Tarlós István stadionavatós képét már összehozták a Szabadság téri emlékm förmedvénnyel. Ám nekem mégis gyerekkorom egyik meghatározó filmélményét: A Nílus gyöngyét juttatta eszembe, amikor is az Omar nevű figura rittyent magának egy szerény kis népünnepélyt:
Forrás: 20th Century Fox, !!444!!!
Itt a sas picit nagyobb volt:
De azért ne felejtsük el, mi lett Omar sorsa a filmben: csúfos bukás.
Közben a tömegben Pindroch Csaba is felbukkan:
További szépet!
 |
| Semjén Zsolt zsinagógában... |
Eléggé visszhang nélkül maradt, pedig két hete megtörtént, ami úgy kellett, mint egy falat kenyér: Semjén Zsolt, miközben az ukrajnai magyarságról beszélt, megszólalt Közel-Kelet ügyben is. Így szólt:
"Izrael felfogása az, hogy a világon bárhol zsidó iránt felelősséggel tartozik Izrael, és minden zsidó, bárhol él a világon, tudhatja, hogy Izrael a hazája, ahova mindig hazamehet, és bármi történik, Izrael a világ minden részén eget-földet megmozgat a zsidó diaszpóráért és közösségért. (...) Magyarországnak mindent meg kell tenni, hogy magyarokat ne hívhassanak be egy olyan háborúba, amihez nekik semmi közük."
Semjén Zsolt tehát a zsidók hazájának Izraelt tekinti, illetve megtámogatja Szávay István Jobbik-alelnök azon szorgalmazását, hogy Kárpátalja a meglévő etnikai viszonyaira tekintettel ne fogadjon be keletről és a Krímből érkezett menekülteket. (Persze csakis a keresztényi jószándék nevében, hiszen anno Józsefet és Máriát sem fogadták be sehol, mégis milyen jól megoldották maguknak.)
A labdarúgó-világbajnokságnak mindjárt vége, az ellene tüntetőkről pedig most már egyre kevesebbet hallani. Vagy nem tudnak már ők sem semmi olyat felmutatni, amivel átlépnék a világmédia ingerküszöbét, vagy valóban megunták és hazamentek. A brazil válogatott meg éppen ma kapott ki nem kicsit: nagyon, szóval mi sem akarunk most ebbe az országba többet rúgni, de azért állítsunk emléket azoknak is, akik a vébén nem kerültek reflektorfénybe - pedig ott voltak. Pontosabban a Der Spiegel német hetilap ezt megtette, íme:
A VB-megnyitó közvetítése –
Az eltüntetett tüntetés
TV-Übertragung der WM-Eröffnung: Der verschwundene Protest
írta: Tim Kukral
A világbajnokság megnyitó-ünnepségének egyik központi eleme volt, amikor három gyermek békegalambokat engedett el. Egy őslakos fiú emellett egy kifeszített felirattal hívta fel a figyelmet népe helyzetére, de ezt a tévében már nem lehetett látni.
Nem terveztem írni a mai Budapest Pride felvonulásról, hiszen már mindent megírtam korábban, amit tudtam, és mások is megírtak mindent, amit én se tudtam volna olyan jól. De amíg hazánk kormányzó politikusai ekkora csőlátású sötét bunkók (Fónagy János ígéretesen indult, de aztán ő is beleszaladt a csőbe - Turi Kovács Bélán nagyon látszik, hogy nem tudja értelmezni a körülötte lévő világot - Gulyás Gergely droid viszont komolyan meg tud rémíteni), addig nem lehet elégszer hajtogatni, miről is szól ez az egész. Nem, nem fogok itt most semmi újat elárulni, aki valami nagy okosságot vár, a saját érdekében most játsszon inkább egy Atari Breakout-ot. Egyszerűen csak vannak dolgok, amiket ezek szerint még 2014-ben sem lehet elégszer elmondani, szóval ez csak egy pluszegyedik próbálkozás lesz, persze minden az irányú remény nélkül, hogy ez eljut akár egyetlen címzetthez is.
Pillanatkép (innen) a 2013-as Rio de Janeiro-i Pride felvonulásról.
Most mondja bárki, hogy nem szép a szerelem! :)
Eközben Miskolcon Pásztor Albert volt rendőrkapitány igencsak népszerű. Ama 2009-es kijelentését ezek szerint még azok is teljesen rendben valónak tartják, akik amúgy - pártállásukat tekintve - demokratikus elveket vallanak, valószínűleg ezért is akarják most polgármesternek. Pásztor öt éve konkrétan azt állította egy sajtótájékoztatón, hogy "a közterületi rablások elkövetői cigány emberek". Ebben önmagában normális esetben semmilyen pláne nem lenne, ha
- lenne Pásztor Albertnek bármilyen statisztikája a bűnelkövetők származásáról (és akkor máris törvényt sértene),
vagy ha
- egy ilyen mondat (még ha igaz is lehet) nem lenne alkalmas Magyarországon feszültségek szítására.
