Mikor? Melyiket?

Ha már ilyen közéletiek vagyunk..

Nem értem, hogy Trianonért miért éppen gróf Károlyi Mihály lenne a felelős? Egy háborús vesztes, létező hadsereg nélküli, már amúgy is minden oldalról megszállt és soknemzetiségű ország élére került, éppen a legnagyobb káoszban. Ha valaki össze akarta tartani ezt az országot, az éppen ő volt, csak már elkésett vele.

Szerelmem, Szarajevó
Grbavica
2005

Boszniával nem bánt kesztyűs kézzel a történelem. Nem csak mert ott még alig két évtizeddel ezelőtt is a világ egyik legvéresebb, legszörnyűbb, emberek millióit testi-lelki nyomorékká tevő háborúja dúlt - hanem még éppen ezért is, mert az ország nevének említésére is még mindig mindenkinek a délszláv háború az elsődleges asszociációja. Ebben a legrosszabb talán az, hogy nem is teljesen alaptalanul, hiszen az eltűnt hozzátartozók keresése, tömegsírok feltárása, megerőszakolt nők traumája és egyéb lelki sebek még ma is közbeszéd tárgyát képezik - vagy éppen elfojtva lebegnek a levegőben.

Egy újdonsült ismerősömmel szóba került Izrael, azon belül is az arabok helyzete, ennek kapcsán kerestem meg ezt a képet a Wikipedián. Az aláírása magyarra fordítva:

Rumat al-Heib-ből való izraeli beduin katonák egy Tel-Aviv-i díszszemlén, 1949 júniusában.

Egyébként - mint ahogy az a mellékelt szócikkből is kiderül - az izraeli arabokra nem vonatkozik a sorkötelezettség, ennek ellenére sokan állnak be önkéntesen a Tzahalba. A drúzoknak - akik arabul beszélnek, de nem arabok és nem is muszlimok - kötelező a katonaság, de nekik a hazafiság egyébként is presztízskérdés. Mindkét csoportból számos tiszt kerül ki, gyakran harcolnak elit alakulatokban, az arab nyelvtudásuk meg sok helyzetben külön jól jön.

Megemlítendő Amos Yarkoni neve, aki a Shaked izraeli arab elit alakulatot alapította és vezette, még falábbal is.

Ezt a kis ismeretterjesztést azért tartottam fontosnak, hogy tisztázzuk: a közel-keleti konfliktus egyáltalán nem a zsidók és arabok viszálya, hanem Izrael harca a terroristákkal. Az izraeli arabok többsége ugyancsak nem kíván közösséget vállalni a Hamasszal, ellenben elfogadja Izrael állam létezését és fennhatóságát. Az Izraelen belüli konfliktusok többsége sem az arabok és zsidók, hanem a zsidóság különböző csoportjai között folyik- de az egy másik téma.

Bizonyára egy egész országnak tűnt fel, hogy nem emlékeztem meg 1956 november negyedikéről. Ennek egyik fontos oka, hogy nem volt most új gondolatom (erről sem), a forradalomnak meg különben is október harmincadikán, a pártház ostromakor lett vége. Akkor verte meg saját magát, ahonnan már csak lefelé vezetett út.

Az jó ötlet volt, hogy a Combino minden nap elmondta, hogy ötvennégy évvel ezelőtt az adott napon mi történt, az viszont engem is meglepett, hogy ma személyesen Nagy Imre adta az utastájékoztatást. (Bekeverték az utolsó rádióbeszédét, amikor már kalap-kabát rajta volt, de azért még bemondta, hogy "a kormány a helyén van".) Csak azt hiányoltam, hogy egyes eseményekről nem mondták el, hogy az miért is volt egyáltalán fontos, és ha már naponta volt egy hír Mindszenty bíborosról is, akkor már arra is kíváncsi lettem volna, hogy ő - azon kívül, hogy mondott néha hangzatosakat, amiket a magas rangú papoknak járó informális tekintély felnagyított - tulajdonképpen mit is rakott le az asztalra ebben a tizenkét napban?

Az én személyes megemlékezésem is csak abból állt, hogy megnéztem a Kolorádó Kidet, amit ma adott a királyi magyaregyes. Már az önmagában milyen izé, hogy a bemutatója utáni harmadik héten adják tévében, aztán meg csodálkoznak, hogy senki nem ül be magyar filmre. Pedig tényleg megnéztem volna moziban. Hogy mennyire lett volna érdemes?

Mindenképpen igazuk van azoknak, akik szerint a Kádár-korszakban jobb filmek készültek '56-ról, mint azóta. Ennek az oka sokrétű, nyilván benne van a magyar filmgyártás általános elnívótlanodása is (aminek szintén számos oka van), de leginkább talán az, hogy az egészet (még mindig) nem tudják rendesen kezelni. A régi rendszerben nem volt hálás téma: 1957-ben elkészült a Tegnap, ami jól lefestette, hogy a gonosz ellenforradalmárok hogy tévesztették meg a karhatalmat, persze végül a hősök észbe kapnak, és jól leverik az aljas népellenséget.

Majd a hetvenes évek végén, az ötvenes éveket kritizáló művek mellett megjelenhettek az '56-os témájúak is - persze az alkotóknak akkor is nagyon ki kellett grammozniuk, hogy miből mennyit adagoljanak. Meg érdekes módon az 1848-ról szóló filmek is akkor kezdtek elszaporodni, amikről szintén tudni lehetett, hogy valójában egy másik szabadságharcról szólnak. A lényeg, hogy abban az időben tényleg profi munka volt kiszámítani, hogy mi menjen át, és akkor már lehetőleg igazán üssön. Így születtek az olyan alkotások, mint a Megáll az idő, a Szerencsés Dániel vagy a Szamárköhögés.

Ma meg már nyíltan lehet erről beszélni, ráadásul október huszonharmadikák környékén (is) csak erről hallani. Azaz majdnem nyíltan: aki arra a tizenkét napra nem hősi eposzként tekint, hanem a diszfunkcionális következményeiről, köztörvényesek és nyilasok grasszálásáról, az áruházak és boltok kifosztásáról, a rengeteg rabolt fegyver ellenőrizetlen kézen-közön forgásáról, a találomra történő lincselésekről és a szovjet kiskatonák - akik legtöbbje életében nem lőtt emberre, sőt még csak azt se tudták, hol vannak - felkoncolásáról, szóval a sötét oldaláról szólni akar, az onnantól elszigetelődik. Ezért hát nehéz olyan újat mondani, ami nem kelt megütközést, de mégis tud újat mondani a nézőnek.

Ebben a bejegyzésben eredetileg a Kolorádó Kidet akartam volna kielemezni, de azt hiszem, ere már nincs elég hely. A lényeg, hogy ennek a műnek sem sikerült a nagy bravúr. Nagy Zsolt jó, mint mindig, de a filmből lényegében semmi nem derül ki arról, hogy mi is volt Kreuzer Béla akkora nagy bűne, amiért elővették és még a '63-as amnesztiával se szabadult. Hogy az angol újságíró mit csinált itt, és egyáltalán mi volt a szerepe a történetben, az se nagyon világos. Az ötvenes évek szlengjét elég nehéz megfogni, tekintve, hogy nem nagyon dokumentálták, de azt hiszem, itt se lett teljesen hiteles. Összességében jó, hogy egy film foglalkozik ezzel, és igyekszik nem olyan szánalmas lenni, mint a 2006-os dömping nagy része, de szerintem ez is hamar el fog tűnni a süllyesztőben. Pedig Kreuzer Béláért tényleg kár.

Nem gondoltam volna, hogy fogom valaha azt kántálni, hogy "monnyonle", meg hogy "aktuális miniszterelnök takarodj", pláne, hogy egy emberes kurvanyázásra fogok ovácionálni. Persze tudtuk, hogy a négy évvel ezelőtti tüntetések jelszavai hamar újra előkerülnek majd, csak éppen Gyurcsány helyett Orbán lesz a mumus. De akkor még azt gondoltam: akárki is lesz itt a miniszterelnök, csak azért nem fogok tüntetni, mert a kormányzati intézkedéseivel nem értek egyet. Hiszen minden kormányzatnak demokratikus joga, hogy éljen a jogosultságaival. Ha meg pont nem az nyert, akit én szerettem volna, az még nem ok arra, hogy azt követeljem: akkor is az legyen, amit én akarok, mert én azt mondom.

Különben is, mit tüntetgessek? Tudtuk, hogy ez lesz. Tudtuk, hogy egy piramisrendszerű, egyszemély-központú, felülről szerveződő, sztálinista típusú párt, ha hatalomra kerül, az országot is a maga képére akarja formálni. Tudtuk, hogy vagy hamar elfelejti az ígéreteit, vagy minden áron teljesíteni fogja azokat, de azt is mi szívjuk meg. Hogy minden tőlem telhetőt megtettem-e, azt nem tudom, de a kötelező ikszet behúztam, a többieké meg nem rajtam múlott. A választók többs egyharmada* őket akarta, másik egyharmadát meg nem érdekelte, szóval nekem innentől egy szavam nem lehetne. Legfeljebb röhöghetnék a markomba, hogy nesze, most megkaptátok, gratulálok.

