Mikor? Melyiket?

A szombati Budapest Pride-nak még zajlanak az utórengései, és bennem is maradt még egy szösszenet a témával kapcsolatban. Tóta W. Árpádnak igaza van abban, hogy a Pride nem csupán a melegek (leszbikusok, transzneműek, queerek, nemciszheterók) jogairól szól, hanem mindenkiéről. Például az enyémről is. Ugyanis nem csak a meleg férfiak nem házasodhatnak más férfival, hanem én sem. Nem mintha ez nálam tervben lenne, de a szabadságjogok ippeg arról szólnak, hogy ha akarok, akkor élek velük, ha meg nem, akkor meg nem. Márpedig ezzel a jogommal akkor sem tudnék élni, ha akarnék, innentől kezdve pedig a törvénykezés engem is korlátoz a szabadságomban.

A Budapest Pride 2017. július 8-án

Tudom, minden évben azzal kezdem, hogy az idei felhozatal szokatlanul silány, de újranézve-hallgatva a tavalyi listát, az egészen magas színvonalú lett, kiváltképp az ideihez. A magyar dal idén se került be nálunk a tízes versenybe, ettől függetlenül természetesen sok sikert kívánunk Pápai Jocinak az "Ó, rigó" című dalához. (Azért dühítő, hogy tavaly a Parno Graszt valóban igényes és szívhezszóló nótája alulmaradt, egy azóta már rég elfeledett valakivel szembel - ha most megkérdezném, tavaly Stockholmban ki volt a magyar induló, vajon hányan emlékeznének rá? Nekem komolyan utána kellett néznem, és akkor se lettem okosabb - addig idén ezzel a sekélyes folklórdiszkóval prezentáljuk kifelé, hogy hazánk mennyire is tenyerén hordozza az ő roma kultúráját.)

Idén nem alkotunk versenyen kívüli kategóriát, ezért csak táviratilag hívjuk fel a figyelmet egy régi, moldovai ismerős visszatérésére, és dicsérjük meg Oroszországot, hogy egy testi fogyatékossággal élő lánynak - mondhatni az orosz Mosolykának - szavaztak bizalmat, hogy a nekik nem éppen baráti Kijevben képviselje a bolsoj bátyuskát. Kár, hogy a politika ismét bekavart, és Julia Szamojlova végül mégsem léphet be Ukrajnába. Nagyon szomorú.

Ja még valami, megelőzve minden félreértést: a lenti összeállításnak NEM az a célja, hogy megtippelje a verseny győztesét meg egyéb befutóit, hanem hogy a blogger a felhozatalból kiválogassa, melyik mennyire tetszik neki szubjektíven. Erre tessék számítani.

1 point goes to:
Belgium: Blanche - City Lights - Kellemes kis csillezős techno dalocska, nem akar sokat, de azt adja. Talán ha a gépi kíséretből lejjebb adtak volna, hatásosabbra sikerül, de Péterfy Bori 2B-jére talán így is felférhetetne.

Bevallom, eddig nem nagyon jártam a CEU melletti tüntetésekre. Az ügy mellett természetesen kiálltam, de valahogy mindig akadt fontosabb vagy hasznosabb dolgom, például a ma befejeződő 24. Titanic Filmfesztivál. Különben is, eddigi életemben már eleget tüntettem és politizáltam, ideje átadnom a terepet a feltörekvő ifjúságnak. Harmadrészt kicsit csalódtam a 2010-14 közötti tüntetésekben, amikor többször dugig töltöttük a Szabad sajtó útját, választáskor mégis a Fidesz nyerte szét magát. Rájöttem: tüntetésekkel semmire nem megyünk, hiszen ez a hatalom egyrészt nem szokott foglalkozni az ellene tiltakozókkal, vagy ha igen, akkor is legföljebb bzs-n keresztül üzen nekik. A jelenlegi kormányt leváltani békésen csak választás útján, szerveződéssel lehet, minimum egy olyan párttal, ami rendelkezik az őt erre képessé tevő tulajdonságokkal. Ám az elmúlt években alakult kis formációk gyengék és fogalmatlanok, míg az egyetlen demokratikus ellenzéki párt, aminek meglenne rá a háttere, rutinja, szakpolitikusi háttere és infrastruktúrája, amellett, hogy politikusai keményen megszólalnak, és a tüntetéseken is föl-föltűnnek, egyelőre nem elég népszerű a jelenleg mozgolódó fiatal értelmiség körében.

