Mikor? Melyiket?

A Veszprém megyei Rendőr-Főkapitányság kiadott egy közleményt kerékpározási témakörben, amit a 444 is kábé szó szerint lehozott, ezúttal minden irónia nélkül, ellenben maximálisan megtámogatva a szerv tájékoztató munkáját. Olvasás közben már meg is jelent előttem egyenruhában egy pocakos, bajszos Kovács Huszonkettő törzsőrmester, körzeti meghízott (by Boncz Géza), aki éppen elmondja az állampolgárnak, hogy mit szabad és mit nem. Amit most éppen nem szabad, az a járdán történő biciklizés. De jól láthatóan ő sem tud erről többet mondani, mint az autókra tervezett KRESZ-be belepasszírozott, unalomig ismert, de a rendőrőrsön kívüli élettől elrugaszkodott szabályok kisiskolás ismételgetését.

Itt van mindjárt az a pont, hogy mégiscsak szabad járdán biciklizni, ha "az úttest kerékpár közlekedésre (sic!) alkalmatlan", mint ahogy ezt a KRESZ 54. paragrafusában benne áll. A törvény betű szerinti értelmezésében ez sok mindent tartalmazhat: ha túl forgalmas, ha tömött dugóban állnak az autók, vagy az utca éppen ellenkező irányba egyirányú. Ám a kérdést hamar helyre teszik: ez az alkalmatlanság kizárólag a burkolat állapotára vonatkozik, hiába nem tartalmaz a KRESZ erre még csak utalást sem. De az egyértelműsítés kedvéért még hozzáteszik (és ezt a 444 külön ki is emelte):

"Az úttesten folyó forgalom nagysága és összetétele nem befolyásolja az alkalmasságot, ezért bármennyire is nagynak tűnik a forgalom, az úttesten kell kerékpározni." 

Szóval Kovács Huszonkettő törzsőrmester megmondja, előre és látatlanban, hogy ha esetleg nagy tömegű és sebességű autók száguldoznak valamelyik belvárosi autópályán, akkor az a forgalom legfeljebb a hülye bringás számára tűnik nagynak, valójában bátran lehet ott is tekerni. Hiába van benne a KRESZ-ben, rögtön az elején az is, hogy mindenkinek kötelező "úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse" - ami nyilván vonatkozik a közlekedő saját személybiztonságára is, Kovács Huszonkettő aztat jobban tudja.

De a legjobb csak most jön:

I. Budapest

Észrevétlenül a finisébe fordul az idei önkormányzati választás. A Fidesz némi huzavona után Tarlós Istvánt indítja negyedszerre is. Az ő teljesítményét majd egy másik bejegyzésben vesézzük ki - mindenesetre Berki Krisztiánnak abban teljesen igaza van, hogy tényleg elmehetne már unokázni. Az természetesen nem baj, hogy a hetvenes éveiben jár - az annál inkább, hogy a múlt század hetvenes éveiben. Lehet, hogy van városvezetői tapasztalata, de azt láthatóan képtelen megújítani, és fogalma nincs, hogy mik az igényei egy XXI. századi városnak és lakóinak.

Nem, még a nevét sem fogom leírni az ismert üdítőital-gyártó vállalatnak. Egyrészt a világszerte hirdetésekre költött csilliókból én egy fillért nem láttam, így bármennyire is szimpatikus (volt) a legutóbbi reklámkampánya, nem fogok neki szívességből hírverést csinálni, és szerintem szüksége sincs rá.

Másrészt az LMBTQ emberek egyenjogúságáról készült plakátjai maximálisan elérték céljukat. Szinte minden köz- vagy magánszereplő, politikus, művész, köznáci, vagy egyszerű járókelő rakott ki magáról kólás szelfit. Vagy támogatólag fogyasztva, vagy tökösen kiöntve a földre. De főleg az az állampárti képviselő tett érte sokat - akit szintén nem fogok bereklámozni - aki nagy felháborodásában meghirdette az országos bojkottot. Őnélküle sokunknak valószínűleg az egész reklám föl se tűnik. (Sőt miután fb-n meghirdette a homofóbb ötletét, az azon felháborodó kommentelőknek mivel jöt elő? Természetesen az elfogadással és a toleranciával. Azért a bizttonság kedvéért érvként megpendítette az erőfölényt, majd az ilyenkor szokásos gyermekvédelmes sablonnal zárt. Nota bene: ugyanő volt az, aki két hónapja be akarta tiltani a Pride-ot, illetve szorgalmazta, hogy a rádiók több szkinhedmetált játsszanak. És igen, ő ma egy egyéni körzetből megválasztott oszággyűlési képviselő.)