De azért a világ nem így működik. Van különbség aközött, hogy egy kormányzat vagy egy parlamenti többség nekem nem tetsző rendelkezéseket hoz, és aközött, hogy valaki az országot, aminek én is részét képezem, tartósan át akarja formálni. Olyannyira tartósan, hogy ha már nem ők lesznek hatalmon, ezek az átalakítások (amelyek nem állnak összhangban semmilyen hagyományos vagy modern, magyar vagy európai, egyéni vagy közösségi értékkel) akkor is élni fognak. Itt most nem arról van szó, hogy most az egyik kormány van hatalmon, csinálja a saját dolgait, aztán majd jön a másik, aki majd dettó. Itt most olyan változásokat hajtanak végre, amilyenekre pár hónapja még nem is mertünk gondolni, és ki tudja, hogy mi lehet még hátra?

Orbán Viktornak abban teljesen igaza van, hogy ő most befejezi a rendszerváltást - csak az a kérdés, hogy most melyik rendszert váltja melyikre? Már mondták páran, hogy a '89-es még nem fejeződött be teljesen, de most jól láthatóan tényleg slussz lett neki. Pedig sokat hallottuk, talán éppen jobbról a legtöbbet, hogy az anyagi érdekeknél sokkal fontosabb az általános, nemzeti érdekek mentén való politizálás. Ilyeneket nem nehéz hasból is mondani: hogy nem veszem el másét random, ugyanis tisztelem más tulajdonát, főleg az előrelátását és felelősségvállalását a saját jövőjéért, amit egy hosszútávú megtakarítás, befektetés, magánnyugdíjpénztári befizetés jelenthet.

Vagy például elhivatott vagyok az európaiság iránt, és kínai sarokkővé válással nem fogom annak a szervezetnek a pozícióit rombolni, aminek én is tagja vagyok, és rövidesen elnöke leszek.

Esetleg még tisztelem a másik ember szabad gondolkodását is, hogy ő is el tudja dönteni, milyen értékeket akar elsajátítani, és nem akarom Hoffmann Rózsákkal kiépíttetni az egyetlen, helyes, népnemzeti utat.

Tisztelem a nők jogait és többszázéves harcukat azért, hogy ne legyenek tűzhelyhez és pelenkázóasztalhoz láncolva, és hogy hagy döntsék már el ők maguk, hogy hány gyereket akarnak?

Ja és végezetül: tisztelem az Alkotmányt, és elismerem, hogy akármennyire is én vagyok az első ember az államszervezetben, a kiskakas a szemétdombon, nem véletlenül áll fölöttem még más erő, aki engem ellenőriz, és akit én demokrataként köteles vagyok elfogadni.

És még lehetne sorolni. A lényeg, hogy itt most ezek az összemberi értékek kerültek veszélybe - mit veszélybe? elsöprésre! - ráadásul hosszú távra. Én pedig ezekért bármikor síkra szállok. Itt nem nézetek közötti vitáról van szó, hanem civilizációnk legalapvetőbb értékeiről, amelynek Hazánk is része, és amelyből éppen ki akarják szakítani. Van még három és fél év (bár még a választási törvényt is úgy módosíthatják, ahogy nem szégyellik), addig pedig még bármi az eszükbe juthat. Addig is egyre inkább úgy érzem: egy erőteljes "kurvannyát" belőlem is kiszakadóban van.

*Ha a szavazatok 52%-ával és 68%-os részvétellel számolunk, nekem mindig 35% jön ki.

Orbán Viktor harmadnap mégis úgy gondolta, hogy leereszkedik az Olümposzról, és megnézi már magának azt a Kolontárt meg a Devecsert. Kiszállt a terepjárójából, körbenézett, majd kijelentette, hogy itt bizony nem lehet többé élni, az egészet porig kell rombolni, vagy minimum meghagyni mementónak. Azzal pedig át is vette a katasztrófa-elhárítás személyi irányítását.

Mindezen kijelentéseket pedig úgy tette, hogy átfogó vizsgálatot még csak idő sem volt elvégezni. Azt nyilván senki nem vitatja, hogy az iszap óriási pusztítást végzett, gondoljunk csak a hét halottra (köztük két kisgyerek), három eltűntre (azaz akiknek a holttestét még nem találták meg), százötven égési sérültre, a tönkretett házakra, elsöpört autókra, bútorokra, kertekre, életek munkájára. Az is világos, hogy ilyenkor jobb félni, mint megijedni, és megvizsgálni például, hogy ez az anyag mit is tartalmaz, mitől is veszélyes, és egyáltalán mi okozta ezt a katasztrófát? Na és hogy merre tovább, és egyáltalán mit lehet ilyenkor kezdeni?

képek: hvg.hu

Az MTA honlapján erről elég átfogó összeállítást is olvashatunk. Innen újra megtudhatjuk, hogy igazán a felszínen úszó lúg volt a veszélyes, az iszap csak nehézfémmel van tele, ami leszivárog a földbe és több évre megmérgezi a termést. Ezért a földet is le kell majd fölözni, de hogy milyen mélységig, még azt sem állapíthatta meg senki. Mindenesetre a vörös trutyi bő vízzel lejön, és az a ház, ami nem szenvedett szerkezeti károsodást, alapos rendberakás után újra lakhatóvá válhat. De még az MTA-n kívül is biztos találnánk több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező vegyészmérnököket vagy katasztrófavédelmi szakembereket, akik tényleg egy körbenézésről meg tudnák mondani, mi is itt a helyzet - de hogy Orbán Viktor egyik körhöz sem tartozik, az biztos.

Talán nem meglepő, hogy nem sokkal később már személyi felelősségről is beszélt - anélkül, hogy egyáltalán annak a létét egyáltalán bárki is megállapíthatta volna. Csak találgatások, feltételezések láttak eddig napvilágot, és nem tudhatjuk, hogy milyen elfeledett bányajárat roppant most be, és az agyagos talaj miért pont most csúszott meg? De ha már felelősöket kell keresni, akkor ők máris önként jelentkeztek azzal, hogy most jöttek elő az általuk már előre hű de nagyon és egyértelműen látott veszéllyel. Tartok tőle, hogy most is inkább csak az utólag jó előre megmondók szokásos hada erőlteti a hangját.

Ha pedig a katasztrófa tényleg olyan nyilvánvaló volt jó előre, és mindenki tudhatta, akkor természetesen a MAL Zrt. vezetőségét, no meg az ellenőrzést végző Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség illetékeseit kell felelősségre vonni. No de hiába támadják a búbosbankák megmentőjét, ő bármennyire is nem ért ahhoz, amire kinevezték, az (a jegyzőkönyvből is) nyilvánvaló, hogy ő kint se volt a tartálynál, így ő legfeljebb csak egy mellékvágánya lehet a történetnek. De ezeken agyalni már teljesen mindegy, hiszen Orbán Viktor már megadta az irányt. Amíg csak újságírók dobálóznak nagy szavakkal, ők arra nyugodtan rámondhatják, hogy bocs, ez csak vélemény, mindenki maga dönti el, hogy mennyit fogad el belőle. Ám Orbán Viktor nem más, mint Magyarország miniszterelnöke, így tehát amit mond, annak súlya van - még akkor is, ha azt a súlyt nincs semmi, ami megtartsa.

Az igazi nagy baj tehát az, hogy akármi is történt, akárki is az igazi felelős, és akárkit is váltanak még le, állítanak bíróság elé vagy vetnek tömlöc mélyére, a teljes igazságot sosem tudhatjuk meg, ugyanis az ítélet már megint előbb van készen, mint a vádirat. (Nem is véletlen, hogy ma reggel a MAL Zrt. igazgatóját tartóztatták le, az ellenőrző felügyelőségtől meg legfeljebb tanúkat fognak kihallgatni. Azon meg már ne is csodálkozzunk, hogy a letartóztatást az ország maga Orbán Viktor napirend előtti felszólalásából tudhatta meg. Mintha lenne hozzá bármi személyes köze - legalábbis merem remélni, hogy nincs, mert az már tényleg igen nagy baj lenne.)

Az abszolút rendben volna, sőt az lenne a minimum, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki pozíciójánál fogva személyesen tájékozódjon, majd később is egyfolytában figyelje és biztosítsa, hogy minden a lehető leggördülékenyebben haladjon. Ám hogy napokig minden további intézkedést ő rendelt el és jelentett be, kicsit túlzásnak érzem. Persze azóta már Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár átvette a stafétát. Vele sem az a legnagyobb gond, hogy pártpolitikus, és hogy ő nevezte ki az ellenőrzést végző intézet inkompetens igazgatóját, és mindebben még mindig nem lát kivetnivalót. Hanem hogy politikailag már elő lett neki készítve a terep, amivel ha akarna, se tudna már mit kezdeni. Még jó, hogy nem is akar. Persze pánikkeltésért neki sem kell a szomszédba mennie, gondoljunk csak a "betonszarkofágot Paks köré" projektjére. Ám az előzmények ismeretében tőle függetlenül is már eleve kizárt annak a lehetősége, hogy itt egy olyan szakember, vagy akár szakpolitikus intézkedjen, aki valóban szakmai hozzáértéssel és felelősséggel tudná irányítani a munkálatokat.

