Tetszenek ismerni Tyutyut?
"Egészséges életmód című interjúsorozatunk első alanya a fülöpházai baromfitelep 71453-as számú tojója vagy ahogy a lányok hívják: Tyutyu. Kérdésünkre Tyutyu elmondta, szívesebben fogyasztana megbízható gazdaságból származó bio-magot, de sajnos a munkahelyén erre nincs lehetőség. Idő és hely hiányában csak éjjel álmában tud sportolni, ekkor azonban akár 10-15 kilométert is repül."
Most vasárnap (magyar idő szerint hétfő hajnalban) kerül sor a 2010-es Oscar-díjak átadására. Újdonság, hogy idén a 'legjobb film' kategóriában öt helyett tíz film került be - bár a kínálatot látva nem biztos, hogy a verseny így kiélezettebb lesz. Legjobb, ha megnézzük, miből is lehet válogatni.
Talán a szemfülesebbek felfigyeltek rá, hogy a Mikor? Melyiket? blog a közérdekűséget nem csak a politikai mező szétboncolására érti, hanem egyre többet foglalkozik kultúrával is. Így amikor a két terület metszete: a kultúrpolitika tárgyalása válik aktuálissá, amellett nem mehetek el szó nélkül.
Konzerv
Nagy Csilla és az Artus közös produkciója
Elég nehéz olyasmiről írni, aminek éppen az a lényege, hogy a szó minél kisebb szerepet játsszon benne. Ha pedig az ember csak ritkán jut el színházba, akkor is nagy valószínűséggel realista, verbális alapú darabra ül be, így amikor mozgásszínházzal találkozik, jó, ha egyáltalán kérdések megfogalmazódnak benne. Válaszok előállításához már a nézői rutinnál is több kell, elvárás erre nincs senki felé. De amikor az ember egy órán keresztül néz egy lányt, aki mind lelkileg, mind fizikailag a közönség lába elé veti magát, próbálja magát megértetni, folyamatosan keresi az ideális önkifejeződési módot, éhezik - sőt nyomorog - a szeretet és megértés után, ordít a hangjával és testével egyaránt, próbál kitörni saját konzervéből, hogy végül megadja magát és feloldódjon a gagyiban - akkor alapból felmerül a belső igény valamiféle reakcióra. Van-e tehetséges néző? Ha van, ki mondható annak? És akkor pedig miért kell lealacsonyodni a művésznek ahhoz, hogy végre felnézzenek rá?
Persze ugyanennek az ellenkezője is lehet igaz. Vagy még az se. Nem is kell szavakba önteni. Csak elmenni, megnézni és elgondolkodni. Akár ugyanezen, de sokkal jobb, ha valami egészen máson. Mindenesetre van min. Nagy Csilla koreográfus-táncos és Tucker András rendező feladják a leckét alaposan. Aki meg akarja fejteni, megteheti még ma este 21:00-kor a Gödörben. Sok sikert.
Pár nappal Orbán Viktor két évértékelője után Gyurcsány Ferenc is megtartotta a sajátját. Hogy milyen minőségében tette, vagyis hogy jelenleg mi az ő pozíciója, arra elég nehéz választ adni. Az országgyűlési képviselőségén kívül egyetlen tisztség, amit jelenleg visel, az a Demokratikus Koalíció Platform elnöki széke, de befolyását a mai magyar politikai életre nyilván nem ennek köszönheti. Sokkal inkább majd' ötéves miniszterelnökségének, valamint személyes képességeinek, varázsának, szuggesztív lényének.
Félreértés ne essék, nem ajnározni akarom, csak a tényeket összefoglalni. Ezek a tulajdonságok Orbán Viktornak is ugyanúgy megvannak, nem is kis színvonalon - ezért is volt mindig Gyurcsány Ferenc az ő egyetlen komoly ellenfele, és láthatóan azóta sem találni olyan politikust - sem az MSZP-ben, sem máshol -, aki ilyen téren felvehetné a versenyt. (Nem is biztos, hogy szükséges - legalábbis 2014-ben a választói igény valószínűleg ugyanaz lesz, mint 2002-ben: a mindent meghatározni és uralni akaró Orbánnal szemben egy kisebb arcú, csendesebb, nyugodtabb embert látnának szívesebben a miniszterelnöki bársonyszékben. De ne szaladjunk ennyire előre.)