(fotó: atv.hu és kulcsmagazin.hu)
Beszámoló a Náci Rezsim Üldözötteinek Egyesülete - Antifasiszták Szövetsége (VVN-BdA) 2014-es országos kongresszusáról
2014. május 30. és június 1. között rendezte Frankfurtban a német antifasizmus egységes szervezete, a VVN-BdA az országos (vagyis "szövetségi", azaz mind a tizenhat tartományi szervezetére kiterjedő) kongresszusát, ahol külföldi vendégként, a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége) képviseletében jómagam is részt vettem. (Külön köszönet ezért Hanti Vilmosnak, a MEASZ és a FIR elnökének, aki engem szemelt ki a küldetésre.)
Frankfurt am Main pezsgő nagyváros, Németország és Európa pénzügyi központja. Ám az egyik legrondább hely, ahol valaha voltam. Na jó, a főtér és a dóm környéke nagyon szép, de ezzel vége is az élhető részeknek. Alig van régi épület, és ami van, az sem különösebben szép, plusz is agyon is nyomja őket a sok felhőkarcoló. Kevés régi és sok modern, de az is csak úgy koncepciótlanul egymásra dobálva. Szóval a környezet nem volt túl inspiráló, mégis sikerült jó és/vagy érdekes eredményeket kihozni a háromnapos kongresszusból.
Amíg tart a pünkösd, addig gyorsan elmondom, hogy én bizony megszüntetném ennek az ünnepnek a munkaszüneti nap jellegét. Tudom, nem túl népszerű ötlet, hiszen akkor ma is mehettünk volna dolgozni mindahányan - persze van elég más nap az évben, amit ezzel szemben ünnepnappá tennék, de most nem azokról lesz szó. Ezt a kezdeményezést valószínűleg a keresztény kis- és nagyegyházak elleneznék a legjobban, hiszen így az ünnepet tartók nem tudnának teljes nyugalomban ünnepelni mindkét nap. Ez teljesen jogos is lenne, hiszen minden egyháznak nyilván feladata védeni a híveik érdekeit - még akkor is, ha ők egyébként a társadalomnak a töredékét teszik ki.
És mi van a többi jó pár millió emberrel? Ha megkérdeznénk mindenkit egyenként, hogy tudja-e, mit ünneplünk pünkösdkor, tíz emberből legfeljebb egy ha egy tudná a helyes választ. A maradék kilencből legfeljebb öt vallaná be rögtön, hogy fogalma sincs, másik négy meg előbb még bepróbálkozna a feltámadással mint válaszlehetőséggel, majd amikor eszébe jutna, hogy ja az a húsvét, akkor szintén beismerné, hogy fogalma sincs. (Mi nem fogjuk most elmesélni az egész Újszövetséget. Aki kíváncsi, az majd rákeres magának. A Wiki különben is mindenki barátja.) Szóval ők csak élvezik az ünnepnapot, anélkül, hogy halvány dunsztjuk lenne, hogy miért is kapták ezt. Ez bizony az egyházi ünneppel való visszaélés. Nem súlyos visszaélés, hiszen ezt a szóban forgó többség anélkül kapta, hogy kérte volna, szóval nem hibáztatható, hogy él is a szabadnapjával. De ha keresztény egyházi vezető lennék, én magam szorgalmaznám, hogy az állam vegye el az ünnepnapi státuszt, és ne hagyja már, hogy mindenféle hitetlenek, más vallásúak vagy netán ateisták élvezkedjenek szent pünkösd hétfőjén - hanem inkább vegyék észre, milyen is, amikor nincs, és akkor talán elgondolkoznak, hogy eddig mit is kellett volna jelentsen? Ha meg azután is semmit, akkor az azt jelenti, hogy tényleg nincs a pünkösdre társadalmi igény, szóval akár GDP termelésével is megünnepelhetnénk.
Most mondjátok, hogy nem jó ötlet.
Igazából nem történt semmi extra. Legfeljebb annyi, hogy a 2014-es magyarországi európai parlamenti választáson az MSZP a vártnál jóval rosszabbul szerepelt, az egykori Összefogás két másik pártja, a DK és az Együtt-PM pedig a vártnál sokkal jobban. Az MSZP hiába őrizte meg kisebb testvéreivel szemben az előnyét, ez a tizenegy százalék valóban vérciki. Ettől persze a magyar belpolitikai életet továbbra is nagyobbrészt a kormány és a Fidesz fogja meghatározni - kisebb részt pedig a Magyar Országgyűlés, ahol az ellenzéknek mostantól se lesz sok szerepe, de megjelenési lehetősége annál inkább. Márpedig ott az MSZP-nek huszonnyolc képviselője van, a többi négynek pedig összesen kilenc. Tehát a demokratikus ellenzék vezető ereje továbbra is az MSZP marad, és neki lesz a legtöbb lehetősége ezt demonstrálni.