Fotó: Vásárhelyi-Nagy Flóra Mária

I. Mi a baj a CEU-val?

Lehet, hogy valóban van ennek a törvényjavaslatnak megindokolható szakpolitikai értelme. Lehet, hogy - minden híresztelés, illetve a magyar és a nemzetközi tudományos elit tiltakozásának ellenére - a Magyarországon működő, külföldi oktatási intézmények, legfőképp a Közép Európai Egyetem (Central European University - CEU) a rájuk kiszabott új terhektől és plusz feltételektől mégsem lehetetlenülnek el. Sőt a törvény életbe lépése Magyarországnak, a magyar felsőoktatásnak és a hazánkban folyó tudományos életnek tán még direkt hasznára is válik, olyannyira, hogy még az alaptalan vádaskodások, sőt még a felsőoktatásból korábban kivont százmilliárdok is mind-mind nemes célt szolgálnak. Ebben a relációban az sem elképzelhetetlen, hogy a törvényjavaslat gyorsított, soron kívüli megtárgyalását és megszavazását csupán a határtalan jóindulat vezérli, nem pedig a kormányzat eddig is nyilvánosan vallott nyugatellenessége, és mindennek a zsigeri gyűlölete, ami nem az ő közvetlen ellenőrzése alatt működik, és ami nem a gránitszilárdságú ultrakonzervativizmust, a Fidesz örök hatalmát, valamint az azt biztosító általános elbutulást szolgálja.

Van az Erdélyben, Székelyföld szívében, konkrétan a csíkszeredai sörgyárban előállított Ciuc (ejtsd: csuk), amit magyarul „csíki sörnek” szokás nevezni, leginkább mert a „Ciuc” szó is Csík román nevét jelenti. (Ugyanitt gyártják a nekem jobban ízlő Harghita sört, de ennek a magyar neve most nem ugrik be.*) (*Irónia. Még mielőtt.)

Meg ott van a szintén Erdélyben gyártott „Igazi Csíki Sör”, ami az előbbi, jól bejáratott, jogvédett márkanévvel visszaélve próbál a magyar piacon, a fogyasztók nemzeti érzéseit meglovagolva, forgalomra és bevételre szert tenni. (Ez akkor is így van, ha végül megegyezett a két vállalat, és a kisebbik mégis használhatja a "Csíki Sör" márkanevet.) Körülbelül mintha valaki maga gründolna egy serfőzdét, ahonnan az „Igazi Borsodi”, „Valódi Szalon” vagy „Dreher Antal Személyesen” márkanevekkel rukkolna elő. A világon nincs az a versenybíróság, ami ezt engedélyezné, így nem csoda, ha a romániai sem döntött másképp. (Világszinten ugyanez lenne a helyzet az „Igazi Adidas”, „Igazi Coca Cola” vagy az „Igazi Ferrari” márkákkal is. Ha a kedves fogyasztó ezekkel találkozna, vajon mennyire tartaná őket valóban igazinak, pláne mennyire vásárolna belőlük? És ha mindegyiket átkötnék egy nemzetiszínű pántlikával, attól megváltozna a véleménye? )

(Előszó: Az utóbbi pár hónapban egy rendszerhiba miatt a blog sem működött. Ez volt az utolsó, publikálásra váró cikk, ami  még novemberről maradt vissza. Ma már nem sokakat érdekel az amerikai elnökválasztás lefolyása, sokkal inkább az újonnan beiktatott elnök működése - mégis állíhatjuk, hogy az itt szereplő baljóslatok mind beigazolódtak, és még több is annál. Szóval az írás ma is aktuális, és egészen addig az lesz, amíg Trump elnök hivatalban marad. Azaz remélhetően már nem sokáig.)