Rubber
(2010)
"Csak most - amikor az egészet mérlegre tehetjük - lehet látni, milyen sok valószínűtlenség van ebben a históriában. (...) De ami a legfurcsább, legérthetetlenebb, az az: hogyan választhatnak egyes szerzők ilyen témákat. Bevallom, ez már aztán teljességgel megfoghatatlan... Nem, nem, ez egyáltalán nem megy a fejembe. Először: a hazának határozottan semmi haszna sem származik belőle; másodszor... másodszor sincs belőle semmi haszon. Egyszerűen nem tudom, mi a csuda lehet ez..."
Így zárta Gogol Az orrot - mindezt egy irracionális történetbe csomagolt, meglehetősen velős társadalomkritika után. A Rubberben mindez a film első kockáin történik meg: egy fekete autó csomagtartójából kiszáll egy sheriff, és bejelenti, hogy egy teljesen értelmetlen sztorit fogunk látni - és ezzel megkezdődik a média világának, azaz teremtőinek és fogyasztóinak a kíméletlen kiosztása.
Mindehhez a keretet egy sivatagi szeméttelepen heverő gumiabroncs szolgáltatja. Valami úton-módon életre kel, öntudatra ébred, és önmegvalósítását leginkább a pusztításban találja meg: tárgyakéban, állatokéban, emberekében. Ezt pedig látcsövön követi egy lelkes csapat néző, akik izgalommal figyelik az orruk előtt végbe menő - és végülis az ő kedvükért megrendezett - öldöklést.
Már régóta tudjuk, hogy a világ médiacsinálói sorozatosan csak mérgeznek bennünket, a játszmába pedig az is lelkesen beszáll, aki pontosan tudja, miről is van itt szó. Miközben a többség nem tud és nem akar különbséget tenni fikció és valóság, lövöldözős akciófilmek és hús-vér emberek halálának élő közvetítése között - míg végül oda jutunk, hogy az sem hat meg bennünket, ha saját ismerőseink kerülnek a célkereszt végébe. Szóval nincs itt semmilyen nagy mondanivaló vagy eget rengető újdonság. Mégis egyszerűségével, képi szókimondásával és kíméletlen görbe tükrével egy nagyon igaz, mégis mókás és szórakoztató művet sikerült létrehozni.
Alig egy hét telt el Orbán Viktor Millenáris-beli országértékelője óta, ma máris sor került az újabbra, ezúttal az ország házában. A parlamenti üléseket a közszolgálati kettes csatornán (m2) már évek óta nyomon követhetjük, de eddig még nem volt rá példa, hogy az egyes (m1) is megszakítsa adását, hogy mindkét királyi egyszerre közvetíthesse a miniszterelnök beszédét.
Budapest felszabadításának pár nappal ezelőtti évfordulója kapcsán ajánlom figyelmetekbe Moldova György eme novelláját.
Nem új hír, de még midnig aktuális: Mesterházy Attila bejelentette, hogy az MSZP nem vesz részt az új alkotmány vitájában. Amíg ez a döntés meg nem született, rengetegszer átrágták párton belül, a pártelnök-frakcióvezető még a fészbúkra is feldobta, ahol a rá kommentelők túlnyomó többsége is ellenezte a részvételt. Sokan viszont azt vetik az MSZP szemére, hogy ezzel ugyanazt a ki-be vonulgatást játssza el, mint amit a Fidesz az előző ciklusban. Csak annyi a különbség, hogy a Fidesznek akkor minden lehetősége megvolt, hogy részt vegyen a parlamenti munkában, sőt sokszor át is vitte az akaratát. Ez az, amire az MSZP-nek most nincs lehetősége. Szijjártó Péter persze rögtön megint elmés akart lenni és javasolta, hogy akkor az MSZP-s képviselők ne vegyék fel arra a hónapra a fizetésüket. Ám arra a kérdésre, hogy ők mikor fogják a kivonulgatásukkal kiesett munkaórákat visszafizetni, azt válaszolta, hogy a Fidesz valójában akkor is részt vett a munkában, mert a frakcióvezető ott maradt. Ez alapján Navracsics Tibornak valóban nem kéne visszafizetnie, de a maradék százhatvanhárom képviselőt ez az érv nem nagyon érinti.