Netta Barzilai tavalyi győzelme folytán idén az izraeli Tel Avivban rendezik meg az Eurovíziós Dalversenyt. (A "Mit keres Izrael az Eurovízión?" kérdéseket mindenki takarítsa meg magának, köszönöm. Majd mindenki utánanéz, mi az az Eurovíziós Hálózat, és hogy ki mindenki lehet benne. Mi itt maradjunk annyiban: Eurovízió az, amikor néha még azt hisszük, hogy lesz valaha magyar euró.) Szerencsére egyre több országban jönnek rá, hogy a gépzaj-csinnadratta ízlésileg nem egy perspektíva, és ehelyett inkább a visszafogott csendesülést választják, nagyon helyesen. Így a tavalyi évtől eltérően idén már sikerült tíz olyan produkciót összeszedni, amik érdemesek arra, hogy a Mikor? Melyiket? blog pontozza, és kikiáltsa a saját győzteseit. A merítés az összes nevezett dalból történt, így azokból is, akik az elődöntőben már kiestek, és amik a döntőben fognak csak elhangozni. (Ergo ez az összeállítás az elődöntők után, de még a döntő után keletkezett.) Tehát NEM az a blogger célja, hogy eltalálja a lehetséges nyerteseket, és nem is az, hogy hazai vagy baráti országok előadóit az egekbe dicsérje, hanem hogy az ő egyéni ízlésvilágának megfelelően rangsorolja az idei felhozatalt. (Akiket pedig elsőre kiejtene, azok ismét a magyar "köztévé" színvonal alatti, pocsék és idegesítő "kommentátorai". Előre sajnálom őket: mi lesz velük, ha az állami médiában ismét a szakértelem és az alkalmasság lesznek a kiválasztási szempontok?) Szóval íme:

1 point goes to Portugália: Conan Osiris - Telenóveis

Igazán szokatlan és eredeti dal, alighanem népzenei  és antik hagyományokból építkezve. A kiteljesedés valahogy elmarad, de a formabontás mindenképpen értékelendő, a maga szintjén persze.

Hogy a Miniszterelnökség Hivatalának a várba költözése miért is borzasztóan problémás, azt már megírtuk: egyrészt az újabb presztízsberuházásra kidobott milliárdok, másrészt az eszmei háttér - konkrétan a Horthy-kor restaurálásának újabb szimbolikus lépése - miatt. De az ellenzéki média sajnos szintén nagyot vétett, amikor az üzemi étkezdéből, konkrétan a Gundel étteremből szállított menüt és annak alacsony áraiból csinált ügyet. Sok helyen egyenesen az jött le, mintha Orbán Viktor naponta a Gundelből hozatna magának ebédet, ráadásul bagóért. Ám itt abszolút nem erről van szó.

Már régóta készül fejben egy cikk a Fidesz Budapesthez való hozzáállásáról. Történetesen arról, hogy a Fidesz, oly sok árok kiásása és magyar-magyar közti különbség elmélyítése keretében kiélesítette a népi-urbánus vitát is, amiben ő egyértelműen a népi oldalon foglalt helyet. (Persze ennek semmi köze a valós értelemben vett néphez, vagy a vidéki lakossághoz. Ha volt is valaha valós, kézzelfogható identitáskülönbség a városi és vidéki lakosság között, ez a XXI. században csupán csak archaikus, késő-feudális ideáltípusok mesterséges újjáélesztése.) Ennek apropóján mutatják meg a bűnös, liberális Budapestnek, hogy ki is az úr a terepen. Telepakolják a fővárost fölösleges és funkciótlan presztízsberuházásokkal, amiknek csak egy céljuk van: az ő nagyságuk hirdetése - miközben a városi embernek oly értékes zöldterületet tekintet nélkül irtják, ahol tudják. (Na jó, valójában két céljuk van: a másik a túlárazott közbeszerzésekkel a klientúra vagyonának továbbduzzasztása.)  Erről szól a Városliget beépítése is, meg most aktuálisan a Budai vár "restaurálása".