Furcsa év ez a 2016-os: David Bowie halálával kezdődött, és a civilizációéval ér véget.

Egyvalamit szögezzünk le: az amerikai elnökválasztást Hillary Clinton nyerte meg: kétmillió szavazattal többet kapott, mint Donald Trump. Amit Trump megnyert, az a választási rendszer. Könnyen előfordulhatott volna az is, hogy Hillary a mostaninál kevesebb szavazatot kap, de több elektort nyer - vagy akár a kialakult helyzet fordítottja is - és akkor most nem esne kétségbe a fél világ, hogy ki csinált elnököt ebből az útszéli tahóból, ellenkezőleg: a fejlődő liberális demokráciát és az Amerikai Egyesült Államok első női elnökét ünnepelnék.

Egyébként ilyen az AEÁ (az USA magyarul, mostantól ezt használom) történetében ötödször fordult elő, hogy valaki a fő vetélytársánál kevesebb szavazattal lett elnök. Legutoljára éppen 2000-ben, amikor is Al Gore, Bill Clinton alelnöke (algóréja) maradt az elektori szavazáson alul George W. Bush-sal szemben, habár többen szavaztak rá országosan. Most pedig Bill Clinton felesége járt ugyanígy. Ez a Billy, úgy tűnik, nem hoz szerencsét.

Trump és Clinton, még a tévévitán. Forrás: CNN

Havas Szonja megszólalását lehet sokféleképpen boncolgatni, meg is tették jó sokan, és a pártja is eszközölte az ilyenkor megfelelő lépéseket. Egyvalamire viszont valóban remekül rámutatott: 1956 emlékezete egy igen sokrétű, sokféle, feltáratlan szegmense a magyar történelemnek.

A Jobbik legújabb ötlete szerint szűntessük meg az évi kétszerenkénti óraátállítást és legyen egyész évben csak nyári. Ez az ötlet persze nem új, már korábban is fölmerült itt-ott mint komolyan vehetetlen Facebook-bejegyzés, és tán nem is véletlen, hogy melyik oldalról került be most a magyar pártpolitikába. Ha a jobbikosokat zavarja, hogy télen túl hamar lesz sötét, inkább azt kellett volna bedobniuk, hogy legyen a munkakezdés, és azzal együtt az ébresztő és a takarodó országosan egy órával előbb, de persze egy "Keljen egy órával korábban télen is!" kampány nem lenne túl népszerű. Változtassuk meg inkább a komplett időszámítást, és akkor hátha nem fog feltűnni senkinek, kiváltképp a Jobbik szavazóinak. A történelemből tudjuk, hogy a háborúba küldést is sokkal könnyebb eladni akkor, ha kerítünk mögé valami hangzatos és hazaffyas ideológiát, hát még a korán kelést.

Képzeld el, hogy egy színházban ülsz, mondjuk a Hamletot nézed. A színpadon éppen Hamlet és Ophelia szerelmi jelenete. És hol van Polonius? Miért nem látod a színpadon? Csak nem mert két színnel korábban meghalt? És akkor mi van? A Poloniust játszó színész tán nem fogja fölvenni a gázsiját a műsor után? Akkor meg? Kifizetted a jegyet, ezért a pénzért meg igenis joggal akarod látni Poloniust a színpadon, és nem csak amikor ő úgy érzi, hogy ott van dolga.