.jpg)
Az MSZP-nek a döntés előtt két lehetősége volt: vagy kivonul, vagy bent marad (értelemszerűen). Mindkettőben van ráció, lehet érvelni egyik vagy másik mellett is, de mindkét álláspontot konzekvensen kell képvisleni.
Elnézést kérek a többhetes csendért. A bloggazda mentségére legyen mondva, hogy közben is próbálkozott, de a csírákat valóban nem volt ideje gondozni, kivéve amikor egy rossz gombnyomás miatt veszett el egy egész bejegyzés.
Pedig az elmúlt két hét csak úgy produkálta az eseményeket világszerte. Már önmagában az kuriózum, hogy a magyar médiában és sajtóban napokon, sőt másfél hétig valamely külföldi esemény viszi a prímet. Amíg csak Tunéziában kergették el az elnököt, azt még csak mint érdekes külföldi híreket figyeltük. Arról, hogy a tüntetéssorozat rögtön áttevődött a szomszédos Algériába, továbbá Jordániába és Jemenbe is, jóformán szó sem esett. Ám az egyiptomi események - talán mert az arab világ legnépesebb és eddig valóban legstabilabbnak hitt országáról van szó - meglepetésszerű mértékben megugrották a magyar sajtó ingerküszöbét.
Orbán Viktor megvédte Magyarországot - hirdette a Fidesz honlapja tegnap nagy betűkkel. Erről leginkább az unásig ismételt "nem Moszkvában, hanem a Moszkva téren, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak" adoma jutott eszembe: nem Magyarországot, hanem saját magát, és legfeljebb is csak védte - a védhetetlent. Egészen konkrétan az Európai Parlament strasbourg-i plenáris ülésén jelent meg, hogy beszámoljon a magyar EU-elnökség terveiről, de - enyhén szólva - nem aratott túl nagy sikert.
A beszámolókból kiderült: igenis voltak a tömegben olyanok, nem is kevesen, akik tanúbizonyságot tettek emberségből és kihúztak másokat. Ha ők nincsenek, jóval több hallott is lehetett volna. Egy ország mondhat nekik köszönetet! Három lányt: Kingát, Emesét és egy, a nyilvánosság számára ismeretlen nevű lányt sajnos nekik sem sikerült megmenteni. De egyetlen halott fiatal, sőt már a maga a kockázat, hogy ilyen megtörténjen, megengedhetetlenül sok lett volna.
A mai napon úgy gondolom, nem lehet amellett elmenni, ami a West Balkánban történt. Hogy pontosan mi is volt, még találgatások tárgya. Ami biztos: három lány meghalt. A rendőrségi tájékoztató szerint a tülekedésben agyontaposták őket. De hogy miért kezdett mindenki kifelé áramlani, és a biztonságiak (szintén állítólag) miért nem engedték ki őket, ez rejtély. Az is, hogy a késeléses sztori hogy jött a képbe, az meg pláne, hogy az állítólagos elkövetők éppen cigányok lettek volna.
Hihetetlen, de még midnig működik:
Lehet, a számok már nem feltétlen helytállóak, de azt remekül megmutatja: ha valamire többet akarunk fordítani, azt csak úgy tehetjük meg, ha máshonnan meg elveszünk. Gyurcsány Ferenc - sőt még korábban Medgyessy Péter - is ugyanezt szajkózta, de nem találtak megértő fülekre. A Fidesz meg kitalálta a "bankárkormány" kifejezést, aminek az értelmét Orbán Viktor egyszer majdnem elmagyarázta: amit a bankár az egyik kezével ad, azt a másikkal elveszi. Viszont hogy ez mit jelent, és mi köze a bankárokhoz, azóta se derült ki. Legutóbb Kósa Lajos bankárellenzékezett egy zaftosat, leginkább őt kéne megkérdezni. Vagy inkább mégsem, mert ha amint kinyitja a száját, zuhan a forint. Szóval hogy ez akkor most mi, még mindig nem derült ki, viszont remekül beilleszthető a "kalmárnemzet", "kereskedők népe" és hasonló zsidózások közé. Lehet, hogy az ország kilencven százalékának nem ezt jelentette, de 2006 szeptembere óta már nyilvánvaló: ha a maradék tíz százaléknak igen, az már éppen elég egy felforduláshoz.