A Budai vár a Dögkeselyű című film főcímében (1982)

Éjjel egy józsefvárosi buszmegállóban valaki összefirkálta a Vámos Miklós és Koncz Zsuzsa közös  könyvét hirdető plakátot (pontosabban csak az üveget, ami a plakátot fedte, de ez igazából mellékes). Az illető konkrétan Dávid-csillagot rajzolt kettejük arcára, és hát jelen kontextusban nehéz elképzelni, hogy az alkotó a zsidóság jól felismerhető jelképét elismerésnek szánta volna. Persze nem ez az első antiszemita köztéri firka Budapesten, talán már fel se tűnt volna - de ezúttal a plakát egyik szereplője, maga Vámos Miklós osztotta meg Facebook-on az esetet. A türhőség eme emlékművét Camara-Bereczki Ferenc Miklós, helyi szocialista politikus még aznap lemosta, szó szerint és képletesen egyaránt, de attól még az eset él tovább a sajtóban, az interneten, a közösségi megosztásokban, és Vámos Miklós Facebook-profilján, ahol igen érdekes kommentáradat alakult ki.

Fél évtizede egészen pozitívan fogadtuk blogilag, hogy Magyarország kormánya június 4-ét, Gyurcsány Ferenc születésnapját a trianoni béke aláírásának az évfordulóját a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Akkor úgy tűnt, hogy túllépett a búsulós gyásznapon, és ezt a valóban nem túl fényes évfordulót valamilyen pozitív tartalommal megtölteni. Abból sajnos csak az "Álmodtam egy barackfáról" kezdetű tingli-tangli valósult meg, aztán megint sokáig semmi. Mostanra pedig visszatértünk az országcsonkítás, nemzetrontás, önsajnáltatás, magyarellenes világösszeesküvés köreihez, meg persze hogy magyar (Magyar) az, akinek fáj Trianon. Csak ilyenkor mi van azokkal, akiknek mégsem annyira fáj Trianon, pontosabban akiknek Trianonban leginkább nem Trianon fáj?

...egy Mamadou Gassama nevű, mali (értsd: afrikai, sőt néger!) bevándorló látványosan megmentette egy kisgyerek életét. Emmanuel Macron francia elnök másnap fogadta Mamadou-t az Élysée-palotában, és azonnal munkát, valamint állampolgárságot adott neki.

Szomorú, hogy szuperhőstettre van szükség ahhoz, hogy afrikaiként bebizonyítsd, hogy te is hasznos tagja lehetsz a társadalomnak.

Még jó, hogy valakinek épp kéznél volt az okostelefonja.

Szemfülesebbek észrevehették, hogy az idei eurovíziós válogatás valahogy elmaradt. Ennek egyik oka, hogy a mostani felhozatalból elég nehezen tudtam (volna) tíz olyan dalt összekaparni, amire a "hallgatható" jelzőt rá lehet sütni. Másik oka, hogy amit sikerült, azok közül is van egy, ami annyira kiemelkedik, hogy mellette fölösleges bármelyik másik számot megemlíteni. Pedig zeneileg nem túl bonyolult, végig egy Em-G-Am-C kör váltakozik, mondanivalójában is egy jól ismert témát boncolgat, de mégis egyszerre elvont és (akár konyhafranciával is) érthető szöveggel ("Ma reggel születtem és kegyelemnek hívnak"). Az énekesnő hangja sem valami kiemelkedő, külsőre meg kábé ő az Evita a Madonnából (vagy fordítva). Összességében a szám nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Abban a pluszban, amitől a madzagból és a paprikából koszorú lesz, a letisztult énekből, szövegből, és minimális zenei alapból pedig egy jól felépített eurovíziós sláger. A Mikor? Melyiket? blogtól tehát a 12 points go for

Franciaország: Madame Monsieur - Mercy

Apdét: A franciáimon a pontozók nem nagyon kegyelmeztek, ellenben az izraeli Netta Barzilai személyében idén is az a versenyző nyert, aki - legalábbis a külsőségekben - leginkább tért el a nagy átlagtól. Zeneileg, leszámítva a szám eleji kotkodácsolást, nem volt valami különleges: ugyanaz a zajos poptechno, mint amivel minden évben dosztig van a képernyő. De az üzenet: a tolerancia és az elfogadás, ezúttal a túlsúlyos embereké, ismét átjött. Ha meghallgatjuk Netta történetét arról, hogy őt a külseje miatt mennyi megalázás és megkülönböztetés ért már a popszakmában, akkor kijelenthetjük, hogy nem ment azért rossz helyre az az első díj. Izralenek meg most különösen remekül kapóra jön, hogy jövőre (harmadszor is) a kiújult nemzetközi vitákat generáló Jeruzsálemben rendezheti az Eurovíziót. A győztes dal tehát:

Ja nem, bocsánat, ez:

(És ha már alapvetően belpolitikai ÉS kulturális blog vagyunk, essék pár szó a magyar indulóról is: ha valaki csak három akkordot ismer, és beleokád a mikrofonba, attól az még nem lesz metál. Jövőre talán küldjünk olyasvalakit, aki csak letolja a nadrágját és odacsinál a színpadra. Ha elég halkan teszi, az már élvezetesebb lesz annál, amit az AWS nevű zenekar botfülű, ízlésgyilkos galeri művelt.

Ja és még pár szó a "köztévé" műsorvezetéséről: na az valami botrányosan szar volt. A két ember - nevüket nem tudom, már ha van - abszolút semmit nem tett hozzá a közvetítéshez. Semmi érdekesség vagy háttérinformáció, csupán csak a képernyőn látottakat próbálták értelmezni, azt is elég kevés sikerrel. A férfi tudott valamennyire angolul, hogy részben megértse az elhangzottakat, de erre tényleg fölösleges volt két embert beültetni a stúdióba. Talán nem kellett volna Gundit kiszekírozni.)

Választási csalás nyilvánvalóan történt, de nem a választás napján. Mert az, hogy néhány szavazókörben pár buzgómócsing átírta a végeredményt, vagy hogy a Nemzeti Választási Iroda összesítő számítógépes rendszer gyanánt valami igénytelen és pontatlan szart üzemeltetett, ami a választások napján össze is omlott, ahogy kell, még nem nevezhető átfogó választási csalásnak. Ha esetleg ezek miatt is kapott (volna) a Fidesz egy-két plusz helyet, az a végeredményen különösebben nem változtat. Ha meg egy ellenzék azért rugózik, hogy a kormánynak ne legyen kétharmada - vagyis csak csak kicsit nyerje széjjel magát - akkor ott valamit nagyon rosszul csinál.

Miért nyert a Fidesz?

Először is induljunk ki abból, hogy nem történt választási csalás. Vagy ha történt, az legfeljebb a kétharmadot biztosította be, de a Fidesz győzelme anélkül is meglett volna. (A következő, vagyis ez utáni bejegyzés a csalás lehetőségéről és a szombat esti tüntetésről fog szólni.)

A válasz rendkívül egyszerű: a Fidesz politikája remekül működött. Kell kreálni egy párhuzamos valóságot, külső és belső ellenségekkel, a trianoni gúnyhatárokat ostromló, terrorista bevándorlókkal, meg Soros-tervvel, és még hasonló képtelen hülyeségekkel. Ezzel párhuzamosan pedig elzárni minden csatornát, ami ettől különböző tartalmakat oszthat meg. Így került beszántásra a komplett közmédia, a TV2, az Origo, a Népszabadság és a Világgazdaság (a Magyar Hírlap még régebben), és pont ezért tiltották be a választási reklámokat a tévében, míg a "kormány-információ" szakadatlanul ömölhetett minden lehetséges csatornán, még a Kúria elmarasztaló döntése után is. Mert ugye ki járna el a kormánnyal szemben? A legfőbb ügyész? Az Állami Számvevőszék? Tényleg nincs semmilyen akadálya, hogy az állampárt azt hazudozzon összevissza közpénzen, amit akar - még akkor is, ha az önmaga paródiája. A lakosságnak láthatóan ez minden kritika nélkül bejön. Kiválóan felépítették, elültették a magokat, és most megérdemelten aratják.

A valasztas.hu térképe az eredményről. Bocs, ezt volt a legegyszerűbb leszedni.

A február 14-i floridai iskolai lövöldözés minden eddiginél jobban felerősítette azokat a hangokat az Egyesült Államokban, amelyek a lőfegyvertartás szigorú, központi szabályozását szorgalmazzák. A fegyvertartás-pártiak részéről pedig már a szokásos "nem a fegyver a bűnös, hanem aki rosszra használja" szöveg is egyre kevesebbet nyom a latba - talán mert egyre többen kezdenek rájönni, hogy lőfegyvert másra nem is igazán lehet használni, mint gyilkolásra. Az sem új szöveg, hogy a holokauszt sem történt volna meg, ha annak idején a zsidók is fel vannak fegyverkezve - most ugyanezt .Don Young alaszkai republikánus képviselő vette elő a Kongresszusban. Márpedig aki ilyet állít, az alaposan el van tévedve a történelemben.