A 2014-es magyarországi európai parlamenti választások eredménye - forrás: Wikipédia
 |
| Nem valódi, viszont szellemes. Tetszenek érteni: Wurst = virsli, kolbász, vagy bármilyen felvágott. |
Conchita Wurst szombaton megnyerte az idei Eurovíziós Dalversenyt. Azóta hazájában, Ausztriában (ahol eleve nem véletlenül esett rá a választás) folyamatosan ünneplik, az államelnök is büszkén fotózkodik vele - míg pár kilométerrel arrébb, a máig létező vasfüggöny túloldalán, nem igazán tudják hová tenni. Újra előkerültek a teóriák arról, hogy már megint politikai döntés született. Bizonyára azért kapott Ausztria annyi tíz és tizenkét pontot (többek között Magyarországtól is), hogy nehogy az terjedjen el, hogy bárki is homofób, pedig itt aztán senki. Továbbá sokan panaszolják, hogy már megint nem a zenei minőséget pontozták, hanem a szakállas nőt. Nos, ez utóbbiban van is némi igazság, hiszen az előadott dal csak az egyik összetevője a teljes produkciónak. Azon kívül nyilván fontos a megjelenés, kiállás, meg hogy egyáltalán, a személyiségével ki tud áttörni egy olyan falat, hogy tényleg egész Európában ő legyen a téma.
Conchita Wurstnak mindez sikerült, sőt már a döntő előtt ő számított a legfeltűnőbb szereplőnek. Hogy mi volt a varázsa? A nótája tényleg nem volt egy nagy szám, hamar jól el is felejtették. Csak attól, hogy transzvesztita, még szintén nem nyert volna. Az arcszőrzet sem lehet ok, hiszen a verseny szakállas előadói (a norvég, a belga, a belorusz, és fogjuk rá: a máltai énekes) még a döntőig sem jutottak, a francia bajusz-dal meg tök utolsó lett. Vagy a tolerancia és elfogadás üzenete a nyerő? Akkor hogy lehet, hogy az izlandi Pollapönk együttes "No Prejudice" (=Le az előítéletekkel!) című slágere csak a tizenötödik helyen végzett? Ez olyasmi, amit Örkény is írt a paprikakoszorúról: az egyes összetevők egymásba rakásából még nem lesz csoda - ahhoz kell az a plusz, ami valami újat, valami más minőséget eredményez. Conchita Wurst maga egy olyan jelenség, ami/aki már puszta jelenlétével megugorja Európa ingerküszöbét. Ám azon túl, hogy egy érdekes színfolt a Nagy Forgószínpadon, nem befolyásolja nagyon életünket, vagy hogy ezentúl mit gondoljunk a világról. Szóval mindenki maga dönti el, hogy mennyit akar vele foglalkozni.
Idén is gyorsan összehozzuk saját listánkat az Eurovíziós Dalfesztivál idei indulói között. Akár a valódi pontozók, mi is tízet emelünk ki, de ebből kettőt soron kívül, így tehát a pontozás kicsit más, mint az eredetiben, de igazából ez tök mindegy. Inkább jöjjenek ők. (A korábbi versenyekről készült összeállítások megtekinthetőek itt és itt.)
1 point goes for: Latvia
Aarzemnieki - Cake to Bake
Aranyos kis kedves, euro-poszt-hippi akusztikus nóta, amit emberek játszanak hangszereken. Nem akar semmi világmegváltást beleerőszakolni (ezt ki is emeli), csak a zenélés és a sütögetés kollektív élménye lengi be a teret. Esetleg azt lehetne kifogásolni, hogy ezek a lettek a frontembert valójában Németországból honosították, ja meg hogy a dal refrénje végtelenül sablonos és minden akkord már első hallgatás közben is előre kiszámítható. De azért kár, hogy nem került be a döntőbe.
Az ukrajnai helyzet kellően bonyolult és innen elég nézve átláthatatlan ahhoz, hogy ne akarjunk benne mindenképpen szakérteni. Ami innen is látszik: ami ma ott folyik, az már nagyon nem az, ami Kijevben történt márciusban. Akkor a nyugat- és Európa-barátság nevében folyt a felkelés, de a széljobb alighanem átvette a kezdeményezést, az új, gyenge hatalom pedig nem mer velük szembefordulni. Nagyjából az történt, mint nálunk '56-ban (meg Franciaországban 1789 után, és még annyi más helyen és időben): a haladó forradalom hagyja farvízen beevezni a szélsőségeket, akik szépen felzabálják az egészet.
Ukrajna, valamint a Donyecki Népköztársaság lobogója
Meg lehet nyugodni, a válasz egyértelműen nem, Schiffer András nem náci. Ahhoz ugyanis, hogy valakit nácinak lehessen tekinteni, ahhoz folyamatosan, konzekvensen kéne képviselnie a nácizmus (rendes nevén: nemzeti szocializmus) eszméjét.