Pont ekkora hülyeség az is, amikor azon hőbörögsz, hogy a parlamenti közvetítésen miért csak páran vannak az ülésteremben? Lehet, hogy azért, mert a törvényjavaslat, amiről a vita éppen folyik, nem érint sok képviselőt, hanem csak azokat, akiknek az a téma a szakterületük. Addig meg a többi minek üljön ott teljesen fölöslegesen? Nekik is megvan a maguk dolga, például hogy készüljenek arra a vitára, ahol majd nekik kell helyt állniuk, vagy mondjuk az egyéni körzetüket látogatni, vagy ellátni egyéb pártfunkcióikat. Mint a színész, aki a saját szövegét tanulja, de közben esetleg még társulatvezető, vagy művész-szakszervezetis, vagy szervezi az évadzáró bulit. Ezekre is szükség van, hogy egy társulat jól működjön, még ha a közönség ebből legtöbbször nem is lát semmit.

Azt gondolom, senkinek nem kell külön ecsetelnem, hogy ez az egész népszavazás egyvalamiről szól: a kormányzat el akarja terelni a figyelmet a maga csődjeiről, oktatás és egészségügy helyzetéről, meg konkrétan a saját lopásairól, erre meg a menekültválság pont kapóra is jön. Lehet riogatni, rémhíreket terjeszteni, és ismét csak rugdosni, aki hagyja, mert nem tehet mást. A Fidesz az elmúlt tizenhúsz évben nem is tett mást, és be is vált neki. A 2002-es választási kampányban még mutogatta a diákhitelt mint az azelőtti négy év legfantasztikusabb eredményével, de észérvet maga mellett már akkor se sokat tudott felsorakoztatni, azóta meg nem is próbálkozott vele.

Van egy illúzióromboló hírem: az olimpia csak másodsorban szól a sportról. Ha kizárólag a sportról lenne szó, akkor csupán a selejtezőkön elért eredmények számítanának, és nem lennének nemzeti kvóták. Ahol csak és csupán a pályán-medencében-páston elért eredmények számítanak, azok a kontinens- és világversenyek, most már minden sportból vannak ilyenek. Nem véletlen, hogy egyes sportágakon belül az ott szerzett érmek szakmailag fontosabbak, mint az olimpiaiak. Egy olimpiát mégis jóval többen követnek, mint egy súlyemelő vagy egy vitorlázó világbajnokságot, és nem csak mert a negyvenegy sportág rajongói összeadódnak.

Az olimpiának presztízse van, és nem csak a rendezvény méretei miatt. A modern kor egyik vívmánya, hogy létezik egy ilyen, rendszeresen megrendezett sportesemény, ahol a világnak ma már az összes országa és gyarmata képviselteti magát, és mindenki mindenkinek a sporttársa. Egy időben, nemkicsit naivan tán még azt is várták tőle, hogy a nemzetek közötti háborúzást felváltja a sport, és vele együtt az etnikai-politikai határokon és ellentéteken átívelő sportszerűség.

Lehet sírni, hogy mennyire megosztott az ország, és milyen rossz, hogy már lassan másfél évtizede politikai lövészárkok között kell balanszíroznunk. Csak közben legalább ne csináljunk úgy, mintha mi nem ásnánk ugyanúgy a sajátunkét.

Ungár Klára melegnek nevezte Kocsis Mátét, mire Kocsis Máté személyiségi pert indított, amit elvesztett, és kapott a nyakába egy helyes kis perköltséget. Kocsis Máté, akinek egyébként az explicit homofóbia olyan ismertetőjegye, mint Lázár Jánosnak a lézerblokkoló, ismét buzizott egy jóízűt a Facebook-oldalán, jól odamondva Ungár Klárának és ügyvédjének, Nehéz-Posony Mártonnak. Ez nyilván felvet némi logikai dilemmát, aminek a megoldása nem olyan nehéz. (Nem, nem az, hogy Kocsis Máté látens meleg. Akár az, akár nem, ahhoz senkinek semmi köze, amíg ezt ő maga nem tárja a nyilvánosság elé. Még Ungár Klárának se lett volna joga helyette coming out-olni. Viszont akármilyen Kocsis Máté szexuális irányultsága, a gyűlöletkeltésre az semmiképp sem lehet magyarázat.)