Mint az előre látható volt, Tarlós István nem fogja annyiban hagyni a Szigetet. Már óbudai korában sem hagyta nyugodni, hogy pont az ő területén van egy hely, ahová az emberek azért látogatnak a világ minden tájáról, természetesen marha sok pénzért, hogy pár napig kicsit szabadabb normák között élhessenek. Akkor konkrétan a Szivárvány sátor zavarta a mi Pistánk szemét, merthogy az az ifjúságra káros hatással van, ugyanis - mint ahogy azt minden igaz bigott, szemellenzős ultrakonzervatív tudni véli - a homoszexualitás fertőző. Vagy legalábbis olyasmi, amit az ember maga választ, főleg ha bereklámozzák neki, hogy melegnek lenni milyen jó. (Ja, tényleg remek érzés lehet, ha az ember nem vállalhatja fel nyilvánosan a fél életét.) A lényeg, hogy Tarlós István a teljes intoleranciájáról és hozzá nem értéséről tett ott és akkor tanúbizonyságot, ami politikai hatalommal párosulva elég veszedelmessé vált.
Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője az MTI képének készültekor divatos világosbarna ing-fekete nyakkendő összeállításban jelent meg az Országyűlésben.
A Hitlerjugend egyenruhája. Forrás
Persze Stágel úr ingének a színe valóban más árnyalatú barna. De azt is vegyük figyelembe, hogy amíg a jobb oldali ing az utóbbi hetven évet egy vitrinben töltötte el, addig a bal oldalon látható darab könnyen kifakulhatott a sok mosástól.
(Vagy csak én vagyok túl paranoid.)
Már megint hozzá akarnak nyúlni Ságvári Endréhez.
Az rendben van, hogy Kun Béla, Szamuely Tibor vagy éppen Lenin nevei utcatáblán valóban neccesek. Karl Marx viszont például kétségkívül jelentős gondolkodó volt. Civilizált helyeken, ahol politikai nézettől függetlenül el szokás fogadni az ő történelmi nagyságát és a - valódi - kommunista eszme valamikori létjogosultságát. Az nem lehet indok, hogy nálunk negyven évig kommunista diktatúra dúlt, mert egyrészt az nem volt kommunizmus, másrészt Marxnak ahhoz pláne nem volt semmi köze. Harmadrészt meg
Berlinben még mindig ott áll Marx és Engels szobra, egész pontosan a Marx-Engels-Forum nevezetű téren, ahova ráadásul a Karl-Liebknecht-Straße is torkollik. Szóval az sem lehet indok, hogy Marx tisztelete valamiféle kommunista csökevény lenne, az meg pláne nem, hogy az egykori keletnémetekben az a bizonyos negyven év ne hagyott volna legalább ugyanennyire mély nyomokat.
Akkor hát köszönötök minden látogatót! Ezt a blogot - a látszat ellenére - ma indítom, csak a bejegyzések jó része régebbi. Eddig máshol voltak olvashatóak, de mától fogva egyenként átpakolom azokat az írásaimat, bejegyzéseimet, értekezéseimet, esszéimet, bármit, amit az elmúlt pár évben közéleti és politikai témában szültem. Illetve továbbra is fogok, de azokat már közvetlenül ide írom.
Hírtévét csak akkor nézek, ha lefognak, ragasztószalaggal felrögzítik a szemhéjamat, miközben tüzes vasvillával szurkálnak és árammal sokkolják a heréimet. Vagy akkor, ha hetvenes évekbeli dokumentumfelvételeket mutogatnak benne, és a tévékapcsoló pont ott áll meg. Az utca emberét kérdezték meg erről-arról. Például vonaton:
- Hallott arról, hogy háború van?
- Valamit hallottam a tévében.. Talán Amerikában? Vagy Ázsiában?
- Irak és Irán.
- Irak? Hát igen, a négerek..
Viszonylag komplexebb kérdéskör volt a magyar ember önképének a feltérképezése. Riporter kis vörös, kékszemű, köpcös embert faggat a Moszkván, mutogatva az arra elhaladókat:
- Ön szerint milyen a magyar ember? Ő például?
- Az egy homokos. A magyar ember az nem ilyen.
- És ő?
- Az egy roma. Az egy igazi roma.
- És az nem jó magyar embernek?
- Hát nem.
- És ő?
- Hát nézze, milyen orra van! Magyar embernek nincsen ilyen orra.