Ám ehelyett azt látjuk, hogy a politikai és a szakmai kompetencia már megint csúnyán összemosódik. Visszaköszön a Hoffmann Rózsa-féle iskola, mely szerint az oktatás elsődleges lényege a helyes erkölcsi és politikai nevelés, ami a tárgyi tudást is remekül kiváltja. Tehát ki más is állna minden szakértelem legtetején - sőt afölött - mint az erkölcsi és politikai piramis csúcsa: maga Orbán Viktor? Így is tudjuk róla, hogy ő tévedhetetlen, és soha nem is hazudik, hiszen ha valamit mond, máris az lesz az egyetlen igazság.

Az újabb nacionalista, bezárkózó, EU- és minden-szkeptikus kijelentései, amik a Lajtán túl ismét kiverték a biztosítékot, megint csak nálunk nem zavartak senkit. A mi hazánk elég erős, nem kell nekünk senki segítsége, fenébe az európai szolidaritás elvével. (Nota bene: Lukasenkó fehérorosz elnök is ugyanezt szokta szajkózni Csernobil ügyében.) Ám tetézésként bejelenti: a támogatásokat csakazértis felvesszük, de nem ám azért, mert az EU-val mi bármiben is közösködnénk - nem azért léptünk ám be - hanem mert ezzel is jól megmutatjuk, hogy nekünk ez jár.

A sikeres magyar Európai Uniós elnökségnek nem az lesz a lesz a legnagyobb gátja, hogy a kormányzat két hónappal előtte lecserélte a már legalább két éve ezen dolgozó egész gárdát, és nem is az, hogy a kormányváltással megállt az egész felkészülési folyamat. A legnagyobb akadály ez a zsigeri EU-ellenesség, amivel tagként is elég nehéz építően hozzájárulni a közös Európához, hát még elnökként. Pár napja olvastam a Magyar Hírlapban egy mondást: az ablak alá csinálni [ott csúnyábban mondták], majd becsöngetni papírért. Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének ez ismét sikerült, és erre is pont a legjobb alkalmat használta föl.

A vörös iszap okozta károkat - a halálos áldozatokat nem számítva - pár év alatt rendbe lehet tenni. Az Orbán Viktor által okozottakat is biztos, de az még ennél is sokkal nehezebb munka lesz.

Valahonnan eszembe jutott ez a Moldova-sztori, amiben Noch József, a Gumikutya és Gumimacska Tröszt vezérigazgatója ellopja az egész gyárat, szó szerint, ahogy van.

"Személyes ellenőrzésre csak igen ritkán került sor, ezek sem rejtettek magukban különösebb veszélyt. Az ellenőrök gyomra nehezen állta az égő gumi szagát, nem mentek be a gyárba, inkább a szomszédos eszpresszóban ültek le, és oda kérették át az aktákat. Noch ilyenkor ki sem ment a gyárba, erre csak évenként egyszer szánta rá magát, mikor beépített emberei a Központi Főellenőrző Bizottság főrevizorának, Kraszner Benjáminnak érkezését jelezték.

(...)

Kraszner Benjámin azonban mégsem leplezhette le a „Gumikutya és Gumimacska Tröszt” ellopását, mert ezt a végletekig becsületes és tapasztalt öregembert egy testi hiba gátolta az ellenőrzésben, ugyanis mind a két szemére vak volt.

(...)

Ha Kraszner az emeleti műhelyeket akarta ellenőrizni – magától értetődik, hogy ezeket is rég ellopták már –, az udvar közepén meghagyott egyetlen lépcsőfokon vezették oda-vissza, amíg az öregember ki nem fulladt, akkor kijelentették, hogy megérkeztek. A fáradt Kraszner itt már elfogadta gumielefánt gyanánt a portás unokájának kihasadt gumiegerét, és elégedetten írta alá nevét egy újságpapírra, melyet az ellopott ellenőrzési napló helyett raktak elébe.

Távozásakor kijelentette: ellenőrzése során sehol sem akadt még hasonló szervezettséggel és alapossággal működő üzemre. Csak a munkatermek festését találta túlságosan egyhangúnak, azt tanácsolta, vegyék fokozottabban figyelembe a munkát serkentő színdinamika előnyeit. Nochot külön félrevonta, és bizalmasan közölte vele: mindent megtesz, hogy ezt a példaszerű gyárat mihamarabb élüzem címmel tüntessék ki.

Persze akadt néhány ember, főleg a „Gumikutya és Gumimacska Tröszt”-tel együttműködő vagy ennek alárendelt vállalatoknál, akik felfedezték, hogy a gyárat ellopták. Ezek az emberek azonban – merő kollegialitásból – nem siettek közölni felfedezésüket a rendőrséggel, hanem előbb Nochhoz fordultak magyarázatért.

Noch ezt a magyarázatot minden esetben meg is adta, meghatározott tarifa szerint. A főkönyvelők tizenötezer forint magyarázatot kaptak, a könyvelők tízet, utolsó helyen az anyagbeszerzők és az újságírók szerepeltek, ötezer forinttal."

/A keletnémet mondja: - Egy nép vagyunk!
A nyugatnémet mondja: - Mi is!/

Az önkormányzati választás olyannyira elvonta a figyelmemet, hogy csak ímmel-ámmal figyeltem a német újraegyesítés huszadik évfordulójára. Ma viszont ellátogattam a német zöldek témabeli rendezvényére. Beszélt többek között Dalos György (váltottam is vele pár szót), Jerzy Buzek (az angoltudása neméppen meggyőző egy európai parlamenti házelnöktől), kedvesen eladomázgattak, de új információval nem gazdagodtam. Az egészben a legjobb az volt, hogy lehetett utána kajálni és német lányokkal ismerkedni.

Meg a plakátok is tanulságosak voltak, hogyan is gondolkodnak a németek a saját újraegyesítésükről – és hát eléggé szkeptikusan. Sajnos neten nem találtam belőle, a mobilomról meg nem tudom átrakni. Minden plakát jelmondata a klasszikus „Wir sind ein Volk” volt, a kép meg nem feltétlen ezt erősítette. Például a elöl Mercedes, hátul Trabant autó; vagy amikor a két országot csak egy hanyagul odavarrott nemzetiszín fonal tartja össze; amikor a gyalogos jelzőlámpán a (nálun is használt) nyugati pálcikaember kézen fogva vezeti a kalapjáról jellegzetes keletit; a legsokatmondóbb talán mégis az volt, amin egy fél almát és egy fél körtét varrtak össze fércmunkával – azalatt a „Wir sind ein Volk” valóban elég szarkasztikusan hatott. Pedig így húsz évvel utána tényleg jó lenne már összeforrasztani azt az országot.

Annak pedig külön megvan a maga romantikája, hogy ma meg már október hetedikét, az NDK kikiáltásának az évfordulóját köszönthetjük.

Nézem Devecser és Kolontár képeit, és egyszerűen nem tudok napirendre térni. Nem tudni, lesz-e ennek felelőse, lesz-e még ott termőföld, egyáltalán emberi élet - de ha esetleg egyszer minden visszatérne a régi kerékvágásba, egyvalami örökre megmarad: a falakon a rozsdavörös. Az mindig emlékeztetni fogja az ott élőket erre a hétfőre.

Már ha tényleg lesznek még ott élők. Bár tíz éve is eltemették a Tiszát, aztán egy éven belül minden visszaállt rendesbe. Ott az ár levitte a ciánt, de itt hová folyjon a vörös iszap? Ha az eső el is mossa, akkor is beissza a föld, és ki tudja, mennyi idő, amíg lebomlik. Lehet, hogy lesz két szellemfalu, vagy talán le is bontják a házakat? Vagy épülnek újak, merész új életet kezdőkkel? Vagy maradnak a régiek, és beköltöznek azok, akiknek az életük annyira nyomorúságos, hogy még az iszapnyomos ház is megfelel nekik - és létrejön egy körzeti cigánygettó? Vagy van még más jövője ennek a két falunak?

Én meg ma egész véletlenül éppen az azbeszttel foglalkoztam. Hogy miből van, hogy néz ki, mire és hogyan használták, hányféle halálos betegséget okoz, és ha azonnal és teljeskörűen betiltják, amikor felfedezték a valódi hatásait, akkor azzal mennyivel több ember élhetett volna még. (A legkorábban 2045-ig tartó azbesztmentesítésről és a rá költött összegekről nem is beszélve.) Félelmetes, hogy az emberi hanyagság és - többnyire rövidtávú haszonvágy táplálta - gondatlanság mekkora károkat képes okozni. Hiába írnak róla ezer történetet, készítenek róla millió filmet, ez az, ami úgy látszik, mindig jelen lesz közöttünk valahol.

Hát osztán miről is írhatnék így az önkormányzati választások után egy (na jó, már két) nappal, mint róla magáról? Ma munkahelyi kötelességből átlapoztam az otthoni sajtót, honlapokat, hírportálokat, és nem is akarok olyasmit elsütni, amit más már leírt előttem. (Viszont a hírszerzőn megjelent valami nagyon jó, azt ajánlom mindenkinek.)