Az átlagos homofób gondolkodásmód szerint buzikat le lehet buzizni, egyrészt mert az az igazság, másrészt mert buzinak lenni alapból visszataszító és alacsonyabb rendű valami. (Ezért sem értik, hogy mi a különbség a melegnek nevezés és a lebuzizás között.)

Hogy magával a Városligetet beépítő projektről mit gondolunk, már megírtuk pár napja. Ám amellett nem mehetünk el szó nélkül, amit jelenleg a magyar államhatalom, a rendőrség és az illegális verőemberek közreműködésével, a liget védelmében tüntetőkkel művel.

[A fordító előszava: Izraelben az utóbbi időben ismét elszaporodtak a terrorcselekmények: a hónap elején egy ételcsarnokban mészároltak le terroristák négy embert, ezen a héten pedig három támadás történt civilek ellen. Ezek közül talán a legtragikusabb, hogy egy palesztin terrorista álmában leszúrt egy izraeli kislányt. A lenti cikk lényegében nem tartalmaz semmi újdonságot, legfeljebb a nézőpontja szokatlan: ugyanis egy palesztin arab lány írta. Mindig van egy pikáns varázsa, amikor a "túlsó oldalról" kritizálja valaki a "sajátjait" - főleg, hogy Nadiya Al-Noor valóban aktívan részt vesz a helyi közéletben, és láthatóan komolyan veszi a békeaktivizmust. Nem túl bonyolult, de fontos és korrekt írás.]

Palesztin terrorizmus és muszlim álszentség: egy muzulmán nő nyílt levele

Nadiya Al-Noor

Times of Israel, 2016. július 1.

Nadiya Al-Noor muzulmán fiatal, vallásközi aktivista. Fő területe a zsidó és muszlim közösségek közötti párbeszéd, és aktívan támogatja az Izrael és a palesztin nép közötti békét. A New York-i Binghamton Egyetem közigazgatás szakos, végzős hallgatója.

Míg 2016. június 30. reggelén gyermekek milliói keltek izgatottan a nyári szünet első napjára, egy gyermek nem ébredt fel. Egy izraeli kislányt, a 13 éves Hallel Yaffe Arielt brutálisan meggyilkolta a saját ágyában egy 17 éves palesztin terrorista. Betört a házukba és leszúrta. Egy újabb élet ért véget az értelmetlen erőszak miatt. Egy újabb lélek távozott ideje előtt a világból. De csak kevés muszlim gyászolja őt, mivel Hallel izraeli zsidó volt.

Muszlim vagyok, így tudom, hogy amikor palesztin terrorizmusról van szó, túl sok muzulmán válik álszentté. Szemtanúja voltam a muszlim közösséget megfertőző, általános, romboló antiszemitizmusnak. Hallottam vallási vezetőink, politikusaink, és akár a liberális muszlim aktivisták szájából. Elborzadva néztem, hogy olyanok próbálják kétségbeesetten igazolni a palesztin terrorizmust, akiket valaha tiszteltem. Miért? Miért ítéljük el a terrorizmus összes formáját, ha közben mindent megteszünk, hogy legitimálhassuk az izraeli zsidók elleni erőszakot?

Emlékszem, nekem sem volt olyan könnyű mindig elfogadnom a saját szexuális vonzódásomat. A médiából, tévéből, újságokból (a Bravóból meg a Popcornból) csak az jött dosztig, hogy a vékony, csontos, darázsderekú nők az elfogadhatóak, és ha esetleg van rajtad pár plusz kiló, sürgősen add le az aznapi tuti fogyókúrás módszerrel. Egy filmnek se volt úszógumis főhősnője (a pocakosabb színészeknek mindig a komikus vagy a negatív szerepek jutottak), sőt a mesekönyvekben a királylány is mindig irreálisan karcsú volt, sőt legtöbbször még szőke is.