Lázár János már arra sem veszi a fáradságot, hogy hihetően hazudjon. Elmesél mindenféle elborzasztó történetet arról, hogy milyen szörnyű is az élet Bécsben: szemét, rendezetlenség, elszegényedés... (Bár e legutóbbira a megoldás aligha az, hogy nem szabad migránsokat beengedni, de ugyebár aki szegény, az annyit is ér.) Mindeközben végig ott volt a kezében a kamerás mobil, szóval ha igaz lenne bármi is abból, amit ő előadott, akkor azt pár vágóképpel is könnyen alátámaszthatta volna. De a videón csak a borongós, zsúfolt, de rendezett Mariahilferstrasse látszik, rajta sok ember, akik közül páran fejkendőt vagy turbánt viselnek. És láss csodát, remekül megférnek egymással, az osztrák néppel és az osztrák állammal, sőt még németül is beszélnek. Kár, hogy a videón azt sem látjuk, ahogy - az önéletrajza alapján amúgy középfokú nyelvvizsgával rendelkező - Lázár János németül próbál kommunikálni a bécsi bevándorlókkal. Egész biztosan jót röhögnénk. 

Ich bin ein Lázárjános is Wien. Az eredeti videó itt nézhető meg.
Aki meg nem tudja, Kern András hangja honnan került ide, annak itt a megfejtés.

Természetesen blogunk is örül és gratulál Márki-Zay Péter (MZP) győzelmének/hez, és sok sikert kíván neki. Ez a választás kétségtelenül megmutatta: megfelelő stratégiával és jelölttel a Fidesz bárhol legyőzhető. Ez viszont nem jelenti, hogy mindenhol ugyanazzal a stratégiával és jelölttel, mint Hódmezővásárhelyen.

Először is ne felejtsük el: nem ez volt az első eset, hogy a komplett ellenzék beállt egy független polgármester-jelölt mögé. 2010-ben az esztergomi Tétényi Éva indult sikerrel szintén függetlenként, MSZP-LMP-Jobbik támogatással (a DK meg a többiek akkor még nem léteztek). Ám ugyanazok a szavazók, akik el akarták küldeni a bekudarcult fideszes Meggyesi Tamást a város éléről, az egyéni körzetekben - mivel az rendes önkormányzati választás volt - attól még simán behúzták a Fideszt. A full fideszes közgyűlés pedig az ellenzéki polgármestert ott obstruálta, ahol tudta, kialakult egy patthelyzet, majd 2014-ben a Fidesz gond nélkül visszavette a várost - igaz, legalább már nem Meggyes Tamással. Ebből két tanulságot vonhatunk le:

1. Ha a lakosság éppen nem támogatja a fideszes polgármester-jelöltet, az még nem jelenti, hogy maga ne lenne továbbra is fideszes. Ez főleg országgyűlési választásoknál szempont, ahol a pártjelvény tényleg többet nyom a latba. Itt ugyanis a választó nem csak a leendő képviselője személyéről dönt, hanem arról is, hogy melyik párt frakcióját szeretné gyarapítani, például kormányzást biztosító többséggel ellátni. 

2. A Fidesz legyőzése továbbra sem cél, hanem eszköz. Semmit nem ér úgy egy helyi győzelem (se), ha az előny nem megtartható. Márpedig egy még mindig erős Fidesz ellen és egy önjáró Jobbikkal elég nehéz bármilyen stabilitást fenntartani. (Esztergomban Tétényi Éva mögül is végül kiálltak a támogatói.)

MZP győzelmi sajtája. Kép: 24.hu

Gulyás úr Pelikán arcába mondja pimaszul, nyomatékkal.

– Dániel Zoltán pedig rendőrspicli volt. Fizetett rendőrspicli!

– Micsoda? Mit mondtál, te gazember? – Pelikán a tehetetlen dühtől levegő után kapkod.

Gulyás vérszemet kap.

– Tisztelt bíróság! Módosítani kívánom a tanúvallomásomat. Pelikán is rendőrspicli volt. Tőlem kapta a fizetését. Dániel is az volt. Pelikán is!

Pelikánból kitör a kacagás.

– Ez jó. Hogy én rendőrspicli?! Tessék idenézni, tisztelt bíróság.