Azért röviden megpróbálom összefoglalni: a jobbos lapok szerint ez óriási bukta és kegyelemdöfés volt az MSZP-nek, a Fidesznek meg most lesz csak igazán jó. Ahogy Orbán Viktor is megmondta: az ország azt jelezte, hogy jó irányba mennek a dolgok. (Érdekes, 2002-ben, amikor szintén a kormánypárt tarolt, valahogy nem így gondolta. Talán Schmitt Pálnak is jobb, hogy akkor nem lett főpolgármester, mert most aztán tényleg többre vitte.) A balos lapok meg inkább arról írtak, hogy az MSZP-nek hol sikerült talpon maradnia újabb négy évre, és a tavaszihoz képest hol fordult meg kissé (a régi, baloldali irányba) a széljárás.

Fidesz

Tetszik, nem teszik, de nem tudom én se másképp látni, mint hogy a Fidesznek ez bizony kudarc. Hiába nyerték magukat ismét széjjel, a tavaszinál jóval gyengébben teljesítettek. Az önkormányzatok többsége eddig is fideszes volt, arra a pontot 2006-ban tették föl, ez a mostani ahhoz képest ez nem nagy változás. Ellenben hogy Budapesten négy kerületet buktak, Szeged még jobbikostul se lett meg, a kisvárosokban még több helyen nyert MSZP-s polgármester, a tízezer alatti településeken meg sorra buktak el a narancssárga plecsnis emberkék, nem nevezhető éppen egyértelmű pozitív megerősödésnek. A falvakban, ahol a személyes ismeretség a döntő, és a Fidesz is indított jelölteket, ott általában a független még mindig nyert - a "valakinek odanyomjuk a pártjelvényt", pláne a "valakit leküldünk a központból polgármesternek" stratégia nem jött be. Még képviselőjelölteknek sem volt már garancia a narancsillatú hátszél.

Jobbik

Mint ahogy a Jobbik is jóval többet gondolt magáról, mint amit aztán mutatni tudott. Tiszavasvárin elég ügyesen meglovagolták az Olaszliszkán agyonvert Szögi Lajos halálát, egyébként meg Borsodban se őrizték meg tavaszi erejüket. Ennyi volt bennük, nem tudnak már újat mondani. Fejlődésképtelenek, mert az ő útjukon nincs hová fejlődni.

LMP

Az LMP meg jól megcsinálta magát, az ő útjukon még lenne is hova tovább, de már a tavaszi sikerességük is jóval meghaladta a fejlettségi szintjüket. Zöld párt, megfigyelői az Európai Zöldeknek, de az nem csak azt jelenti, hogy szemetet szedünk és virágot ültetünk. Hiányzik belőlük az az elkötelezett erkölcsi liberalizmus, ami az európai zöld irányvonalat jellemzi. Persze a - korábban SZDSZ-es célcsoportnak számító - füvezgetős, melegfelvonulós, gödörlkubos ifjúságot maguk mögé állították, de azt azért még nehéz lenne A Lehetmásról elképzelni, hogy nyíltan kiálljanak a kannabisz-legalizáció vagy az egyneműek házassága mellett, mint mondjuk a Die Grünen. Egy csendes, egyenletes építkezéssel elérhették volna ezt a szintet, de a tavaszi hét százalékuk ehhez akkora tégla volt, amekkorát láthatóan azóta sem bírnak el.

MSZP

No és az MSZP-t sem hagyom már ki. Ami a Fidesznek kudarc, az az MSZP-nek részleges siker. Ami talán tényleg nagy veszteség, az Miskolc és Újbuda, de mindkét helyen csak 2002 óta volt szocialista polgármester, szóval ott sem teljesen szokatlan a narancsuralom. A többi budapesti kerület meg persze, bukta, de az volt már tavasszal is - ehhez képest a pesterzsébeti, a kispesti meg a soroksári siker kész jutalom, amihez Angyalföld cseresznye a tejszínhabon. A vidéket az MSZP már négy éve elvesztette, szóval ez se mostani érvágás. (Bár a független, Fidesz-verő polgármesterek jó része baloldali szimpatizáns, vagy éppen helyi MSZP-elnök - hogy Karsai József battonyai lakosról ne is beszéljünk.)

Ahol viszont mégis az MSZP győzött, ne bízza el magát: az ottani polgármesterek javarészt személyes munkájuknak és nem csupán a vörös szegfűnek köszönhetően jártak sikerrel. Szegeden például szinte minden egyéniben a Fidesz győzött, szóval a polgárok legtöbbje még mindig behúzta a pártjelvényre, viszont a másik lapon Bottka László neve még annál is jobb brandnek bizonyult. Tehát ezek a polgármesteri sikerek - Szentes, Makó (Csongrád megye kábé lefedve), Kazincbarcika, Nyírbátor - csak részben a párt sikerei, viszont jó alap a későbbi építkezéshez.

Budapest

Tarlós István győzelme se volt nagy meglepetés. Az biztos, hogy most lesz itt rend, de tudjuk, hogy az egyedül nem elég. Márcsak mert az mindenkinek mást jelent, Tarlós Istvánnak meg láthatóan a sorból kilógók megszívatását. Most melegfelvonulás egy jó darabig nem lesz, de a Szigetért legalább még reménykedhetünk. Majd meglátjuk, hogy amikor fővárosi hatáskörű (nem kerületi, mint óbudai korában) ügyekkel neki magának kell megbirkóznia, akkor azokhoz elég lesz-e a szemüvegleverés. Mindenesetre nem ítélek el senkit jó előre, de ezzel az attitűddel, ami neki van, az alapvetően szabadelvű budapestiek (nem csak akik most voksoltak) hamar meg fogják utálni. Horváth Csaba aránylag jól szerepelt, Jávor Benedek aránylag szarul, a Jobbiknak meg szokás szerint nagyobb volt a hangereje, mint a politikai.

Összegezve

A Fidesz elindult a lejtőn, bár még mindig magasabban van, mint az MSZP, ami most indult el rajta fölfelé. A protestszavazatok elkezdtek bejönni baloldalra is, ami alapozásnak megteszi, de az majd csak a következő másfél-két évben fog eldőlni, mit tudnak rá építeni. Meg ugye a most MSZP-re szavazók jó része régi, visszatérő szavazó, aki tavasszal távol maradt. A fő bázis maradt a mostani idősek köre, akik a demográfiai folyamatok következtében folyamatosan fogynak. Nem rossz ötlet, hogy végre valahogy az ifjúságot is meg kell szólítani, a lájkolás is egész jól jött le, és a szocik most megmutatták, hogy ők is fent vannak már az interneten - de ezzel most valójában egy nyolcéves elmaradásukat pótolták. A Jobbik sokkal erősebben van jelen a netes világban, mégse kell hirdetnie magáról.

Az MSZP-nek nem csak a korcsoportbeli beágyazottságát kel felépítenie, hanem új területi bázisokat is. A régiek, mint például Borsod vagy Baranya, tartósan elvesztek számukra. Hacsak az új bázisaikat is egész véletlenül nem pont ugyanott sikerül felépíteni. Hiszen éppen Észak-Magyarországon a legaggasztóbb a helyzet minden szempontból, a Fideszből is itt fognak először kiábrándulni. A Jobbik ugyebár nem tud már tovább építkezni, viszont a szegénység terhei és a cigány-magyar együttélés megoldására a baloldal tényleg tökös és valódi válaszokat adhatna. A lényeg, hogy nem az acélvárosi nosztalgiát kell már meglovagolni, hanem haladó, előremutató politikát kell oda kitalálni, mert arra ott tényleg van igény.

Orbán Viktor "Budapest ismét a nemzet fővárosa lett" kijelentését remélem, nem kell külön kommentálnom.

Kedves szülővárosomat pedig - Horthy 1919-es és Demszky 1990-es bevonulása után - újra meg akarják fosztani ama bizonyos "vörös rongyok"-tól. A rendszerváltozáskor megindult utcaátnevezéseknek és szoborelszállításoknak - röviden történelmi boszorkányüldözésnek - áldozatává estek antifasiszta ellenállók, munkásmozgalmi vezetők, partizánok, és mások, akik valamely ügyért kiálltak, és esetleg meg is haltak benne. Ezek az ügyek pedig legtöbbször a náci megszállás elleni fellépés volt, a munkások és szegényparasztok emberhez méltó életéért való kiállás, és megannyi történelmi cselekedet, amelyeknek a súlya mára elillant. Hogy miért? Merthogy kommunisták voltak - vagy valami olyasmik.

Valamely történelmi alak elismerése - ami alapján valakiről, utcát, teret, iskolát neveznek el - elsősorban attól kéne függenie, hogy mit tett le az asztalra. Hogy emellett kinek milyen volt a politikai nézete, az legfeljebb akkor releváns, ha attól vezérelve olyat tett, amivel elveszítette emberi nagyságát. Különben is hány egykor élt tudóst és művészt tisztelünk a munkásságáért, anélkül, hogy bárkit is érdekelne, hogyan gondolkodott például az állami redisztribúcióról? Viszont az előző bekezdésben említett célok helyességét ma már senki nem vonja kétségbe, aki egy kicsit is elfogadja az európai civilizáció értékeit. Az pedig önmagában történelmi tény, hogy ezekért a célokért a maguk korában a marxizmus, kommunizmus, szocializmus, szociáldemokrácia állt ki - az akkor még kezdetleges baloldaliság megannyi, egymástól még alig elválasztható formája.