Előtte azért tisztázzuk is, mi is az a nácizmus. E téren kétféle iskola létezik:
1. A tudományos, történészi meghatározás szerint az a nácizmus, ami alapján a Harmadik Birodalom megszerveződött: fajelmélet, élettér-elmélet, német nép felsőbbrendűsége, antiszemitizmus, fajgyűlölet, antiliberalizmus, antikommunizmus, vezérelvűség, szociális demagógia. Ez teljesen korrekt körülírás, ám a definíciószerű meghatározások hátránya, hogy ha egy nácinak tűnő jelenségből a nácizmus egyik jellemzője is hiányzik, akkor az már nem nácizmus. Így tehát a nácizmus az csak és kizárólag a náci Németországban létezett, ahhoz képest a magyar nyilas mozgalom sem volt náci, és ma meg már pláne semmi. (Ugyanez a helyzet az olasz fasizmussal.) Így minden egyes eszmeáramlatnak saját nevet kell adni, és mindegyikről tudni egyenként, hogy miért káros és kerülendő - és ezek között mind történészi alapossággal kell átlátni az összefüggéseket. (Arról már nem is beszélve, hogy a történelemtudományban nincsenek axiómák, vannak viszont szakmai és nézetkülönbségek.
2. Ezzel szemben létezik egy másik iskola, ami szerint a fogalmak folyamatosan változnak, és ha a mai világot meg akarjuk érteni, nem ragaszkodhatunk a szavak hetven évvel ezelőtti jelentéseihez. Hiszen ha egyszerű, nem-történész emberként kell levonnunk a tanulságokat, átlátni az összefüggéseket, alkalmaznunk az életben és másokat is erre bírni, akkor bizony sokkal egyszerűbb kategóriákban kell gondolkodnunk. Így viszont mindenki olyan kategóriákat alkot, amilyeneket akar, és nem is csak a fasiszta-náci, hanem a kommunista-bolsevista fogalomkörben is. (Már ha veszi a fáradságot, és legalább arra ad magyarázatot, hogy mit miért mond.) Az például egészen korrekt leegyszerűsítésnek tűnhet, hogy fasiszta minden eszme, ami a társadalmat körülhatárolható csoportokra különíti, és ezek között hierarchikus viszonyt állít fel - ezen belül pedig a nácizmus az, ami ezeket a határokat fajelméleti alapon határozza meg. (A bolsevizmus meg az a fasiszta rendszer, ami ugyanezt osztály-származási alapon teszi.) Ám egy történész mindegyik meghatározásba joggal köthet be, akárcsak bárki más öntörvényű és alaptalan nácizásába vagy bolsizásába.
Bő egy hónapja történtek a választások. Ennek alkalmából vendégszerzőnk, a Kormányváltó (szándékú) Összefogás egyik aktivistája emlékszik vissza a kampány heteire.
Szerencsére nincs időnk búslakodni a politikán, mert máris itt az idei Titanic filmfesztivál, amikor is öt helyszínen (Toldi, Puskin, Uránia, Örökmozgó, A38) találkozhatunk a világ függetlenfimes alkotásainak legjavával. Mindegyiken sajnos mi sem tudunk ott lenni, de ahol sikerül, az nem marad komment nélkül. Folyamatosan bővül!
Tom a Farmon (Tom à la ferme) - Tom egy meleg srác, éppen exe temetésére utazik el a Quebec-i vidék legmélyére, ahol az ilyesmit nem nagyon tolerálják. A volt barát anyja sem tud halott fia ilyen múltjáról, ellentétben a bátyjával, aki mindenfajta testi-lelki terror bevetésével akarja meggátolni, hogy Tom felfedje az igazságot. Tom a farm foglyává válik, de ha már így alakul, beszáll a pszichojátszmába. Sötét és nyomasztó darab, de remekül beviszi a nézőt a dzsindzsásba, plusz bemutatja, hogy a provinciális szellemi nyomor Kanadától sem teljesen idegen. 4
Oroszlánszív (Leijonasydän) - Nem egy egyszerű szeretetfilm, ami azt mutatná be, hogy minden fassó állat mélyén ott lapul a jóérzésű ember, ha rámosolyog egy fekete kisfiú. Ennél azért bonyolultabb a helyzet: az egyszerű szkinhedfiú beleszeret a tejfölszőke pincérnőbe, akinek már van egy gyereke egy fekete apától. Teppo a szerelme kedvéért igyekszik megbarátkozni a helyzettel, így amikor a lány kórházba kerül, neki kell a kis Rhamut tovább nevelnie. Ők ketten idővel remekül összebarátkoznak, de Tepponak attól még a túloldalon jóval több barátja van - köztük öccse is, akiről akkor sem akar lemondani, amikor az új otthonára is csúnyán rátelepszik. Szóval nem egyértelmű a választás, főleg amíg Teppot a mellére tetovált oroszlán is egyfolytában emlékezteti, hogy hová is tartozik. Izgalmas, de nem minden humortól mentes, kellően árnyalt, remek darab. 5