Kiveszi a műfogsorát és pöszítve, de nagy szenvedéllyel, metsző gúnnyal ordítja Gulyás szemébe.

– És még ki volt rendőrspicli? Virág elvtárs is, Bástya elvtárs is?!

Bástya elvtárs a saját rezidenciáján, fülhallgatóval a fülén, hallgatja a tárgyalást.

Pelikán utolsó szavainál eltorzul az arca. Felordít.

– Micsoda?! Hogy én?!

De nincs sok ideje a hüledezésre, mert megcsörren a telefon. Bástya elvtárs sápadtan felveszi.

Valaki mond bele valamit. Bástya elvtárs bulldogarca olyan lesz, mint a kréta. Ajka remegni kezd. Feláll.

– Igen – mondja kopogó hangon a telefonba. – Hallottam. Nem értem. Ki kell vizsgáltatni. Ki fogom vizsgáltatni. Igenis.

Bacsó Péter: A tanú
(a filmben 1 óra 33 körül)

Szél Bernadett, az LMP képviselője (…) személyében, pártjában, és az egész eddigi munkásságában, mivel a Soros-terv végrehajtásán dolgozik, nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Úgy lájuk, hogy Szél Bernadett és a pártja Soros kottájából játszik, Soros megrendelésére, és ezért jelent nemzetbiztonsági kockázatot.

(…)

[Molnár Zsolt] Soros Györgyhöz fordul, hogy a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen Soros György beszéljen a Soros-tervről. Azt gondolom, hogy Molnár Zsolt is elérte azt a szintet, amit Szél Bernadett, mert ha ez igaz így, azt gondolom, hogy kijelenthetem, hogy Molnár Zsolt is nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Németh Szilárd: Van az a pénz, amiért ezt önmagam telibe hányása nélkül tudom még csinálni c. monodrámája

Igaz, az Erzsébet híd lábánál álló Belvárosi Plébániatemplomba tervezett Horthy Miklós-emlékmise - alighanem a tiltakozások és a bejelentett ellentüntetés hatására - elmarad, azért nem lehetünk nyugodtak: az a politika és diskurzus, ami szerint Horthy Miklós minden megemlékezést megérdemelne [alliteráció!], továbbra is itt él közöttünk, ráadásul kormányzati szinten. Hogy Horthy Miklós személye miért is nem alkalmas arra, hogy bármilyen méltatás tárgyát képezze, akár Holokauszt-emléknapon, akár máskor, már a nyáron kiveséztük. Ekkor Kovács Zoltán kormányszóvivő nyilatkozatán ütköztünk nagyot, aki Orbán Viktor hasonló mondatainak falazott. Boross Péteren és Lezsák Sándoron ma már kevésbé csodálkozunk, róluk eddig is tudtuk, mi fán teremnek. (Lezsák Sándor volt Kövér Lászlóval együtt az egyetlen közjogi méltóság, akit kifütyültek Élet Menetén - épp csak egy héttel a Tormay-szobor felavatása után.) És természetesen sorolhatunk még számos, Horthy-korszakot és Holokausztot relativizáló kormányzati megnyilvánulást, Lázár János különféle bon-mot-itól kezdve, a Szabadság téri emlékművön át az Alaptörvény Nemzeti hitvallásában lefektetett, 1944-es referenciapontig. Ami viszont most leginkább felháborító, az az emlékmise celebrálását eredetileg vállaló Osztie Zoltán plébános bicskanyitogató interjúja a Szemlélek blogon.

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke (vagyis a jelenleg ezt a tisztet betöltő figura) még tavaly decemberben kijelentette: országa elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Ezzel fontos szimbolikus gesztust tett Izraelnek, ugyanis a világ egyetlen szuperhatalmaként és a közel-keleti rendezés fontos szereplőjeként állást foglalt a város vitatott hovatartozását illetően. Bár a bejelentés valóban jól megkeverte a világpolitikát, a hangsúly mégis a dolog szimbolikus jellegén van, a való életben ettől abszolút nem változik semmi. Legfeljebb annyi, hogy már megint nyakig ér a córesz: a Hamasz meghirdette a harmadik intifádát (vagyis a legújabb Izrael-ellenes fölkelést), Ciszjordániában és Gázában mindennaposak a tüntetések és az összecsapások az izraeli hadsereg katonáival, és az is kész csoda, hogy a karácsonyi turizmus közepén nem történt egyetlen terrorcselekmény sem a városban, vagy a mellette fekvő Betlehemben. (Názáret arab polgármestere is emiatt mondta le a karácsonyi szerepléseit, mert ugye Trump keresztény, a polgi meg ezután nem hajlandó keresztény ünnepen részt venni. Szóval az a primitív nézőpont, ami komplett vallásokat és közösségeket a leggázabb arcai alapján ítél meg kollektíven, bizony a keresztényekkel szemben is létezik. És ugye, hogy mekkora hülyeség?)

