeni. Hiába ülte le, amit le kellett, a büntetett előélet örök stigmaként nehezedik rá. Amint kiderül róla a múltja, már nincs esélye segédmunkásnál magasabb szintű munkát kapni, új emberi kapcsolatokat kötni, netán társat találni, így csak abba a helyzetbe és környezetbe van esélye visszakerülni, ahonnan bekerült. A bűnhöz vezető útról könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre: az anyagi nyomor, általános iskolázatlanság, érzelmi elhanyagoltság a legtöbb esetben rajta vannak a listán. Mindazonáltal a külső körülmények nem adnak felmentést az egyéni felelősség alól.

Kiss Lászlót, a magyar úszóválogatott - most már csak egykori - szövetségi kapitányát sem mentette föl semmilyen bíróság az ötven évvel ezelőtt, csoportban elkövetett nemi erőszak bűne alól. Legfeljebb mentegetni próbálták néhányan, elég kevés sikerrel: egy ilyen bűncselekmény bagatellizálása, az áldozat hibáztatása és a bűnös viktimizálása nem fér bele semmilyen européer értékrendbe. Hogy Aczél Endre, Gyárfás Tamás meg a többi sportvezető (plusz legújabban Kósa Lajos), és persze maga Kiss László kétségbeesésében mit hordott összevissza, természetesen elfogadhatatlan és felháborító, de ebben a konkrét ügyben - miszerint Kiss Lászlónak van/volt-e helye az úszóválogatott élén - most másodlagos. Mint ahogy az is, hogy Kiss László mikor követte el a bűncselekményét: ha a múlt héten engedték volna ki, akkor is pont úgy kéne kezelni az ügyet, mint több évtized távlatából. Ugyanis minden civilizált jogrend egyik alapelve, hogy ugyanazért a bűncselekményért nem lehet valakit kétszer elítélni. Ha pedig a bűnös letöltötte a büntetését (még akkor is, ha azt időközben módosították), a visszailleszkedéshez és a tisztességes élethez való jogoz nem lehet elvitatni senkitől. Még egy erőszakolótól sem.

A kérdés tehát nem az, hogy nőt erőszakolni bűn-e, és mekkora? A kérdés az, hogy aki egy ilyen súlyos bűnt elkövet, azzal mit kell kezdjünk, milyen és mekkora büntetést szabjunk ki rá, mennyi esélyt adjunk neki a továbbiakra, mindezt pedig lehetőleg jogállami keretek között.

Alex Fishman

No Hope for Gazans
Alex Fishman
Ynetnews, 2016.02.26.

Az izraeli hadsereg a Hamasszal folytatott harc következő fordulójára készül, ami ezúttal már sokkal intenzívebb lesz, mint az eddigi hadműveletek. Ám az új háborút kirobbantó szikrát ezúttal más gyújtja majd be. A gázai lakosság elért egy kritikus pontot, ami ha robban, abba az egész térség beleremeg.

A Saul fiának egy alternatív plakátja.

A Saul fiának és alkotóinak természetesen a Mikor? Melyiket? blog is nagyon-nagyon gratulál! Korábban írtunk is már a filmről, először még csak a lebegtetésekor, majd a megnézése után. Közben meg minden fórumon jöttek a különböző fanyalgások, hogy a Saul fia így nem jó, úgy nem jó – a díj megkapása után pedig még inkább. Igazából ugyanaz a pár sablonszöveg kering körbe-körbe, amiket nyilván csak álcának használnak az általános antiszemitizmusra, és hogy nem a Saul fiával van bajuk (látatlanban sem), hanem úgy en bloc a zsidókkal. Nem beszélve az ilyenkor szintén előkerülő Holokauszt-tagadásról, amiről már kifejtettük, hogy miért is a nácizmus biztos jele, és nem csupán egy eltérő történelmi vélemény. Ilyenekkel természetesen nem jó leállni, de ha az embert elragadja a megaszondhatnék, akkor valamivel csak elő kell állni. (Persze igen, olyanok is vannak, akik tudják magukról, hogy az ilyen nehéz filmeket nincs lelkierejük megnézni, de természetesen örülnek a közös magyar sikernek. Ez a bejegyzés nyilván nem róluk szól.)