A két huxiter: Lázár János és követője, Kovács Zoltán. fotó: Index

Nagy-Britannia népe bő egy hete megszavazta a Brexitet. Másnap majdnem bedőlt a brit font, a kilépési kampány vezetőiről meg kiderült, hogy összevissza blöfföltek, képtelenek bármilyen felelősségvállalásra, és sorban hátrálnak ki a saját hülyeségük mögül. Ezután pár nappal Lázár János kijelentette, hogy ő bizony nem támogatná a magyar uniós tagságot, ezzel elindítva a magyar Huxit-kampányt. Hogy erre az álláspontra miből jutott, nem nagyon fejtette ki bővebben, inkább aljas módon a magyar vidék szegénységét is rátolta az Európai Unióra. Persze ez csak a magánvéleménye az uniós források elosztásáért is felelős miniszternek, amihez természetesen Kovács Zoltán kormányszóvivő is seperc alatt csatlakozott. Kövér László szerint meg aki nem így gondolja, az egyenesen fertőző agybeteg, még ha Navracsics Tibornak is hívják az illetőt. Azért Szijjártó Péter rögtön riposztolt egy maradáspártit, de ez a tényeken nem változtat: Magyarországon kormányzati szinten is nyíltan megjelent az EU-ellenesség.

A Brexit-szavazás, főleg annak következményei után ezt nem lehet jóindulatú tévedésnek nevezni. Sem pedig egy vállalható politikai álláspontnak, ami vagy bejön, vagy nem. Ez most már a Magyarországnak való tudatos károkozás kategóriája.

A szovjet hősi emlékmű és a "hatékonyan" eltávolított sarló-kalapács Szófiában.

Három éve volt szerencsém eljutni Szófiába. Aranyos hely, bár pompájában és látványosságaiban nem mérhető Budapesthez. Az 1878-ban elnyert bolgár függetlenség után tették meg fővárossá, majd ezután tervezték és építették át valóban annak. Így készült is egy szép belvárosi része, parlamenttel, hivatali negyeddel, operaházzal, egyetemmel, múzeummal, mauzóleummal, közparkkal, majd ezt bővítették az évtizedek során központi pártszékházzal, meg egy ma is álló, monumentális szovjet hősi emlékművel. (Különösen aranyos, ahogy a Sztálin-barokk stílusú, egykori pártszékházról a rendszerváltáskor leverték az óriási sarló-kalapácsot. Így annak a helyén most egy óriási, sarló-kalapács alakú folt díszeleg, ami mindjárt mennyivel más.) Ez az egész körülbelül egy óra alatt körbe is járható. A lényeg, hogy az egész városról ordít a precíz megtervezettség steril és illúzióromboló érzése. 

Vele szemben Budapest egy több évszázados szerves fejlődés során lett Magyarország és a Kárpát-medence fővárosa. Eleve Pest, Buda és Óbuda történelmi korokon átívelő szimbiózisa mindig megadta az irányt az egyszerre külön és együtt történő fejlődésnek, ami a szükségszerű, 1873-as egyesüléshez vezetett. A budai oldalon először a vár épült meg a tatárjárás után, majd az ezután köré épült település lett az új Buda, az addigi Buda meg kapta az Óbuda nevet. Pest akkor még egy kis halászfalu volt, a későbbi növekedése során pedig a városfala mentén építették meg a mai Kiskörutat. Az Országház és Nagykörút már gondos tervezés eredményeként épültek, ám akkor már gondosan figyeltek, hogy illeszkedjenek a már eleve meglévő városszerkezetbe. Ez Budapest nagy előnye, hogy nem minden egy tömbbe van beba52va a város közepébe, hanem az ember bármerre megy, mindig talál érdekességet, látnivalót, múzeumot, színházat, látképet. (Na jó, a Nagykörút bizonyos szakaszain azért nem árt vigyázni, különben a gyanútlan turista seperc alatt a Szigony-Práter sarkán találhatja magát.) Röviden ezért teljesen hülyeség ezt az imidzset és városképet lerombolni, hogy mindent egy helyre csuszpájzoljunk be, pláne a főváros legnagyobb közparkjába. Inkább örülni kéne, hogy Budapesten ennek az ellenkezője az adott. 