Ezek a célok azóta általánosan elfogadott normákká nőtték ki magukat. Nincs az az állam, aminek az alkotmányában az alapvető emberi és szociális jogok ne lennének rögzítve, és az a párt, amelyik ne tűzné a zászlajára - ha csak retorikájában is - népe minél szélesebb körű boldogulását. Sokan mondják is, hogy a modern baloldal veszte az lett, hogy minden egykori célja megvalósult. Hogy egyáltalán van olyan, hogy szociális szféra, szociálpolitika, állami segítségnyújtás a nehéz anyagi helyzetben élőknek - ezek mind-mind az akkori baloldali mozgalmak harcának eredményei. Mint ahogy egy demokráciában bizonyos liberális és konzervatív értékeket kötelező elismerni, úgy bizonyos baloldaliakat is, és azok ezek. Persze a régi, tisztán baloldali eszmerendszerek mára már többszörösen túlhaladottak, de korabeli létjogosultságuk és pozitív eredményességük elvitatása egyszerűen a modern demokrácia tagadása.

És most elkezdhetném azt is kifejteni, hogy a bolsevizmus - amit a mai közbeszédben annyiszor kommunizmusnak hívunk, mivel általában magát is annak nevezte - miben más attól, amit a kommunizmus és marxizmus valóban jelentett és jelent? Mindenesetre ezeket egymással összemosni vagy horribilis tudatlanság, vagy szándékos homályosítás. Második világháborús ellenállókat vagy még korábbi munkásforradalmárokat elítélni a Rákosi- vagy a Kádár-rendszer bűnei miatt meg egyszerűen hülyeség.

Szabó Ervin, pontosabban hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a jövőben ne róla legyen elnevezve. Pedig ő teremtette meg Magyarországon a közkönyvtárat. Az ő ötlete volt itthon, hogy a könyvtár ne úri kastélyok szalonját jelentse, hanem az egyszerű munkásember is jusson könyvekhez, részesüljön a kultúra áldásaiban. Baloldali volt? Igen, az. Kommunista volt? Ő magát anarcho-szindikalistának mondta, de ez igazából mindegy. Hitt egy szebb és jobb világban, és azért dolgozott. Tapad vér a kezéhez? Egyértelműen nem. Tett le valamit az asztalra, ami a ma emberére is kihatással van? Ő alapított itt először könyvtárat a közember számára, és bár ma már őnélküle is egész biztos lenne ilyen minálunk is, az ő úttörő szerepe ebben vitathatatlan. Megérdemli, hogy az ország központi könyvtárhálózata az ő nevét viselje? Persze, hogy. Akkor mi is itt a baj? Hogy pár önjelölt kultúrcsendőrnek túl sok a szabadideje.

Járjanak ők is inkább könyvtárba.

Egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem tudok október 3-án szavazni az önkormányzatin, ezért ellensúlyozásképpen ott pofázok bele, ahol tudok, akár még olyan városokba is, amikhez személyesen nem sok közöm van.

Itt van például Esztergom, és polgármestere: Meggyes Tamás. 1999 óta áll fideszes színekben a város élén, és azóta rengeteg botrány volt köthető a nevéhez. Van itt korrupció, asszonyverés, füvezés, rágalmazás, közpénzkampány, alvilági kapcsolatok - ezek még lehetnek akár szóbeszédek is, de a pár évvel ezelőtti ivóvizes pánikkeltést, valamint hogy a városi közgyűlésekből szabályzatilag kiiktatta a vita műfaját (amit a többségi helyi Fidesz-frakció készséggel megszavazott) már tényleg nem lehet kétségbe vonni. Ezért állítólag közutálatnak örvend az egész városban, valahogy mégis mindig újraválasztják. (A Szeretgom oldalon bárki részletes listát találhat Meggyes Tamás bűnlajstromáról - aztán eldöntheti, hogy mit hisz el és mit nem.)

Így a Fideszen kívüli többi párt rájött, hogy Meggyes Tamást csak akkor válthatják le, ha konszenzusos módon mindnyájan egyetlen független jelöltet támogatnak. Így került a képbe Tétényi Éva építőmérnök, akinek már városfejlesztés terén is van némi tapasztalata, és szakmai önéletrajza is arról árulkodik, hogy tényleg ért a dolgához. De tudjuk azt is, hogy a szakmai hozzáértés - sajnos, nem sajnos - a politika első vonalában nem feltétlenül szempont. Sokkal inkább a pártjelvény, ami ugyebár Tétényi Évának nincsen. A többi párt sem direkten támogatja őt, hanem egyszerűen nem indítanak ellene senkit, a választóikat meg csöndben megkérik a rá szavazásra, remélve, hogy ez elég lesz Meggyes Tamás ellen. (Meg persze a kopogtatókat is össze kellett szednie valakinek.)

De ki is az a többi párt, akik félig-meddig hallgatólagosan beálltak Tétényi Éva mögé? Bevallom, felsorolni az összeset nem tudom, de az biztos, hogy a két legnagyobb és legmeglepőbb bizony az MSZP és a Jobbik, de itt van az LMP, az MDF , a Zöld Baloldal és a Polgári Esztergomért Egyesület is. Így ugye már érthető, miért is elképzelhetetlen a direkt közös támogatás, pláne a közös jelöltindítás? Tétényi Éva blogja-honlapja is kényesen vigyáz a pártfüggetlenségre - de jól tudjuk, hogy olyan, hogy független jelölt, olyan nincsen. Egy párt sem támogat semmilyen pozícióra olyasvalakit, akihez semmi köze. És ha Tétényi Évát sikerül is megválasztatni polgármesternek, egészen biztos nem marad el a "Tétényi elvtársnő/nemzettestvér, egyszer majd kérni fogunk magától valamit" sem - amit ő nyilván nem fog tudni úgy teljesíteni, hogy az minden jelenlegi támogatójának egyformán tetsszen. Igaz, abból, hogy vasárnapi kampányrendezvényén Nádas György lép fel, és nem mondjuk a Romantikus Erőszak, nagyjából lehet sejteni, hogy a jelölt asszony a két legnagyobb, őt támogató párt közül melyikhez áll közelebb. Viszont hogy egyszerre mindkettő támogatását elfogadja - mert mit is tehetne mást? - ez azért az ő hitelességét is kikezdi.

Márpedig hosszútávú MSZP-Jobbik együttműködésre nem lehet számítani (már ez a hallgatólagos eseti összeállás is vérciki mindkettőjüknek), arról nem is beszélve, hogy a közgyűlésben valószínűleg továbbra is fideszes többség marad. Szóval ha Tétényi Éva 2010-ben polgármester is lesz, úgy kicsinálja a Fidesz és/vagy valamelyik mostani támogatója, hogy egy éven belül Meggyes Tamás diadalmasan ülhet vissza a polgármesteri bőrfotelbe.

Itt van ennek a három gimnazista lánynak az esete, akik brahiból bizsut loptak. Aztán az új törvényeknek megfelelően be is vitték őket elzárásra, egyikük meg olyan sokkot kapott, hogy kórházba került. Hát igen, így van ez, ha valaki csinál egy hülyeséget, és az a vártnál rosszabbul sül el. Vannak dolgok, amiket az ember, ha másképp nem, a saját bőrén tanul meg. Éppen ezért tizennégy év a büntethetőség határa, mert azon felül azért már illik tudni, hogy az ember tetteinek van következménye, és lopni bizony csúnya dolog. Arról lehet vitatkozni, hogy a büntetés súlyossága mennyire van összhangban a cselekménnyel, és hogy kisebb lecke nem lett-e volna elég nekik? De a hírek szerint a fogdában nem verték és/vagy erőszakolták egyiküket se meg, és nem tartották őket napokig étlen-szomjan egy dögverem mélyén. Ami a sokkos állapotot okozhatta, az inkább a szégyen, amit ama lány érezhetett - saját hibájából, teljes joggal.

Ami felől viszont nincs kétségem: ha a három lány történetesen cigány lett volna, nem sírnának értük ennyien. Akkor csak legyintenének, vagy még az se, hiszen akkor hír se lenne a dologból. Mondják is sokan, hogy a törvényt nem a bizsut lopó gimis lányokra hozták - hanem akkor? Az életvitelszerűen, kisebb anyagi értékeket rendszeresen eltulajdonító, visszaeső egyének - magyarul megélhetési bűnözők - megfékezése. Pont ez az a réteg, amelyikre nem lehet alkalmazni a "majd jól elgondolkodik, oszt nem lop többet" elvet, hiszen nem jókedvében lop, hanem mert nincs más lehetősége.