Trump a Siratófalnál, 2017. májusában. Kép: Jerusalem Post

Itten volt gusztus huszadika, Estván király, alkotmány, miazmás. Az évek óta változatlan ünnep állóvizébe idén Veres András győri püspök dobott követ, a lombikbébi program kormányzati támogatásának elítélésével, majd egy pár nappal később egy Magyar Nemzet-interjúban magát a programban való részvételt is bűnnek nevezte. Ezen föl lehet háborodni, de nem érdemes: van egy ember, aki kiállt és elmondta a saját véleményét egy ügyben. Ehhez minden joga megvan, mint ahogy természetesen bárki másnak is ahhoz, hogy ezzel egyetértsen, vagy éppen ne. A bűn vagy a bűnösség emlegetése hangozhat kicsit gorombán, de a vallás az már csak ilyen: az élet cselekedeteit helyes és bűnös kategóriába osztja. Abban persze vallásonként van különbség, hogy a kettő között hol a határ, egyáltalán mi az elválasztási szempont - a katolicizmus ezekben alapvetően szigorúbb nézeteket képvisel. Azt viszont mindenki eldöntheti maga, hogy ezeket mennyire óhajtja követni - ez a vallásszabadság. (Mindazonáltal az alternatívaként javasolt, örökbefogadás intézménye is teljesen járható út.)

A magyar politika hajléktalan huszárja, Vágó Gábor még múlt hónapban bejelentette népszavazási kezdeményezését, és mostanra sikerült is magának támogatókat gyűjteni. Eszerint az állami cégvezetők fizetése ne haladja meg a köztársasági elnök tiszteletdíját, vagyis (jelenleg) másfélmillió forintot. Ezzel sikerült megalkotni a 2018-as választási kampány (eddigi) leginkább értelmetlen és népbutító akcióját.

Az Együtt fölvetette, hogy a forint bankjegyei ezentúl nőket (is) ábrázoljanak. Mint ötlet nem olyan rossz, bár jelenleg tényleg nem túl időszerű. Egyrészt az új (pontosabban módosított) papírpénzek bevezetése már 2014 óta folyamatosan tart, idén nyáron a kétezressel le is zárul, szóval egy darabig biztosan nem lesz változás. Másrészt az új bankjegyekkel az MNB (és a magyar állam) azt is üzeni: ne tessünk reménykedni, itt egyhamar nem lesz euró. Ha ezzel az Együttnek az a legnagyobb baja, hogy az új címletek nem úgy néznek ki, ahogy ők azt szeretnék, akkor vagy nem is annyira européerek, vagy csak simán megalkudnak a jelenlegi helyzettel. Egyik sem kifejezetten szimpatikus.

A forint férfi-központúsága kivételesen nem a hímsoviniszta aktuálpolitika számlájára írható, hiszen magyar címleten utoljára a pengőn szerepeltek női alakok, azon is csak modellek. (Tehát ott sem a női történelmi nagyságok előtti tisztelgés volt a cél, ellenkezőleg: a nő csak mint dekoranyag volt fontos.) Az "új forint" 1946-os bevezetése óta viszont még ez sem fordult elő, sem a Petőfi-Dózsa-Kossuth-Ady-Bartók-Széchenyi vonalon, sem pedig a kilencvenes évek végén bevezetett, jelenlegi címleteken. Utóbbiak esetében kifejezetten szempont volt, hogy olyan történelmi személyek kerüljenek rájuk, akik a magyar fizetőeszközök történetében is számottevő szerepet játszottak. Így került legelőször Szent István király a vadiúj tízezresre, majd Károly Róbert, Rákóczi, Mátyás király, Bethlen Gábor, végül Széchenyi István és Deák Ferenc a magyar forintra. (Bár Deák esetében erre valószínűleg már nem annyira figyeltek.)