Vakon (Blind) - Oslo belvárosában él egy vak nő, egész nap a szobában ül, addig pedig történetekkel szórakoztatja magát. Nem is lehet tudni, hogy ezek valós sztorik vagy csak kitaláltak, a múltról szólnak-e vagy a képzelt jövőről, és hogy a férje tényleg megcsalja-e, vagy csupán ez csak a félelmek kivetülése? Nem is fontos, hiszen a bezártságban úgyis minden egy szubjektív valóság alapján működik. Lassú, néhol unalmas és koncepciótlan, de jól játszik a szürkével és a pasztell színekkel, valamint női arcról is már régen láttunk ilyen jó tanulmányokat. 3 fölé
A mesterlövész (Skytten) - Létezik egy kis ország, aminek a kormányzata ahelyett, hogy a megújuló energiaforrásokat támogatná, inkább a régi, hanyatló módszerek és egy nagyhatalom mellett kötelezi el magát évtizedekre. Nem, most kivételesen nem Paks II.-ről van szó, hanem Dániáról, ami csak látszólag kicsi, de valójában övé egész Grönland, annak minden természeti kincsével és energiahordozójával együtt. Ennek a kiaknázására köt a külügyminiszter (az elegánsan öregedő Nikolaj Lie Kaas) szerződést az Egyesült Államokkal. Ez pedig nem mindenkinek tetszik, különösen egy magányos mackóembernek nem, aki fegyvert ragad, hogy bolygónkat megvédje a politikusoktól és üzletemberektől. Felveszi a kapcsolatot az újságíró-aktivistanővel (a dán film állócsillaga: Trine Dyrholm), aki próbálja őt lebeszélni, de a rendőrségnek mégsem akarja feladni a voltaképpen elvi szövetségesét - amikor meg már ideje lenne, maga is belekeveredik a korpa közé. Izgalmas dán politikai akciófilm, bár feltűnően sok benne a hiányosság és a következetlenség. A jelölt jobb volt. 4
Viktoria (Виктория) - Azt még megértem, ha egy rendező annyira szerelmes a saját művébe, hogy képtelen befejezni, de akkor is: hogy nincs senki körülötte valaki hozzáértő, vagy csak egy őszinte jóbarát, aki megmondja: öregem, ez pont másfél órával hosszabb, mint kéne? Mert az első nyolcvan perc még egészen kellemes: valahol Bulgáriában, a túlérett államszocializmus közepében születik egy köldök nélküli kislány. Ettől egy csapásra az ottani vidám barakk hősévé válik, és a gyerekszobájából egyenes forró drótja van magához Zsivkov elvtárshoz is. (Köldökzsinór helyett telefonzsinór, tetszenek érteni a kicsit sem szájbarágós szimbolikát.) Idáig egy szatirikus, sőt vicces elemekkel tarkított történet arról a rétegről, aki a végsőkig kapaszkodott a pártállamba, és annak összeomlása után nem nagyon tudott magával mit kezdeni. De amint ennek vége, elkezdődik az üresjárat. Elvileg valamiféle rendet próbál rakni kislány-nagylány-apa-anya-nagymama viszonylatában, de az már csak egy hosszú és nézhetetlen nyűglődés. 3 alá
Gonosz lélek közeleg (Ahí va el diablo) - Hétköznapi mexikói család kirándulgat, a szülők kicsit egyedül maradnának (autós szex), addig meg engedik elkóborolni a két gyereket, míg azok el nem vesznek. Ahogy az lenni szokott, a ködös tekintetű helyi lakos megemlíti, hogy ez elátkozott hely, ahol még a régi indiánok sem szívesen spacírolgattak, de amint a két gyerek hajnalban előkerül, a szülők minden aggodalma szertefoszlik (békülős szex). Ám a gyerkőcökkel azóta valami egyáltalán nem stimmel, amit nem lehet csak az eltűnési sokk számlájára írni. A rendőrség - ahogy lenni szokott - nem nagyon veszi komolyan az ügyet, ezért anyuci és apuci maguk gondolják, hogy utánajárnak, mi is történt a gyerkőcökkel azon az éjszakán, de kicsit elrúgják a labdát (véres szex). Elég sokat vesz át a hetvenes évekbeli zs-kategóriás horrorfilmektől, vagy éppen olyan klasszikusoktól, mint az Ördögűző vagy a Poltergeist. Egyébként egészen nézhető, bár latin-amerikai horrorfilm kategóriájában két éve a Penumbra jobban ütött. 4
Osztálytalálkozó (Återträffen) - Tényleg csak azt tudom tanácsolni általános- és középiskolásoknak, hogy még szórakozásból se mondjanak osztálytársaikra semmi sértőt, mert azok még emiatt fogják a húsz évvel későbbi osztálytalálkozót szétüvöltözni. Ha meg valaki nem akar a másik évtizedes sérelmeiről órákig lelkizni, annak csak az az oka, hogy mai napig lelkifurdalást érez, és semmi esetre sem az, hogy a gimis hülyéskedésen már rég túllépett, és felnőtt emberként van fontosabb dolga is. A kínos múlt fölfedése az ünnepi asztalnál nagyon akar hajazni a Születésnapra, de ez egyrészt svéd, másrészt meg rossz. 2