44 years after its last European Championship and 30 years after its last World Cup in Mexico (memorable of the 6-0 defeat from the Soviet Union), Hungary national football team gained presence again at an international tournament, at the ongoing 2016 UEFA European Championship. Moreover, it got being advanced to the round of 16, just after its second match. Hungary proved: the “National Eleven” has place among the top teams of Europe, and not only because of the increase of participating teams from 16 to 24.

Hungarian footballers after the match against Portugal. Photo: MTI

The fact that Hungary won the group – which was succeeded also by France, Italy and Germany, but not by England and Spain – has surprised the publicity of Europe, including the Hungarians themselves. After all of the first three matches: a 2-0 won over neighboring Austria, a 1-1 draw with surprise team Iceland (in which the Icelandic goal was shot from a strongly doubtful penalty), and a 3-3 draw with Portugal (featured by Cristiano Ronaldo), people in Budapest, capital city of Hungary, spread out to the streets, made the traffic stop and the inner city got crowded with happily celebrating people. However, even in Hungary is not everybody overjoyed by the national team’s successes and oppose any kind of jubilee over football, mainly of political reasons that are maybe not clear for foreigners. So let’s take a look at the two main reasons.

Hogy a Brexit, azaz a brit kiválás milyen gyorsan és milyen menetrend szerint fog történni, még a jövő zenéje. Nekik nyilván az lenne a kényelmes, ha úgy tudnák még minél tovább élvezni az EU adta előnyöket, hogy közben minél kevesebb kötelezettséget kéne vállalniuk. A fáma egyelőre két évről szól, de nyilván elhúzzák, ameddig csak tudják. A leginkább Brexit-párti Függetlenségi Párt (UKIP) egyik fejese máris arról beszélt, hogy Nagy-Britannia továbbra is része kell legyen az egységes piacnak. A brit politikának remekül megérné, ha Európa gazdaságilag előttük továbbra is nyitva lenne, csak lehetőleg fordítva ne legyen így. És a legszomorúbb, hogy akár még ez is megvalósulhat - bár ha nem lesz több brit képviselő az Európai Parlamentben vagy miniszter a különböző tanácsokban, akkor a politikai döntéshozásból egyértelműen kiszorulnak.

Az eredmények térképen. Forrás: BBC

David Cameron lemond...

...Nigel Farage pedig örül.

Optimista forgatókönyv: Eltelik pár hónap, mire megállapodnak egy időpontban, amikor a tárgyalások elkezdődhetnek. Addig megint eltelik pár hónap, majd ameddig megállapodnak a kilépés (értsd: a csatlakozási szerződés, valamint a többi együttműködési megállapodás felbontása) menetéről, megint eltelik pár hónap, és addig is még hónapokig fognak azon veszekedni, hogy milyen területeken milyen szintű együttműködés maradjon mégis? Nagy-Britannia nyilván olyan forgatókönyvet szeretne, ahol a kötelességeknek nem kell megfelelni, de az előnyöket megtarthatják, és mivel az EU érdeke Nagy-Britannia bennmaradása lett volna, a veszteség-minimalizálás elve alapján még bele is fog menni. De amíg ebből valami, akármi valóban lesz, évek fognak eltelni, a kint élő és/vagy dolgozó magyarokat még sokáig nem érinti, és mire igen, addigra talán már idehaza is túl leszünk egy kormányváltáson, és lesz miért hazajönni.