 Pengő a háború előttről és utánról

A brit Daily Mail adott enyhén furcsa riportot egy új-mexikói anyáról és fiáról, akik egy szerelmespárként élnek, és ezt nyíltan vállalják is. A nőnek van még nyolc másik gyereke, x számú apától. Az elsőt születésekor örökbe adta, majd tizenhúsz év múlva találkoztak újra, és rögtön egymásba szerettek. A cikk végén az is kiderül, hogy nincsenek ezzel egyedül: az Egyesült Államokban külön közössége létezik a párkapcsolatban élő, közeli rokonoknak, akik harcolnak a kapcsolatuk jogi és társadalmi elfogadásáért.

Az országgyűlési választások közeledtével ismét felbukkant a "teljes ellenzéki összefogás" ötlete, azaz hogy az ellenzéki pártoknak össze kéne fogniuk, ám - ellentétben a kudarcos 2014-essel - be kéne vonniuk a Jobbikot is. Hiszen a pártok fő szándéka közös: leváltani a Fideszt, és mindnyájuk egyesült erejével tán még sikerülne is. Ám az egyéni körzetekben - amik a jelenlegi választási rendszer súlypontját képezik - legfeljebb csak egymás kiütésére jók, így a Fidesz hatalmát önkéntelenül is biztosítják. Ez az elképzelés először az LMP háza táján pattant ki "technikai koalíció" néven, és akkor még egy elképzelt LMP-MSZP-Jobbik koalíciót jelentett - persze nem ideológiai alapon, ezért kapta a "technikai" előnevet mint amolyan előre mentegetőzést.

Eszerint - nyugtatandó azokat a szavazókat, akik esetleg undorodnának a Jobbiktól - ezek a pártok megállapodást kötnek, hogy csak pár hónapig kormányoznak együtt, majd kiírnak egy előrehozott választást, immáron egymás ellen indulva. Nos, azóta az LMP már csendben eltűnt, ellenben alakult sok új, kis párt, szóval az együtt vagy külön indulás kérdése továbbra is folyamatosan napirenden van. Ismét hangra kaptak azok a vélemények, amik szerint a demokrata pártoknak a Jobbikkal közösen kell megdönteniük a Fideszt, aztán majd lesz valahogy. Remélhetőleg nem kell sokat ecsetelni, ezzel az elképzeléssel mi is a baj, de ha mégis, akkor álljék itt egy tüzetes felsorolás.

Horthy, a mi nagy keresztünk

Ifjúkoromban egyszer volt szerencsém hosszasan elbeszélgetni hazánk egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosával. Ő az emberöléseit szabadlábon töltött életének utolsó négy-öt évében követte el, egészen addig volt rendes munkája, szakmai érdemei, sőt még családja is, és a végén is csak átlag évi egy gyilkosságot követett el - a bíróság mégis valahogy csak ezen utolsó pár év miatt rakta élete végéig rácsok mögé. Ez az eset jutott az eszembe Kovács Zoltán kormányszóvivő nyilatkozata, miszerint vitéz nagybányai Horthy Miklós országlásának időszakát nem csak az utolsó négy éve alapján kell megítélni, tudniillik amikor is (ezt már nem mondta, de indirekten elismerte) tevőlegesen hozzájárult a magyar lakosság egytizedének, azon belül szinte a teljes magyar zsidóság módszeres kiirtásához. Ráadásul Kovács Zoltán pofátlanul a "relativizálás" kifejezést használta, mármint arra, ha valaki Horthy Miklós őfőméltóságának érdemeit nem a megfelelő módon ismeri el.

kép: Vágó István fb-oldaláról

A múlt csütörtök este több száz elkeseredett angyalföldi szurkolóval együtt utaztam haza a hármas metrón. Történt ugyanis, hogy a Vasas az újpesti Szusza Ferenc Stadionban 3:0-ra kikapott a Beitár Jeruzsálemtől, ezzel pedig kiesett az idei Európa Liga selejtezőjéből. Persze én is szomorú voltam, hiszen bár semleges nézőként mentem ki, azért egy Vasastól nem ezt vártam. Még ha azt láttam volna, hogy egy szimpatikus kiscsapat, mindent beleadva alulmarad egy nagyságrendekkel jobb ellenféllel szemben, akkor még elégedett is lettem volna. De ez nem az a Vasas volt, ami a Petah Tikva-i odavágón két góllal is vezetett a sárga-feketék ellen, és aminek idehaza is csak eggyel kellet volna többet rúgnia a továbbjutásért.