- Miért, ön szerint milyen a magyar ember?
- Hát kérem, megmondom őszintén, ez egy kivételes nemzet. Meg lehet nézni, mennyi olimpiai bajnok, Nobel-díjas van közöttünk..
De a kedvencem mégis az a pasas, aki ugyanezt a kérdést egy mondatban abszolút megválaszolta:
- Ön szerint milyen a magyar ember?
- Mennyit kapok érte, ha megmondom?
(A pontatlan idézetekért elnézést, a lényeg a lényeg.)
Nem is értem, a NENYI-t eddig hogy nem függesztettem ide ki. Most pótlom ezt a súlyos mulasztást.
Még több imidzs a TASZ honapján.
Az előttünk álló év sok feladatot hordoz magában. Például:
Nem ez a hivatalos logó, de a beérkezett pályamunkákból
ez tetszik a legjobban.
Bartók: Cantata Profana a Művészetek Palotájában. Valószínűleg nem szándékosan rakták pont december elsejére, de akkor sem tarthatták volna alkalmasabb napon, mint éppen ma. Főleg, amikor odakint, a Nemzeti előtt tüntetnek a békétlenkedők, ilyenkor van szükség arra az ellensúlyra, amit Bartók Béla zenéje ad. Egy erdélyi román monda, a szarvassá változott kilenc fiú történetének feldolgozása, itt-ott népzeneinek is ható motívumokkal. Lehet benne magyart ugyanúgy hallani, mint bármilyen mást, vagy akár semmilyet. A lényeg úgyis az utolsó mondatban van: "csak tiszta forrásból" - visszatérés mindannyiunk természetes gyökerekhez, a sokszínű, mégis egységes kárpát-medencei népzenéhez.
Sok minden van, amit nem értek azzal kapcsolatban, hogy a kedves Nemzeti Összefo Együttműködés kormánya hogy is képzeli ezt a nyugdíjpolitikát, de van egy pont, amit különösen nem. Történetesen azt, hogy bejelentik: ha maradok a magánnyugdíj-pénztáramnál, nem kapom meg az államilag nekem járó összeget, amikor majd amikor én leszek nyugdíjas. Na most akárhogy is számolok, ez körülbelül még egy negyven-ötven év. Akkor mi alapján mondják most meg nekem jó előre, hogy majd akkor miből mennyit fogok kapni? Ennek legfeljebb csak akkor lehet realitása, ha úgy tervezik, hogy akkor is még ők lesznek hatalmon. Ezek szerint még az összevont Rákosi-Kádár-korszakra is rá akarnak verni? Na ez az, ami nem fér a fejembe.
Ha meg engem kérdezne valaki: az állami nyugdíjrendszer finanszírozhatatlan, az se biztos, hogy nekem és generációmnak lesz még egyáltalán olyanunk. Ezért ha már mindenképpen választanom kell, akkor a privátnál maradok. Abból talán még látok valamit ama bizonyos negyven-ötven év múlva is.
Ez a koreai eset nagyon nem fér a fejembe. Már önmagában azt nem értem, miért jó az az északi vezetésnek, hogy nyomorog a népük? Nyilván a hatalmasok közül se gondolja senki, hogy bárkinek is jó az éhínség, az energiahiány, a koncentrációs táborok fenntartása, meg úgy egyáltalán az állami terror. Azt is egész biztosan tudják, hogy ha nem vezényelnék ki rendszeresen a lakosságot fölvonulni, akiket nem a tarkójukon érzett puskacső motiválna az intenzív tapsolásban, akkor bárki is megtenné ezt a szívességet. Hát igen, talán a hatalom éppen ezért is akarja magát konzerválni folyamatosan. De ettől még úgy is szar lehet élni, ha az ember tudja, hogy utálják.
De ha már ezt ők így eldöntötték, akkor miért nem lehet másokat békében élni hagyni?
Még régebben eldöntöttem, hogy névházasságot akarok kötni egy észak-koreai lánnyal, hogy kihozzam onnan valahogy. Akinek van tippje, hogy hol kezdjem, az ossza meg velem is, köszönöm.
Háborús emlékmű Phenjanban. Forrás: en.wiki
Ennek örömére most legszívesebben beembeddelnék egy számot Chick Corea-tól, de inkább mégse.