Átmeneti állomás (Short Term 12) - Valahol az Egyesült Államokban létezik egy ifjúsági otthon (vagy hogy hívják ezt szépen magyarul?), ahol problémás tinédzserek és velük foglalkozó szociális gondozók alkotnak egy közösséget. Itt dolgozik Grace (Brie Larson), aki remek párkapcsolatban él szintén szocmunkás barátjával, mégis kétségek gyötrik, és leendő gyerekét is el akarja vetetni. Közben meg a szálló legújabb tinilány lakója is egyre nagyobb fejtörést okoz neki. Mély, mégis mókás (sőt talán kicsit túl idealista) történet egy közösségről és benne egy emberről, aki rájön: nem menekülhet mindig mások gondjaiba, egyszer a saját problémáival is szembe kell néznie. 5
A bűn érintése () - Vannak helyzetek, amiket nem lehet másképp elintézni, csak gyilkolással. Vagyis persze, lehet, halk belenyugvással - mert egy olyan országban, ahol az ember fogyóeszköz, ott senki nem foglalkozik az olyan egyéni sérelmekkel, mint a megalázottság vagy a kilátástalanság. Kína például ilyen - legalábbis ez a film négy, valós eseten alapuló történetet állít össze, amikről előre lehet tudni, hogy vérfürdővel végződnek. De akkor már többet is ki lehetett volna hozni belőlük, sőt egyik-másik sztori, kicsit kiszélesítve, saját filmet is megért volna. Mindenesetre saját hazájában a tiltott kategóriába került, szóval valamire igencsak rátapinthatott. 3
Bevallom, vasárnap este óta nem olvastam híreket, sem blogokat, a tévében meg ha hírműsor jön, elkapcsolom. Nem csak mert utálom a tegnapi eredményt, hanem mert akarok végre egy kis csendet magam körül. Pedig biztos most mindenki magyarázza a bizonyítványt, élve eltemeti az ellenzéket és mélyeket gratulál a Fidesznek, még inkább az LMP-nek. Valóban fölmerül a kérdés, hogy olyan fideszes jelöltek, akik mind országosan, mind helyben teljesen ismeretlenek, és sem a kampányban, sem az azt megelőző négy évben nem csináltak semmit, azok mégis hogyan nyerhettek? És miért szavaznak az emberek nagy büdös nullákra, és főleg miért kell nekik a gödör mélyén is egy ásó? Ennyire kíváncsiak, mi van a mélypont alatt? És ha megtalálták, mihez kezdenek?
(Forrás: valasztas.hu )
Jogos a kérdés, hogy a Mikor? Melyiket? blog miért hallgatott az elmúlt két hónapban, lényegében pont a kampány során? Nos, ennek megvolt a maga oka, amit most helyhiány miatt nem részleteznénk, de akkor most így utolsó előtti nap (főleg, hogy nincs kampánycsend) összegezzük az eddigi eseményeket, és próbálunk valamiféle prognózist összehozni a szavazás napjára.
Két nap egymás után. Valakinek ünnep, valakinek inkább gyásznap. Valaki a szabadságot és az életet köszönheti neki, más meg csak bánatot, kínt, testi és szellemi nyomort. Mégis egy társadalomban, egy országban, sőt egy bolygón kell élni mindenkivel, függetlenül attól, hogy ki melyik felét élte át, vagy csak hallomás után milyen elképzelései vannak róla. Két külön nap, két külön téma, de azért megpróbálhatunk figyelni kicsit egymásra. Arra is, akinek a családja a vörös hadsereg a gettóból szabadított ki, és arra is, akinek a padlását lesöpörték. Arra is, akinek soha nem volt még boldog (vagy akármilyen) párkapcsolata (és nem is lesz), és arra is, akit a barátnője éppen a szerelem ünnepén hagyott ott. Hiszen vagyunk ilyenek is és olyanok is, de ugye összetartozunk, mert mindnyájan remekül tudunk röhögve egymásba rugdosni elhelyezkedni a skálákon és aszerint megfelelni az adott kategóriáknak.
Február 13. - Budapest felszabadulása
Február 14. - Valentin-nap.
Tegnap délután éppen jöttem át a Deák téren, és pont belebotlottam az ellenzéki összefogás utcai kitelepülésébe. A budapesti 1-es választókerület jelöltje, Kerék-Bárczy Szabolcs éppen nyilatkozott a kamerák kereszttüzében, a téren pedig az öt párt aktivistái osztogatták a közös és egyéni szórólapokat. Az MSZP-sek piros kabátban, a DK-sok kékben, de a liberálisokat és az Együtt-PM-eseket is jól fel lehetett ismerni pultjaikról és kitűzőikről. Ezek az aktivisták pedig - a pártok közötti korábbi torzsalkodás ellenére - remekül elvoltak egymással, láthatóan élvezték a közös munkát. Én pedig eltűnődtem: milyen szép is lenne, ha nem volna összefogás..!