El lehet menni egy cigánytelepre, és megnézni, ott hogy élnek emberek, víz, villany, csatornázás, flaszterozott út nélkül, félig romos házakban, gyakorlatilag fizikailag is elzárva - és akkor talán megértjük, hogy mi is okozza a szegregációban élők tartózkodását az állami intézményekkel (hivatal, iskola, orvos) szemben. Mert a felmérésekben hiába mondja azt a megkérdezettek háromnegyede, hogy a cigányok azért élnek szarul, mert nem szeretnek dolgozni - amíg ugyanezen megkérdezettek ugyancsak háromnegyede jelenti ki, hogy ő bizony nem alkalmazna cigányt, addig miről beszélünk? Ha végre észrevesszük, hogy a bűnözés szociális kérdés, és a cigányságot emiatt nem kollektív bűnös etnikummá kiáltjuk ki, hanem esetleg megpróbálunk odafordulással mind az ő, mind az egész társadalom érdekében kidolgozni egy olyan szociális rendszert, ami a munkába állást segíti és motiválja, akkor a cigányság és a bűnözés esetleges összefüggéseiről beszélni sem lesz többé kínos. Csak ugye ez bonyolultabb és nehezebb, mint masírozgatni vagy jólmegmutatós törvényeket hozni.

Ha ez a törvény létezik, akkor azt leginkább a bizsut lopó gimisek ellen lehet nealkalmazni. De akkor iktassák be mellékbüntetésként a kerékbetörés közbeni tüzes piszkavassal szurkálást is, és akkor majd meggondolják, lopnak-e legközelebb. Ők legalább választhatnak.

Jövök haza, hát egy kis cetlit találok az ajtóban: két mosolygós arc, egyikük polgármester akar lenni, másikuk önkós képviselő, felettük nagy betűkkel:

"ITT JÁRTUNK!"

Majd a hátoldalán kisebbekkel:

"Sajnos nem találtuk itthon, ezért mi vagy önkántes munkatársaink még keresni fogják Önt. Ha mégsem sikerülne találkoznunk, ajánlószelvényét.." blabla. Szóval jó tudnom, hogy itt jártak, és szerény hajlékom bekerült a látókörükbe. Eddig ilyesmiket hatósági végrehajtók, vízszámlások és hasonló kedves emberek hagytak hátra, de most már tudom, hogy más is vetemedik erre. Ezen felül pedig kedvesen figyelmeztetnek, hogy ne reménykedjek, nem lesz nyugtom tőlük. Hogy mondjuk nem is akarok velük találkozni, az meg se fordul a fejükben. Nekik okvetlenül tudatniuk kell velem, hogy nem volt elég, tovább fognak nyüstölni.

Ha ezt a cetlit a csíkosabroszosok hagyták volna itt, valóban nem lennének kétségeim afelől, hogy még fognak engem keresni, végül is közel van a Duna. De ezektől (akik ezt valójában itt hagyták) csak azt nem értem, hogy mi a francért nem kérdezték meg a Kubatovot, hogy a listáján én melyik oszlopban ("velünk" vs. "ellenünk") vagyok rajta? Akkor nem kéne rám ilyen kártyácskákat pazarolniuk. Azt készséggel elhiszem, hogy ez tisztán pártpénzből készült, de akkor is költhetnék értelmesebb dolgokra.

A minap kezembe akadt a VII. kerületi Jobbik szórólapja is. Már az önmagában sci-fi, hogy "VII. kerületi Jobbik", de a polgármester-jelöltjük bemutatkozásán még annál is kicsit jobban megjárattam a szemem.

Jelöltjük Stummer János, jóvágású, huszonöt éves srác (mint én), elmondása szerint idén diplomázott az ELTE BTK-n, könyvtáros-informatikus szakon, és jelenleg az Országgyűlésben, az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságban dolgozik szakértőként. Az önmagában szép, ha valakinek idén sikerült lediplomáznia, ebből a a szempontból nekem egy szavam nem lehet őrá. De azon akkor sem tudok napirendre térni, hogy ha én az előző ciklusban ugyanebben a bizottságban voltam gyakornok, és majdnem végzett szociológusként mondtam egy fél év után, hogy ne haragudjanak, de amiről itt szó van, az mind-mind kőkemény szociálpolitika, amihez én nem értek, mert egyszerűen nem azt végeztem - akkor egy könyvtáros-informatikus mi a bubópestishez szakérthet ott?

Amikor odakerültem, az első félévben a családon belüli erőszak miatti távoltartási törvénybe még szívesen besegítettem, de aztán jött a nyugdíjrendszer, fogyatékos-támogatás, rengeteg jogszabály, amikbe beletört a bicskám - azért is hagytam végül ott a bizottságot. Tudom, ez önmagában nem mérce, hiszen sehol nincs megírva, amihez én nem értek, ahhoz más se. Az viszont akkor is elég elképzelhetetlen számomra, hogy Stummer János idén lediplomázott, aztán villámgyorsan elvégzett egy gyorstalpaló szociálpolitika szakot, ami után már rögtön szakértőjévé vált a témának.

Oké, az nem újdonság, hogy ha egy politikus bent ül egy bizottságban, akkor nem feltétlenül ért ahhoz, amiért odaküldték. De pont azért vannak a szakértők, hogy ezt a hiányosságot pótolják, és a képviselőik alá dolgozzanak. De ha ők se értenek hozzá, az már tényleg nagy baj. Még nagyobb baj az, ha egy párt magát ilyen szakértőkre bízza. Ebből is látszik, hogy a Jobbiknak a szakmaiság nem annyira szempont, ők különben is a befenyítés, odacsapás, erődemonstráció hívei. Meg az is látszik, hogy ha náluk valaki elég lojális a pártjában, azt olyan államilag fizetett helyekre nyomják be, amilyenre nem szégyellik. Ha meg éppen szakmai vitára kerülne a sor, azt Zagyva György Gyula a folyosón majd megbeszéli.

Először is azt nem tudom hová tenni, hogy Orbán Viktor megjátssza itt nekünk Lenin elvtársat, aki keményen küzd az imperialista, kapitalista nagytőke ellen, és majd ő megcsinálja azt a rendszert, ami mindenkinek egyformán igazságos lesz. Valójában csodálom azért, hogy a kommunizmust újracsomagolva így el tudja adni, olyan embereknek, akik úgy tudják magukról, hogy pedig azt utálják.

Amin továbbá még kiakadtam, az az egyik második vonalbeli kormánymunkás kijelentése volt, de annyira mondhatta volna bárki, hogy nem is fontos, hogy ki volt az. Szóval valami ilyesmi, hogy le kell bontani a határt vagy a falat vagy nemtommit a határon túli és az anyaországi magyarok között, merthogy egy szombathelyi és egy kolozsvári magyarnak hasonló problémákkal kel megküzdenie. Annak örülök, hogy végre ezt valaki kimondta, csak annak nem, hogy ilyenkor nem szakad rá a csillagos ég.

Húszéves kemény munkával felépítették a határontúli-kultuszt, Erdély-kultuszt, Felvidék-kultuszt, a határon túli magyarból külön állatfajt és üvegszekrénybe rakható látványosságot csináltak, most meg végre bejelentik, hogy dehát ők is emberek. Így kell ezt csinálni: határokon belül határon túlra gerjeszteni a hisztériát, és a határok nélküli Európával nem törődve, még mélyebbre vésni a határon túliság bélyegét. Majd ha a vésővel már elég nagy szakadékot sikerült vájni, akkor megépíteni egy hidat (mondjuk egy kettős állampolgárságról szóló törvényt), és ünnepeltetni magunkat. Hiszen egy betemetett szakadék nem olyan látványos, mint egy csilivili tákolmány, amire az építői nélkül még csak szükség se lenne.

A következő lépés pedig már az lesz, ha arra is rájövünk, hogy nem csak a magyarországi magyar és a romániai magyar élete hasonlít nagyon, hanem a romániai románé, szlovákiai szlováké vagy horvátországi horváté is. De egy ilyen szakadék átíveléséhez egyelőre a meglévőnél több építőanyag lenne szükséges - hát még a betemetéséhez.

Választás előtt:

"Nem fordulunk el! Látjuk a bajotokat!"

Választás után:

"Nem fordulunk! Ellátjuk a bajotokat!"

Szlovákia válogatottja nemsokára másodszorra is pályára lép a vébén. Jóamagam elsősorban nekik szurkolok, igaz, nem feltétlen sportászati szempontokból - mint ahogy egy ilyen világbajnokság, meg egyáltalán a nemzeti válogatott fogalma sem kizárólag erről szólnak. így minden szempont mentén összeszedtem néhány érvet, hogy nekünk magyaroknak miért érdemes Szlovákiának szurkolni?

1. A leghosszabb közös határszakasszal bíró szomszédunk.

2. Ezer éves közös történelem, egy korona alatt.

3. A himnuszuk is eléggé magyaros hangzású (kvintváltós, lá-sor).

4. Állítólag nekik köszönhetjük a magyar-lengyel barátságot.

5. Budapesthez is ő van a legközelebb.

6. Egymaga képviseli a Visegrádi Négyeket.

7. A vébén résztvevő országok közül ott van a legnagyobb arányú magyar lakosság.

8. Saláta Kornél, a vébé egyetlen magyar focistája.

9. Németh Szilárd, a szlovák válogatott (jelenleg) mindenkori gólkirálya.

10. Ezzel is segíthetjük a szlovák-magyar békességet.

+1. Meg kéne végre mutatni kormányainknak, hogy nem fog sikerülni minket egymásnak ugrasztani, bárhogy is igyekeznek.