Szóval most a Saul fián fanyalgó szövegekből jöjjön egy kis válogatás, illetve hogy az ilyeneket mivel lehet leszerelni:

1. „Én már láttam elég Holokauszt-filmet.”
- Pontosan hányat, és mi volt a címük?
- Miért gondolod, hogy a Saul fia egy Holokauszt-film? Szerinted nem szól másról, csak a Holokausztról? Emberi konfliktusról meg ilyenekről hallottál már?

Szuperkedd ide, szuperkedd oda: ahhoz jobban el kéne merülni az amerikai politikai életben, hogy valósághoz közelien latolgassuk az esélyeket: kik lesznek a jelöltek a novemberi elnökválasztáson, és végül ki lesz az Amerikai Egyesült Államok negyvenötödik elnöke? Habár az valóban kellemes meglepetés volt, hogy az Iowa-i demokrata előválasztáson Bernie Sanders megszorongatta Hillary Clintont, az már kevésbé volt meglepő, hogy szűkebb pátriájában, Hew Hampshire-ben simán nyerte a meccset. Sanders ugyanis a szomszédos Vermontban volt polgármester, most is annak az államnak a színeiben indul. Pedig New Yorkban született, pontosabban Brooklynban (ami olyan, mint Budapestnek Újlipót, vagy a Közel-Keletnek Izrael), szóval kis szerencsével nem csak az Egyesült Államok első igazán baloldali elnöke lehet meg, hanem az első zsidó elnöke is, bár ő ebből egyáltalán nem csinál ügyet. (A legutóbbi hasonló delikvens Joe Lieberman volt, aki 2000-ben Al Gore alelnöke lett majdnem.) Szóval lehet előkészíteni az "Na ugye, hogy Amerikát a zsidók irányítják!" imamalmokat, amiket tulajdonosaik a Saul fia Oscar-díja kapcsán már élesben is kipróbáltak. Háát, elég rondán nyekergett.

via GIPHY

Bevándorló-témakörben az emberi hülyeség ismét új Csimborasszót ért el. A szilveszteri események - Kölnben és más német városokban, többségében arab bevándorlókból álló bandák zaklattak nőket - megint elindították a káeurópai gyűlöletlavinát: lám, mind ilyenek, beleharapnak a menedéket nyújtó kézbe, hát milyen jó, hogy nem mi engedtük ezeket be, a hülye németek meg bezzeg hogy megjárták. A bevándorló lett az új cigány: mostantól minden bűncselekmény, aminek az elkövetője bevándorló, feltűzött szuronyként fog csillogni az összes, Európába érkezett bevándorló és/vagy menekült ellen. Mindehhez pedig a helyi társadalom sekélyes és buta (vagy inkább mások butaságát kihasználó) hangadói adják a szellemi muníciót.

Köln Szilveszterkor, messziről. (forrás: koeln.de)

Hosszú Katinkából nem kell hőst csinálni. Nem az országban uralkodó ramaty állapotokért állt ki, nem az egészségügyért, nem az oktatásért, nem társadalmi olló szétnyílásáért, de még csak nem is az erdei gezemicék védetté nyilvánításáért - hanem csakis a saját élsportolói jutalmazásáért. Ezzel azonban önmagában több mindenre rámutatott. 

Hosszú Katinka nem szerződik.
forrás: nso tv

Jeruzsálemben októberben egy autós direkt a buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott, ketten meg is haltak, mígnem az izraeli erők hatástalanították. Az illető terroristát Palesztina-szerte gyászolták mint legújabb hős mártírt. Vona Gábor félelme, miszerint a magyarok palesztinok lesznek saját hazájukban, úgy tűnik, mégis valóra vált: legalábbis ez a társadalom is kitermelte magából az út szélén ténfergőkbe hajtó terroristáját, akit szintén mártírnak tart az itthoni közvélemény. Persze számottevő különbség, hogy a mi kamionosunktól senki nem halt meg (bár nem rajta múlt), addig a jeruzsálemi illető utána még kiugrott a kocsijából, és egy húsvágó bárddal kezdte csapkodni az embereket. Ennek megfelelően míg utóbbit likvidálták, addig a kamionost csupán csak az állásából küldték el, tán még eljárás sem indult ellene közúti veszélyeztetés igencsak alapos gyanújával.