Alighanem ez lesz a Mikor? Melyiket? blog legrövidebb posztja. Nem is kell erről túl sokat beszélni, legfeljebb hogy az MSZP-t mekkora dicséret illeti, hogy a Simon Gábor-ügynek gyakorlatilag két óra véget vetett, levonva a megfelelő tanulságot és meglépve a kellő lépéseket (mindezt ráadásul a pártelnök fizikai távollétében). A képviselő egyéni ogy-körzetét pedig az a Kunhalmi Ágnes kapta meg, aki a puszta személyiségével tarol, és ezután is vissza képes hozni azt a körzetet a baloldalnak. És bár most áprilisig a Fidesz (politkusaival és médiájával) naponta hússzor elmondja majd, hogy "Simon Gábor", sőt előreláthatólag egy gyorsított, de azért pont a választásokig tartó, kellően nagy médianyilvánossággal megrendezett pert is kapunk a képünkbe, és Simon Gábor, aki idáig nem volt egy túl széles körben ismert figura, most majd az lesz - a Magyar Szocialista Párt akkor is megmutatta, hogy nem az a tutyimutyi, teszetosza társaság, amilyennek olykor-olykor mutatta magát - hanem egy gyorsreagálású, azonnal és határozottan lépő, önnön mocskát nem kínosan takargató, hanem azt a lehető legrövidebb úton kitakarító, cselekedeteivel pedig egyértelmű és fontos üzeneteket közvetítő, kormányváltásra és kormányzásra is alkalmas politikai erő.
Ő az új jelölt és ezt mondta, mostantól őt jegyezzük meg.
Mint arról tegnap beszámoltunk: Raoul Wallenberg családja nyílt levélben kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt a levéltárak feltárására, hogy végre ország-világ megtudhassa: miért kellett húszezer magyar zsidó megmentőjét a Szovjetuniónak 1945-ben letartóztatnia és meggyilkolnia? (A hivatalos jelentés szerint Wallenberg 1947-ben a börtönben szívrohamot kapott. De egyrészt tudjuk, hogy mindenki halotti bizonyítványára ezt írták, akit az NKVD verőlegényei halálra kínoztak. Másrészt ha igaz is a szívroham, azért feltételezhetjük, hogy egészsége megromlását az embertelen börtönkörülmények és kínzások okozták, és ha ezek nem következnek be, akkor valószínűleg Wallenberg is jó pár évtizeddel tovább él.)
A holokauszt nemzetközi emléknapján Vlagyimir Putyin éppen Brüsszelbe látogatott. Hogy mi az összefüggés? Annyi, hogy a húszezer magyar zsidót megmentő, majd a szovjet Vörös Hadsereg által 1945-ben elhurcolt Raoul Wallenberg családja nyílt levélben fordult az orosz elnökhöz, hogy oldja fel a Wallenberg sorsáról szóló iratok titkosságát. Ezt a nyílt levelet (valamint ugyanennek egy hosszabb változatát, illetve egy másikat, ami Vlagyimir Csizsovnak, Oroszország EU-nagykövetének szól) eljuttatták a világ fő hírügynökségeihez és lapjaihoz, de Magyarországon ez csak a hvg.hu, az mno.hu és állítólag az Index (mindhárman az MTI erősen zanzásított verzióját vették át), valamint a stop.hu ingerküszöbét lépte át, a címlapról pedig igen hamar lekerültek. Ezért hiánypótlásként álljon itt a teljes levél, két nyelven.
A magyar fordítás Bern Andrea történész munkája, aki az anyagokat az alábbi kísérőlevéllel juttatta el, ahová tudta:
"Tisztelt Szerkesztők!
Huszadik századi magyar történelemmel foglalkozó történészként van szerencsém hónapok óta segíteni a Raoul Wallenberg egykori budapesti svéd követségi titkár Szovjetunió-beli fogságát kutató nemzetközi tudóscsoport munkáját.
Egy szobor plusz, egy szobor mínusz - ez a kormányoldal álláspontja. Jöjjön a német birodalmi sas a Szabadság térre, Marx pedig költözzön ki a Közgáz aulájából. Igaz, ez utóbbi csak a póttagok póttagjainak, konkrétan az ifjú kereszténydemokratáknak az akciója volt. Persze ők is adtak egy államtitkárt az országnak, Rétvári Bencét, aki már korábban is bizonyította, hogy fogalma sincs sem a történelemről, sem az emberi jóízlésről - de ebben legalább konzekvens. Nem akarok most én is külön idézni a szavait, biztos neki is ciki utólag, amiket összehordott: lényegében azt az elcsépelt lemezt, miszerint Marx megágyazott a kommunizmusnak, ami szerinte tömeggyilkos rendszer volt (alighanem a bolsevizmusra gondolt, de ennyi tárgyi tévedés ezen a szellemi színvonalon bőven belefér) - sőt most még azt is hozzátette, hogy Marx rasszista és antiszemita volt. Marx. Antiszemita. Ez körülbelül olyan, mintha valaki a kereszténységet azonosítaná az inkvizícióval és komplett dél-amerikai őslakos törzsek kiirtásával, majd bejelentené: mindezért maga Jézus Krisztus a felelős. Ezek után pedig megvádolná őt antiszemitizmussal vagy kereszténygyűlölettel (már nem is tudom követni, ide mi lenne a logikus párhuzam). A lényeg, hogy Marx és Jézus szociális vízióit még véletlenül sem szabad összehasonlítani, mert a végén még érdekes dolgokra jönne rá az egyszeri ifjú kereszténydemokrata.