Van egy trauma, amit ez a nemzet kilencven éve nem tud megemészteni: történetesen azt, hogy nem őkörülötte fogrog a világ, és hogy vannak még más népek is a földön, akik nem azzal kelnek-fekszenek, hogy mi újság szegény magyarokkal.

A trianoni békeszerződést hajlamosak vagyunk úgy felfogni, hogy annak egyedüli célja az volt, hogy a magyarsággal jól kibabráljon. Arról viszont már elfeledkezünk, hogy a Kárpát-medencében már akkor is éltek más nációk, akiknek a nemzeti önállóság és önrendelkezés éppoly fontos érték és cél volt, mint bármely nemzetnek. Csak ugye az már 1848-ban bebizonyosodott, hogy ezek az értékek a magyar néplélekben csak addig foglalnak el központi szerepet, ha a magyarok nemzeti önállóságáról van szó. Amint már mások hasonló igényeit is figyelembe kellett volna venni, akkor kiderült: itt egyáltalán nem magasztos elvekről, csupán a legprimitívebb érdekpolitizálásról van szó.

Teleki Pál "vörös térképe". A magyarság 50%-os aránya csak úgy jött ki, hogy belevette a magyarajkú cigányokat és zsidókat - akik aztán éppen az ő miniszterelnöksége alatt nem számítottak már teljes jogú magyarnak.

1848-at már elvesztettük a szlovák, román és szerb népfelkelők miatt, akiket - a fenti tényekből adódóan - a császári hatalom könnyen a magyarok ellen tudott hangolni. Majd húsz évvel később Magyarország újra kiharcolta államiságát, de arra már nagyon vigyázott, hogy a dualizmus nehogy osztrák-magyar-szláv trializmussá váljon. Persze az - amúgy többségben levő - kisebbségek kaptak mindenféle jogokat, de ezek még egyáltalán nem pótolták nekik azt a kiváltságot, amit a magyarok birtokoltak. Vagy ahogy egy korabeli mondás tartotta a kiegyezésről: a horvátok azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésből. Jászi Oszkár "keleti Svájc" ötlete - ami a történelmi Magyarországot még egy darabig egyben tarthatta volna - sem keltett túl pozitív visszhangokat. Így nyilvánvaló, hogy amikor egy vesztes világháború után Magyarország sorsa mások kezébe került, nekik első dolguk az volt, hogy ezeket a tarthatatlan viszonyokat rendezzék.

Etnikai térkép a románok elhelyezkedéséről.
Lényegében egybe is vág a "vörös térképpel" - akkor most mi is a vita tárgya?

Persze, maga a békeszerződés nem volt minden pontjában igazságos. Mert bár a Wilson-i elvek szerint az új határok kialakításánál a nemzeti határokat kellett volna elsődlegesen figyelembe venni, azért a valóságban sok más szempont is közrejátszott - mint például földrajziak (Duna mint határ), gazdaságiak (mecseki szén), meg úgy egyáltalán a háborús erőviszonyok. Viszont más népeknek tényleg most nyílt először alkalmuk arra, hogy végre ők is saját államban éljenek. Az meg már a szlovákok, ukránok, szerbek baja, hogy ezt nem tudták jól kihasználni, és önálló államiságuk ezek után mégis még hetven évet váratott magára. A románoké pedig, hogy Erdélyből mégsem lett független állam, hanem hozzácsapták a már létező Romániához. (Ami viszont így legalább normális formát nyert. Nincs annál hülyébb alakzat a térképen, mint egy konkáv ország.)

Lehetett volna sokkal rosszabb is.
Mondjuk ez azért már tényleg durva lett volna.

És láthatóan még mindig nem jöttünk rá, hogy nem azt kell firtatni, hogy ki volt itt előbb? Egyrészt mert ha a hofoglalásunk előtti szláv törzsek és dákok elhelyezkedését megnézzük, akkor bizony könnyen pofára eshetünk. Másrészt meg ha megideologizáljuk, hogy a magyarok már az ősrobbanáskor itt voltak, az akkor is hol releváns? Vagy netán azt várjuk a környező népektől, hogy beismerjék: azon a földön, ahol egyébként ők (is) születek, felnőttek és dolgoztak, a magyarokkal szemben valójában csak másodrendű polgárok? És mondjuk ahhoz a verzióhoz mit szóltok, hogy a Kárpát-medence népei kölcsönösen tiszteljék egymás jogait, értékeit és érdekeit, és minden kisnemzeti kisebbségi komplexust és állami feszültséggerjesztést félretéve éljenek békében egymással?

Erről az ügyről én sem tudok túl sokat - de valljuk meg, hogy "azok a szemét zsi izraeliek már megint a szegény arabokat ba*ogatják"-nál több hír nem is kering a magyar sajtóban-médiában. Amit alapból tudok: Gáza teljes mértékben a nemzetközi terroristaszervezet Hamasz kezén van. Ennek megfelelően lövik is onnan az izraeli lakóépületeket, emellett a saját polgári lakosságukat használják élő pajzsként, de erről talán már írtam.

Ahogy ezt a szitut én látom: Izraelnek elemi és érthető érdeke, hogy ne engedjen fegyverszállítmányokat Gázába, ezért veszik blokád alá a terület partvidékét is. Mert a fegyver ott sem a fán terem, hanem vagy Egyiptomból csempészik valamilyen titkos alagútrendszeren keresztül, vagy jól elrejtik az efféle humanitárius segélyszállítmányokba. Az izraeli hadsereg - a tévhittel ellentétben - nem fordít vissza minden hajót, de ellenőrizetlenül nyilván nem enged be semmit. Most pedig, amikor a katonák a fedélzetre léptek, a hajó legénysége rájuk támadt vascsövekkel és egyéb tárgyakkal. Az erre nem kifogás, hogy a katonáknál meg géppuska volt, ugyanis egy szolgálatban lévő katona alapfelszerelése a fegyver, a világ bármely hadseregében. Ami az izraelieknél sem azért volt, hogy lövöldözzenek, hanem hogy megvédjék magukat, ha kell - mint például most.

Hogy volt-e a hajón fegyver, azt hivatalosan nem tudni. De az tény, hogy nem engedték magukat átvizsgálni, sőt. Ha ez egy ártatlan segélyszállítmány volt, miért kellett a katonákra támadni? És meddig akarják ezek a rohadtak még az ENSZ-szel és a világ nyilvánosságával azt játszani, hogy ők a szegény ártatlanok, és a zsidók a gonoszak, hogy meg merik védeni a saját népüket és azt az országot, amit a semmiből építettek fel a két kezükkel?

A parlamenti ellenzékben van egy régi párt, aminek a legfőbb feladata, hogy önmagát újra összeszedje, és két új, amelyek egyelőre a helyüket keresik az országos nagypolitikában, ezen belül pedig próbálják önmagukat definiálni az ellenzékben és - mert nem ugyanaz - a Fidesszel szemben.

Az Lehet Más a Politikának sok tekintetben nehéz a feladata. Hogy ők a legkisebb frakció, és a parlamentben is lehetetlenül ülnek, ez a legkevesebb. Az már annál nagyobb probléma lehet, hogy a politikában amatőrök, és sok szituációt nem tudnak megfelleően lereagálni. De ebbe is bele lehet jönni (pl. 1990-ben is majdnem mindenki az volt), és vettek azért be annyi kipróbált politikust, hogy ne érje őket meglepetés. A legnagyobb baj az lehet, hogy nincs minden kérdésre kiforrott válaszuk, így sok helyzetben nem tudnak mit mondani.

Izland példáján is láthatjuk, hogy most a protestpártok korát éljük. Persze az LMP annyival jobb helyzetben van, hogy környezetvédelmi és szociális téren van némi koncepciója, valamint az Európai Zöld Pártnál betöltött megfigyelői státuszuk valamennyire belövi a párt haladási irányát. De azért láthatjuk, hogy ahány tag, annyiféleképpen helyezkednek el a bal-jobb skála megannyi pontján, és annyi módon viszonyulnak a többi párthoz. Tekintve, hogy nincs és nem is lehet egységes ellenzék, a legfontosabb kérdés a Fideszhez való viszonyulás. Egyelőre próbálnak nála jó pontokat elérni, de látható, hogy egy - akármennyire is tagadják - gazdaságilag bal felé hajló, de alapvetően liberális szellemiségű pártnak előbb-utóbb egyre határozottabban kell fellépnie majd ellene.

A kormányprogram vitájában az LMP-s felszólalások nagyjából így néztek ki: illető elmondta, hogy itt meg itt ez elfogadhatatlan, nem működhet, és egyáltalán hülyeség - de ha itt megváltoztatják, akkor teljesen és maximálisan és minden más tekintetben beállnak mögé és támogatják és szeretni fogják. Talán ez a kettősség az LMP külső-belső bizonytalanságának a legfőbb jele.