A magyar válogatott - valljuk be: némi meglepetésre - ötvenkét év után ismét tudott mérkőzést nyerni Európa Bajnokságon, ezúttal Ausztria kettő-nullás legyőzésével. Ez mindenképpen szép siker, még ha csak az idei EB első meccse is volt (mármint magyar részről). Az idei rendszer szerint a csoportharmadikok nagy része is továbbjut, így a magyar csapat max akkor esne ki, ha Izland és Portugália is megverné, míg Ausztria ugyanők ellen minimum egy győzelmet és egy döntetlent harcolna ki. Bár egyenként egyik sem esélytelen, de reméljük, a fiúk nem fognak most ettől leereszteni.

Akkor sem, ha Budapesten az első győzelem örömére olyan spontán ünneplést rendeztek, mintha minimum az egész EB-t nyerték volna meg. Attól eltekintve, hogy a 4-6-oson utazók egy időre az Oktogonon rekedtek, ennek is van miért örülni: végre egy vidám, boldog, ünneplő tömeg lepi el a Nagykörutat, nem demokráciáért tüntető ellenzékiek, vagy várost szétverő köztörvényesek. Vásárhelyi Mária szerint ez annak is jele, hogy Magyarország "agyonfrusztrált ország, amelyik éhezik a sikerre". Akkor hát örüljünk, hogy van mit ünnepelni, ha már a női vízilabda-válogatott januári Európa-bajnoki címe, vagy a februárban elnyert Oscar-díj nem számított elég nagy sikernek.

Nono. Azért még ne vegyünk mérget Schiffer András könnyes búcsújára. Hiszen egyszer már előadta a hattyúhal állát, hogy ő most lelép, visszaad minden tisztséget, a hátramaradottak meg kezdjenek, amit akarnak. Csak akkor hirtelen meggondolta magát, és inkább mégiscsak visszavette a pártját, a belső ellenzék pedig kilépett és megalapította a Párbeszéd Magyarországért (PM)-et. Bár ugyanez ugyanígy ma már nem történhetne meg, ugyanis az akkori belső ellenzék egyben az párt szürkeállománya is volt – mára viszont az LMP szinte teljesen Schiffer András one-man-show-jává változott. Rajta kívül csak Szél Bernadettet lehet látni, esetleg a gumicsizmás díszmagyarjáról híres Sallai Benedeket. Továbbá említsük meg azt is, hogy a párt EP-képviselője: Meszerics Tamás az MEP Ranking-en a magyar képiviselők között az előkelő ötödik helyet szerezte meg - de még így is alulmaradt a rivális, PM-es Jávor Benedekkel szemben. Lényegében ennyi az egész látható LMP.

Schiffer András és a mögötte álló első vonal 2010-ben, illetve 2014-ben. Csereprogram.

A három évvel ezelőtti pártszakadáskor már elég részletesen körülírtuk, hogy az LMP miért is nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és miért is nem lett tőle más a politika? A fő pontok ugyanazok maradtak, kiegészülve másokkal:

A blogger, úgy két héttel ezelőtt úgy döntött: felhagy a blogolással. Legalábbis a magyar belpolitika kitárgyalásával. Nem érdemes ezzel foglalkozni, tényleg. Szép dolog az ellenzékieskedés, de sok értelme nincs.

Konkrétan az történt, hogy az ellenzék egy politikusa felszólalt az ellopott, háromezer-milliárdos magánnyugdíj-vagyon ügyében, mire a kormányzat, felhasználva a kezében tartott igazságszolgáltatást, irreális pénzbüntetéssel állt rajta bosszút. Ehhez az ürügy egy bizonyítatlan félmondat volt, ami egyáltalán nem volt súlyosabb, mint amit a kormánypárti politikusok állítanak rendszeresen az előző kormányzat politikusairól, és amikről rendre bebizonyosodik azok valótlansága. Miközben ugyanők a saját köztörvényes bűncselekményeiket itt követik el az orrunk előtt, és még büszkék is rá. Az úthenger pedig azon hajt át, akin akar, főleg ha sokat ugrál. Ezúttal Török Zsolt, az MSZP volt szóvivője volt a kiválasztott.

Török Zsolt kérése