Itt a tél, a karácsonyi hercehurca, a szánkózás és a disznóvágás szezonja. Elsőn már túl vagyunk, a másodikon még innen, szóval marad a disznóvágás. Ennek szellemében hirdetett a Fogasház is szombatra egész napos disznóvágós programot. Rögtön fészbúkos akcióba is lendültek a vágás ellenzői. Őket nagyjából háromfelé lehet osztani:
1. Akik ellenzik bármilyen állat megölését, ezért maguk sem esznek húst. Sem sertést, sem marhát, sem csirkét, sem füstölt oldalast, sem kifilézett rántott husit, sem parizert. Vitán fölül tiszteletreméltó, ha valaki egy jó cél érdekében, erkölcsi meggyőződésből a saját kényelmi zónáját is hajlandó leszűkíteni. Ők hitelesek, nekik elhisszük, hogy komolyan gondolják. Az sem baj, ha próbálnak ennek helyességéről másokat meggyőzni, hiszen a meggyőződés az már csak ilyen, márpedig ha az a demokrácia keretein belül marad, akkor van helye a közbeszédben. Az pedig külön hasznos, ha valaki az állattenyésztés környezeti hatásaira rávilágít, mint például hogy egy állat vágósúlyig nevelése mennyi erőforrást igényel, amivel szintén a bolygónkat terheljük.
(Persze kérdés az is, hogy aki tisztelt minden földi életet, az hogy jön ahhoz, hogy ártatlan növényeket zabáljon föl? Hát mit ártott az a sárgarépa? Még jó, hogy a mai szintetikus világunkban már senki nincs arra kényszerítve, hogy olyasmit egyen, aminek valaha a földi élethez köze volt.)
Egyre inkább az az érzésem, hogy a köztévében bizony ott bujkál az ellenség. Hiába próbálkoznak az MTVA hírszerkesztőségben csak a jó hírekre rátalálni, a műsorválasztás előtt az egyszeri magyar nemzetpolgár értetlenül áll. Hát hol a Hídember vagy a Sacra Corona, amiről azt hittük: ha már elkészült ennyi adóforintért, akkor legalább nézhetjük is dosztig? Ehelyett mit adott le a Duna televízió a karácsony utáni napokban? A Mágnás Miskát és a Ludas Matyit, rá másfél hétre pedig a Jutalomutazást. (Vigyázat, spoilerek tömkelege!)
Így év vége felé kissé lelassultunk, így az év utolsó napján is csak egy rövid közérdekűre marad hely:
Ti hogy szoktatok BÚÉK-ot kívánni? "Boldog Újévet" vagy "boldog új évet" formában? Merthogy van különbség: Újév napja (így nagybetűvel, amit nem értek, mert minden más ünnepet - karácsony, pünkösd, november 7. - kisbetűvel szokás írni) konkrétan január elsejére vonatkozik, tehát aki boldog Újévet kíván, az boldog január elsejét kíván, az év maradék 364 napjától függetlenül. Így tehát ha barátainknak igazán jót akarunk, akkor kívánjunk boldog új évet, így külön és kisbetűvel. Így üdvözlésünk az egész következő évre - jelen esetben egész 2014-re - kiterjed - habár arról lehet vitatkozni, hogy meddig számít egy év újnak. Legkésőbb június végéig, mert onnan már kifelé megyünk belőle, bár azt is meg kell vallanunk: 2012 sem volt oly rég, alig szoktuk meg, hogy már '13 van, és máris vége. És ez így van minden évvel. Szóval ha valaki ma boldog 2013-at mond, az is teljesen rendben van, hiszen ez az év is tart még egy szűk napig, és mára szintén nem árt még egy kis boldogság. :)
Talán arra is még ki kellett volna térni, hogy a BUÉK vagy a BÚÉK-e a helyes, de akkor az a kérdés is fölmerül, hogy kibe bújjék és mi, szóval ezt inkább most hanyagolom. Majd jövőre. Is. Köszönöm a figyelmet. Boldog Újé új éve 2014-et a Mikor? Melyiket? blog minden drága volt, jelenlegi és leendő olvasójának!
"Boldog ulj!"