A másik: a Jobbikhoz való viszony. Ennek leginkább köztudott példája Nagy Tímea, a párt harmadik embere, akiről kiderült, hogy férje a Jobbik országos jogi kabinetjében foglal helyet. Ily módon potenciális veszélyforrás a párton belül, mégse lett ennek semmi következménye. A másik pedig Karácsony Gergely kampányfőnök azon kijelentése, miszerint a jelenlegi pártok közül az MSZP áll tőlük a legtávolabb. Amiben nem az a baj, hogy nem szereti az MSZP-t, hanem az, hogy nem a Jobbikot jelölte meg akként a pártként, amitől minden tekintetben el kíván határolódni. Ez pedig nem éppen jó pont a demokratikus pártok klubjában.

Persze az MSZP-vel mint az ország második legnagyobb pártjával való viszonyuk sem lehet utolsó szempont. Az teljesen természetes, hogy a kampányban élesen támadták, és hogy nem kívántak visszalépni nekik. Az is érthető, hogy miután az MSZP őket írva-íratlanul a Fidesz zsebpártjának tartja, amelynek egyedüli célja a szocialistáktól való térnyerés és a volt SZDSZ-szavazók elszipkázása, és a két választási forduló között is - az visszalépések ide vagy oda - erősen egymásnak feszültek, az LMP sem igazán szíveli a szocikat. De azt is látni kell, hogyha valóban európai típusú zöld párttá kíván válni - amire azért némi tisztulás esetén minden esélyük meg is lenne - akkor markánsan kell fellépnie a tekintélyelvű Fidesz és a fasisztoid Jobbik ellen. Így pedig előbb-utóbb egymásra kell találniuk az MSZP-vel. Ennek viszont következménye (vagy előzménye) a Gyurcsány-kormányt Ivádról kitiltó Ivády Gábor és a demagóg módon antibalos Karácsony Gergely eltávolítása (vagy legalábbis háttérbe szorítása) lenne.

Az LMP-t sokan SZDSZ-utódpártnak tartják, nem teljesen alaptalanul. Az mindenképpen igaz, hogy a magyar politikai palettában átvették a fővárosi központú, fiatalos, szabaelvű, értelmiségi, országosan a parlamenti küszöb, de Budapesten 15% körül mozgó párt szerepét. Ám az SZDSZ-nek nagy hibája volt a Janus-arcú kettősség: egyik bázisuk az alteros, kispálos, gödörklubos, füvezgetős, melegfelvonulós ifjúság volt, másik pedig a piaci szabadelvűség haszonélvezői, a milliárdos üzletemberek, akik a sarki boltba is helikopterrel járnak. Ennek a két szférának sok köze nem volt egymáshoz, a végén ki is ütötték egymást. Erre a legjobb példa talán a Kultiplex bezárása volt, amely éppen a már említett ifjúsági rétegnek adott otthont, mígnem Gegesy Ferenc, Ferencváros ex-SZDSZ-es poogármestere - Demszky Gábor főpolgármester hátszelével - le nem dózeroltatta, egy szállodaépítkezés ürügyén. Az LMP viszont ezt a fiatalságot felkarolta, és a zöld- és szolidaritáspártiságában hozzájuk sokkal konzekvensebb politikájával jobban is meg tudja tartani.

Ám amit eddig az LMP-ből láthattunk, hogy kiforrott véleményük egyelőre nem nagyon van, viszont a politikai sárdobálásba és pozícióharcba már aktívan beszálltak. Márpedig ebből egyelőre nem az látszik, hogy a politika pont tőlük lenne más. A minden elleni tiltakozás és a sárga labdák dobálgatása már nem elég, az önkormányzati választásokra nem ártana magukat összeszedni, ha hosszú távon is talpon akarnak maradni. Én drukkolok nekik, csak lássam már az eredményt.

Néha én is aparlamentbe képzelem magam. Most például ilyesmit szólalnék fel:

Köszönöm a szót! Jómagam is Harrach Péter képviselő úrhoz szólnék hozzá. Rendkívül üdvözlöm Ertsey képviselő asszony hozzászólását, ehhez csak annyi tennék hozzá, hogy az a fajta hímsoviniszta hozzáállás, amit Harrach képviselő úr képvisel, már száz éve is elaggottnak számított. Ugyanis Ön, képviselő úr, azt vette alapul, hogy a gyermekgondozás és a háztartás vezetése a családban a nő, az anya feladata, és hogy ez a teher lekerüljön az anyákról, az elsősorban állami, társadalmi intézmények feladata lenne.

Az elmúlt száz évben a női emancipáció legnagyobb eredménye az volt, hogy a nők is dolgozhattak, erre a két világháború is faramuci módon rásegített. Ám ma, míg egy nő ugyanúgy ledolgozza a maga nyolc óráját, otthon a háztartásban még ugyanennyi munkaóra vár rá. Természetesen az intézményekre is fontos feladat hárul, ám ott van a családban az apa is. Ön is említette, hogy egykeresős családmodell nem létezik, tehát már nem az apa egyedüli feladata a pénzkeresés, míg a háztartás és a gyereknevelés sem csak egyedül az anyára kéne háruljon. Az elmúlt nyolc év egyik fontos eredménye ennek mentén az volt, hogy megteremtette az apáknak is a GYES-re vonulás lehetőségét.

A család összetartozásának is egyik alapja a helyes, igazságos, családon belüli munkamegosztás. Tehát egy európai, Nyugat felé tartó kormány feladata az, ösztönözze az férfiak, az apák háztartásban és gyermeknevelésben való résztvállalását, és lebontsa a berögzült társadalmi viszonyokoat, az efféle feudális csökevényeket, és nem pedig retrogád módon erősíteni azokat. Köszönöm.

Az új kormány még hivatalba se lépett, de a magyar-szlovák viszony már olyannyira elmérgesedett, hogy én sem hagyhatom szó nélkül. Persze, ez nem újdonság, főleg mióta a szlovák nacionalisták is kormányon vannak. Ezek aztán hergelik a magyar nacionalistákat és viszont, ami sehová sem vezet. Legfeljebb oda, hogy előbbiek ettől csak még jobban rászállnak a helyi magyarokra, és máris itt a legújabb Malina Hedvig.

Bajnai azért jól kezelte a helyzetet. Már az se semmi, hogy a szlovák miniszterelnököt Magyarországra rendelte, és ama bizonyos nyelvtörvény elhalasztása és megváltoztatása is ennek tudható be. Eddig a magyar fél volt a higgadt, a felülemelkedő, a tárgyalásra kész, és ezzel Ficoékat sikerült is leszerelni. De mostanra az új külpolitikánk egy csapásra alulmúlt minden elképzelhető szintet. Most már Szlovákia kezdeményezi a párbeszédet, az új, megbízott magyar kormány pedig ezt már kétszer utasította el. Hogyha van a külpolitikának igazán bunkó, tapló, seggfej formája, akkor azt Orbán Viktoréknak sikerült bemutatniuk.

A kettős állampolgárságról lehet vitatkozni. Mondjuk szerintem ez is hülyeség, hiszen az állampolgárság sokkal komolyabb dolog annál, minthogy csak egy egyszerű formális gesztusként lehessen felfogni, a szavazati jog ötletéről meg inkább nem is szólok. Különben sincs olyan ország, amely szó nélkül hagyná, hogy egy szomszédos állam ki akarja terjeszteni a fennhatóságát a lakossága egytizedére. De akár még ezt is lehetne kifelé rendesen kommunikálni, és nem ilyen agresszív, támadó, felsőbbrendűsködő módon. Főleg, hogy ott is most választási kampány van, és ez a magatartás remekül megerősíti Slotát és feltüzeli a Szlovák Nemzeti Pártot, akinek az ostora na kin fog csattanni? Naná, hogy a felvidéki magyarságon. Ehhez nem is kell túl nagy ész, hogy az ember átlássa. De ha Orbán Viktor tényleg ilyen korlátolt felfogású lenne, nincs ott mögötte egy tanácsadói stáb, aminek az lenne a dolga, hogy ezt elmagyarázza neki?

Különben is, ez az egész, a határon túli magyarság körül kialakult kultusz csak egy határokon belül gerjesztett mánia, aminek az egyetlen célja, hogy itthon szavazatokat lehessen vele szerezni. Legalábbis hogy a határon túli magyarok mit akarnak, az nagyon senkit sem érdekel. Persze, nyilván közöttük is sokféle vélemény fogalmazódik meg, de legnagyobb arányban - a kisebb-nagyobb szakadások ellenére - még mindig a helyi általános magyar párt (MKP, KMKSZ, RMDSZ, VMSZ) mögé állnak be. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség legfontosabb célkitűzése a székelyföldi autonómia, amit a kettős állampolgárság megadása alighanem keresztülhúzna. A Szlovákiában működő Magyar Koalíció Pártja pedig a "Felvidék, én így szeretlek!" videóval mutatott példát.

Nagy kár lenne, ha a határon túli magyarság (már megint) az itthoni belpolitikának látná kárát. Miért nem lehet őket hagyni nyugodtan élni, békében az odaát többségi szlovákokkal, románokkal, szerbekkel, horvátokkal? És egyáltalán a határon belüli magyarokat hagyni békésen együttélni Kárpát-medencei szomszédaikkal?